Késő délután volt. Apával a konyhában beszélgettünk. Miután ott elmosogattunk és elpakoltunk, elindultunk a nagyszobába. Kint szakadt az eső, mennydörgött és villámlott. Ítéletidő volt.

Apa beért a szobába, én egy kicsit le voltam maradva. Ekkor hangos dübörgést hallottam. Megfodulok, és láttam, hogy egy csoport katona behatolt a házba és felénk rohantak, kivont karddal.

Ijedtemben behúzódtam az egyik sarokba. Apa a nagyszobában bújt el. Sok lázadó elhaladt már előttem, azt gondoltam, beválik a tervem és észrevétlen tudok maradni. De ekkor két kar nyúlt felém, kirántott a sarokból és belökött a kanapára, majd rám vetette magát. Hamarosan elhaltak a hangok, mindent síri csend borított. Kapálózni kezdtem, mire a katona végre leszállt rólam, de nem ment el. Szememmel apát kerestem, de nem láttam sehol. Kiáltottam utána, mire a lázadó befogta a számat.

-Még meghallhatják, és akkor téged is elvisznek! –mondta

-Engedj el! Hol az apám?

-Elvitték, és kínozni fogják, vagy akár meg is ölik.

-És ezt ilyen nyugalommal mondod? Egyébként is ki vagy te? Tudod mit? Takarodj a házamból!

-Szívesen, hogy megmentettelek!

-Mi az, hogy megmentettél? Nem is vettek volna észe az ostoba társaid, ha te nem fedsz fel!

-Nem a társaim. Kém vagyok és mivel megtudtam, hogy ti lesztek a lázadás áldozatai, velük jöttem, hogy megvédjelek.

-Ez igazán aranyos! És ezt el is kéne hinnem?

-Semmivel sem tudom bizonyítani, de különben miért maradtam volna itt veled?

-Nem tudom. Hogy elvigyél engem is?

-Értsd már meg, hogy attól akarlak megóvni!

-És miért akartál megvédeni?

-Már jó ideje figyellek, és mindig is tetszettél. Nem akartam, hogy bántsanak.

-Akkor te voltál az! Sokszor éreztem, hogy figyelnek, de soha nem láttalak meg. Mi a neved?

-Christopher Orionis.

-Ezt most nem mondod komolyan?

-De igen.

Christopher leült mellém, és a tenyerébe temette az arcát.

-Még meg se köszöntem neked. Sokat kockáztattál. –simogattam meg a hátát.

-Szívesen. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy hőssé váljak a szemedben. –vallotta be.

-Tényleg ezt akartad?

-Igen, de lehetne belőle több is…

-Lehetne, de addig nem, amíg nem segítesz kimenteni apámat.

-És utána?

-Utána a karjaidba omlok, mint a megmentett királylány. –mosolyogtam rá.

-Áll az alku. De akkor maradj itt, visszamegyek hozzájuk.

-Na várj csak. Akár hiszed, akár nem, én is kém vagyok, úgyhogy együtt megyünk. Mondom a tervet: Én leszek a foglyod, és apa mellé zársz. Aztán segítesz kicsit a szökésben. Cserébe én felmentelek a kémkedés alól, hogy ne essen bántódásod utána és ne is üldözzenek.

-Jó, jó… de hogy mentesz fel?

-Tudod, a jó öreg boszorkány másodállás. Majd írok egy varázsigét. És mielőtt kérdeznéd, te nem tudsz magadnak írni, mert csak más mentesíthet ilyenfajta kötelezettségtől véglegesen.

-Ezt a főnökösdit majd még megbeszéljük a karomba omlós jelenet után…

-Így van ez, ha határozott kémmel jössz össze… -mosolyogtam.

Loranne Wyatt