A változás kapuja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
A játék

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Lélekszám
Indulás: 2005-12-04
 
Emily Rose

A nevem Emily Rose.

 Viorica Dan testvére vagyok, sajnos. Mindkét szülőm angyal volt, és Viorica is a jók undorító útját járja. Én démon vagyok. Ez lett bellőlem. Egy bukott angyal. Gyermekkoromban, még én is jó voltam. Csakhogy megismertem Jasont. Ez körübelül 8 éves forma koromban lehetett, de ki emlékszik már ilyen régi időkre. Arra viszont emlékszem, hogy Jason és én egymásba szerettünk. És arra, is, hogy szüleim, el akartak tiltani tőle, mert Ő született gonosz/démon volt. Őröket adtak mellém, hogy még véletlen se lehessünk együtt. Megöltem az őröket, és élveztem. Szárnyaim, befeketedtek, hajam is, szemeim is, és lelkem is. Több száz évig együtt voltunk. De szüleim még mindig éltek. Felépítettem egy egész birodalmat. Legnagyobb segítőm, Jason, és Relia Cloud volt. Ő is született démon volt, de utánam született egy kis idővel. Párom huga. NAgy erőket fedeztem fel benne, így arra gondoltam tanítani fogom. Nem hitt nekem, így megmutattam mit tett 80 emberrel. Halálra égette őket. Kitanítottam hát. Ő és én gyilkoltuk meg a szüleim. Hatalmas ereje van. Nekem nagyobb. Így egy birodalmat vezetek, és a jókat pusztítom. Testvéremmel a harc addig fog menni, míg egyikünk el nem veszik. 

Fekete ruhákban járok, kelek a világban, ember formában. Azzá a démonná válok ugyan akivé akarok, de nem fedem fel magam. Hogy csatlakozol-e hozzám az csak rajtad múlik, de ha igent mondasz, és nem teljesítesz, meghalsz, és lelked világomban, fog sorvadni, örökké.

 

Művek

Élő vagy holt? (novella)

gyilkosság a sötétben (novella)

Könny és vér (novella)

a vérfarkas vágya (novella)

Rémálom (vers)

Kín (vers)

Hibrid Herceg (vers)

Hiányod (vers)

Gondolat (vers)

Ép testben,szenvedő lélek (vers)

Elrejtett gondolatok (vers)

Vörös rózsa (vers)

Vágyom(vers)

Mit is jelentesz nekem?!(vers)

Csodás lény (vers)

Furcsa szerelem (vers)

Lét (vers)

A vak asszony visszanéz!
 
Első rész



Rossz vér - Előszó

Rossz vér - 1 fejezet (I.rész)

Rossz vér - 1 fejezet (II.rész)

Rossz vér - 2. fejezet 

 

Itt kidumálhattok mindent!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK