Délelőtt volt. Zuhogott az eső. Curzon úr, aki megtanulta, hogy lehet négy hét alatt húszezer dollárnak a nyakára hágni, most megtanulta, hogyan kell három shillingből öt napig élni.

Az északkeleti monszun olyan tölcsérekben kavarta a sűrű záport, olyan sivítással csapdosta mindenfelé a víztömegeket, hogy csak a város legutolsó páriái voltak a szabadban. És Curzon úr. Egyre kialakultabb lett benne a meggyőződés, hogy öngyilkosságot kellene elkövetnie. Mint valami gazdátlan, korcs kuvasz, bolyongott a sikátorok között, vagy dideregve, gémberedett tagokkal aludt hidak alatt, filléres levesekkel, olcsó puliszkatésztákkal táplálkozott, és néha görcsös igyekezettel piszkálta a körmét vagy kefélte a fogát, de ez olyan meddő dolog volt, mintha valaki egy égő vulkán fölé állna, és csepegtetőüveggel akarná eloltani a lángoló lávatömeget. Az öngyilkossággal csak három lépcsőig jutott. Lassan sétált be a gátról a tengerbe. A harmadik lépcsőnél, mikor már térden felül ért a víz, dideregve álldogált... Kinyújtotta a lábát, hogy továbbmenjen, azután egy sóhajjal megindult vissza a partra, és dúsan csepegő nadrágszárakkal folytatta elátkozott bolyongását Szingapúr kültelkén.

Dél felé kisütött a nap. És egyszer csak, mint valami paradicsomi kép, gyönyörű kert tárult fel előtte. Aranyozott hegyű rácsszuronyok mögött csodálatos, élénkzöld díszpálmák, roppant kaktuszok, hibiszkuszok, orchideák, égő színű, óriási sáfrányok, nagy kelyhű, fehér és ibolyaszínű trópusi csodák. A szingapúri jezsuita rend botanikus kertje volt. A trópus minden növényfajtájának nagy gonddal ápolt, több kilométer kiterjedésű kis mintadzsungele. Az élethűség olykor a kobrákat és pitonokat is annyira megtéveszti, hogy itt ütnek tanyát. A széles, gyönyörű, sárga sétányok között, tiszta kis tavon, lótuszok és Victoria Regiák között, flamingók és pelikánok éltek szabadon... Mindenfelé apró, színes gyerekek, hófehér ruhás, néger ápolónők, bennszülött papok a jezsuita rend fekete ruhájában.

Gondolkozott. Miért ne lehetne ő is misszionárius?

Egy hölgy sietett ki a kapun. Majdnem beléje ütközött.

Nadja volt.

Megállt előtte. Szólni nem tudott. Hogy mennyire megváltozhatott ez alatt a hét alatt Curzon úr, azt Nadja ijedt, csodálkozó tekintetéből könnyen leolvashatta.

- Ide is utánam jött?! - kérdezte a nő energikusan.

- Nem maga után jöttem, Nadja. Önmagam elől jöttem ide. Gyáva voltam a halálhoz. Most elmegyek majd misszionáriusnak.

- Megbolondult?! - kiáltott rá Nadja. - Nem tud okosabbat kezdeni az életével? Hiszen maga olyan ügyes szélhámos, olyan tehetséges...

- Nem vagyok szélhámos, Nadja. Egy könnyelmű kollégám szaporasága juttatott ide. És a véletlen. - És elmondta Nadjának a történetét a húszezer dollárról és a páncélszekrénybe tévedt fogkrémről, timsóról, pipereszappanról és egyéb illatszerekről az aktatáskában.

Nadja sokáig nézte szótlanul, szemében a bűnbánat és a megbocsátás szomorú fényével. Most már hitt Curzon úrnak. Igaz, hogy ez az ember hazudott neki, de nem akarta becsapni. Ez igazán abból a jobb és szebb világból jött, alig foltos becsületével. Azt is elhitte neki, hogy Masson gyerekei miatt sikkasztott, elhitte a fogkrémet, a timsót és az esernyőt. Mindent elhitt, és úgy érezte, hogy valamit tennie kell ezért az emberért, akit a tisztességes élet utáni vágyán keresztül még most is szeret.

- Nézze, a sikkasztott összeget jótékony célra adtam. Én azt hiszem, ha a rendőrfőnöknek elmagyarázzuk a dolgot, hajlandó lesz az adományomból megtéríteni a takarékpénztár kárát, hiszen marad még nekik elég, mert én nemcsak a húszezer dollárt, hanem a szélhámos banda minden bűnösen összeharácsolt pénzét odaadtam.

- Ön igazán nagylelkű, Nadja... - mondta, mert nem jutott más az eszébe.

- És ha a takarékpénztárnak megtérül a kára, talán megbocsátanak magának, és a feljelentést bizonyára visszavonják.

- Ön nem ismeri Mayfield urat. Úristen! Hogy kerülhetnék a szeme elé?

- Hát nem fog a szeme elé kerülni! De semmi esetre se záratják be, ha visszakapják a pénzüket. Ezt nem hiszem. Hallottam már bankról, amely fel se jelentette régi alkalmazottját sikkasztásért. Mit írtak a maga esetéről a lapok?

- Nem tudom... Én nem mertem újságot venni a kezembe.

- Ó, maga ostoba - kiáltotta a nő. Megfogta Curzon úr kezét, és rohant vele ki a parkból, rohant egy nagy épületig, amelynek a pincéjében impozáns dübörgéssel hasábokon ontotta magából a hazugságokat egy rotációs szörnyeteg, és az első emeleti olvasóhelyiségben rövid keresgélés után megtalálták azt a néhány hét előtti lappéldányt, amelynek első lapján hatalmas cím üvöltötte feléjük:

A hatalmas híradás közölte, hogy az elsejéről másodikára virradó éjszakán csodálatosan ügyes, úgynevezett hidegvágással felfeszítették a takarékpénztár wertheimszekrényét, és a Northon utazási iroda 20 000 dolláros letétjét, amely egy aktatáskában volt, elrabolták. A rendőrség az ujjlenyomatokból megállapította, hogy a betörést, cinkosok nélkül, a régóta körözött híres kasszafúró, Morton követte el, akit a homlokán levő forradás miatt Sebhelyes Mortonnak ismernek az alvilágban. Megállapították, hogy a tettes alpolgármesternek maszkírozva, repülőgépen San Franciscóba szökött, és a rendőrség máris a nyomában van. A nyomozás több igen értékes eredményét a kutatás érdekében a kapitány titokban tartja.

- De hát akkor...

És csak álltak, és bámultak egymásra. De hát akkor eszébe sem jutott senkinek, hogy Curzon urat köröztesse vagy egyáltalán gyanúsítsa. Akkor Curzon úr tulajdonképpen a szabadságát tölti ezen a kényelmetlen módon. És jaj! Ha meglenne a húszezer dollár... Most nyugodtan és veszélytelenül, törvényes formák között birtokolhatná! Vehetne víkendházat, autót, zsakettet, cigarettatárcát és kvarcfényezést!

Mert, hiába, ilyen az ember. Az előbb még puszta életét a leprások közé akarta átmenteni, és most már a haját tépi, hogy nem vehet gőzfűtést, gramofont meg csónakot az elherdált húszezer dollárért. Holott azt kellett volna mondania: "Ennek a bűnös pénznek nem lehetett jobb helyet találni, mint a dzsungelben hősiesen küszködő misszionáriusok alapját. És talán, hogy ez a pénz ilyen igazán szent célra jusson, ezért rendezett mindent így a sors, és ezért engedte ki egy esendő ember nyakát a kegyetlenül szorító hurokból." És talán egy kicsit azért is, hogy Curzon úr jobban meg tudja becsülni a mindig igénytelen és sokszor kényelmetlen, de általában nyugalmas, tisztességes munkát.

- Maga most hazautazhat. Nyugodtan elmehet a hotelba, ahol leraktározták a poggyászait. A számláját a szélhámosok kifizették. És mire lejár a szabadsága, éppen hazaér - mondta Nadja.

- És maga?

- Elvégzem az ápolónői kurzust, és azt hiszem, ezen a pályán megtalálom majd az élethivatásomat.

Hallgattak. A hazugságok hatalmas sárkánya dübörgött alattuk.

- Itt az útiköltsége is - mondta Curzon úr, szakadt mellénye zsebéből előhúzva az utazási iroda nyugtáját ezer dollárról, amiből kilencszázötven visszajárt. Ennyiért akart valutát venni. Ide is nyugodtan elmehet a pénzért. - Ez a pénz éppen elengedő útiköltség két személynek Sidneyig. Jöjjön velem, Nadja, jó?

- Jó - mondta a lány, és sokáig egymás szemébe néztek.

2.

A Sebhelyes Morton egyedül ült Montevideo egyik kocsmájában, fejét két kezébe hajtotta, és tűnődött, tűnődött, már közel az őrület határához, a megoldhatatlan rejtélyen, amely közismert kasszafúróból máról holnapra földönfutóvá tette: hogy került az aktatáskába, a takarékpénztár páncélszekrényébe fogkrém, timsó és pipereholmi? Előző nap pontosan megfigyelte, hogy a Northon cég húszezer dollárt ad le a pénztárnál az aktatáskában. Másnap kifúrta a szekrényt, hóna alatt a táskával rohant cinkosaihoz az indulásra kész vitorlásra, és mikor kibontották, pipereholmi volt benne. Fogpép! Barátai megverték, a vízbe dobták, alig tudta puszta életét megmenteni, és nem volt többé maradása az alvilágban, mert ujjal mutogattak rá: ott megy a Sebhelyes Morton, aki eldugta társai elől a pénzt, és bebeszélte nekik, hogy a takarékpénztár fogkrémet és timsót őriz a páncélszekrényében. Régi cinkosai nem fogadták többé a köszönését, és erkölcsileg lehetetlenné volt téve jobb betörők között, mert senki, de senki nem hitte el a történetet a páncélszekrényről és a fogkrémről. Most itt ül Montevideóban, két tenyerébe szorítja a fejét, és olykor sírva fakad. Ő sem érti. Aki megértené őt, aki megmagyarázhatná a rejtélyt a fogkrémről és a timsóról, az a két boldog ember most útban van egy hajón az ausztráliai Sidney felé.