A rokontenyésztés - mint láttuk - egy hasznos eszköz a tenyésztő kezében, ha tud vele bánni. Persze nem veszélytelen. Emiatt kevesebb tapasztalattal rendelkezőknek nem ajánlott. Mik tehát az ők lehetőségeik - hiszen ők vannak többségben?
 

Idegentenyésztés. Ez a rokontenyésztés hiányát jelenti, azaz olyan tenyészállatok párosítását, melyek egymással rokonsági viszonyban nem állnak. A legtöbb törzskönyvezett kölyökkutya természetesen idegentenyésztés eredménye, bár olyan esetek is gyakran akadnak, ahol a szülőállatok rokonságára csupán a törzskönyvi kivonatokon szereplő családfák korlátozott mélysége miatt nem derül fény. Ezt azonban - lévén, hogy a MEOE törzskönyve négy generációt tartalmaz - szinte idegentenyésztésként kezelhetjük. A közös ős távolodásával a családfán, a rokontenyésztés jó és rossz hatásai ugyanis rohamos csökkenést mutatnak, generációról generációra. Ez természetes, hiszen egy bizonyos őstől örökölt tulajdonságok valószínűsége feleződik minden generációval, ami közé és a vizsgált utódállat közé ékelődött. Eszerint egy kölyök mindkét szülőállat tulajdonságainak 50%-át örökli nagy valószínűséggel, a nagyszülők tulajdonságainak már csupán a 25%-át. Rokontenyésztéssel természetesen ez az arány növelhető: féltestvérek párosításából születő kölyök a közös nagyszülő tulajdonságainak 50%-ára tarthat számot. Amennyiben tehát a törzskönyvben szereplő negyedik generáció sem utal rokontenyésztésre, nagy valószínűséggel 3,125% lesz a maximálisan örökölhető gén-hányad egy esetleges rejtett rokontenyésztésből kifolyólag. Ez elhanyagolható.

Érdekes tény, hogy egyes fajtaklubok nagyobb mélységben ábrázolják a családfát a törzskönyvi kivonaton, ráadásul azokat a rokoni kapcsolatokat is feltüntetik, melyeket még az 5 generációs törzskönyv is rejtve hagy. Ez természetesen számítógépes törzskönyvezés esetén lehetséges, ahol az adatbázisból gond nélkül megállapítható a rokonság, még akkor is, ha a papír felülete nem elég nagy ennek nyomtatására. Ez a "túlzott" rokonság-kutatás általában azért történik, mert a fajtaklub a fajta állományát megfelelően nagynak tartja ahhoz, hogy idegentenyésztéssel fenntartható legyen, azonkívül a génállomány is megfelelően homogén ahhoz, hogy az idegentenyésztés is homogén, típusos kölykökből álló almokat eredményezzen. Az említett klubok tagjai csupán a klub engedélyével végezhetnek rokontenyésztést. Van azonban egy igen érdekes határeset is, mely miatt érdemes tovább vizsgálni a törzskönyvben rejtett rokonságot. Ezt egy példán keresztül tudnám szemléltetni. Mint láttuk, a nagyszülőktől örökölt génállomány 25%. Amennyiben testvérpárosításról van szó, ez az érték 50%-ra módosul. Hogyha olyan párosítást végzünk, amelyben a szülők törzskönyvében szereplő utolsó generációban csupa testvérek szerepelnek, úgy a rejtve maradó ősöktől örökölt génállomány 50-50% lesz! Ez persze csupán elméleti példa, hiszen ilyen őrültséget egyetlen épeszű tenyésztő sem tenne, de a vizsgált eset jól mutatja, hogyan nőhet a nem látható rokonsági fok az elméleti 3,125% fölé. Az ehhez hasonló esetekre akkor kell figyelnünk, amikor a szülök törzskönyvében gyakran feltűnik egy bizonyos kennelnév. Alapjában véve elmondható, hogy aki akarja, kiszűrheti a rokontenyésztést.

És milyen eredményre számíthatunk, ha idegentenyésztést alkalmazunk? Elsősorban a születendő alom valószínűleg sokkal heterogénebb lesz. További meglepetésként a felnövekvő kölyökkutyák nem fogják tükrözni a szülők tulajdonságait, bármennyire is számítunk erre. Az idegentenyésztés ugyanis felhígítja a génállományt. Sajnos, maximálisan nem kezelhető a gond, legfeljebb a szülők figyelmes válogatásával kísérelhetjük javítani az eredményt. Igyekezzünk úgy megválogatni az anya- illetve apaállatot, hogy azok fenotípusukban nagyon hasonlóak legyenek egymáshoz. Egyáltalán nem biztos, hogy a kölykök fenotípusa hasonló lesz a szülőkéhez, mégis ez a választás visz a legközelebb a jó eredményhez. Amennyiben egyik szülő rendelkezik bizonyos hibákkal, igyekezzünk, hogy a párul választott kutya ezt ellensúlyozza - mégpedig úgy, hogy az illető tulajdonságra nézve ő tökéletes legyen. Soha ne próbáljunk az ellentétes hibával javítani, ez ugyanis még nagyobb szórást eredményez, azonkívül egy újabb hibás gén bevitele a kölykök génkészletébe generációkon keresztül öröklődhet majd. Megpróbálom példával szemléltetni. Amennyiben a kutyánknak sajnálatos módon kissé púpos a háta, semmiképpen se válasszunk olyan párt neki, amelyiknek nyerges a háta, azaz az egyenes háthoz képest ellentétes hiba hordozója! A születendő kölykök valószínűleg mind görbe háttal jönnek majd a világra, részben púposan, részben nyergesen! A hiba javítására egyetlen célszerű lehetőség adódik: keressünk egy olyan párt, amelyiknek tökéletesen egyenes a háta.

Az idegentenyésztés alkalmazása esetén, amennyiben a két szülő fenotípusa nagyon hasonló, és tulajdonságaik megfelelőek, bizonyára akad majd az alomban olyan kutya is, amelyik megfelel az elvárásainknak. Továbbtenyésztésre mindig az ilyen kiskutyákat tartsuk vissza! A szelekció lényeges eleme a tenyésztésnek, és ilyenkor soha ne legyünk vajszívűek! Ez utólag mindig megbosszulja magát. Végül egy ötlet azoknak, akik rokontenyésztést nem vállalják. A párválasztást ejtsük meg időben. Beszéljük meg a kantulajdonossal a leendő nászt. Érdeklődjünk kutyája eddigi tenyészeredményei iránt, s tudakoljuk meg, szerepelt-e már rokontenyésztésben? Amennyiben ugyanis az illető kan rokontenyésztésben ki lett próbálva - és ezt a komoly tenyésztők általában megteszik - az esetleges jó eredmény egyben azt is jelenti, hogy az általunk vállalt kockázat felére csökkent!