Mikko Viljami Lindström, a HIM gitárosa 1976. augusztus 12-én született. Horoszkópja szerint oroszlán, és van egy öccse. Általános beceneve Linde, de "Daniel Lioneye, szuperveszélyes szupersztár"-ként is ismert.

"Amikor születtem Klaukkalában éltünk, egy kis házban az erdőben. Én voltam az első gyerek, az öcsém 4 évvel később született. Az apám mérnök, anyukám pedig a Finnair-nél (finn légitársaság) dolgozott abban az időben. Minden szempontból igazán boldog gyerekkorom volt és én is elég rendes fiú voltam egy ideig. Az általános iskolában (1-6. osztály) egy kis lázadó lélek voltam, de bubifrizurás, szemüveges fejem volt, ezért rendesen és szépen néztem ki.

Apukám nagy Elvis rajongó. Egy csomó Elvist hallottam az autóban, otthon és mindenhol. Apám a The Rolling Stonest is szerette, de a Beatles semmit sem jelentett neki. A finnek közül szerette Baddinget, de leginkább Elvisre emlékszem. Elvis dalai még mindig a fejemben járnak. A szüleim a legkevésbbé muzikális emberek a világon, de mégis kaptam tőlük egy Landola akusztikus gitárt karácsonyi ajándékként, amikor 10 éves voltam. Azelőtt Kisst játszottam egy teniszütőn az unokatestvéremmel. A házunkban készült egy házi videofelvétel: piros Lancoste póló van rajtam és sok lánc. Hála Istennek valószínűleg egy sem maradt meg azok közül a videók közül. Az első dal, amit azon a Landola gitáron játszottam, a Kiss-től a Heaven’s On Fire volt. Egy húron játszottam, a hüvelykujjammal. A Kiss volt az első együttes, amit szerettem.

Kezdetben a szüleim nem hitték, hogy komolyan érdekel a zenélés. Igazán sokat harcoltam azelőtt az első gitár előtt. De amikor gitárleckékre kezdtem járni, úgy döntöttek, támogatják ezt a hobbymat. Sohasem ellenezték a zenélést.

Az általános iskola 2.osztályában ismertem meg ezeket a mostani barátaimat. Tőlük jött ez a mocskos viselkedés. Klasszikus fiatalkori bűnügyi történet - egyszerűen rossz társaságba keveredtem. Először akkor voltam igazán részeg, amikor 12 vagy 13 éves voltam. Megittam 3 üvet sört aztán hazabicikliztem. Senki sem vett észre semmit, mert már elég késő volt. Ez a „csak hétvégén iszok”-féle dolog volt.

Dohányozni akkor kezdtem, amikor még csak 7 éves voltam. Habár az első évben nem cigiztem ’igazán’, amíg Nastonen meg nem tanította, hogyan kell csinálni. Ekkor nyolc éves voltam. Ma már majdnem két éve, hogy nem dohányzok. Elég könnyű volt leszokni. Sohasem voltam a nikotin rabja. A dohányzás csak egy hecc volt. Néha eltelt egy hét dohányzás nélkül, aztán egy éjszaka alatt elszívtam 3 dobozzal.

Múlt az idő és az ivás kezdett előtérbe kerülni. Oulunkyläben van egy rehabilitációs központ háborús veteránok számára. Néhány üveg whiskey után szarrá törtük az ablakokat és azután úszni mentünk az uszodájukba. Mikor jöttek a rendőrautók meztelenül a bokrokhoz futottunk elbújni. Vártunk, amíg a rendőrautók elmennek és akkor bementünk a ház udvarára szemeteseket törni. A rendőrök odahajtottak ehhez az udvarhoz, beraktak minket a kocsiba és elvittek a börtönbe.

Reggel felébredtem és nem emlékeztem semmire. Kopogtattam a börtönajtón, hogy „Már kijózanodtam, engedjenek el.” Ők kinyitották az ajtót és azt mondták: „Nem mész sehová, megvádoltak téged lopással, betöréssel és mindenféle rémessel.” A rendőrök házkutatást tartottak nálam, mert ránk akarták bizonyítani, hogy elloptunk néhány computert, amikről nekünk fogalmunk sem volt.

Ó, volt egy ittas vezetésem is. 15 éves voltam és megint az oulunkyläi bokrokban ittunk. Egyik haverunk a motorjával jött és én akartam vele menni egy kört. Nem is jutott eszembe, hogy részeg vagyok és így tilos vezetni. Elhajtottam egy elég nagy körre és 10 másodperc múlva egy rendőrautó volt mögöttem. Az volt a tervem, hogy lerázom őket, ezért teljes sebességgel behajtottam valami park ösvényére. A rendőrautó követett engem. Egy idő után megálltam és az kérdeztem „most mi lesz?”. Azt mondták: „Először is nincs bukósisakod meg engedélyed erre a járműre.” A véralkoholszintem magas volt, ezért beraktak a rendőrkocsiba és elvittek a rendőrségre vértesztet csinálni. Az eredmény szerencsére a 'nagyon ittas vezetői szint' alatt volt, de persze bíróságra kellett mennem és bírságot is kellett fizetnem.

Ezek az 'emlékezetes dolgok' olyanok, mint amilyenekről az Alibiben olvashatsz (az Alibi egy finn újság, amelyben mindig valamilyen kriminális dologról írnak.) A gyermekkor baromi vicces emlékei. Gondold csak el, még az sem jutott eszembe, hogy ittasan nem szabad motorra ülni! Azt gondoltam, hogy ez így nagyon rendben van.

A szüleim teljesen kiborultak ezek miatt a dolgok miatt, de azt gondolom, hogy mostanában már csak nevetnek rajtuk. Aztán középiskolába mentem. Megpróbáltam bejutni a Sibelius középiskolába, de nem vettek fel, így a Käpylä esti középiskolába mentem nappali tagozatra. Olyan iskola volt, ahová nem kellett bejárni, így szinte sohasem voltam ott. Csak vizsgázni jártam be és befejeztem a középiskolát 2,5 év alatt. Ville is ebbe a középiskolába járt, de ő nem fejezte be.

Aztán Ville csinált egy HIM nevű bandát és én elkezdtem ott gitározni."