Ephram: Nem tudom lehet-e segíteni egy ilyen helyzetben. Hogy tehette ezt? Hogy hagyhatta el a fiát éppen akkor, amikor a legnehezebb időszak előtt áll?

Andy: Nem tudom.

Ephram: Ő is így gondolja majd. A kicsi. Az én fiam. Azt gondolja majd, hogy elhagytam őt.

Andy: Ezért tetted ezt az egészet?

Ephram: Nem tudom. Talán. Talán megláttam ezt a fiút és úgy tűnt, szüksége van valakire. Úgy éreztem, hogy foglalkoznom kell vele. Talán csak a bűntudatom hajtott idáig.

Andy: Nem kell, hogy bűntudatod legyen. Nem hagytál el senkit. Egyáltalán nem ismered őt.

Ephram: Igen, tudom és te is tudod. De ő soha nem fogja megtudni. Senki nem mondja el neki az igazat. Azt gondolja majd, hogy nem akartam őt, hogy nem szerettem. Egy napon pedig majd eljön hozzám. Állandóan erre gondolok. Lehet, hogy 10 vagy 20 év is eltelik addig, de várni fogom, hogy bekopogtat és amikor eljön... amikor itt lesz, fogalmam sincs mit fogok mondani.

Andy: Elmondod neki az igazat. Őszintén.

Ephram: Furcsa, hogy hiányzik az, ami soha nem volt meg. Most már tudom, mit érezhet Kyle, olyan mintha hiányozna valami, mintha egy lyuk lenne az életemen, és néha csak azért csinálok valamit, hogy ne gondoljak rá.

Andy: Elmúlik. A lyuk pedig megtelik más dolgokkal. De ehhez idő kell. És, ha majd eszedbe jut mi okozta, már nem fog annyira fájni. Ez is arra emlékeztet majd milyen messziről jöttél.

Ephram: Honnan tudom, hogy az mikor lesz?

Andy: Nem tudom. De én veled leszek, amíg tart.

****

Ephram: Mit akarsz, azt akarod, hogy én mondjam ki? Vagy te akarod?

Kyle: Kérlek ne. Tudom, hogy azt hiszed, hogy az vagyok, de nem igaz. Nem kell, ha nem akarok az lenni, és én nem akarok az lenni. Semmi sem akarok.

Ephram: Értem, és miért nem akarsz az lenni?

Kyle: Azért, amiért te sem akarod, hogy az legyek. Mert undorító.

Ephram: Nem, ez nem undorító Kyle. Nem undorító, azzal egyáltalán nincs semmi baj, ha valakiről kiderül, hogy...

Kyle: Ne!

Ephram: ... hogy meleg. Nézd, sajnálom. Hülye voltam, ha azt éreztettem veled, hogy ez helytelen, vagy rossz, akkor bocsánat...

Kyle: Nem kell. Már régóta így érzem.

Ephram: De nem kell. Soha nem kell úgy érezned. Csodálatos ember vagy Kyle, erre kell gondolnod.

Kyle: De miért? Miért kell olyannak lennem, amilyen nem akarok? Mit csináljak, hogy ne így legyen? Mi van, ha nem veszek tudomást róla?

Ephram: Akkor hazudni fogsz magadnak, és lemondasz egy olyan életről, amit megérdemelsz. Ezért, figyelj rám. Hamarosan el fogadod majd, hogy ilyen vagy, és megbékélsz vele. Jobban fogod érezni magad, boldogabb leszel, nem lesz ilyen nyomasztó.

Kyle: Te nem tudhatod ezt.

Ephram: Én...én...nem akarom azt mondani, hogy olyan vagyok, mint te. Fogalmam sincs mennyire nehéz lehet elfogadnod ezt, de én is voltam úgy, hogy magamba fojtottam dolgokat. Titkolóztam, mert féltem mi lesz ha kiderül. És amikor kiderült... persze a kettő nem ugyanaz. Nem összehasonlítható. De... Azért jöttem vissza Európából a nyáron, mert szerettem Amy-t. Nem akartam megmondani neki, mert azt hittem az is elég, ha távolról szerethetem. De nem volt elég. Nem volt a közelemben és úgy éreztem megfojtanak az érzések, amiket magamba zártam.

Kyle: Elmondtad neki, ő pedig elutasított téged?

Ephram: Igen. Pontosan. De utána sokkal jobban éreztem magam. Túl vagyok rajta, elmúlt.

Kyle: De velem nem így lesz. Attól, hogy kimondom még nem múlik el. Sokkal valóságosabb lesz és nem tudom visszavonni.

Ephram: Miért akarnád?

Kyle: Azért, mert nem akarok még több okot adni arra, hogy gyűlöljenek.

Ephram: Senki sem gyűlöl téged Kyle! Pillanatnyilag te vagy az, aki gyűlölöd magadat.  

*****

Ephram: Biztosan furcsa volt, mikor Madison elment hozzád. Mikor is volt, két éve?

Andy: Madison?

Ephram: Igen, tudom, mindig ide lyukadok ki. Csak tudod, nem tudom elfelejteni. Vissza gondolok azokra a napokra, a történetekre és elárasztanak az emlékek.

Andy: Jól ismerem az érzést.

Ephram: Végre megértettem, hogy miért tetted, amit tettél. Már régen megbocsátottam neked,és már tudom, miért nem mondtad el nekem. Meg akartál védeni a fájdalomtól.

Andy: Igen.

Ephram: De nem sikerült.

Andy: Nem.

Ephram: Régebben nem értettem ezt. Nem értettem, hogy miért kell annyira félni attól, hogyha elmondod az igazat, azzal befolyásolod valakinek a jövőjét és ezért inkább úgy döntesz, eltitkolod előle. Pedig pontosan tudod, hogy ezzel csak rontasz a helyzeten. Bocsánat.

Andy: Nem csak neked kell bocsánatot kérned Ephram. Többé nem kell ezt csinálnod.

Ephram: Igen, tudom, de át kellett élned ezt és azután újra át kellett élned velem. És azt hitted, elveszítettél.

Andy: De nem így történt.

Ephram: Fáradt vagyok. Nem baj, ha maradok?

Andy: Ez a Brown-ház. A Brownoknak ingyen van.

Harold: Az örökbe fogadással kapcsolatos kérdőíven, Rose egészségügyi állapotánál, szándékosan elhallgattam, hogy rákja volt.
Andy: Az elég nagy hiba volt. Felhívhatja őket, hogy elmondja, hibázott.
Harold: Tudassam velük, hogy az Abbott-ok egészségügyileg kockázatosak, és még hazugok is? Nem, nem. Nagyon kétlem, hogy ez segítene. Azt kívánom, bárcsak vissza csinálhatnám az egészet, de már késő. Csak a csoda segíthet. Arra lenne szükség, hogy ez még néhány hónapig titokban maradjon, amíg Rose és én megkapjuk a gyereket.
Andy: Azt több, mint néhány hónap. Úgy értem, hogy ez a titok, bármikor kiderülhet. Aztán is, miután megkapták a gyereket.
Harold: Én nagyobb titkokat őriztem magáról.
Andy: Igen, tudom. Ha a magára való tekintettel meg is tenném...
Harold: Magának nem kell emiatt aggódnia, Andy. Ez az én gondom. Az én vállamat nyomja.

Amy: Tudom, hogy nem akarsz a lakásban lenni. Beszéltem Hannah-val, azt mondta veszekedtetek valamin Brighttal.
Ephram: Igen így van, de igazán semmiség az egész. Azt hiszem egy kicsit felfújtam a dolgot.
Amy: Mi történt?
Ephram: Azt nem árulhatom el neked.
Amy: Miért nem, velem kapcsolatos?
Ephram: Nem.
Amy: Akkor kiről van szó?
Ephram: Ne akard tudni, nagyon rossz. Bárcsak én se tudnám.
Amy: Na, már megpróbáltunk eltitkolni dolgokat egymás elől, de sosem sikerült. Te elmentél Európába, én meg közben nő lettem.
Ephram: Igazad van, de ez rossz.
Amy: Szeretném, ha tudnád, hogy a barátod vagyok, és ha valami gondod van, nekem elmondhatod. Talán segíthetek valahogyan.
Ephram: Bright megcsalta Hannaht.
Amy: Úgy érted, mostanában?
Ephram: Igen.
Amy: Hogyan jöttél rá, rajtad kaptad őket?
Ephram: Nem, nem szerencsére. De, most már tudom, hogy az még rosszabb lett volna, ha úgy derül ki.
Amy: Hogy volt oké... úgy értem ki... felejtsük el. Nem fontos. Nem akarom tudni ki volt az. Ki?
Ephram: Az nem érdekes. Úgysem ismered. Valaki...
Amy: Hannah bele hal ha megtudja.
Ephram: Igen, de nem fogja megtudni, mert Bright nem mondja el neki.
Amy: Mi?
Ephram: Szemétség. Tudom.
Amy: El kell mondania.
Ephram: Nem, nem fogja. Higgy nekem. Én már megpróbáltam beszélni vele.
Amy: Megőrült? Azt hiszi, hogy átverheti Hannaht és én nem teszek ellene semmit?
Ephram: A helyzet az, hogy nem tehetsz semmit, mivel te nem is tudsz az egészről.
Amy: De...
Ephram: Nem is mondtam volna el, ha tudom, hogy a következő percben elrohansz Hannah-hoz.
Amy: Jó, akkor beszélek Brighttal.
Ephram: Ne, ne, ne. Amy!
Amy: Nem hagyhatjuk, hogy ezt tegye Ephram.
Ephram: Már megtette! És nem tartozik ránk, hogy ha úgy dönt...
Amy: De ránk is tartozik. Hannah a legjobb barátnőm.
Ephram: Jól van, Bright pedig a legjobb barátom.
Amy: Szóval, te véded?
Ephram: Dehogy védem! Borzalmas, amit tett. Nem tudok vissz menni a lakásba, mert úgy érzem, ha összefutok Hannah-val én is hazudok neki.
Amy: Pontosan.
Ephram: Nem tehetem meg Brighttal, mert az olyan, mintha elárulnám. És ha olyasmire kényszeríteném, amire nem készült fel. Biztos, hogy el fogja mondani neki.
Amy: Egyáltalán nem vagyok biztos benne.
Ephram: Jó, nem vagyok biztos benne, csak szeretném azt hinni.
Amy: Én pedig azt szeretném hinni, hogy nem minden férfi disznó, de ti ketten most azok vagytok.
Ephram: Oh, most már disznó is vagyok?
Amy: Igen. Mert te is benne vagy a dologban. Elmondom Hannah-nak.
Ephram: Amy, azzal elárulsz engem is.
Amy: Hé, ne akard rám kenni, te voltál az aki elmondta nekem, mit vártál...
Dr. Brown a konyhában
Andy: Pont, mint a régi időkben.

Amy: Ha nem mondod el neki, én megteszem.
Bright: Nincs hozzá jogod.
Amy: A legjobb barátnőm!
Bright: Egy nagy francot az! Hónapokig felé sem néztél, most meg játszod a kedves nővért.
Amy: Én sohasem feledkeztem meg róla, amit rólad nem mondhatunk el.
Bright: Te hülye vagy! Érted? Jobban szeretem őt, mint bárki mást az életemben.
Amy: Akkor miért tetted ezt vele?
Bright: Nagyot hibáztam. Hülye voltam. És soha többé nem fordul elő. Ez biztos. Ha elmondod neki... istenem, ne mond el neki.
Amy: Tudom, hogy elakarod felejteni azt, amit tettél, és úgy akarsz tenni, mintha nem történt volna meg, de nem lehet. Te is tudod, hogy nem lehet, mert amit most Hannah-val csinálsz, az rosszabb, mint hogy megcsaltad. Bolondot csinálsz szegényből, Bright.
Bright: Fogalmam sincs, miért csináltam. Egész idő alatt úgy éreztem, hogy az hiányzik a legjobban, hogy lefeküdjek Hannah-val. Aztán rájöttem, hogy szükségem van Hannah-ra, és most hogy végre rájöttem, el fogom veszíteni.
Amy: Ezt nem tudhatod. Mond el neki, azt amit most nekem.
Bright: Soha nem bocsát meg nekem.
Amy: És ha igen?
Bright: Nem fog.
Amy: Ha nem mondod el neki most, soha nem lesz esélyed. Titkolózni valaki előtt, akit szeretsz, még akkor is, ha úgy gondolod, hogy az helyes, aljas árulás. Hidd el. Tavaly kemény leckét kaptam ebből, ne tedd azt, amit én.
Bright: Én csak nem akarom, hogy vége legyen.
Amy: Tudom.

Ephram: Mit mondott? Nem lesz semmi baja?
Andy: Nem lesz.
Ephram: Nincs agy károsodása, mert nem tudom mennyi...
Andy: Nem esett baja, időben találtak rá.
Ephram: Ez hihetetlen.
Andy: Nem változott meg a viselkedése? Nem volt kedély hullámzása? Mióta szedett altatót?
Ephram: Azt sem tudtam, hogy szedett egyáltalán. Sem azt, hogy maga alatt van. Mindig boldognak tűnt. Reggel hatkor kelt, főzött, takarított, vagy kémiai kísérletet végzett. Szerinted nem vettem észre valamit?
Andy: Nem, nem dehogy.
Ephram: Mindig olyan összeszedett volt.
Andy: Valószínűleg keményen dolgozott, hogy olyannak látsszon.
Ephram: Észre kellett volna vennem.
Andy: Nem.
Ephram: Igen, igazad van, de mégis. Úgy értem egy fedél alatt élünk, beszélgetni is szoktunk, biztos kérte is, hogy segítsek, de nem értettem, vagy nem vettem észre.
Andy: Nem okolhatod magad a történtek miatt. Ott voltál, amikor a legnagyobb szüksége volt rád. Megmentetted.

Hannah: Szia, Bright vagyok. Szeretnélek megenni ebédre.
Rose: Kicsit szenvedélyesebben.
Hannah: Soha, nem törődik semmivel, mert tudja, hogy jóképű és mindig megkapja, amit akar. Hazudott nekem, megcsalt, és összetörte a szívemet!
Rose: Ez a kettősség zavarba ejtő. Ha nem vagy biztos benne, hogy kibékülsz vele, hogy együtt maradtok, csak egyetlen kérdésem van. Meg tudsz bocsátani neki?
Hannah: Gondolja, hogy kellene?
Rose: Oh, azt nem nekem kellene tudnom. Ha igen, a dolog egyszerű. De ha nem és csak azért békülsz ki vele, mert hiányzik, akkor később tör ki belőled a fájdalom. És nincs az a szerelem, ami túléli ezt.

Reid: Fekszek itt, és próbálok rájönni, hogyan történt mindez. Lehet... lehet úgy tűnik, mintha felkészültem volna erre, de erre nem lehet. Legalábbis szerintem.
Ephram: Miért csináltad? Már, ha megkérdezhetem.
Reid: Nem tudom. Minden nagyon jól ment. Aztán egyszer csak az év közepe felé, kezdtem vissza esni. Azt hittem fel tudok zárkózni, már volt ilyen. De életemben először, nem sikerült. Ezért puskáztam azon a teszten. Egyetlen alkalomról volt szó. Én... én nem akartam rendszert csinálni belőle. De lebuktam. Mintha, hirtelen azt mondták volna, vége a játéknak. Nem kaptam levegőt. mintha hirtelen lettem volna arra, hogy levegőt vegyek. Nem tudtam volna a szüleim szemébe nézni. Vagy a tiétekbe srácok. Nem tudtam elfogadni, ami történt.
Ephram: Mindenki követ el hibákat, Reid. Tudod milyen sokan esnek ki az orvosiról minden évben? Apám ismer olyan fickót, aki már ötödszörre próbálja meg.
Reid: Nem lett volna, hogy ez megtörténjen, mert nem csak rólam van szó. Mindent Danny-ért tettem. Érted? Máskor is megbuktam már, de soha sem puskáztam. Soha nem követtem el ekkora hibát. Istenem, pedig olyan könnyű volt Ephram. Eszembe sem jutott, hogy meghátráljak és ez megijesztett. Mintha hirtelen el felejtettem volna ki is vagyok. Nem tűnt olyan nagy dolognak. És ezért nem tudott megállítani.
Ephram: Bárcsak tudtam volna erről.
Reid: Igen, de én nem akartam beszélni róla.
Ephram: Miért?
Reid: Miért? Mert hülyeség ember. Általában, ha megkérdezel valakit, hogy van elmondja neked. Én viszont soha nem mondtam igazat. Nem akartam, hogy aggódjanak miattam, ezért elhitettem az emberekkel, hogy minden rendben. És ezzel elértem, hogy békén hagyjanak. Aztán amikor, egyik reggel felébredtem, rájöttem, hogy egyedül maradtam. Az én hibám volt Ephram. Én okoztam magamnak. Büszkeség, vagy hülyeség, talán mindkettő. De csak én tehetek róla.
Ephram: Mihez kezdesz ez után?
Reid: Nem tudom. Azt hiszem, újra kezdem.

Nina: Nem tudom mit mondjak. Nem tudom mit csinálok.
Andy: Nem tudom.
Nina: Négy órát töltöttünk azzal, hogy kimostuk az összes lepedőt és törölközőt, és birkóztunk a fiammal a csap alatt. De régóta nem éreztem magam ilyen jól. A férfi, akivel élek, akivel megosztom az életemet, eszembe se jutott. Nem gondoltam egyetlen percet sem.
Andy: Nehéz időszakon mész keresztül, erről van szó.
Nina: Én is mindig ezt mondom magamnak. Nem tetszik, hogy folyton elutazik.
Andy: Most is elutazott?
Nina: Igen. A volt férjem is nagyon sokat utazott. Mi a baj velem, hogy mellőlem minden férfi az országútra menekül?
Andy: Nem mindegyik.
Nina: Tudom. A baj az, hogy ha itthon van, akkor is van egy bizonyos távolság. Egy fedél alatt élünk, ő is csinálja a maga dolgát és én is az enyémet, mint egy öreg házaspár, pedig nem is vagyunk házasok.
Andy: Még.
Nina: Ki tudja mikor lesz abból valami. Közben pedig tudom, hogy valószínűleg, ő az akire támaszkodhatok, olyan ember, akire mindenben számíthatok. Csak az a baj, hogy túl sokszor fordul elő, hogy nincs itt.
Andy: Minden kapcsolat nehéz.
Nina: Muszáj ennyire nehéznek lennie? Mert néha úgy érzem, más helyzetek néha könnyebbek.

Andy: Zenei oktatás? Tanítani akarsz?

Ephram: Igen. Pillanatnyilag nincs nagyobb vágyam, de azért köszönöm.

Andy: Nem tettem semmit.

Ephram: De igen. Megismertettél Andrey-val. Sok mindenre rájöttem azóta. Mindig kíváncsi voltam milyen élet lehet az. De inkább kihagyom.

Andy: Meggondoltad magad?

Ephram: Igen. Anya halála után, vagyis már sokkal előbb, arra használtam a zenét, hogy elbújjak. Bezárkóztam a szobámba és nem törődtem semmivel. Magammal sem. Elgem van. Nem akarok többé elbújni. Beteg és fáradt vagyok attól, hogy én vagyok a zárkózott tehetség. A zongorazseni. A zene összekapcsolt a világgal. Örülök, ha látom Penny milyen jól halad, vagy ha olyan tehetséget fedezhetek fel, mint Kyle. És, ez a lényeg. Segíthetek, hogy megváltozzanak ezek a srácok. Megmutathatom nekik kik ő és mi lehet belőlük. Pont mint a sereg.

Andy: Csodálatos. Te többet tudsz a világról, mint amit én 52 éves fejjel. Te igenis zseni vagy.

Ephram: Ezt nem hiszem. Beletelt egy egész évbe, mire erre rájöttem. Eléggé lassú vagyok. De most végre úgy érzem, hogy elfelejthetem a múltat. Úgy érzem végleg lezárhatom. Egy dolgot kivéve.

Andy: Mi az?

Ephram: Maidson. Nagyon szemét voltam vele.

Andy: Szerintem nem haragszik rád.

Ephram: Igen, de akkor is, szeretném valahogy jóvá tenni, érted? Vissza menni a kávézóba és megbocsátani neki.

Andy: Ez minden? Oh, ez egyszerű.

Ephram: Valóban? Szerinted létezik időutazás?

Andy: Persze. Vedd fel a kagylót és tárcsázz.

Ephram: Bárcsak ilyen egyszerű lenne.

Andy: Nem azt mondtam, hogy könnyű, hanem hogy ez a módja.