A leonbergi

Peter Svatek nagy fába vágta a fejszét, mikor  A vadon szava  (The Call of the Wild) című film rendezésére vállalkozott. Nem volt könnyű Jack London Buck-jának megfelelő főszereplőt találni,  aki  gyermekszerető, erős, izmos, hosszúszőrű, jól megtermett, sugárzik róla a méltóság és intelligencia, sőt megérzi a veszélyt is. Emellett gondolkodás nélkül beleveti magát a jéghideg, tajtékzó folyóba, hogy megmentse gazdáját, s elhúz érte 800 fontnyi (mintegy 360 kg) rakományt 100 yardig (kb. 91 m). Olyan kutyát kellett találni, melyről a néző elhiszi, hogy gazdája 1200 $-ért sem vált meg tőle az aranyláz idején. Graham Ludlow forgatókönyvíró nagy örömére sikerült felfedezni egy olyan fajtát, mely minden kritériumnak megfelelt, a leonbergit. Így három elbűvölő eb (Yosko, Gesso és Guslove) vitte sikerre a filmet.

Az igazi  sztárcsináló  azonban Heinrich Essig (1808-1889) volt, aki a Stuttgart közelében fekvő Leonberg városi tanácsosaként mai szemmel is vérbeli marketinges ötletet valósított meg. Városi jelképként szinte mindenhol a világon csak a címerek a megszokottak, melyek olykor feledésbe merülhetnek, esetleg megújítják, modernizálják. Ám ő egy olyan kutyafajtát tenyésztett ki, mely mindmáig ismertté teszi városát; oroszlánra emlékeztető hegyikutyát. Essig szerencsére nemcsak kreatív ember volt, hanem igen nagy állatbarát is. Jó érzékkel választotta ki a leendő fajta őseit: újfundlandi, bernáthegyi, pireneusi kutyákat. Van olyan elmélet, mely szerint a tibeti masztiff is ide sorolható, s olyan is, mely egy régi württembergi krónikára hivatkozva azt állítja, hogy Essig egy már létezett, de feledésbe merülő fajtát nemesített vissza. Ez utóbbi álláspont azért érdekes, mert 1771-ben a fenti krónikában  leonbergi  eladásáról tettek említést. Arról azonban nem szóltak, hogy mennyiben hasonlított ez a város címerállatára, az oroszlánra.

A források szerint az 1846-ban megszületett első leonberginek hívott kutya  hófehér, fekete fejjel, 80 cm-nél is nagyobb marmagasságú óriás 160 font súllyal, angyali jó kedéllyel.  Később egy müncheni Oktoberfest alkalmából rendezett kiállításon Essig tenyészetéből származó ebek is szerepeltek. Az erről szóló újságcikk így írt:  A legszebb ezek közül a kutyák közül sárgásbarna volt, fekete árnyalatokkal, tényleg mint valami oroszlán és pompás termete is oroszlánszerű volt.

A gyönyörű küllem azonban önmagában nem indokolta, hogy a XIX. század második felére a nemesi körökben a legismertebb és legelismertebb kutyafajta lett. A belső értékei ötvözték az ősök kedvező tulajdonságait; hegyi és vízi mentésre (napjainkban vakvezetésre is) alkalmassá tették, bár származási helyén a parasztok főként birtokaik remek őrzőjeként dicsérték.

Higgadtsága, óriási termete ellenére is elegáns megjelenése, valamint az a tény, hogy nem nyáladzik, kedvelt kísérő kutyává tették. Richárd Wagner, Bismarck, Friedrich von Baden nagyherceg, Wels hercege, III. Napóleon éppúgy büszke volt leonbergijére, mint Garibaldi. 1870-ben az osztrák újságok szívesen számoltak be felsége Erzsébet Császárnő  Práterben tett kutyás sétáiról. Az úrnőjüket méltósággal kísérő leonbergiek nem mindennapi látványt nyújtottak.

Már az első világháború után jóformán alig maradt az állományból, s csak nagyon gondos odafigyeléssel tudták megmenteni a fajtát úgy, hogy 1948. június 10-én megalakult a német klub, mely székhelyéül Leonberg városát választotta. Egy év múlva az FCI elismerte a fajtát.

Termeténél csak a lelke nagyobb. A leonbergi tartók egyöntetű véleménye szerint a fajta sokszor felér egy emberrel. Ezt a kijelentést nem szabad közhelynek venni. Mentésre kitenyésztett fajta, életének legmeghatározóbb momentuma a gazdának és családjának önfeledt szeretete, segítése, védelme. Alaptermészete mindig kiegyensúlyozott hiszen vakvezetésre csak a legmegbízhatóbb idegrendszerű állatokat használják csodálatos társa lehet minden olyan embernek, aki szeretettel és odafigyeléssel fordul felé. Idős korban éppúgy megőrzi kedvességét, szívesen játszik. Kiskutyusnál az első hetekben különösen fontos, hogy sokat simogassuk, dicsérjük, nyugtassuk, hogy az emberekkel bizalmas és félelemmentes kapcsolata alakuljon ki. A szocializációs folyamat másik súlypontja, hogy az alap immunizációs oltások után minél hamarabb megismerkedhessen más - és más fajtájú kutyákkal is.

A kiképzés alapelemeit  (ül, fekszik stb.) hamar elsajátíthatjuk vele otthon is. 8 hónapos kora után érdemes beíratni iskolába, ám mivel későn érő típus, a növekedés ideje alatt 2 éves korig nem szabad túlterhelni. A lépcsőzés, a bicikli mellett futtatás, ugratás, kúszás kifejezetten ártalmas lehet. Remek hasznát veszi azonban úszóhártyás tappancsainak fürdéssel, úszással egybekötött vízparti sétákon. Örömmel vesz részt az erdei kirándulásokon, nem zavarja a zuhogó eső, imád a hóban hemperegni, de kutyamelegben egy közös fagyizás sincs ellenére a belvárosban.

Egy másfél éves korára kifejezetten kellemes kísérővé válik képzés nélkül is; 5-10 méternél távolabb nem szívesen megy a gazdájától. Igazából 2-2 és fél éves korukra fejlődnek ki teljesen, s ekkorra már minden különösebb utasítás nélkül is őrzi a gazdit s a saját territóriumát (kertet, lakást). Láncra kikötni, vagy hosszú ideig a kennelben tartani nem szabad. Ennek ellenére célszerű a kertben kennel kialakítása, vagy a kertrész leválasztása a bejárattól. Így a gazdi a hivatali személyek :számlás, postás, esetleges ügyfelek, stb.: számára nem teszi lehetővé az azonnali  bizalmaskodást. Egyébként nem kötözködő természet.

Sokáig fel sem fogja, hogy micsoda félelmetes erő birtokosa, s később is mérhetetlenül nagylelkű. Vitapartnerét inkább ledönti és leszorítva tartja. Nem marcangoló típus. Természetesen, ha a gazdi életét veszélyben érzi, vagy valóban a végletekig hergelik, félelmetes ellenfél. Hatalmas erejéhez, robusztus termetéhez kifejlett korban meglepő gyorsaság, robbanékonyság párosul. Leginkább az, akit nem zavar, sőt igényli, hogy intelligens négylábú társa legyen hétköznapjai minden tevékenységében. Bárhol kulturáltan tud viselkedni, ennek csak az a nyitja, hogy minél több időt kell vele tölteni. Így minden programban a gazdi igényeinek megfelelően résztvevő, vagy illedelmes szemlélő. Sok orvos azt mondja, hogy egy kutya, mely örömet okoz, évekkel meghosszabbítja gazdája életét. Igazuk lehet, hiszen rohanó világunkban kevés olyan megnyugtató dolog létezik, mint leülni egy leonbergi mellé, érezni mély-meleg illatát, simogatni tengernyi puha szőrét, látni kedves mosolyát, odaadó ragaszkodását, hallgatni jellegzetes, dörmögően torokhangú, mélyről jövő affektálását, mellyel elmeséli, hogy mennyire hiányoztunk neki.

Emellett a leonbergit a gyerektársaság rendkívüli örömmel tölti. A hatalmas kanok nyugodt türelemmel tűrik, hogy kis gazdájuk nyelvükbe kapaszkodva tegye meg az első tétova lépéseket. A szukák féltő gondoskodással kísérik az apró lábakat, azonnal megérzik, ha elbillen egyensúlyából a gyermek, fogódzóként tartják oda nyakukat, fülüket, hátukat. Már kölyökként is teljesen megkülönböztetett figyelemmel fordulnak kis  pajtásaik  felé, játék közben finomabbak, és mindent ráhagynak, amiért egy alom-testvérnek már régen lakolnia kellene. Nem véletlenül ajánlják külföldön lábadozó, kedélybeteg, mozgáskorlátozott és fogyatékos gyermekek mellé a leonbergit játszótársul.

 Összeállította:
 Nyitrai Mónika

Wladár Sándor úszó olimpiai bajnok, állatorvos:

úszó koromban 12 éves gyerekként minden héten szerdán és szombaton ezen a réten számháborúztunk. Ez a tisztás 25 éve semmit sem változott, mindig megnyugtat, a gyerekkoromat juttatja eszembe. A város szívében mintegy érintetlen foltként kiváló kutyás sétálóhely. Itt, a Mátyáshegyen találkoztam először leonbergi kutyákkal, s később az ismeretségből baráti kapcsolat alakult ki. A tenyészetből több alom felnőtté érését láthattam, bár szerencsére a közeli Királyhelmec utcai rendelőnkben jószerével csak az oltások alkalmával találkozunk.

Leendő családi házamba a tervezett két kutya közül egyiknek a leonbergit választottam. Azért is, mert a környezetéhez remekül alkalmazkodó, a hazai klímára is alkalmas. A rendelőmben jóval ritkábban jelentkeznek csontrendszeri, izületi, vagy a vérkeringés szervének megbetegedéseivel, mint egyéb nagytermetű, hosszúszőrű kutyáknál. Örökletes betegségeivel sem találkoztam még, s ez azért nem egy utolsó szempont, mert a nagytestű fajták örökletes vagy szerzett betegségei igencsak megkeseríthetik a gazda életét.

Többek között azért az egyik legkedveltebb kutyafajtám, mert igazolódni láttam az első benyomás alapján kialakult képet. Valóban kiszámítható a viselkedése, rendkívül családcentrikus, ugyanakkor a jóságos tekintet és a szelíd lélek mögött érződik az erő, és ez megjelenésében is tükröződik. Az is szempont volt számomra, hogy más élőlényekkel is kiegyensúlyozott a magatartása, így a vörös cicámat sem féltem tőlük.

Igazából nyugodt, higgadt polgári családba ajánlom, ahol a szeretet mellett  megfelelő  életteret  és tartási körülményeket: élelmezése elég költséges: tudnak biztosítani.

Nagyon tetszik, hogy az egész állatból sugárzik, hogy örök értékeket képviselő tulajdonságai vannak. Nem lett túltenyésztve, nem egy éppen most  divatkutya  típus. Úgy tűnik, hogy sosem veszíti el a környezete megbecsülését, tiszteletét.

Úgy gondolom, hogy a napi egy-két órás sétáimon lélekben is társra találok egy leonbergiben. Tulajdonképpen az is inspirál, hogy: mivel még nem növesztettem úszóhártyát: hosszú távon ha versenyeznénk, lehet, hogy kikapnék tőle úszásban.