A hucul kisló, ahogy én látom

A származása

A hucul kislovat gyakran nevezik a Kárpátok pónijának. Hogy miért? Azért, mert az összes Kárpátok-beli nép magáénak érzi, és trianoni tárgyalások után nem is nagyon lehet eldönteni, hogy kit illet a „fajta tulajdonosa” cím. Mind magunkénak érezzük ezt a fajtát, és azt hiszem, joggal. Ez a kislófajta nem egy konkrét helységben alakult ki, mint mondjuk a Kisbéri, vagy a Lipicai, hanem egy nagyobb területen, a Tisza forrásvidékén. Pontosabban a „Kárpátok gerincén, az erdőövből kiemelkedő magaslatokon, a Tisza, a Prut, a Cseremosz, a Putila, a Brodina forrásvidékén, Bukovina, Galícia és Magyarország határterületén élő hucul nép kezén.”(Mihók 2006)

A fajta először egy lótenyésztési könyvben szerepel, 1603-ban. A fajta első ménese 1792-ben már működött. Ez viszonylag késői dátumnak tűnik, de nézzük csak meg a többi magyar fajtánkat! Nóniusz: 1816, Kisbéri: 1853, Gidrán:1818, Furioso: 1841, Shagya 1816 (az 1789-ben alakult a ménes, először csak Mezőhegyes fiókméneseként szolgált, azonban később önállóságot kapott, és egy 1816 márciusi határozat értelmében az ott levő kancákat azután csak keleti vérvonalú ménekkel fedezhették, ezért tekintem és 1816-ot a ménes lényegi alakulásának), Lipicai: 1580. Megfigyelhetjük, hogy a huculnak volt a magyar fajtáink közül másodikként ménese, a lipicai után. A többi magyar fajtánkat (lipicait kivéve) is ebben az időben kezdték kitenyészteni, ám ekkor a hucul már egy létező fajta volt és nem csak tenyészcél.

Jogosan merül fel az olvasóban, hogy jó-jó, hogy már az 1600-as években említik, de mikor és kik hozták ide? Nos ez olyan kérdés, amiben én nem hiszem, hogy hiteles választ tudok adni. Több teória van a hucul fajta eredetére. Egyes források szerint mindig is itt volt vagyis az európai vadló egy ménese lenne, mások a honfoglaló magyarokhoz kötik a megjelenésüket (kétségtelen, hogy honfoglaló őseink is a huculhoz meglehetősen hasonlító lovakon érkeztek a Kárpát-medencébe,) és a peremvidéken fennmaradhatott, alkalmazkodhatott a körülményekhez a típus. Mások a kunok bejöveteléhez kötik, és szerintük a huculok valójában elszlávosodott úzok.

Nem lehet tudni. Azt azonban biztosan állíthatom, hogy körülbelül a középkorig minden ember hasonló méretű és habitusú lovon közlekedett. Egész európában elterjedt volt ez a típus, így akár a magyarokkal is jöhetett, akár a kunokkal, akár az is lehet, hogy mindig is itt volt a hucul.

A huculok sokoldalúan használták lovukat. A szerény körülmények között csak a legrátermettebb, legrősebb egyedek maradtak fenn. A hucul paraszt nem nézte a lova színét vagy feje nemességét, a legjobban teljesítő lovat szerette. Málházta lovát, nyergelte is és erdészeti munkát is végeztetett állatával. A hegyi ember nem engedhette meg magának, hogy külön lovat tartson hátasnak és külön egyet a fahordásra. Mindenre alkalmasnak kellett lennie az állatnak, emellett kiegyensúlyozottnak és biztosléptűnek is.

A fajta egyedei a történelem viharaiban szétszóródtak, állománya többször drasztikusan lecsökkent, majd újra nőni kezdett. Ma jelentős látszámú egyed található Lengyelországban, Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Ausztiában.

A hucul ló külleme

„A hucul ló összbenyomásában és életmódjában is minden fajtától különböző, egyedülálló fajta. A kultúrfajtákhoz szokott szemű ember meglepőnek találja a hucul lovat, mint a primitív fajták máig megmaradt képviselőjét.

Primitív fajtajellege megnyilvánul apró termetében, gyakran nehéz, mégis szép alakú csontos fejében, húsos pofáiban, igénytelenségében ellenálló-képességében.

Kicsisége ellenére sem kelti csökött ló benyomását. A hucul feje aránylag nagy, azonban hossza, a durva csontozata, pofaszélessége és a test tömzsisége miatt nem feltűnő. Az orrhát oldalnézetben a homlokmélyedés utáni, első részben egyenes vonalú, aztán kis nyeregszerű mélyedés látható, majd a felsőajakig domború vonalú. A pofán a rágóizmok jól fejlettek. Elülnézetben nagy szélessége, oldalnézetben a jól izmolt a jól izmolt hatalmas felülete teszi durvává a fej alsó oldalát, amely a felső oldalának igen nemes és száraz vonalaival együtt olyan jellegzetességet ad a huculnak, amelyet más fajtáknál nem találhatunk.

A középhosszú, gyakran hosszú nyaka vastag, széles és izmos, a tarkótól a marig széles egyenes vonalú. A bőséges üstök és sörény dús, vastag szálú a csikóknál hosszú ideig felálló. Gyakran elfedi a szemeket, a homlokot és a mart. A mar rendkívül széles, lapos, és izmosan párnázott. Emiatt alacsonyabbnak tűnik, mint a valóságos mérete. A hát feltűnően hosszú és széles. A far túlnőtt, amelyik a törzs hosszához képest rövid és lejtős, de széles és izmos. A farok töve mély, néha tűzött. A vállak szélesek, meredek lapockák jellemzik. A szügy és a mellkas széles, igen mély, és nagyban hozzájárul a hucul testalkatának zömökségéhez. A mellkast dongás bordák és álbordák zárják. Lapos bordájú hucul ló nincs.

A mály törzs és mellkas rövid lábakon nyugszik. A lábak erősek, az alkar és a combcsont terjedelmes izomzattal borított. Az izületek jól fejlettek.

A szár száraz, inas, a csüd vastag, szintén száraz. A paták kicsinyek, jól formázottak, patkolás nélkül is igen ellenállóak.

Az állat teher nélkül kissé aláállított. A tág, vagy a szűk állás ritka.”

(részlet a fajtaszetenderdből, 2007)

A következő állítással azonban nem értek egyet. E szerint lépése, ügetése rövid, nem haladós. Ezt saját tapasztalataink és méréseink támasztják alá. A lépés, az ügetés és a vágta tempóját, mármint amit régebbi könyvek a katonalovak számára előírnak, a hucul lovak gond nélkül teljesítik. Ezek az irányszámok nagylovakra vonatkoznak, és a hucul ezt az iramot erőlködés nélkül teljesíti. Távlovaglással foglalkozó könyvekben lehet még iramra vonatkozó irányelveket találni, és azokat az iramokat is könnyedén teljesíti a hucul. Elképzelhető, hogy nem vagyok tisztában a mozgás haladósságának fogalmával, de ha ugyanolyan gyorsan tud haladni, mint a nagyló, akkor szerintem az haladós (már ha a nagylovak tempóját vesszük haladós tempónak). Már értelmezés szerint haladós az a ló, melynek hátsó patanyoma nem marad el az első patanyomtól. Nos az általam ismert hucul lovak erre is rácáfolnak.

Mivel mi nem díjugratunk hucullal, nem tudom sem megcáfolni sem megerősíteni a hucul ló jó ugróképességét. Amilyen szinten mi ugratunk (60cm) azt a hucul lovak könyedén teljesítik.

A színét illetően a legtöbbször az van leírva, hogy: „Legtöbbször őzszín-pej, többé-kevésbé fakó, vagy egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenyepej, de a sötétpej, a nyári fekete, és a fakó is gyakori. Előfordul tarka is. A tarka hucul kizárólag Lengyelországban található.

A jegyes egyedek továbbtenyésztése nem kívánatos a fajta homogenitásnak megőrzése érdekében. Az egérfakó az eredeti, ősi színváltozat, de igen ritka. Ezzel a színnel is, meg a pejjel is együtt jár a fekete hátszíj, gyakran a lábak zebroid csíkozása és vállkereszt.” (forrás: fajtasztenderd, 2007)

A 2002-es méneskönyv szerint az magyarországi állomány közel fele pej; fakó (egérfakó és fakó) a 15-20%-a, fekete az állatok tizede, sötétpej az állatok újabb tizede, és a maradék 10% pedig nyárifekete, sárga és egyéb színű. Turjaremetén magasabb volt a fakók aránya, volt kb. 4% sárga, viszonyt feketét nem írtak le (csak 6 nyárifeketét).

A használata

Legtöbbször fogatban betöltött hasznáról szólunk, utána erdészeti felhasználását méltatjuk, végül szóba kerül, hogy esetleg nyereg alatt is használható lenne. Nos mi szinte csak nyereg alatt használjuk. Amit egyesek 2007-ben kezdtek el (azt gondolva, hogy ezzel ők úttörők és előttük senki sem használta nyereg alatt a hucult), azt mi 2002 óta végezzük, de mások már hosszú évtizedek óta. A hucul ló ideális hátas, mert amellett, hogy a gyermekek jó társa és tanítója lehet, a felnőtt embereket is könnyedén elbírja, és a kezdőtől a haladókig mindnekinek kellemes lovaglási élményt nyújt. Gyakran kérdezik meg tőlem- amikor szóba kerül, hogy huculokkal foglakkozunk-, hogy rá lehet-e ülni? Meg hogy nem ráz-e? Nos hogy rá lehet ülni, ahhoz kétség sem fér, hiszen ha Csehországban és Ausztriában terápiás célokra használják. Akkor nem lehet vadabb, mint egy félvér, de valószínűleg inkább sokkkal jámborabb. Hogy ráz-e? Szokás kérdése. Engen először rázott. A második lovaglás után azonban nem kételkedtem többé abban, hogy nincs a világon még egy ilyen kényelmes fajta. Nameg ez is egyed kérdése. A nagylovak között is vannak kifejezetten kényelmes és nagyon kényelmetlen, dobálós-rázós lovak is. Ez a hucul esetében sem fajtajelleg, hanem egy-egy egyed jellemzője lehet. Én összesen 2 rázós huculon lovagoltam életemben, pedig már több, mint tízszer ennyin lovagoltam már.

Ha ilyen jámbor és kényelmes, akkor nem lusta-e vagy butácska és lassú? Nos, egyik sem. A lustaság megint csak egyed függő. Attól függ, hogy hogyan lett felnevelve, belovagolva a ló, és hogy mit várnak tőle. Több olyan lovat láttam, ami az első időkben nagyon menős volt, de mivel éveken át nyugis, lassú tempót követeltek meg tőle, lassú és nyugis lett. Olyat is láttam, hogy egy nem túl dimamikus lóból egy-két év alatt pörgős kis kanca lett.

Abban teljesen biztos vagyok, hogy a hucul nagyon okos és tanulékony fajta. Lovasíjászatra percek alatt kiképezhető és fogatba is villám-gyorsan tanul. Ha egy pálya-rajzot gyakorolunk vele, 3-4 kör alatt megjegyzi. Ha 3-4 alkalommal ugyanannyi kört megyünk vele a lovasíjász pályán az azt követő alkalommal fel fog háborodni ha eltérünk a szokásunktól. A lovast is nagyon gyorsan megszokja. Az idei egyik csikó például életének második terepén végig elől ment, méghozzá nagyon szépen, tempósan.

A lassúságáról csak annyit, hogyha országos bajnokságot lehet vele nyerni fogatban, akkor nem lassú. Ha gyorsabb eredménnyel kerül a döntőbe, mint a leggyorsabb nagyló fogat, akkor nem lassú. Ha a nagylovak nem tudják otthagyni vágtában, akkor nem lassú.

Férreértés ne essék! Nem azt mondom, hogy a hucul gyorsabb, mint egy versenyző angol telivér. De ha vesenyzésre nem képzett hucult egy versenyzésre szintén nem képzett angol telivér nem tud lefutni, akkor az angol telivér nem gyorsabb annál a huculnál.

Mint fentebb többször is említettem, a hucul lovakat széleskörűen lehet(ne) használni. Mind western, mint lovastornás huculra van példa. Kiválló jelleme miatt ideális családi ló is lehetne, ha azemberek elfogadnák, hogy attól hogy kisló, még nem gyenge díszállat.

Felhasznált irodalom:

Dr. Mihók Sándor (2006): A hucul ló monográfiája, génmegőrzése, Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Dr. Mihók Sándor (2007): A hucul kisló tenyésztési szabályzata

Kovácsy Béla és Monostori Károly (1892): A ló és tenyésztése

írta:rixa
2007