Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb
 
Szájkosár

Budai XI SE   Budai Kosár    Rendezvények    Maradj a pályán!   


Sztárkosár   Receptkosár   Szájkosár    Zenei Rovat  Technikai Rovat   Szabadidő Másként


A házikedvencek kitöltik szabadidőnk nagy részét, a mozgás a sport nekik is jár. Ha ezt közösen tehetjük, megduplázza az örömöt. Ma már Magyarországon is számtalan olyan lehetőség van, amit a házikedvenc és gazdája együttesen csinálhat. Rovatunkban ezeket a lehetőségeket szeretnénk bemutatni.
(Rovatvezető: Nagy Veronika)

Agility


Az agility ma már jól ismert „szabadidős” tevékenység Magyarországon. Az agility szó szerinti fordításban ügyességet, gyorsaságot jelent, amely átvitt értelemben is igaz, hisz ez a sport gyors, ügyes és irányítható kutyákat igényel.

A történet az angliai Birminghamben kezdődött 1978-ban.

Akkor is, csakúgy, mint manapság, a kutyakiállítások – vagy ahogy Angliában nevezik, Dog Show – szerves része volt a nagyérdemű látogatóközönség szórakoztatása.

A sors úgy hozta, hogy egy olyan kreatív embert bíztak meg ennek a bemutatónak a megszervezésével, aki bár elkötelezett kutyás, de egyben „nagy” lóimádó is volt. Ami persze nem csoda, hiszen Peter Meanwell – ő volt a megbízott fiatalember – lovas tisztként szolgált a seregben. A fejében megfogalmazódott igény világos volt: olyan bemutatót kell szervezni, ami minden látogatót meggyőz arról, hogy a kutyatartásnak vannak még felderítetlen perspektívái.

Az volt az ötlete, hogy a kutyákat és a gazdáikat olyan feladat elé állítja, ami nagyon hasonlít a díjugratásra.

A leküzdendő akadályelemek adottak voltak a díjugratásból, csak át kellett őket méretezni „kutyaszintre” és egy adott – best in show ring – területhez kellett rendelni.

Így alakult ki az első agility-pálya, ami egy 8-as vonalvezetésű, fix akadályokból és fix akadálysorrendből álló feladatot jelentett minden páros számára.

A sportág népszerűsége gyorsan nőtt, hamar átlépte Nagy-Britannia határát. Előbb Franciaországban, majd egész ­Európában népszerű lett. Klubok alakultak, megkezdődött az egységes szabályzat kidolgozása, a bírók és edzők képzése.

1988-ban rendeztek először nemzetek közötti versenyt, még ugyanebben az évben lebonyolították az első nem hivatalos Európa-bajnokságot Genfben, és 1991-ben elkészült a hivatalos Agility Szabályzat is.

Az agility „vírus” gyorsan terjedt!

Ma már évente rendeznek Agility ­Európa- és Világbajnokságot.

Az agility olyan kutyás sport, amely minden fajtájú (fajtatiszták és keverékek) és korú kutya számára nyitott. Játékos sportjellege kimagasló partnerkapcsolatot kíván az ember és állat között. A versenyzők között vannak alig tízévesek, de előfordul hetven év feletti is. A kutyák fajtamegkötöttség nélkül háromféle kategóriában indulhatnak három méretosztályban, mini 35 cm-ig, midi 35–45 cm között, maxi 45 cm felett.

Ezen belül különböző teljesítményosztályok léteznek, a team (kutya és vezetője) eredményeinek függvényében versenyezhet a kezdő, A1, A2 és A3 szinten.

Egy-egy versenyen akár 100-150 kutyás páros is elindul.

Az agility során a kutyának különböző akadályokat kell teljesítenie, gazdája utasítására. Cél: az összes akadály előírt sorrendben történő teljesítése szintidőn belül, hiba nélkül. Azonos hibaponttal rendelkező eredmények között a gyorsaság dönt.

Az akadályok többfélék lehetnek, úgymint: egyszerű ugró akadály, távolugrás, gumikarika, szlalom, kukac, alagút, hinta, palánk, palló…

A hibáknál megkülönböztetünk általános jellegű, verő-, megtagadásból adódó, időtúllépés miatti és kizárást eredményező (pályaelhagyás, sorrendtévesztés) hibát.

Ennek során a kivitelezés pontossága és a mért idő alapján kerül kiszámításra a végeredmény.

A verseny alatt a gazda semmit sem tarthat a kezében. Az egész pályán különböző hang- és kézjelek megengedettek. A felvezető gondosan ügyel arra, hogy a kutya a számozott előírás sorrendjében győzze le az akadályokat. Attól kezdve, hogy a kutya áthaladt a startvonalon, egészen a célig, a felvezető nem érintheti meg a kutyát vagy az akadályokat. A gazda nem csúszhat az akadályok alá és nem ugorhatja át azokat.

Összefoglalva: az agility alapja a játékszeretet, a kutya és gazdája közötti kommunikáció, a sporttársi viszony. Az agility t a kutyák élvezik, érdekesnek találják, a gazdának pedig ideális testmozgás.

 

 

 
Galériák

Egri edzőtábor képekben

 

  Képeket megtekintheted itt

 

OTP Családi spotnap 

 Képeket megtekintheted itt

 

Pünkösdi Job-Center Kupa a GPS Bolt és a JVC támogatásával

Képeket megtekintheted itt

 
Számláló
Indulás: 2006-05-25
 

látogató olvassa jelenleg a lapot.

Maradj a Pályán!



 
Adó 1%

A XI. ker. Szabadidősportjáért Alapítvány
Adószám: 18047084-1-43

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!