hucul
hucul
Tartalom
Menü
 
a hucul kisló
 
VadLóVilág
 
az_luvakrúl_általában
 
Cikkek
 
Enyec első hónapjai

A következő hónapokban Enyec egyre nő, gyarapszik. Egyre több időt tölt testvéreivel, és egyre kevesebbet anyja mellett.

A kapcsolatai a külvilággal nagyon változatosak.

Tesóival nagyon szeret játszani. Velük folyton csatározik, játszik, hogy melyikük az erősebb, ügyesebb. Nagyon jó játék az egymás kergetése, majd a hirtelen megtorpanást és megfordulást követő fogócska. Nagyokat „rodeóznak”, ökörködnek. Egyre kevesebbszer esnek el ezen játékok közben. Nem csak kergetőznek, de viaskodnak is. Ezek a viaskodások nem vérremenőek, de azért ezek a játékok már előre vetítik az életük folyamán levő kapcsolatukat is egymással. Ilyenkor egymást harapdálják, ágaskodnak. Ezekben a játékokban Emese nem szeret részt venni. Emese inkább arrébb megy, ő nem az a harcolós típus. Ez párhuzam az emberekkel. Ott is a fiúk a harciasabbak, a lányok nem szeretnek annyira háborúsat játszani.

A szociális kapcsolatok fontosak már csikókorban is. Ezek ápolásának legpraktikusabb módja a tisztogatás.. A kölcsönös tisztogatás azt jelenti, hogy a lovak egymás mellé állnak, váll-váll mellett és fogsorukkal finoman harapdálják, végigdörzölik a másik hátát. Ez azért fontos, mert ez által erősítik a kapcsolatukat, másrészt így olyan testtájakat tudnak tisztítani, amit ők maguk nem érnek el. Ez megfigyeléseim szerint reflexes. Ezt azért gondolom, mert ha egy csikónak elkezdem dörzsölgetni a hátát, nyakát, önkéntelenül ő is elkezd rágcsálni engem. Mivel ez az embereknek nem valami nagy érzés, inkább eltoljuk magunktól a kedveskedő csikót, vagy én azt szokam csinálni, hogy egy másik csikó hátára tolom a fejét, hogy vakargassa azt.

Anyjával felhőtlen a kapcsolatuk, Dettihez bármikor oda lehet menni egy kis „ivászatra”, de egyre kevesebbszer ül anyja szoknyája mellett. Ha baj van, vagy feszült a helyzet, egyből anyja mellé sorakozik, és mellette mesírozik, mint egész kis korában, de ha nem történik semmi izgalmas, csak ritkán néz anyja felé.

A többi felnőtt kanca nem ilyen jófej. Azok mindig elkergetik maguk mellől. Ez úgy történik, hogy ha egy másik kanca, például Ostya úgy érzékeli, hogy Enyec túl közel megy hozzá, sunyít, és kinyújtja a csikó felé a nyakát, hogy megharaphassa a csikót. A sunyítás azt jelenti, hogy a fülét nem előre fele tartja, hanem hátra fordítja, és szinte hozzásimítja a fejéhez. Természetesen Enyec válasza sem marad el. Miközben sebesen elhagyja Ostya „csapástávolságát” (azaz azt a területet, amin belül a kanca harapása elérné), elkezd rágcsálni. Ez úgy néz ki, hogy megmutatja mindkét fogsorát és elkezd úgy tátogni, mintha füvet régna. Ez a mozgásforma nagyon jellegzetes és minden ló megérti. Valami olyasmit jelenthet, hogy „én kicsi vagyok, vagyishogy jóval kisebb, mint e, és látod, növényevő vagyok, nem akarlak megenni, és bántani végképp, bocsi, hogy idejöttem, már megyek is, és mégegyszer bocsi, tényleg nem akarlak bántani…stb.”

Szóval a „nagy” sunyít, meg harapásra készül, a kicsi meg elsiet a tett helyszínéről és rágcsál. Ez a rágcsálás már pár napos korban megfigyelhető a csikóknál, és később is használják a rangsorban felettük álllók megnyugtatására, feljebbvalóságuk kifejezésére.

A harmadik kategória a fiatal kancák. A fiatal kancák jellemzője, hogy még nincs kiscsikójuk, viszont anyai ösztöneik már vannak, így nem bántják a kiscsikókat hanem barátkoznak velük. Ezek a fiatal kancák játszanak is a kicsikkel, ápolgatják őket, dajkálják a kiscsikókat. A fiatal kancákkal is szokták egymást tisztigatni.

A negyedik kategória Zénó. Zénó az apjuk nagyon elnéző a fiúkkal szemben (természetesen Emesével is). A csikók szinte kiehetik a szájából az ennivalót, Zénó nem bántja őket. Zénó nagyon megértő és kedves a gyermekeivel, nem is neveli őket.

 

 
számláló
Indulás: 2006-03-01
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Huculoldal
 
Szigetcsépi huculok
 
Püspökladányihuculok
 
Szárítópusztai hucul
 
Fóti hucul
 
Cserépváraljai hucul
 
Szegedi huculok
 
Krakkói_magyar_huculok
 
Miskolci huculok
 
Apaji huculok
 
Egri huculok
 
Balatoni huculok
 
Tiszteletbeli huculok
 
Sajóházai huculok
 
Mendei hucul
 
Pilisszántói hucul
 
Szerencsi huculok
 
Miszlai huculok
 
Rakamazi huculok
 
Tartalom

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK