A pisztoly csak lebeg a semmiben. Mozdulni sem mer, mert a fegyver abban a pillanatban oldott ki, mikor Sam felébredt. Erre a hangra riadt fel ő is és a pisztollyal találta szemben magát. Fél szemmel látja, hogy Sam tátott szájjal ráfigyel, ám még zaklatott és az álom hatása alatt áll.

-S… Sam… -suttog alig hallhatóan. –Segíts. –és kék szemeit felé fordítja. A fiú megtörli homlokát és próbálja összeszedni magát, amikor a fejfájása hirtelen megszűnik, a pisztoly pedig Jade ölébe zuhan, aki azon nyomban bebiztosítja és eldobja. Egymásra néznek hosszú percekig, némán. Nem kell, hogy megszólaljon a másik, pontosan tudják mi jár a másik fejében, hiszen ugyanazt látták, álmodták. Aztán Sam felegyenesedik. Már hajnalodik. Az éjszakát felváltja a napfény. A fiú csak felveszi a földről a fegyvert és az asztalra helyezi, majd leül és Jadere mered, aki magához öleli a takarót és összeszorítja száját. Képtelen megszólalni.

-Mi a szar volt ez? –fakad ki hirtelen Sam.

-Én… én… nem tudom.

-Ki vagy te? –s előre hajol.

-Megmondtam ki vagyok… Tudod jól! Én csak… nem tudom mit mondtam.! Vagy miért mondtam. Nem értem!

-Megint a sárgaszemű.

-A te szemeid is azok… ahogy ott álltál az ablaknál…

-Nem Jade! Ez kizárt.

-De! –bólogat a lány.

-Mire kell emlékeznem?

-Fogalmam sincs. Olyan volt mintha nem én lettem volna, hanem valaki más. –egy pillanatra elgondolkozik. –Valaki mások! Igen… sohasem én vagyok! Sam, hidd el!

-Mások? –kérdezi. –Igen… lehet… egy pillanatra más voltál… megint azt kiabáltad, hogy meneküljek. De mi az a titok? Mi az amire emlékeznem kell? Te mondtad!

-De nem én voltam Sam! Hidd el! Valaki… valaki… mondatja ezt velem. Nem értem. –kiált. –Te meg rám emelted a fegyvert és simán megöltél volna… Te voltál aki lebegtette a pisztolyt.

-Nem. –megrázza fejét.

-Mégis hogyan történt volna meg? Te voltál Sam! –mutat a fiúra. –Nem tudom hogyan csináltad, de te voltál. Amit álmodtál. Amit álmodtál, az megtörtént… képes vagy… erre… mozgatod a tárgyakat.

-Nem! -kiált, aztán visszadől és kezébe temeti arcát.

-Mégis… mást mondd a szíved.

-Miért nem lehet elbújni előled?

-Sajnálom Sam.

-Egyszer… amikor Dean bajba került… Megtettem! Be voltam zárva egy szekrénybe, előtte asztal. Én pedig elmozdítottam pusztán csak az akaratommal. Ennyi! De én nem vagyok olyan mint te. Gondolatolvasó vagy mi.

-Csak érzelmeket látok! –mondja. –Sam… én… én… sajnálom! De hidd el, én sem tudom mi történik.

-Ott vagyunk ahol a part szakad. Semmit sem tudunk, nem értünk…

-Éppen ezért vagyunk együtt, hogy kiderítsük mi van velünk.

-Jade! Ez durva volt. Nem gondolod?

-Igen… főleg, hogy majdnem lelőttél engem. És azt hiszed én vagyok Miss Sátán. De tévedsz!

-Emlékeznünk kell!

-De ha egyszer nem megy!

-Ott ültünk a kocsiban, aztán üres, majd felkelek az erdő közepén. A francba! –az asztalra csap. –Ok, csak nyugi. –beszívja a levegőt. –Ez így nem mehet tovább. A látomások… és most már meg is történik… Mi van, ha… ha tényleg tárgyakat emelgetek és megölök valakit? –kérdezi. –Nem tehetem… -mélyet sóhajt.

-Nem csak Madisont ölted meg… hanem mást is…. Nem csak egy szörnyet. –suttog.

-Elég Jade! Őt hagyd ki! Én nem akartam! –lehajtja fejét. -Fájt. –suttog.

-Ki volt még Sam? Madison egy vérfarkas volt, rajta nem segíthettél, akármit is tettél, próbáltál… így kellett lennie. Én sajnálom!

-Csak… azt hittem, megmenthetem!

-Nem tudsz mindenkit Sam!

-Mintha Deant hallanám. Azért megpróbálhatom nem?

-Talán, ha magaddal kezdenéd…

-Jade! Hagyjuk ezt!

-Nem Sam! A „kiválasztottak” ahogy mondod, vajon miért vannak, vagyunk? Ezzel magadat is megmentheted. Nem?

-De… lehet… -bólogat, majd feláll. –Most már tudod miért félek elaludni! –jelenti ki, aztán a fürdőbe megy. Megmossa arcát mely jól esik neki. Közben Jade, amilyen gyorsan csak lehet kipattan az ágyból és a széken megszáradt ingre esik választása. Belebújik, szerencsére pont eltakar mindent. Sam elég magas ahhoz, hogy majdnem a térdéig ér a vége. Odamegy a fürdőszoba ajtajához. A fiú nyitva hagyta. A csapba lógatja kezét, miközben a szélén megtámasztja homlokát.

-És most mi lesz?

-Hogy mi? –fordítja felé fejét Sam és meglátva őt, azonnal kipirul az arc. Nagyot nyel. –Oh… hát… nem tudom…

-Nekem sincs ötletem. Esetleg megfejthetnénk azt, hogy mi történt… ott… akkor… -néz a fiú szemébe, aki bután bámulja. –Bocs, ha felvettem ezt! De nem volt más.

-Semmi… gond. –pislog.

-Ha odaadnád a ruháimat azonnal visszakapod az inged.

-Ő… inkább… kimegyek! –megtörölgeti arcát karjában, s kimegy a lány mellett, aki akaratlanul is rámosolyog, mert tetszik neki, hogy a Winchester fiú ennyire zavarba tud jönni. És érzi is benne azt, hogy mennyire kényelmetlen neki ez az egész. Igaz ott van benne a férfi is aki szívesen kukkantana a ruha alá, de jobban leköti az, hogy nem tud mit mondani, ha csinos lány van a közelében. Oh! Csinos lenne? Ez igazán kedves Samtől, még ha nem is mondja ki. Jade bemegy a fürdőbe és becsukja az ajtót.

-Én… én addig rendbe teszem a szobát… Dean biztosan idióta dolgokat hisz majd! Rólunk… -sóhajt.

-Mit hinne?  -kérdezi a lány miközben öltözik.

-Tudod te jól! –mondja a fiú és megigazítja az ágyakat. –Olyat… hogy… mi ketten… Dean állandóan csak szívat!

-És az baj lenne, ha mi ketten? –nyitja ki az ajtót és a fiú felé dobja az inget, aki elkapja, s érzi még meleg.

-Hát… én… nem… vagyis… -lehajtja fejét. –Illetve… de… nem…

-Csak egy kérdés volt Sam! Ha Deannek gond volna, csodálkoznék.

-Furán veszi ki magát, hogy itt aludtál.

-Mi ebben a furcsa? Ők meg ott alszanak. –mutat a falra. –Attól, hogy Angel és Dean az ágyban kötöttek ki „2perc” ismeretség után, az az ő bajuk. Mi nem vagyunk ők. –elmosolyodik. –Nyugi Sam, nem vetem rád magam… Bár… megfordult a fejemben! –nevet.

-Ok Jade! Ne kezdd el te is! Elég nekem Dean! –ingatja meg fejét, aztán leveszi pólóját és a csomagjához megy, egy újat vesz elő. A lány pedig nagyot sóhajt. Végre világos van. Nem rossz látvány! Milyen kár, hogy felfelé öltözik, és nem lefelé. Kell egy kis ábrándozás, de hamar vége szakad, mikor Sam a farmerját is magára kapja, s még egy inget is felvesz a fehér pólójára. Ez tényleg kár.

-És most? –kérdezi és leül az asztal mellé. A pisztolyt babrálja.

-Még mindig nem hiszed el, hogy van bennünk valami?

-Nem Jade! Itt senki sem démon!

-Legyen így… -felsóhajt és bólogat.

-Találjuk ki minél előbb mi van velünk, mi volt ott… Miért találkoztunk? Mi a terve velünk?

-Mit tudunk eddig? –kérdezi a lány és ellép a fürdő ajtajától.

-A nagy semmit. De jobb lesz ha igyekszünk, mert nem akarok senkit sem megölni…

-Rettegsz attól, hogy le kell csuknod a szemed!

-Te nem? Ezek után… -megfogja fejét. –Mi történik? Segíts Jade!

-Segítek! Azért hívtalak, hogy mi ketten járjunk utána. Nehogy azt hidd, hogy csak neked rossz. Én azt érzem, hogy vannak bennem… valamik… vagy valakik… lehet, hogy nem most, de ha álmodom… -mély levegőt vesz. –Én csak azt akarom, hogy egy jót aludjak! Nélküled! –mutat a fiúra. –Bocs Sam.

-Ez kölcsönös… de…de… nem azért… mert… nem vagy csinos… oh… csak… -elvörösödik. –Érted… -bamba mosolyt vág.

-Értem! –bólogat a lány. –Akkor közös a cél! Meg ne lássalak álmomban mégegyszer! –kiált és Sam erre széles mosolyt vág.