Már az ókor embere titokzatos gondoskodást szentelt az üvegnek-misztikus és természetfeletti tulajdonságokkal ruházta fel ezt az áttetsző anyagot.

A legenda szerint a varázslók meg tudták jósolni a jövőt a kristálygömbből, gyógyszerészek és alkimisták tanulmányozták a szivárvány színeit egy olyan kőnek,mely a fémet arannyá tudta változtatni. A varázslat, mely lángokból született és olyan, mint a tűz amely életet ad a Phoenix-be vetett népi hitnek, a mondabeli madár, melynek színarany a tollazata. – Az arany a szépség szinonimáját jelentette.

A mai napig ezt jelenti azon látogatóknak, akik Muránóba jönnek; ugyanaz a táj, amely inspirálta az írókat, a legendák ábrázolóit.

Valójában a kemence szerkezete változatlan maradt az idők során és új technológiák csak pici részletekben fedezhetőek fel benne. Ez mind az üvegfúvók hagyományhoz való kötődése miatt van. Olyanok, mint egy óra: megállítják az idő múlását több, mint ezer éve az üvegfúvás történetében,Velencében. Az üvegkészítő mesterek ugyanazokat az üvegfúvó pipákat és ugyanazokat az eszközöket használják, melyeket tudatosan hamisítottak a gépeket árusító boltokban szerte a sziget körül. Ezek a többi más egyéb tevékenységi körű üzlettel együtt tették Muránót a velencei kereskedelem központjává.

A velencei üvegfúvás művészetének eredete visszanyúlik az első ezredév előtti időkre. Ezt alátámasztja egy bencés szerzetes (akit Domenico-Fiolario-nak hívtak) által írt dokumentum, aki üvegcséket /fiolákat/ készített otthonában. Nincs bizonyosság sem a fiola alakjára, sem pedig arra, hogy ez megérte volna napjainkat. Csak elképzelni tudjuk a fiola külső jegyeit néhány rajzzal díszített dokumentum alapján. A technika, mellyel ez a fiola készült a késő Román-kori üvegfúvó technikához hasonlít, amely feledésbe merült az évek során.

A feltételezések szerint a technikát később Európában minden valószínűség szerint Velencében finomították. Velencére a kereskedelmi kapcsolatai miatt esett a választás, melyet a Kelettel és más ősi üvegfújó hagyományokkal rendelkező országokkal folytatott, mint pl. Főnícia, Szíria és Egyiptom. Ezek a tradíciók lehetővé tették, hogy helyreállítsák mind a Nyugat és Kelet tudását és technikáját, hozzáadva a velencei termékek sajátosságát, amely az üveget az évszázadok folyamán oly fontossá tette a világon. Ma a velencei üvegkészítés elérte csúcsát, alakjában és minőségében világhírű.

A középkorban az öreg Amurianum – ahogy Murano szigetét Altino egyik kikötőjének a tiszteletére nevezték – tekintélye megnőtt. Olyannyira, hogy fontolóra vették a többi velencei szigettől való elkülönítését, ezáltal élvezve a „Signoria” (uralkodói osztály) által nyújtott szabadságot. Ezeket az előjogokat az odatelepített kohók miatt kapta, s a gazdasági fontosság eredményeként Murano a Serenissima társadalmi szerkezetének részévé kezdett válni. 1921-ben Doge Tiepolo Murano szigetét ipari területté nyilvánította, majd a sziget nemsokára a világ üveggyártásának fővárosa lett. A különféle kiváltságokat az államfőt képviselő Doge és az őt körülvevő tanács, az Arrengo nyújtotta. Ilyen volt a „Libro d’Oro” vagy arany könyv, melyben a legfontosabb családok neveit jegyezték fel. Az „oselle” szimbólum vagy a jelkép(címer?) megőrzése (a szájában kígyót, a hátán rókát vivő kakas/madár) rendkívül ritka engedély, melyen a muránói családok a velencei nemességgel osztoztak. Murano és Velence rokonsága különösen a két város szerkezetében látható, melyet az egyező közterek, utcák, belső csatornák és főleg a szigeteket keresztül szelő főcsatorna, a „Grand Canal” is mutat. A termelői körben szükségessé vált egy rendelet kialakítása, mely meghatározta a nyersanyagok vásárlását, az üvegmesteri cím megszerzésének módját és biztosította a termékek védelmét. A „Muránói üvegfújó művészet szabályait” (Mariegole della arte dei verieri de Muran) az 1400-as évek első felében fektették írásba. Az aranyozott és bársonykötésű kéziratot, melynek elején az üvegfújók védőszentje, Szent Anthony Abate látható, a velencei Correr Múzeum őrzi. Az üvegfújó kategória mellé, mely a fújt és vájt üveg gyártását jelentette, más kategóriákat is felvettek, mint pl. tükör- és ablaküveg készítő, ólomüveg készítő, üvegvirág készítő, valamint üveggyöngy és pénzkészítő. A pénzkészítés valószínűleg az üveggyöngy szinte fizetőeszközként való használatából ered. Az üvegkészítés összes szakterülete képviseltetve volt a belső tanácsban, melyet a kohótulajdonosok és a „Stanzioieri” választott meg minden évben. Kialakult egy hierarchiarendszer, mely a „Piazza”-n irányította a termelést: „maestri” (üvegmesterek), „garzoni” és „garzonetti”, „serventi” és „serventini” (gyakornokok), „forcelanti” (üvegvágók). A muránói üvegnek századokon keresztül ismert volt tündöklése, csakúgy mint hanyatlása. Mindemellett a minőség megszállott keresése jellemezte. Tulajdonképpen Murano büszkesége az esztétikai minőségben rejlik, melyet versenytársak meghiúsult utánzási kísérletei is mutatnak.

A művészettörténetben erősségét a különböző üvegtípusok és -osztályok sokfélesége adja. A polikromatikus máz, az arany a Barovier csésze kobaltkék színében, az üvegek fényessége és áttetszősége, kristályszerkezet finomsága, a muránói üveg eredetisége, a gyöngyök mozaikszerkezete, az ablaküvegek és a tükrök – mind az üveg ősi történetét ábrázolják. Murano történelmében az anyagok sokféleségének köszönhetően összefonódik a festészet és a szobrászat, a belsőépítészet, a divat, valamint az ékszerészet. Manapság különösen sok művész érzi szükségét, hogy ötleteit a varázslatos üveg segítségével formázza meg.