Hazudtál nekem…
Már nem szeretlek, mégis fáj, Úgy érzem, hogy hazudtál. Talán én sem értem hogy miben, Talán nem érti meg senki sem.
Vigasztalásnak álcázott hazugság, Azt mondtad, túl nagy volt a barátság. Ha ez az igazság, mért nem akkor mondtad? Hogy nem szeretsz, mért ezt hazudtad?
Szerettél engem, csak nem szerelemmel… Mit láthattunk mi akkor, gyerekszemmel? Visszanézve azokat az emlékeket, Semmit nem látok csak két gyermeket.
Bölcs döntés volt-e akkor azt megtenni? Mindegy, nekem már nem számít semmi. Utólag neked könnyű bármit is mondani, Egyszerű, engem vigasztalva, hazudni…
Nem tudok elhinni neked most semmit, Amit én gondolok, az nem érdekel senkit. Mindenki azt hiszi csekélység, amiért sírok, De értsétek meg, mindent én sem bírok!
Akkor csak simán annyit mondtál „Nem” Nem bántott ez a szó, én beletörődtem. Nem sejtettem, hogy ennek a szónak: Barátság Olyan nagy súlya van, hogy emiatt hazudtál…
Azt mondtad akkor nekem, hogy nem szeretsz, Nemes célból, tudom, de akkor azt hittem kinevetsz. Most már tudom, hogy a barátság miatt volt az egész, Azt hittem hazudtál, bocsáss meg nekem ezért!
|