Ady Endre

Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona,sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok,titok,idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás,ének:
Szeretném, ha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié

Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörű szép szívemen.

NEM TUDHATOM

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Amíg élek…

Ki tudja hány perc vagy hány nap az élet?
De mielõtt életem véget ér,
lesz-e még alkalmam szeretni Téged,
eljössz-e egy nap majd szívemért?

Semmit sem várok, és semmit sem kérek…
Ha rólam álmodsz, megérzem Én,
de szívemben örökké várok, remélek…
míg az órán a mutató mendegél…

S ha már nincs holnap, én attól sem félek…
Nem fáj a szív, ha már nem dobog,
de ma még itt vagyok…s ameddig élek,
szeretlek…míg a nap elrobog."

"Csupa szerelem az életünk,
Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk.
Minden szerelem egy újabb remény,
Egy lehetõség arra, hogy boldog legyél.
Ha úgy érzed,
Az egész világ összefogott ellened,
Egy Társra van szükséged,
Egy Társra, ki nagyon szeret Téged!

Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved,
Bármit mondasz, Õ mindig megért Téged.
S ha a fájdalomtól elered a könnyed,
Egy forró csókkal engesztel ki Téged!

Nincs ennél szebb dolog a világon,
A szerelem egy fényes csillag a hétköznapokban.
Egy csillag mely annyira fényes,
Hogy elvakít mindenkit, de ugyanakkor nagyon kényes.

Vigyázz e kincsre, nagyon vigyázz,
S ezzel a tûzzel sohase játssz.
Csak merülj bele szép szeme világába,
S ajkad forrjon bele szerelmed ajkába!"

"Kamaszévek

Ha majd felnősz édes álom marad az ifjúság
Hogy őrizhetném meg a nyár ezer illatát?
Hűvös szél a hajamat az arcomba fújja
S a lemenő nap narancskoszorúja
Valami kis titkos fájást lop szívembe
Mégis boldog vagyok s oly szép ez az este...
Nem tudhatom még hogy mi vár rám ezután
De az idő szalad s én néha tétován
Vágytól fűtötten hajtanám előre
Máskor meg félek hogy mi sül ki belőle...
Szeretnék felnőni s kisgyermek maradni
Szeretni kivárni és sírva akarni
Érteni az egész világot
Most még csak ismerkedem a szerelemmel
Ajkamon sok kérdés nem várt felelettel
Minden nap ajándék ismeretlen élmény
Más volna az élet ha másként élném?
Ma még tiszta szívvel reménykedni vágyom
Hinni csodákban: valóra vált álom
Csak az ifjúság tud igazán szeretni?
Ha felnövünk mi is el fogjuk feledni?
Most még csupa jóság tölti el szívünk
És egymásból erőt boldogan merítünk
Meddig lesz ez így és mikor múlik majd el?
Ki törődik most a kamaszérzelmekkel?
Jó lenne ha olykor komolyan vennének
Vagy néha egy kicsit elkényeztetnének
Vagy megmondanák hogy mit kell tennünk.
Az ébredő erő merre szunnyad bennünk?
Önmagunkat néha nehéz megtalálni
Tudom fel kell nőni de oly jó nevetni
Szép ez a nyár s jó a barátokkal lenni
Mindez a természet örök ajándéka
És a kamaszévek bájos szép varázsa
Ha akarja ha nem nyomot hagy rajta..."

"Hogy milyen volt szeretni...

Hogy milyen volt szeretni...
Csodás érzés talán...
Azt kívánom ne akard átélni...
Ne akarj megtörni életed tavaszán.

Hogy milyen volt szeretni...
Azt én tudom igazán...
S hogy milyen feledni...
Azt nem fogom megtudni soha már...

Hogy milyen volt szeretni...
Múló érzés csupán...
Hisz könnyű az életnek is véget vetni..
Ha a szív nem dobban tovább...

Hogy milyen volt szeretni...
Mindennél nagyobb érzés volt ám...
De meg kellett tanulni szenvedni...
S mindig a bánaté volt a nagyobb arány.

Hogy milyen volt szeretni...
A válasz soha meg nem talált.
S hidd el tudom, de el tudom feledni...
Úgy, mint születésem első napját...

S hogy milyen volt szeretni...
Hiába való áhítozás...
Mikor az ember nem tud mást, csak remélni..
Remélni... hogy lesz még folytatás..."

(Az utolsó néhány verset a www.virag1.gportal.hu oldalról vettem)