1986. december 16-án három nevezetes londoni személyiség volt a szemtanúja annak a rendkívüli esetnek, amely még napjainkban is heves vitákat képes kiváltani. Adare Victome, Lindsay ura és Wynne kapitány látták, hogy Daniel Dunglas Home, a híres médium, London előkelő negyedének egyik nagy házában a levegőbe emelkedett, kirepült az egyik ablakon, majd vissza a másikon – legalább 24 méter magasságban. D. D. Home arról vált nevezetessé, hogy képes volt lebegni, és tárgyakat lebegtetni, egyszer például egy nagy zongorát emelt a levegőbe. De nem ő az egyetlen, aki annak a „lehetetlen” képességnek a birtokában volt, amely fittyet tudott hányni a gravitációnak.

Copertino-i Szent József (1603-1663) valahányszor izgatottá vált, mindig a levegőbe emelkedett. Ingerlékeny személyiség lévén, ez gyakran megtörtént vele. Lebegésének szemtanúi között volt egy orvos, két bíboros, és maga VIII. Urban pápa.

A legtöbb leviátor valamely vallás elkötelezett híve, keresztény, hindu, az ókori Egyiptom misztériumaiba avatott vagy spiritualista. D. D. Home ez utóbbiak közé tartozott.

Skóciában született, Amerikában nevelkedett. Vézna, érzékeny gyerek volt. 13 éves korában látomásában barátja, Edwin jelent meg előtte. Nagynénje családjának Home kijelentette, látomása azt jelenti, hogy Edwin három napja halott. Mint kiderült, igaza volt. Home médium karrierje így indult, de a gravitációval először 19 éves korában tudott szembeszegülni.

Ward Cheney, egy virágzó selyemgyár tulajdonosa, 1852 augusztusában connecticut-i otthonában szeánszot rendezett. Home is a meghívottak között volt, hogy a vendégeket az ismert spiritiszta jelenségekkel, például asztaltáncoltatással, kopogtatással szórakoztassa. Egyszer csak valami egészen váratlan dolog történt, Home a levegőbe emelkedett, felúszott egészen a mennyezetig. Ez egycsapásra ismertté tette Home nevét, karrierje ettől kezdve meredeken ívelt felfelé, a szalonok és a királyi udvar ünnepelt alakja lett. Visszatért Európába, itt egyszerre váltott ki tiszteletet és kétkedést (Robert Browning Mr. Sudge című szatirikus versének ő volt az ihletője). Ahova ment, ott különös dolgok történtek – a csendes szobán szél süvített keresztül, virágok hullottak a mennyezetről, ajtók maguktól kinyíltak és becsukódtak, tűzgömbök cikáztak a levegőben – Home maga pedig lebegett.

Home már említett híres lebegése, amikor kirepült az egyik ablakon és visszajött a másikon, különösen azóta, hogy az esetet tekintélyes szemtanúk is leírták, heves viták tárgyát képezi. Sokan kétségbe vonják, hogy Home valóban lebegett, ők azonban nem voltak a szemtanúk között. Néhányan úgy okoskodtak, hogy Home valójában nem is lebegett, a szemtanúkban hipnotikus szuggesztió révén keltette ezt a benyomást, hallucinációt keltett, mint az indiai kötéltrükk, az is tömeghallucináció, a titok nyitja a bűvész szavaiban rejlik.

Home a támadások kereszttüzébe került, de több mint negyven éven keresztül sikeres leviátor maradt, sok más híresség mellett III. Napoleon császár, John Ruskin és Bulwer Lytton is tanúja volt. Hosszú pályafutása alatt egyetlen egyszer sem tudták rábizonyítani, hogy csal.

Home felnőtt fejjel akaratával idézte elő a levitációt, de lebegésének némelykor ne is volt tudatában. Egyszer vendéglátója hívta fel a figyelmét, hogy a karosszék ülése fölött lebeg, s Home meglepettnek látszott.

Két eshetőséget kell számba vennünk a levitáció esetében: vagy egyáltalán nem emelkedik a leviátor a levegőbe (azaz a nézői tömeghallucináció áldozatai), vagy láthatatlan erő emeli magasba őt.

Természetesen Home és a spiritualisták is láthatatlan erőknek tulajdonítják a levitációt és levegőbe emelést – szerintük ez az erő a szellemek közreműködése. Mi mégsem spiritualista nézőpontból utalunk arra a „láthatatlan erő”-re, amely a földhöz ragaszt minket. Minden iskolás gyerek ismeri Newton gravitációs törvényét. De a parapszichológiai kutatás rámutatott, hogy néhány érzékeny ember viszonylagos könnyedséggel a visszájára tudja fordítani ezt a törvényt.

Madame Alexandra David-Neel francia felfedező tizennégy évet töltött Tibetben. Mystére et magicue en Tibet (Misztérium és mágia Tibetben, 1931) című könyvében leírja, hogyan találkozott egy anyaszült meztelen, súlyos láncokat cipelő férfival. Kísérője elmagyarázta, hogy a férfi misztikus gyakorlatai révén olyan könnyűvé vált, hogy ha nem visel láncot, elrepül.

Egyedülálló fényképsorozat jelent meg az Illustrated london News magazin 1936. június 6-i számában. A képek egy indiai jógi, Subbayah Pullavar levitációjának fázisait ábrázolták, így adva bizonyságát, hogy bármi legyen is a jelenség, a hipnotikus hallucináció ki van zárva.

P. Y. Plunkett a látvány európai szemtanúja így számol be a jelenetről:

„Körülbelül fél egy volt, a nap pont fölöttünk állt, úgyhogy az árnyék nem zavarhatta a megfigyelésünket… Subbayah Pullavar hosszú hajú, lógó bajuszú, vad tekintetű ember, nyugodtan állt előttünk. Ünnepélyesen köszöntött bennünket és röviden elbeszélgetett velünk. Már majd húsz éve űzi a joga e sajátos ágát (mint családja, generációkon át). Engedélyt kértünk, hogy a mutatványt lefotózhassuk, s ő készségesen belegyezett…”

Plunkett legalább százötven nézőt gyűjtött össze, mialatt a jógi rituális felkészülését végezte. A levitáció színhelyéül szolgáló sátrat vízzel locsolták körül; bőrtalpú cipővel nem volt szabad ebbe a körbe lépni. A jógi egyedül lépett be a sátorba. Néhány perc elteltével a segédek eltávolították a sátrat, s a fakír a kör közepén lebegett a levegőben.

Plunkett és néhány tanú közelebb lépett szemügyre venni őt. A fakír körülbelül egy méterrel a föld fölött lebegett, s bár a kezét egy vászonnal letakart pálcán tartotta, úgy látszott, csak az egyensúly megtartása céljából. Plunkett a barátaival a teret is ellenőrizte Subbayah Pullavar alatt és körül, de nem találtak semmiféle zsinórt vagy más „láthatatlan” szerkezetet.

A jógi transzban volt, a legtöbben meg voltak róla győződve, hogy vitathatatlanul lebeg, bár felvetődött az is, hogy tulajdonképpen kataleptikus állapotban van. A nevezetes fotók a négy percig tartó mutatvány alatt készültek, különböző szögből. Végül a sátrat visszahelyezték a fakír köré. A „leereszkedés” minden bizonnyal személyes ügy volt, Plunkettnek azonban sikerült a vékony sátorfalon át:

„Körülbelül egy perc elteltével a jógi himbálózni kezdett, majd nagyon lassan ereszkedett lefelé, még mindig vízszintes testhelyzetben. A rúd csúcsától a földig tartó körülbelül egy méteres távolságot legalább öt perc alatt tette meg… Amikor Subbayah leérkezett a földre, segédei odahozták, ahol mi ültünk, és felajánlották, hogy próbáljuk behajtani a végtagjait. Erre együttes erővel sem voltunk képesek.”

A jógit megmasszírozták és hideg vízzel locsolták további öt percig, mielőtt a transzból visszatért és visszanyerte tagjai mozgékonyságát.

A himbálódzó mozgás és a vízszintes testhelyzet, amelyet Plunkett megfigyelt, valószínűleg a levitáció lényegi része. Maharihi Mahesh jógi Svájcban vezetett transzcendentális meditáció (TM) tanfolyamán levitációra oktatja tanítványait. Az egyik hallgató így írja le ezt a „lehetetlen” teljesítményt:

„Az ember finoman elkezdi ringatni magát, ringatja, ringatja egyre tovább, aztán elkezd a levegőbe emelkedni. Lótuszülésben kell lennie, különben a földet éréskor megsérülhet, ha kibillen az egyensúlyából. Úgy kezdi, mint a Wright fivérek a repülést – nagy csattanással ér földet. Ezért kell habgumi párnán ülni. Aztán egyre jobban tudja az ember ellenőrizni, s csodásan lelkesítő dolog.”

Tehát bárki megtanulhatja a levitációt?

A TM tanulók hiszik, hogy szigorú mentális tréning után igen. Úgy látszik, a jógik szellemi és fizikai tréningje valóban felkészíti őket a gravitáció legyőzésére. A fél-súlytalanságot elég könnyű elérni. Egy kövér kocsmáros – egy egészen hétköznapi ember – társasági mutatvány gyanánt a levegőbe emelkedett.

A kocsmáros leült egy székbe, négyen – köztük a kislánya – körülvették, mutatóujjukkal a hóna aljánál és a térdhajlatánál fogva megpróbálták felemelni, demonstrálva, hogy nem sikerül. Aztán a kocsmáros fején összefűzték a kezüket, úgy, hogy saját másik kezét ne érintse. Körülbelül tizenöt másodpercig koncentráltak, akkor valaki jelt adott, mutatóujjaikat ismét a hóna alá és térdhajlatához tették, és a kövér kocsmáros a levegőbe emelkedett.

A hitetlenkedők azt mondják, hogy a „hely szelleme” is közrejátszhatott, ezzel azonban figyelmen kívül hagyják, hogy ugyanez a jelenség sokszor, akár több száz ember előtt is lejátszódott, nemcsak kocsmákban, hanem otthonokban, iskolák udvarán is. Ha pedig a jelenség létezik – márpedig úgy látszik, igen –, akkor felmerül a kérdés, hogyan lehetséges?

Vannak, akik úgy gondolják, hogy négy ember erős, egyidejű összpontosítása valamely „lehetetlen” célra, felszínre hozhatja az emberi akarat rejtett, mágikus tartalékait. De elképzelhető az is, hogy egy alig ismert természeti erő működik közre a gravitáció kikapcsolásában – talán ugyanaz, amelyik a varázsvesszőt mozgatja.

A legtöbb megmagyarázhatatlan jelenséghez hasonlóan a levitáció egészen haszontalannak tűnik. Az áthidalt távolság legtöbbször alig egy méter, maximum egy szoba magasságnyi – épp csak pókhálózni jó. De néhányan azt hiszik, őseink könnyedén tudtak lebegni, így tudtak létrehozni olyan hatalmas földi alkotásokat, amelyek csak a levegőből láthatóak igazán, például a fehér ló az angliai mészkő-dombvidéken vagy a perui sivatag rajzolatai.

Nem biztos, hogy őseink is ugyanolyan korlátokba ütköztek, mint napjain embere – lehet, hogy a levitáció is művészet, amely már csaknem letűnt, s mi most tanuljuk újra. Talán egyszer a modern leviátorok is úgy fognak tudni „repülni”, ahogy feltehetően az antik népek tudtak.

Néhány kivételtől eltekintve az ember csak hosszas tanulás és gyakorlás után képes a levitációra, a test csak ezután kap „engedélyt” arra, hogy ellentmondjon a gravitáció törvényének. Lehet, hogy a levitációnak is van valami „Szezám tárulj”-szerű titkos formulája, amit a beavatottak alkalmaznak az emelkedéshez.

A levitáció nagyon ritka, de ha egybevetjük a többi hasonlósan bizarr és rendkívüli emberi képességről – mint a spontán égésről – szóló beszámolóval, már komolyan kell vennünk. Talán úgy vagyunk alkotva, hogy akarattal képesek legyünk ellenállni a gravitációnak. Míg megértjük a jelenség lényegét, ez is az ember egyik csodálatos rejtett képessége marad.

Forrás: Lorrie Mack, Eric Harwood, Lesley Riley: Amire nincs magyarázat c. könyve