Kín
Szívem, mocsárba süllyedt kamion,
Elviselhetetlen e kín, e fájdalom!
Lelkem szétesett, szívem összetört,
Párom elvesztése meg gyötört.
Várom az angyalt, ki a halálba segít,
Várom a „gyógyító” halálos írt!
Kívánom, bár meghalnék,
Hogy lényem ne gyötrődjék
Olló a kezembe’,
S kinyitva illesztem kezemre!
Éles penge, húsomba váj!
Jöjj el értem édes halál!
A sírás nem segít,
Az alkohol csak mámorít!
A buggyanó vérre vetül szemem,
Szebbet nem láttam sohasem!
Bár meghalnék!
Ez minden mit kívánnék.
Az elvesztés, fájó kórság!
Nincs ellene orvosság!
Veszítsd el életed értelmét,
S meglátod a halál hívogató képét!
Túl élni? Már nincs miért!
Ki örök hűséget, szerelmet ígért.
Én kértem, s meg is kaptam,
Kétszer is belebuktam!
Először félig, aztán egészen,
A kín elemésztette létem!
A halálba vágyom, őt hívom egyre,
A sötét szobámban pityeregve!
Te, ki még nem voltál szerelmes,
Ne akard megtudni milyen gyötrelmes!
Ádám & Éva belebuktak,
Hittek az almát kínáló kígyónak!
Bűnös mindenki, aki a földön él,
Mert a kín létrehozása a cél!
(Mindenkinél!)
Akit már tőrbe csaltak,
S most, mint sebzett vad!
Bömbölsz egy padon a fa alatt,
Ne aggódj szíved másra is, ráakad!
Halál, halál! Kedves halál!
Vigyél most engem! Habár…
Hagy a földön, míg tervem megvalósul!
De már most a tiéd vagyok hajthatatlanul!
|