Supernatural 1. évadösszefoglaló!
Az Odaát első évadában megismerkedünk azzal a világgal, amiben Sam és Dean Winchester élik mindennapjaikat! Gyermekkorukban édesanyjuk egy gyilkosság áldozatává vált, mégpedig nem egy mindennapos gyilkosságévá. Egy démon végzett vele. John (Mary férje) elhatározza, hogy utánnajár ennek az ügynek. Bosszút akar állni felesége gyilkosán. Dean vele tart ebbe az őrületes világba és útjuk során minden gonoszt ami útjukba kerül legyőznek, és megsemmisítenek. Miután John egyik este nem tért haza, sőt több hetekig nem halott felőle semmit Dean, úgy határozott, felkeresi Samet, hogy együtt apjuk nyomába eredjenek. Sam eleinte nem akart menni, de miután Jessicát is ugyanúgy találta a plafonon lógva, vértől csöpögve, és lángoktól kigyúlva égett benne a bosszú, és elhatározta, hogy Deannel megy megkeresni apjukat, és elpusztítani a démont, aki a szeretteit mészárolta. Dean Chevy Impalájával (amit apjától kapott) szinte az egész Amerikai Egyesült Államokat krbejárják, és írtják a gonosz szellemeket, miközben apjuk után kutatnak. Közben Samről kiderül, hogy médium, természetfeletti képességei vannak, látomásai, amik a jövőt mutatják. Sam kötelességének érzi, hogy megmentse azokat az embereket akikről álmodott. Végülis Sammel és a hozzá hasonló gyerekekkel a démonnak tervei vannak, de az első évadból még nem derül ki, hogy pontosan mik. Az évad vége felé Sam találkozik Meggel akiről később kiderül, hogy a démon lánya. Miután rátalálnak Johnra (vagyis inkább ő fedi fel magát) elmondja a fiúknak hogy nem akar velük tartani, hisz olyankor a legsebezhetőbb. De miután rátalálnak az ősi fegyverre, a Coltra ami minden démont, szellemet és más természetfeletti lnyt elpsuztít elindulnak együtt szembeszálnni a gonosszal......
|