|
Egy ilyen viselkedési jellegcsoport az embergyerekek figyelemhiányos hiperaktivitási zavarát reprezentáló aktivitás, impulzivitás és a koncentrációs képesség sajátságai, amelyekkel kapcsolatban egy kérdőíves felmérés és egy tesztsorozat elvégzése általi viselkedésvizsgálat is folyik. Ez a tesztsorozat azonban a magatartásgenetikai kutatással párhuzamosan folyó kutya személyiségvizsgálat érdekében lett összeállítva olyan módon, hogy lehetőleg minél átfogóbban, minél több oldalról közelítse meg a kutyák viselkedésé.
Azt hiszem, minden igazi kutyás szívében tudja és hiszi, hogy leghűbb társaink igazi individuumok, egyéniségek. A tudományban azonban kézzelfogható bizonyíték nélkül ezt állítani nem lehet - még akkor sem, ha az etológus (szintén kutyatartó lévén) maga is meg van győződve erről. Kérdés tehát, miképpen lehet megmérni egy olyan nehezen körülhatárolható dolgot, mint a személyiség?
Az állati személyiségnek máig sincsen egyetlen elfogadott definíciója. Akár embernél, akár állatnál: ha létezik személyiség, létezniük kell különböző személyiségkategóriáknak, amelyekbe az egyedek besorolhatóak, és ezek a kategóriák különböző személyiségdimenziók által meghatározhatóak. Személyiségdimenziókon vagy személyiségfaktorokon viselkedési jegyek csoportjait értjük, amelyek egymással egy faktoron belül szorosabb kapcsolatba hozhatók. Például létezik az ún. bátorság-félénkség tengely, amely úgy tűnik, a legtöbb magasabbrendű gerinces viselkedésében megtalálható, és ezzel a tengellyel kapcsolatba hozható egy csomó viselkedési jellegzetesség, a külső ingerekkel szembeni szenzitivitástól a kíváncsiság mértékéig. Érdekes módon kutyák esetében egy egyednek valamilyen feladatban való teljesítménye - és akár a kiképzés, vagy valamilyen munkavizsga sikere - is fontos kapcsolatban áll ezzel a tengellyel.
Itt elérkeztünk egy olyan problémáig, amely a legtöbb kutyatartót érinti. Akár tenyésztő, akár sportkutyás, akár csak állatával a mindennapokban problémamentesen együttélni kívánó gazda, mind szeretné tudni, mit várhat, ha a bolyhos apróság felnő. Alkalmas lesz vajon arra, amire szánják? Persze, rengeteg múlik a nevelésen, és a felnőttkori viselkedés egy jókora része a tapasztalatokon, a tanuláson alapszik - visszatérve a személyiségre, az is részben az öröklött tényezőkre, részben a környezet hatásaira vezethető vissza. Ha vannak eltérő személyiség típusok az egyedek között - naná, hogy vannak, mondja erre minden kutyatartó! - , akkor elég könnyen következtethetünk arra, hogy ezek közül egyesek inkább, mások kevésbé lesznek megfelelőek bizonyos "célokra". Eddig azt hiszem, nem sok újat mondtam, még ha az a bizonyos cél csupáncsak annyi is, hogy alkalmazkodó családi kutya váljon belőle. Mint ahogy vannak egyedek, akik nem valók zsizsegő gyerekcsapat mellé (pl. ideges vagy érzékeny típusok), mások nem nyugdíjas, bicegő nénik meg bácsik problémamentes társai lesznek (pl. hiperaktív egyedek).
Szándékosan felejtsük most el a fajták közti különbséget és beszéljünk egyedek közt meglévő differenciákról. Tehát vannak különböző személyiségtípusú kutyák, és ennek a személyiségnek egy része már kölyökkorban adott. De valójában mennyire megjósolható, hogy egy adott karakterű kölyökből milyen felnőtt kutya válik, illetve mennyire lehet ellensúlyozni ezt különböző neveléssel? Teszem azt, lesz-e egy alapjában véve félénk kiskutyából intenzív szocializációval barátságos és fesztelen jószág, vagy egy emberimádó szőrgombolyagból, ha csak a saját "embercsaládjával" találkozik felnőtt koráig, idegenkerülő és idegengyűlölő "fenevad". Nos, erre a kérdésre minden kedves olvasó válaszoljon egyelőre belátása szerint. Persze, igen, az emberekkel való kapcsolat intenzitása és minősége nagyon is befolyásolja, mi lesz a töpörtyűből ha felnő, de tegyük fel, hogy minden egyes kölyök egyformán gondos és jó gazdához kerül, nagyjából egyforma körülmények közé.
Ilyen eset általában a "használatra tenyésztett" kölykök esetében fordul elő, vagyis amelyeket rendőrkutyának, vakvezetőnek, terápiás kutyának stb. szánnak. Abban az esetben tehát, ha ezek környezete felnövekedés közben nem tér el túlságosan (azonos mennyiségű ételt, azonos nevelést kapnak), vajon milyen "hozott" faktorok befolyásolhatják egyes viselkedési jellegek alakulását? Részben öröklött tényezők, de mi még ezen kívül?
Svédországban 1235 db nyolchetes német juhászkutya kölyök viselkedését vizsgálták meg játékos tesztek során (melyekhez hasonlót a közelmúltig mi is végeztünk tanszékünkön vegyes fajtájú kölyökkutyákkal), erről szeretnék most beszámolni. Ezeket a kiskutyákat mind a Svéd Kutyakiképző Központ tenyésztette, és legtöbbjüket fiatal felnőtt korukban (1,5-2 évesen) is leteszteltek egy felnőtt kutyákra kifejlesztett tesztsorozaton. Az egész munka hat éven keresztül tartott.
A kölyöktesztek egy része azt nézte, hogyan viselkedik a kölyök egy izolációs helyzetben, azaz pár percre egyedül hagyva (testvérei közül kiemelve és emberi társaság nélkül egy ismeretlen kennelben). Azután egy idegen ember lépett be hozzá, aki kezdetben passzívan viselkedett, majd megpróbált játékot kezdeményezni egy teniszlabdával. A passzív szakasz alatt a kölyök viselkedésének lényeges eleme az volt, hogy milyen intenzitással próbált kapcsolatba kerülni a számára új személlyel, mennyire kereste vele a kontaktust. A játék során fontos, mennyire sikerül a kölyök figyelmét lekötni a labdával, hogy hajlandó-e az elgurított labda után menni, azt a szájába venni és visszahozza-e. Saját tapasztalataink alapján mondhatom, hogy némely kutyakölyök már 5-6 hetes korában spontán apportoz, fajtától függetlenül, és egyetlen almon belül is vannak különbségek.
Azután a kölyök egy nagyméretű (13 cm-es átmérőjű) labdával szembesült. Az ember ezt is végiggurította a padlón, itt nézték a nagy labdával való játék intenzitását, illetve az általa kiváltott félelmi, elkerülési reakciót. Azután még egy rongyhúzogatós játékra invitálta a kísérletvezető a kölyköt. Itt azt nézték, mennyire lehet lekötni a kiskutya érdeklődését a ronggyal, odafigyel-e rá, szájába veszi-e, rágcsálja-e, illetve ha az ember is húzni kezdi, rögtön elereszti vagy harcol érte; ha sikerül megszereznie, milyen intenzíven foglalkozik vele, "halálra rázza"-e, elvonul-e vele. Ez egyrészt azt árulja el, mennyire érdeklődő a kölyök tárgyakkal szemben, másrészt birtoklási hajlamairól, dominanciával és agresszióval kapcsolatos tulajdonságairól árulkodik.
Még egy érdekes tesztet végeztek el a kölykökkel, az ún. aréna tesztet. Ez abból állt, hogy a kicsit egy számára idegen helyre (szobába) vitték, amelyben négy tárgy volt a földön elhelyezve (egy fadarab, a teniszlabda, a nagy labda és a pamutrongy), és egy idegen, passzív személy ült a szoba közepén. A kutya aktivitását olyan módon mérték, hogy a szoba padlójára egy rácshálót festettek, és azt nézték, adott idő alatt hány rácsvonalon halad át a kölyök. Ezenkívül azt is mérték, mennyi időt tölt el a benn ülő személy közvetlen közelében és hány tárgyat "látogat" meg a teszt alatt. Ez a teszt egyrészt az exploráció, vagyis felderítőkészség mérésére szolgál, ami kapcsolatban áll a kölyök kíváncsiságával és avval, mennyire érzi magát magabiztosnak (vagyis milyen bátor). Másrészt megint csak méri ilyen körülmények között az idegennel való kapcsolatkeresést. (Megjegyzésként említeném, az idegen helyzete sokszor nem könnyű: hasonló tesztünkben a földön ülő embernek passzívnak maradni a legnehezebb, mikor némely kiskutya szó szerint a fejére-arcába mászik, annyira ki akar csikarni belőle valami reakciót.)
Miután elvégezték a teszteket és megmérték a kívánt viselkedési változókat, elkészítettek egy statisztikai becslést ezeknek a változóknak (azaz az általuk leírt viselkedési jellegeknek) az örökölhetőségére. A legmagasabb értékeket a rongyhúzogatás alatt mutatott viselkedés, az aréna teszt során mutatott felderítő aktivitás és az idegennel való kontaktuskeresés esetében tapasztalták. Ugyanakkor a teljes örökölhetőségnek kiszámították külön-külön az apai és az anyai komponensét is. Az anya alapján számított örökölhetőség magasabbnak mutatkozott az izoláció alatti vinnyogás-szűkölés mértékében, az idegennel való kontaktuskeresésben, a rongyozás alatt mutatott viselkedésben és az aréna teszt alatt mutatott felderítőkészség mértékében. Ezt nevezzük anyai hatásnak, amely ilyen fiatal korban erőteljes lehet számos viselkedés tekintetében, míg felnőtt korban általában már nem marad kimutatható nyoma.
Az anyai hatás nem csak az anya "minőségét" jelzi, vagyis hogy milyen mértékben gondoskodik kölykeiről, mennyire tanulnak el dolgokat tőle az apróságok. Ezenkívül utalhat az alom általános környezetére is, például az elhelyezésre, az emberekkel való kapcsolat intenzitására. Éppen ezért megnézték, hogy az alom méretének, a kölykök súlyának, az anya tapasztalatának, a születés idejének (évszak) illetve az elhelyezésnek van-e hatása a mért változókra, valamint vannak-e nemek közötti különbségek.
Az alom mérete fontos befolyással bír az egyes kölykök súlyára, a súly pedig számos viselkedési változóra kihatott. A nagyobb kölykök exploratívabbak voltak és aktívabbak tárgyakkal való manipulációban. (A testsúlyt 50 napos korban mérték.)
A szuka kölykök az izoláció során később sírtak fel, hamarabb ragadták meg a teniszlabdát, aktívabbak voltak az aréna felderítésében, azaz automatikusan több tárgyat is látogattak és kevesebb időt töltöttek az idegen személy közelében, mint hím társaik, méghozzá nem csak általánosságban, de kan alomtestvéreikhez viszonyítva is. Ugyanakkor a testsúlynak is nagyobb szerepe volt a szukáknál, amely még felnőtt korban is mérhető maradt. A nagyobb nőstények aktívabbak és felderítőkészebbek voltak 8 hetes korban, felnőttként pedig erőteljesebb védelmező ösztön és keménység jellemezte őket. A kanok esetében nem tapasztaltak hasonló összefüggést az 50 napos testsúllyal.
Az életkor ugyancsak erőteljesen befolyásolta a tesztben mutatott viselkedést. Ilyen fiatalon egy nap is sokat számít, és érdekes módon a kor hatása megint csak erőteljesebb volt a szukák esetében. Összességében ezen eredmények hátterében a szukák és kanok érésének eltérő üteme illetve menete állhat. Amennyiben a testsúly kapcsolatban áll az éréssel, és a szukák meg kanok viselkedése eltérő korban ér el bizonyos érettségi szintet, akkor várhatjuk, hogy a súly különböző módon hat a két nemben: és pontosan ezt tükrözik a kapott eredmények is.
Ami az anya tapasztaltságát illeti (ezt az alapján nézték, hogy hányadik almát nevelte éppen), tapasztaltabb anyák kölykei hamarabb sírtak fel az izoláció során, sokkal kompetitívebbek (azaz erősebb küzdőszelleműek) voltak a rongyozáskor, az aréna tesztben pedig kevésbé exploratívnak bizonyultak és több időt töltöttek az ember közelében.
Az élettelen környezet is számos fontos befolyással bírt. A téli kölykök általában kisebb testsúlyúak, mint a nyáriak, ugyanakkor az is fontos, hogy milyen aljzaton fekszenek az alomban. Ez a kísérlet során vagy hullámlemez, vagy puha pokróc volt. Az utóbbin fekvő kölykök általában többet alszanak, kevésbé aktívak és kevesebbet sírnak az alomban. Hidegebb környezetben (télen) illetve a kevésbé hőszigetelő hullámlemezen többet kell mocorogni, több energia fordítódik a testhőmérséklet fenntartására, ami lelassítja a növekedés ütemét. A kölykök viselkedése (több mocorgás és sírás) befolyásolja az anya figyelmét, ami aztán ismét visszahat a kölykökre. (Zárójelben megjegyzem, a svéd vizsgálat során az egyes kutyacsaládok dupla kennelekben laktak, amelyeknek egy szabad téri és egy zárt, fűthető része volt, és a kölykök 3 hetes kor után szabadon mozoghattak a kettő között. Télen a fűtés ellenére a talajközeli hőmérséklet alacsonyabb volt, mint nyáron.)
Még egy érdekességről szeretnék beszámolni, amelyet már korábban (még az 1960-as években!) is kimutattak. Ne higgyük azt, hogy szegény téli kiskutyáknak, vagy a kevésbé kényelmes körülmények közt felnövőknek rosszabb kilátásai vannak, sőt! Létezik egy hatás, amelyet magyarra fordítva leginkább "korai kezelés"-nek lehetne nevezni: eszerint a fiatal korban enyhe stresszhatásoknak kitett kutyák későbbi életük folyamán kevésbé lesznek érzékenyek mind a fizikai, mind a pszichikai stresszhatásokra. Ilyen enyhe stresszhatások a valamivel alacsonyabb hőmérséklet (vagy időszakosan alacsony hőmérsékletnek való kitétel, például meleg alvóhely mellett a hidegben tett rövid egészségügyi séták téli kölykök esetében), a durvább fekvőhely, a nem teljesen zajmentes környezet és a korai kézbevétel is. Az ilyen, korán enyhe stresszhatásoknak kitett egyedek felnőttkorukra nyugodtabbak, stabilabb idegzetűek és ugyanakkor exploratívabbak, kíváncsibbak is lesznek (és ez nem csak a kutyáknál van így). A hangsúly természetesen az enyhe stresszhatáson van, hiszen az erős stressz pont fordítva működik.
Mindezek után jó kölyöknevelést mindenkinek !
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
