Testtömeg: a nőstények 18-55 kg, a hímek 20-80 kg
Testhossz: 1,3-1,6 m
Táplálkozás: főképp emlősállatok
Szaporodás: 62-75 nap vemhesség után 1-14 kölyköt hoz világra

A farkas talán a legnagyobb területen elterjedt szárazföldi ragadozó. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is megtalálhatjuk képviselőit. Az egykor összefüggő, hatalmas területen ma már csak elszigetelt populációi maradtak fenn a túlzott vadászat következtében. A természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen a félsivatagtól a tundrán keresztül a trópusi esőerdőig mindenhol meg képes élni, amely nagyszerű alkalmazkodó képességét is mutatja.

Bár nagyszerű és intelligens vadászként ismert, kisebb részben növényi eredetű táplálékkal is kiegészíti étrendjét. Az állatokban sem válogatós, kisebb állatokat éppúgy elkap, mint a jávorszarvas és pézsmatulok méretű nagy patásokat – persze ez utóbbiakat csapatban vadászva. A kiszemelt vadat kitartóan üldözik hosszú kilométereken keresztül, majd beérve a farába, lágyékába és marjába marva terítik le őket. Akár 70 km/h-ás sebesség elérésére is képesek. Miután a legnagyobb sikerre törekednek, elsősorban az eleve hátránnyal induló legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki. Ezáltal fontos a szerepük a prédapopulációk számának szabályozásában. A zsákmányt leterítve – a híres farkasétvággyal - fejenként akár 9 kilogrammot is képesek belőle elfogyasztani. A dögöt sem veti meg, gyakran próbálják közös erővel elkergetni más farkasokat, medvéket és pumákat friss zsákmányuk mellől. A települések szeméttelepein is megjelennek, hajdan az ősi emberi közösségeket is így kerülgethették, amely a kutyák háziasításához vezetett.

Az előítéletekkel ellentétben a farkasok rendkívül magas fokon szerveződött szociális csoportokban élnek. A farkasfalkák létszáma az élőhely adottságaitól függően 2-36 között lehet, de 5-9 egyed az általános. Ezek a falkák tulajdonképpen nagycsaládok, amelyek a vezető alfa-párból, és azok utódaiból állnak, de idegen farkasok is csatlakozhatnak hozzá. Szigorú hierarchia uralkodik a falkában, az abszolút úrnak az alfa-hím számít, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése esetén (betegség, sérülés stb.) a béta-hím váltja fel. A bukott alfa-hím ilyenkor rendszerint elhagyja a csapatot, de ez sem törvényszerű. A rangviszonyok jól nyomon követhetők a táplálkozási sorrend megfigyelésével. Határozott domináns és behódoló viselkedésükkel kerülik el a szükségtelen összecsapásokat. A rangban alul lévő farkasok megadást jelző viselkedésének része, hogy a legsérülékenyebb testrészeiket kínálják fel a rangban felettük állóknak. Ezáltal biztosan elkerülik a domináns egyedek végzetes támadását.

A farkasokra az év során az egymást váltó „letelepedett” és „nomád” életmód jellemző. Tavasszal és nyáron egy területen maradnak, míg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járnak be éjszakánként. Ekkor naponta akár 200 kilométert is megtehetnek, 8 km/h-ás átlagsebességgel.

Erős territoriális viselkedés jellemzi őket, a falka felségterülete az élőhely adottságainak megfelelően 130-13000 négyzetkilométer között van. A területüket hevesen védik a betolakodókkal szemben, még meg is ölhetik azokat.

A farkasüvöltés a horrorfilmek gyakori betéte, még ma is borzongást kelt az emberben. Ez az egymástól nagy távolságokban lévő farkasok közötti kommunikáció leghatékonyabb eszköze, így jelzik hollétüket, és területük határát. Illatanyagokat - ugyanezen célból - csak az alfa-hím használ.

A szaporodás kizárólagosan a domináns alfa-pár előjoga. Vagyis a farkasokra a monogámia jellemző, azzal, hogy az alfa-egyed kiesésével a rangsorban következő veszi át a helyét. A szaporodási időszak január és április között van, az északabbra élő farkasok esetében később, mint a délebbre élőkénél. A nőstény évente egyszer ivarzik, az ösztrusz 5-14 napig tart. A párzás után a szuka egy odút ás, amelynek bejárata először lejt, majd emelkedik a vízbefolyás gátlására. Az áltagosan 63 nap vemhesség után vakon és süketen megszülető kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változatos, akár 14 is lehet, általában 7 szokott lenni. 5-10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10-15 nap múlva nyílik ki.

Az idősebbé váló kölykök nevelésében a csapat összes tagja részt vesz, beleértve a visszahányt eledellel való táplálást is. A szülőodút 8-10 hetes korukban hagyják ott a kölykök. Játékaik során ekkor már kezdenek kialakulni a hierarchia viszonyok közöttük. A gyorsan fejlődő fiatalok 10 hónapos korukban kezdenek el a csapattak együtt vadászni.

Ivaréretté a szukák 2 éves, a hímek 3 éves korukban válnak. Ekkor elhagyják a szülőcsapatukat, és megpróbálnak újat találni, alkotni. A farkasok legfeljebb 13 évig élnek a természetes élőhelyükön, a születéskor várható élettartam azonban csak 5-6 év. A vadászat és a dominanciaharcok közben szerzett sérülések a leggyakoribb halálokok. Állatkertben közel 15 évig is élhetnek.

A farkasok és az emberek „együttélése” az őskortól különös viszonyt eredményezett: tiszteletet és rendkívüli, megalapozatlannak tűnő félelmet. Kevés állatnak van olyan rossz híre, mint a vérengzőnek és gonosznak ábrázolt farkasnak. Annak ellenére, hogy nagyon kevés ember elleni támadásról van tudomásunk. Igaz a háziállatokra nagy veszélyt jelentettek, és ez bőségesen elég okot jelentet eleinknek az ellenük vezetett irtóhadjáratokra. Manapság a vadállomány védelmével indokolják a vadászatuk szükségességét, bár a kutatások mind a jelentőségét bizonyítják a prédaállatok populációjának szabályozásában.

Európában, köztük a környező országokban is, csak szigetszerű populációit találhatjuk. Szerencsére ma már Magyarországon is védelmet élveznek, vagyis nem lövik ki a délről és északról átkóborolt egyedeket automatikusan. A jelek szerint Szlovákiából át is települt már pár egyed, a Gömör-Tornai karszton él egy falka, az Aggteleki Nemzeti Park területén.

A farkas alfajainak pontos száma ma sem tisztázott. Különösen az amerikai kutatók szorgoskodtak minél több alfaj megkülönböztetésében. A vélt és valós alfajok:

Amerikai alfajok:

Canis lupus alces - Kenai-félszigeti farkas
Már kihalt nagyméretű alaszkai alfaj.

Canis lupus arctos – Melville szigeti farkas, sarki farkas
Csak az alaszkai Melville és Ellemsere közötti szigeteken él. Akár 80 kg is lehet, színe fehér. A legkésőbb, 3 évesen válik ivaréretté. Átlagosan 2-3 kölyke születik. Habár nagyvadakat is elejt, elsősorban kisebb rágcsálókkal táplálkozik.

Canis lupus baileyi  - Mexikói farkas
A legkisebb amerikai farkas, tömege 27-41 kg. A hajdan Arizonában és Új-Mexikóban is élő állat ma már csak Sierra Madre-ban és környékén él. Sötét színűek, és ők rendelkeznek a legnagyobb sörénnyel. 1960-ban lőtték le az utolsó vadon élő egyedét. A manapság természetes körülmények között élő mexikói farkasok a 90-es években indult visszatelepítési program eredményeként foglalhatták el őseik földjét.

Canis lupus beothucus - Új-foundlandi farkas
Kihalt. Szinte teljesen fehér volt.

Canis lupus bernardi  - Banks-szigeti farkas
Fehér színű bundával rendelkező farkas, a hátán lévő szőr végén fekete foltokkal.

Canis lupus columbianus – Brit-kolumbiai farkas
Az egyik legnagyobb farkasalfaj, akár 70 kg is lehet. Fekete és szürke színűek.

Canis lupus crassodon – Vancouver szigeti farkas
Közepes termetű, szürkés-fekete színű alfaj.

Canis lupus fuscus  Kaszkád-hegységi farkas
Az egyetlen barna színárnyalatú farkas. Közepes termetű, feltehetően kihalt.

Canis lupus hudsonicus – Hudson-öböli farkas
Világos színű, közepes termetű farkas, télen majdnem fehér színű. Gyakran nevezik tundra farkasnak is. A rénszarvas csordákat követve vándorolnak az év folyamán.

Canis lupus griseoalbus – Manitoba farkas
Vitatott a létezése, sokan nem tartják külön alfajnak.

Canis lupus irremotus  Észak-sziklás-hegységi farkas
Közepes termetű, világos színű állat. Egykor hatalmas elterjedési területéről nagyrészt kipusztult, ma már csak Kanadában él.

Canis lupus labradorius – Labrador farkas
Sötétszürkétől a majdnem fehérig terjedhet a színe. Közepes termetű alfaj.

Canis lupus ligoni – Alexander-szigeti farkas
Kisebb méretű alfaj. Rövid szőre sötét színű, akár fekete is lehet.

Canis lupus lycaon – Keleti timber farkas
Egykor hatalmas területen elterjedt az Egyesült Államok keleti részén, délen egészen Floridáig. Változatos színűek.

Canis lupus mackenzii - Mackenzie tundra farkas
Közepes termetű farkas, színe a feketétől a fehérig változik. A Mackenzie folyó partján, és a Nagy Medve-tótól délre él.

Canis lupus manningi - Baffin szigeti tundra farkas
A legkisebb méretű sarki farkas.

Canis lupus mogollonensis – Mogollon-hegyi farkas
Kihalt. Hajdan Arizonától Új-Mexikóig élt. Alapszíne sötét volt, fehér foltokkal.

Canis lupus monstrabilis – Texasi szürke farkas
Kihalt. Texasban és Északkelet-Mexikóban élt. Kistermetű, sötét színű alfaj volt.

Canis lupus nubilus – Buffalo farkas
Hajdan Manitobától Texasig terjedő hatalmas, síksági területen élt. Közepes termetű, változatos színű farkas volt. Eddig azt hitték, hogy 1926-ban kipusztult, de a legújabb kutatások szerint Minnesotában, Wisconsinban és Michigan északi részén fennmaradt.

Canis lupus occidentalis - Mackenzie-völgyi farkas
A Mackenzie folyó felső területén él. A nagy termetű alfaj színe változatos, feketétől a majdnem tiszta fehérig.

Canis lupus orion – Grönlandi farkas
Valószínűleg kihalt. Egyes feltételezések szerint külön faj, de erre nincs bizonyíték. Mások szerint a sarki farkas (a C.l. arctos) Grönlandon élő populációja.

Canis lupus pambasileus – Belső-alaszkai farkas
Az egyik legnagyobb farkasalfaj A tundra kivételével Alaszka nagy részén megtalálható.

Canis lupus tundrarum – Alaszkai fehér farkas
Nagy méretű, fehér színű alfaj. Alaszka tundra régiójában él.

Canis lupus youngi – Dél-sziklás-hegységi farkas
Kihalt. Hajdan Nevada, Utah és Colorado államokban élt. Közepes méretű, világos színű farkasok voltak.