Lábaid elött heverek és te észre sem veszed
Hogy lehetsz ilyen kegyetlen, hiszen én szeretlek.

Téged, te vagy az egyetlen, az utolsó
Szívem beleremeg, ha rád gondolok.

És ami volt már nem érdekel.
Szeretlek! Csak, mert!

Látlak minden nap, De te unottan elfordítod arcod
És valaki más miatt bánkódsz.

Miért nem hagyod? Miért nem veszed észre?
Én itt vagyok, lábaid előtt heverve
De te még a szemed sem fordítod erre.

És lopva rád pillantok, mosolyogsz.
Én is elmosolyodom. Te rám nézel és én zavaromban elpirulok.

Nem kellett volna, hogy meglássalak.
A szemem kikaparom.

Miért vagy te ilyen aranyos és szép?
Ha nem lehetsz az enyém...

Értetlen arcot vágsz, de tovább mosolyogsz
Szívem hevesen kalapál. Te rám néztél és én elolvadok.

De akkor még nem tudtam,
Hogy szemed és mosolyod csak álca,
Álca, ami egy vastagképű bunkó átka.

Több mint 1 hónap telt el mióta rám néztél
De szívem még mindig gyűlöl és az agyam a szívem szidja

Milyen balfék volt és csúnya.
Inkább az agyamra hallgattam volna.

És mélyre süllyesztettem volna szívem, de nem tettem
És ez lett a vesztem, beléd szerettem.

De te mint valami rongybabát kihasználtál és nem írtál.
Mit vártam? Nem is tudom, talán hogy én is szerethető vagyok.

De nem érdekel már. A múlté vagy.
S még sem te lettél az, akinek gondoltalak.

Lábam elött heversz majd és én észre sem veszlek.
Hogy lehet ilyen kegyetlen? Hiszen már én sem szeretlek...