A következő hónapokban Enyec egyre nő, gyarapszik. Egyre több időt tölt testvéreivel, és egyre kevesebbet anyja mellett.

A kapcsolatai a külvilággal nagyon változatosak.

Tesóival nagyon szeret játszani. Velük folyton csatározik, játszik, hogy melyikük az erősebb, ügyesebb. Nagyon jó játék az egymás kergetése, majd a hirtelen megtorpanást és megfordulást követő fogócska. Nagyokat „rodeóznak”, ökörködnek. Egyre kevesebbszer esnek el ezen játékok közben. Nem csak kergetőznek, de viaskodnak is. Ezek a viaskodások nem vérremenőek, de azért ezek a játékok már előre vetítik az életük folyamán levő kapcsolatukat is egymással. Ilyenkor egymást harapdálják, ágaskodnak. Ezekben a játékokban Emese nem szeret részt venni. Emese inkább arrébb megy, ő nem az a harcolós típus. Ez párhuzam az emberekkel. Ott is a fiúk a harciasabbak, a lányok nem szeretnek annyira háborúsat játszani.

A szociális kapcsolatok fontosak már csikókorban is. Ezek ápolásának legpraktikusabb módja a tisztogatás.. A kölcsönös tisztogatás azt jelenti, hogy a lovak egymás mellé állnak, váll-váll mellett és fogsorukkal finoman harapdálják, végigdörzölik a másik hátát. Ez azért fontos, mert ez által erősítik a kapcsolatukat, másrészt így olyan testtájakat tudnak tisztítani, amit ők maguk nem érnek el. Ez megfigyeléseim szerint reflexes. Ezt azért gondolom, mert ha egy csikónak elkezdem dörzsölgetni a hátát, nyakát, önkéntelenül ő is elkezd rágcsálni engem. Mivel ez az embereknek nem valami nagy érzés, inkább eltoljuk magunktól a kedveskedő csikót, vagy én azt szokam csinálni, hogy egy másik csikó hátára tolom a fejét, hogy vakargassa azt.

Anyjával felhőtlen a kapcsolatuk, Dettihez bármikor oda lehet menni egy kis „ivászatra”, de egyre kevesebbszer ül anyja szoknyája mellett. Ha baj van, vagy feszült a helyzet, egyből anyja mellé sorakozik, és mellette mesírozik, mint egész kis korában, de ha nem történik semmi izgalmas, csak ritkán néz anyja felé.

A többi felnőtt kanca nem ilyen jófej. Azok mindig elkergetik maguk mellől. Ez úgy történik, hogy ha egy másik kanca, például Ostya úgy érzékeli, hogy Enyec túl közel megy hozzá, sunyít, és kinyújtja a csikó felé a nyakát, hogy megharaphassa a csikót. A sunyítás azt jelenti, hogy a fülét nem előre fele tartja, hanem hátra fordítja, és szinte hozzásimítja a fejéhez. Természetesen Enyec válasza sem marad el. Miközben sebesen elhagyja Ostya „csapástávolságát” (azaz azt a területet, amin belül a kanca harapása elérné), elkezd rágcsálni. Ez úgy néz ki, hogy megmutatja mindkét fogsorát és elkezd úgy tátogni, mintha füvet régna. Ez a mozgásforma nagyon jellegzetes és minden ló megérti. Valami olyasmit jelenthet, hogy „én kicsi vagyok, vagyishogy jóval kisebb, mint e, és látod, növényevő vagyok, nem akarlak megenni, és bántani végképp, bocsi, hogy idejöttem, már megyek is, és mégegyszer bocsi, tényleg nem akarlak bántani…stb.”

Szóval a „nagy” sunyít, meg harapásra készül, a kicsi meg elsiet a tett helyszínéről és rágcsál. Ez a rágcsálás már pár napos korban megfigyelhető a csikóknál, és később is használják a rangsorban felettük álllók megnyugtatására, feljebbvalóságuk kifejezésére.

A harmadik kategória a fiatal kancák. A fiatal kancák jellemzője, hogy még nincs kiscsikójuk, viszont anyai ösztöneik már vannak, így nem bántják a kiscsikókat hanem barátkoznak velük. Ezek a fiatal kancák játszanak is a kicsikkel, ápolgatják őket, dajkálják a kiscsikókat. A fiatal kancákkal is szokták egymást tisztigatni.

A negyedik kategória Zénó. Zénó az apjuk nagyon elnéző a fiúkkal szemben (természetesen Emesével is). A csikók szinte kiehetik a szájából az ennivalót, Zénó nem bántja őket. Zénó nagyon megértő és kedves a gyermekeivel, nem is neveli őket.