A Winchester fiúk New Orleansban állnak a belvárosi dugóban. Dean idegesen sóhajt és kinéz az ablakon. A laptopot pedig lecsukja. Majd testvérére néz, aki már olyan fáradt, hogy minden pillanatban a kormányra dőlhet.

-Sammy, ideje lenne pihenned!

-Nem! Jól vagyok! –mondja és pislog, hogy a fáradtságot elűzze.

-Nem azt mondtam, hogy te vezess egészen idáig!

-Mondtam, hogy jól vagyok! Na és te… jutottál valamire?

-Nem sokra. Az összes halottnak köze van ahhoz a stúdióhoz. De nem ott haltak meg, hanem… otthon… és a családtagok is. Tehát ez a dolog nincsen helyhez kötve! És baromi dühös lehet. Belülről öli meg őket… Talán először menjünk a hullaházba.

-Ok!

-De… pihenj előtte egy keveset! Keresünk valami  motelt a stúdió közelében!- mondja.

-Aztán elmegyünk a hullaházba!

-Nem Sam! Wyomingban majdnem kicsinált az a csibe, aztán vezettél 30 órát! Ne mondd nekem, hogy jól vagy, mert hülye azért nem vagyok.

-Nem csinált ki… fura, hogy csak úgy eljöttünk…

-Ja… Van jobb dolgunk is!

-Mint hogy azt vegyük célba, hogy mi van velem?

-Sam! Fogd be! –sóhajt. –A francba! Itt éjszaka is dugó van? –idegesen dobolni kezd a laptop tetején. –Rendben… Mert már úgy pislogsz rám a boci szemeiddel, hogy már idegesít! Nagyon is érdekel, hogy mi volt ott, vagy mi van a két csajjal, de… de azt hiszem jobb ha messze vagyunk tőlük… talán… ha ezt a melót befejeztük visszatérhetünk rájuk! –mondja, de arról persze mélyen hallgat, hogy Angel „valamije” az egyik ok, amiért eljöttek. Képes volt arra, hogy hallgasson rá. Magának is alig meri bevallani.

-Szóval hapsikám, még láthatod Jadet! A kis boszit!

-Nem boszorkány!

-Igen… hát persze. –bólogat Dean és bekapcsolja a magnót.

-Már vagy százszor meghallgattuk ezt a kazettát.

-És? Van valami gond vele?

-Dean… ez szar! –jelenti ki.

-Enyém a kocsi… szóval öreg, lehet, hogy te vezetsz, de hogy mi megy a magnóban nem te döntöd el! –mondja és grimaszol. –Bocs! Ha nem tetszik ki lehet szállni!

-Meglepődnél ha megtenném!

-Úgysem tennéd meg öcsi! –hátradől, amikor fura pityegő hangot hall, ami Sam hátsózsebe felől szól. –Ez mi a nyavalya?

-Üzenet! –s megáll egy lámpánál, majd előkapja mobilját.

Egyből minden fáradtság elszáll szeméből. Elfehéredik. Az idősebb Scarecrow lány az: „Tudom itt vagy. Mégsem szakadtunk el egymástól. Talán mert nem is lehet. Angelnek nem szóltam rólatok. A stúdió. Ugye igaz? A Promise nevű motelban vagyunk. Nem messze a helyszíntől.” Sam nem szól, csak visszadugja a mobilt a zsebébe.

-Mi az? Üzenet? Kitől? Neked?

-Nem mindegy Dean? –és ráfigyel. –Talán neked nincsenek barátaid… -elhallgat, mert látja, hogy testvére csak bólogat és elfordítja fejét. –Nem úgy gondoltam.

-De! Pontosan úgy gondoltad. Mindegy! –legyint. –Nem te volnál Sam, ha nem úgy gondoltad volna!

-Csak… csak van itt egy… ismerősöm… Írtam neki pár sort mikor tankoltunk… -hazudik. –Kértem tőle egy kis segítséget. Adott egy motelcímet. Azt írta, hogy a kaja a legjobb! –és halványan elmosolyodik.

-Akkor? Mire várunk? Ha kikerültünk ebből a szarból. –mutat a dugóra. –Induljunk oda… a barátod biztosan tudja! –kiált és felnyitja a laptopot. –Utána járok addig kik is voltak ezek az emberek!

-Dean! Ne csináld!

-Mit ne? Vezess! –bök fejével az útra.

Nem telik sok időbe megtalálni a motelt. Egy mellékutcában áll. A szobájukból a kilátás nem túl bizalomgerjesztő. A másik épület tűzlétrái nem éppen a legvidámabb látvány. Az utca alattuk mocskos. A szemetet a szél fúja. De volt idejük megszokni az ilyen látképet. Jártak már elég lepukkant motelban. A szoba sem valami fenséges. Két ágy, besüppedt matraccal, kopott szőnyeg és egy olyan kicsi fürdőszoba, hogy éppen csak elfér benne egyikük. Ledobják zsákjaikat. Persze Dean rögtön a neki tetsző ágyra dobja magát. Sam összerendezi cuccait. Kipakol néhány könyvet az éjjeliszekrényre, majd mélyet sóhajtva ő is lerogy az ágyára.

-Rendben haver, és most pihenj! Reggel első a hullaház.

-Jól vagyok!

-Tudom… azon gondolkodtam felfelé menet, hogy itt nincs is kaja. –jelenti ki Dean. –A barátod valamit benézett. –állapítja meg és becsukja szemét, miközben a cipőit lerúgja magáról.

-Akkor… akkor talán elmegyek kajáért.

-Sammy! Muszáj neked pattognod? Nyugi! Pihizz kicsit!

-Dean! Nem hiszem el, hogy komolyan gondolod! Induljunk!

-Nem!

-Nem ismerek rád!

-Jó bratyó szeretnék lenni! Már vagy 2 napja folyamatosan fent vagy… és tudod mit? Sejtem miért! Azokra a hülye álmokra gondolsz.

-Nincs vége Dean! És ezzel te is ugyanúgy tisztában vagy! Azzal, hogy eljöttünk onnan…

-Jade kavart ott! Berángatott az erdőbe aztán ki tudja mit csinált veled! Fogadjunk, hogy ő mindenre emlékszik, csak játssza a hülyét.

-Ok Dean! Inkább elmegyek és hozok kaját.

-Igazam van, mi? –kérdezi és sóhajt. –Hozz valami sütit is! Azt ki ne hagyd! Indulj! Éhen halok. –jelenti ki és megsimogatja hasát, aztán felül. –Én addig a zuhany alá állok. Remélem, hogy a csótányok között én is beférek oda. A barátod valami barom lehet. Láttunk más motelt is…

-De finnyás lettél Dean!

-Sam, indulj már! Azt akarod, hogy meghaljak? Óh, a nézésedből ítélve, lehet.

-Kretén! –kiált a fiatalabb fiú és kimegy az ajtón.

-Te vagy az! Kis pisis! –szól utána Dean.

-Hallottam! –kukkant be Sam. Testvére pedig utána dobja bakancsát. Az öccse csak megrázza fejét és bevágja az ajtót. Dean pedig lassan a fürdőszobába slattyog.

Sam leszalad a recepcióhoz és a két lányról érdeklődik. Ám a recepciós nem túl közlékeny fickó, így a fiú nem megy túl sokra. Kimegy a motelból és körbenéz a parkolóban. Valóban itt van a kis bogár, nem is olyan messze parkolt le az Impala. Bekukkant az ablakon. De nincs benne semmi különös sem. Aztán nekidől. Összehúzza magán kabátját. Lehet, hogy New Orleans délen van, de elég hűvös ez az éjszaka. Vihar készül. Felhők takarják el a holdat és a csillagokat. A távolban villámlik is, a szél pedig egyre erősebben fúj.

-Milyen romantikus, hogy az eget bámulod. –mondja egy hang a kocsi túloldalán. Sam megpillantja Jadet.

-Öh… szia! –elmosolyodik.

-Szia Sam! Láttalak az ablakból, hogy itt álldogálsz! Angel kávéért küldött… de gondoltam, most tudunk beszélni. Dean?

-Dean nem sejti, hogy itt vagytok… és te honnan tudtad?

-Nem tudom. Csak tudtam. Fura.

-Mert te fura vagy. Dean boszinak tart, akit ki kell füstölni.

-Tényleg? –kérdezi és sóhajt. –De te nem!

-Nem! –megrázza fejét, majd megkerülve a kocsit a lány mellett terem. –Jobb ha találunk valami helyet, mert mindjárt ránk szakad az ég.

-Nem sok időm van. Angel imádja a kávét.

-Dean is éhes.

-Keressünk valami gyorséttermet!

-Most már csak azt mondd meg, hogy ti hogy kerültök ide!

-Angel olvasta ezt az ügyet a laptopodban…

-Az én laptopomban? –és összeráncolja homlokát. –Meg sem kérdezem mikor és hogyan.

-Mikor Deannel minket kerestek.

-Aha! Na és van már arra ötleted mi történt ott? – a lány megrázza fejét. –Azóta nem is voltak látomásaim sem.

-Nekem sem! De nem is mertem aludni! –vallja be Jade. – És baromi fáradt vagyok már.

-Én is. –mosolyodik el Sam. –Na… menjünk… keressünk valamit ezeknek… Ha Dean rájön, hogy itt vagytok, nem csak a ti seggeteket rúgja szét! Rá fog jönni, hogy beszéltem veled. Az sms… azt mondtam, hogy egy haver az. Mindegy.  –legyint. –Gyere! –kiált és elindulnak az erős szélben és a csöpögő esőben.

Dean dudorászva lép ki a fürdőből. Lehet, hogy vannak csótányok, de ez most roppant jól esett neki. Csak Sam nincs még itt a kajával és ezt szomorúan tapasztalja. Megtörli fejét egy törülközővel, aztán eldobja és az ablakhoz megy. Szakad az eső, a cseppek az üveget kopogtatják. Elvigyorodik. Sam elázik. Legalább megkapja a magáét a kretén miatt. Nagyot nyújtózik, mikor hatalmasat villámlik és dörög, aztán érdekeset hall. Valaki kiabál, sikít egy aprót.

-Ezek is jókor nyomják. –dörmög az orra alá. A derekán lévő törülközőt is eldobja és valami gatya után matat a táskájában. Felveszi, amikor ismét meghallja a hangot. Kivehetetlenül káromkodik valamit, aztán villám, dörgés, sikítás.

-Uram Isten! –fejét ingatja. –Ezek nem nyomnak… -sóhajt, s felveszi farmerját, de közben megint csak végig kell hallgatnia a szomszédból jövő hangokat. Átkopog a falon.

-Csend legyen már! –ám válasz nem érkezik. S már várja a következő dörgést, a persze ismét csak rémület a fal túloldalán.

-Vajon ezt fogja csinálni egész éjjel? –motyog az orra alá. –Sammy te meg hol vagy már? Tuti meg akar ölni. De akkor visszajövök, és kísérteni fogom, miközben azt üvöltözöm, hogy KAJÁT! –elmosolyodik, de megint kiabálás.

-Hölgyem… -kopog a falon. –Fogja be! –ám válasz helyett, csak hangos káromkodás. –Na jó… -felkap egy pólót és átmegy. Kopog az ajtón, de hallgatás. Lenyomja a kilincset, s az ajtó nyílik. Belép és meglát az ágy közepén egy összekuporodott lányt. Térdeit úgy szorítja, mintha azok mentenék meg őt. Feje, rájuk hajtva, hosszú haja pedig szinte eltakarja egész testét. Dean mély levegőt vesz és becsukja az ajtót. A lány erre is megrezzen.

-Öh… hölgyem… ez csak… egy vihar. És ilyenkor néha dörög is. Nem nagy ügy! Én csak aludni szeretnék. Ugye ez nem nagy gond? –kérdezi közelebb lépve.

-Jézus. –hangzik ekkor a hajzuhatag alól és felemeli fejét. Dean pedig majdnem hanyatt esik a csodálkozástól.

-Angel? –kérdezi. –Te mi a francot keresel itt?

-Nem mindegy? –és ismét hatalmas csattanás, vakító fény kíséretében. Felsikkant és még jobban összehúzza magát.

-Na ne! –mondja Dean. –Te… te… ez vicces! Félsz? –vigyorog.

-Pofa be! –motyog. –És tűnj el!

-Nem! Ez felettébb szórakoztató látvány! –s leül a lány mellé, aki szemmel láthatóan reszket. –Angel, ez egy kicsi vihar. A nagy vadász! Ccc… Jade boszi merre?

-Nem mindegy?

-Ismét jó válasz! –bólogat. –Fogadjunk, hogy tudta, hogy idejövünk. Jaj de jó! –jelenti ki gúnyosan. –Tőletek szabadulni sem lehet egykönnyen! –beszél, mikor ismét hangosan dörög és a szél az esőcseppeket az ablakhoz vágja. Angel pedig hirtelen őt öleli át és hozzábújik. Dean tágra nyitja szemeit és krákog. –Öh… azt hittem, hogy meg akarsz ölni! Nem így volt? –kérdezi, aztán megveregeti a lány hátát. –Ok… csak… ha kérhetném, akkor csendben kiscsaj! Ez csak egy átkozott vihar! Meg dörgés és villámlás. Ne mondd, hogy félsz!

-Sohasem szerettem a vihart. –suttog aztán felsóhajt. –Majd később öllek meg! Nem most.

-Jól hangzik… legalább addig várj, míg Sammy meghozza a kajámat… -mondja és ismét óriási hangzavar kíséretében villám cikázik át az égen. Angel átfogja derekát és megszorítja. Dean pedig elmosolyodik és ő is átöleli gyengéden.

-Tudod Sammy volt az, aki kiskorában kiakadt a vihartól! Most pont olyan vagy, mint ő. Még a hosszú hajatok is megegyezik. –nevet. –Ok, egy kis túlzással. De azóta ő felnőtt… Vagyis már nem fél egy kis villámlástól. Hajasbaba kisöcsi. Kár, hogy olyan hamar fel kellett nőnie… pedig azt hittem vigyázhatok rá még egy ideig, hogy gyerek maradjon. De úgy látszik helyette, most egy kiscsajt kell pátyolgatnom, hogy ne féljen. Mondjuk izgalmasabb, mint Sammyt. –jelenti ki, s ekkor ismét az eső hangos kopogását hallja az ablakon, s ahogy a szél süvít, aztán hangos dörgés, Angel csak ugrik egy kicsit a karjai között. Dean fejét ingatva feljebb kúszik az ágyon, hátradől és magához húzza a lányt.

-Izgalmas! Adod a vagány, mindenre elszánt vadászt, és ilyenkor meg… hát nem mondanám, hogy valami nagy vagány lennél. –s megsimogatja Angel haját.

-Jade a legjobbkor ment el kávéért, de mikor elindult, még csak csepegett kicsit.

-Ha a boszi visszajön, én megyek!

-Nem boszi!

-Mintha csak Samet hallanám. Tuti szarrá ázik… és vele együtt a vacsim is… Na mindegy. –sóhajt. –Azért ez fura, nem?

-Micsoda?

-Hát… ez a szitu. Így… mi ketten!

-Attól még… még… ki nem állhatlak!

-Jah! –bólogat Dean, miközben kisöpri Angel arcából a hajtincseket. –Kölcsönös… De most vihar van ugye? –elmosolyodik, majd megcsókolja a lány homlokát, aki erre ráfigyel és felemeli fejét melléről. –Ha elmúlt ez az egész, tényleg lelősz?

-Lehet… talán…

-Ok! –kifújja a levegőt hosszan, mikor a dörgésbe a ház is beleremeg. Angel ijedten néz szemébe, a fiú pedig lágyan szájához ér és megcsókolja ajkait gyengéden, ám Angel elfordítja fejét.

-Ne… elég volt! Most… ne!

-Mit ne? –kérdezi Dean és két kezébe fogja a lány fejét, aztán ismét megcsókolja, gyengédebben mint előtte. –Gondoltam elterelem a figyelmed. –simogatja Angel arcát. –S ilyenkor nincs itt a „barátod”.

-Ezt végképp hagyjuk!

-Megvédene… Hiszen ő… -de elhallgat.

-Nem… nem védene meg! Dean… -elhúzódik a fiútól. –Most már jobb lesz!

-Gondolod? –kérdezi, de meg sem mozdul, csak ujjait végighúzza Angel karján. –Nem hiszem! Még csak most jön bele a vihar. Itt délen, sokáig tartanak. –mondja és visszahúzza a lányt magához. –Elég hülye helyzet, hogy megint találkoztunk. Talán mégis ki kellene deríteni, mi folyik itt… velünk! Sammy rá van izgulva a témára. –jelenti ki. –S biztos nem véletlen, hogy találkoztunk… megint. Gondolom ti is a stúdió miatt vagytok itt. –De Angel nem válaszol, csak összerezzen a villámláson. –Én próbálom az öcsköst minél messzebb vinni, de úgy látszik nem megy… Meg aztán… volt a mi ügyünk is. Én tényleg élveztem. –vigyorog. –Jól megizzasztottál kislány. Jót hancúroztunk, mi?

-Csak egy rohadt nagy bunkó vagy!

-Lehet… igen, azt hiszem így van! –helyesel. –De érthető nem?

-Nem, egyáltalán nem érthető. Tuskó vagy! Pofátlanul nagy arccal.

-Na igen… -bólogat. –Pontosan! Kell ehhez a melóhoz.

-De most meg…

-Most megint dolgozom. Megvédek egy csini lányt a csúnya villámoktól. Búúúú….

-Na és ezért mennyit kérsz?

-Ingyen dolgozom. Tudod benne vagyok egy hitelkártya bizniszben.

-Mégis volt kéznél egy húszasod. Komolyan azt hiszed, hogy ribanc vagyok? De mekkorát tévedsz! Az, hogy veled…

-Nekem nem lehet ellenállni. –mosolyodik el Dean. –Kicsit ki voltam akadva és… és sajnálom… a… a húszast…

-Tessék? –néz Angel a fiú zöldes szemébe. –Mit is mondtál?

-Jól hallottad.

-Nem, valahogy nem értettem tisztán.

-Sajnálom a dolgot.

-Oh! Sajnálod? Tehát bocsánatot kérsz, mert kurvának néztél és hozzám vágtál egy húszast? Attól még hogy bárokban dolgozom, nem vagyok az! Fura mi?

-Nyugi Angel! .megsimogatja a lány arcát. –Jól hallottad, nem vagy az… én is tudom! –mondja, aztán felsóhajt, mikor ismét dörög. Angel csak megöleli megint.

-Barátok leszünk? –kérdezi Dean. –Vagy inkább… jobb ha haverok…

-Még… még nem tudom! Egyelőre csak egy tahót ismerek.

-Dolgozzunk együtt ezen az ügyön… Magam sem hiszem, hogy ezt mondtam… De hamár itt vagytok! Nem?

-Micsoda? Dolgozzunk együtt? –ismétli a fiú szavait. –És legyünk haverok? Ezt te mondod, mint Dean Winchester? –kérdezi. –Nem hiszem, hogy komolyan így gondolod.

-Miért nem?

-Mert te nem vagy ilyen.

-Honnan tudod? Nem is ismersz. Senki sem ismer… Talán még Sammy sem. –sóhajt, s az ég ismét csattan. Angel erősen hozzábújik. –Ha már itt vagyunk… Ti is… mi is… miért ne? Aztán elválunk és kész.

-Aha! Lemondtál arról, hogy velünk foglalkozz? Kétlem!

-Nem…csak…

-Szóval nem. Ok! Akkor még mindig ügy vagyunk a nővéremmel!

-Furák vagytok és kész! Mondd azt, hogy nem! Te csak hazudozol és hülyének nézel engem… Jade meg… boszorkány, aki jó soká hozza azt a kávét.

-Talán behúzódott valahová.

-Lehet! –bólogat Dean, majd megsimogatja Angel karját. –Bár ne jönne vissza a tesód…

-Ezt meg hogy érted? –és felül, Dean elmosolyodik és visszarántja a lányt maga mellé.

-Mert akkor… mégis megtarthatnánk a búcsúestünket!

-Az csak… csak véletlen volt…

-Véletlen? Legalább ötször? Igen, tényleg az lehetett! –vigyorog, mire Angel elfordítja fejét. –Szóval?

-Jade hamar visszajön! És nem szeretném! Elég volt! Nem szeretnék tőled semmit sem!

-Én sem… de akkor is jó volt! Csak jár az agyam… te meg én… megint találkozunk… kiakadunk egymásra, utáljuk a másikat, te folyton ki akarsz nyírni… Tetszik ez a dolog és levezethetnénk!

-Nekem nem tetszik! Megmondtam, hogy tévedés volt!

-Az előbb még véletlen!

-Hagyjuk Dean! –kiált. –Az még rendben, hogy dolgozzunk most együtt, de ennyi és szállj le rólam!

-Ok! De most is te vagy az aki fél… Addig nem szállok le! –mosolyog. –Szóval zárjuk le ezt a dolgot New Orleansban, aztán…

-Aztán te jobbra az öcséddel, én meg balra Jadel!

-Még meggondolom! –jelenti ki. –Igaz is… Sammy… van egy olyan érzésem, hogy ezek ketten egymásra akadtak! –kiált. –Ha a boszi nővéred megint kitalál valamit…

-Nem talál ki semmit sem!

-Biztosan képben van, mi történt Wyomingban.

-Semmire sem emlékszik.

-Aha… nem veszem be! Neked már nem hiszek! –állapítja meg.

-Ahogy érzed. –rántja meg vállát a lány. –És ha tényleg találkoztak? Vagy találkoznak most?

-Nehogy elkeveredjenek valami mellékutcában…

-Te mit gondolsz? Mi történt?

-Hogy mit gondolok? Elég egyszerű! –jelenti ki. –A nővérkéd csinált valami abraka-dabrát és hancúroztak egy jót az erdő közepén.

-Te nem vagy eszednél Dean!

-Miért? Ne mondd, hogy ez nem jutott eszedbe! Amit Sam elmondott…

-Jade egyáltalán nem tudja mi történt. Csak vezetett… aztán ott találta magát… teljesen kiakadt.

-Aha! Pont ő! Utána rohangálunk már hetek óta Sammyvel. Belevarázsolta magát az öcsi fejébe, aztán…

-Te ezt tényleg elhiszed?

-Miért ne hinném? –kérdezi. –Sam azt mondta, hogy úgy kapkodta fel az összes ruháját… akkor mi a franc volt?

-Dean… -sóhajt. –Ez baromság! És hogy lehet, hogy a sárgaszemű…

-Nem tudom. Jade kiválasztott. Sam is valami olyan… Volt egy jó éjszakájuk! Hülye helyen, hülye időpontban… mit tudom én, hogy Jade mit akar!

-Jade semmit sem! Nem is látta Samet azelőtt! –jelenti ki, aztán az ablakra néz, az eső kopog rajta. –Már vissza kellett volna érnie.

-Ahogyan Samnek is! –kiált és felkapja mobilját.

Sam és Jade egy gyorsétteremben várják, hogy a vihar alábbhagyjon kicsit. Maguknak is vettek kávét és azt szürcsölgetik hátha gyorsabban telik az idő. Mert arról az éjszakáról egyikük sem mer beszélni. Sam zavartan beszél arról, hogy Dean és ő mennyi mindenen keresztül mentek már, míg Jade az érzéseit vizsgálja eközben. Próbálja kideríteni Wandall gyilkosáról, hogy miért… De csak foszlányokat talál benne és őrült emlékeket… Mintha nem Sam volna.

-Jaj… a mobilom! –kiált a fiatal fiú. Előveszi zsebéből. –Dean az! –mondja. A füléhez emeli. –Halló? Dean? Mi az, éhes vagy öreg? –kérdezi és közben Jadere néz.

-Baromira. Hol vagy kockafej?

-Szerinted? Gondoltad, hogy szarrá szeretnék ázni? Tévedtél! Egyszer csak vége lesz.

-Meg ne zabáld a kajám!

-Kihagyom a kínait! –jelenti ki.

-Hol vagy?

-Mi az? Már megint aggódsz?

-Aggódik a franc, csak… mindegy Sam! Jó volna, ha felemelnéd a segged és visszajönnél! Nem fogod kitalálni kivel futottam össze. –és Angelre néz, aki összehúzza szemét.

-Kivel? –kérdezi Sam, tettetve hogy fogalma sincs, bár sejti… Angel.

-Majd elmondom… Na és te?

-Mi van velem? Dean, jól vagy? Majd megyek! A vihar végéig kitart a kávém. Ráérek! Addig foglald el magad! Mondjuk nézz tv-t!

-Hülye vagy? –kérdezi és ráteszi a telefont. –Hm… Szerintem nincs vele Jade! Mondta volna. Ok, ma nem lesz vetkőzés!

-Dean! Ezt te sem hiszed, hogy Jade majd pont a te öcsédre lesz ráállva … ok… az álmok, de…

-Pontosan! –bólogat, mikor ismét dörög, Angel pedig összehúzza magát és suttogva megállapítja, hogy utálja ezt az egészet. A fiú csak mosolyog. –Majd kiderítem a dolgokat Angel.

-Nem abban állapodtunk meg, hogy ti jobbra, mi balra?

-Hm… annyira kíváncsi vagyok… rátok! –mosolyog. –Képesek vagytok ide is eljönni…

-Tudod Sammy laptopja… én csak olvastam és érdekesnek tűnt…

-Aha… na ja… -sóhajt. –Sam az okostojás.

-Ezzel nem mondtál újat!

-De… tényleg az! Az iskolában is mindig az volt! Jártuk az országot apával… Iskolából iskolába… és Sammy mindig kitűnt. Apa büszke is volt rá. Amikor magunkra hagyott minket esténként ő mesét olvasott nekem… Halálosan untam, de mindig végighallgattam. Így is lekötöttem magam… Én nem voltam valami jó diák, ehhez a munkához nem a matektudás a fontos! Sam még abban is jó. Kész professzor. Az én leckémet is megcsinálta, pedig alattam járt… Aztán egyetemre ment… -sóhajt. –Most valami ügyvéd lenne, ha nem rángatom el Stanfordból!

-Miért nem hagytad, hogy tanuljon?

-Ez egy hosszú sztori! Tök mindegy. –és elfordítja fejét. –Erről nem akarok beszélni!

-Fájdalmas dolog?

-Az! –bólogat. –De… jött volna úgyis… ami Jessel történt…

-Ki az?

-Sam barátnője… a sárgaszemű őt is megölte, ugyanúgy ahogyan anyával végzett…

-Vagy a szüleimmel… -búsan sóhajt.

-Azt a démont én fogom kinyírni! –kiált. –Mindenkit elvett mellőlem… Már csak Sam maradt! És nekem kell vigyáznom rá. Akármit is akar tőle a démon, nem kapja meg! Igen, sokat pattogok miatta és utálja is, de mindig én vigyáztam rá… és… és nem apa. –jelenti ki, aztán Angelre néz. –Viharban is. –elmosolyodik. –És most is. Valamit tennem kell Jade ellen. Kis boszorkány. Ne mondd, hogy nem az! Na meg a te… te… „láthatatlan haverod” –megingatja fejét. Bár azt már tudja mi.

-Jade, ha boszorkány lenne, akkor már régen megtaláltuk volna a démont… Ő mindent érez!

-A démon ravasz! Ti meg… Kispályások vagytok! Senki sem tud rólatok semmit sem. Utánatok kérdeztem.

-Miért kellene tudnia rólunk bárkinek is? De hidd el, vannak kapcsolataink! Csak… egyik barátunk meghalt… Megölték! –és várja a reakciót.

-Megölték? –kérdezi Dean. –Szomorú.

-Igen. Vadász volt. Tőle is tanultunk eleget. És Jadel az ő gyilkosát is keressük! És ha megtaláltuk… végzünk vele, ahogyan ő vele… elvágta a torkát! Szépen lassan! Nyissz…

-Oh…

-Bizony! Ember volt és nem valami démon. Ebben egészen biztosak vagyunk. Miután végzett vele, szétverte a számítógépet, azt gondolta, így nem akadnak a nyomára… de nálunk vannak a gép darabjai… benne a biztonsági kamera felvétele! Csak annyit kell tennünk, hogy megjavítjuk. –mondja és a fiú szemébe néz, aki nagyokat pislog. Angel próbál a fejébe látni, hiszen ezt az egész történetet csak azért mesélte el, hogy lássa Dean mit lép. Hiszen Jade szerint ők a gyilkosok. A fiú felsóhajt és megköszörüli torkát. Az arca megkeményedett.

-Ez tényleg durva! –állapítja meg végül.

-Igen. Steven Wandallnak hívták. Talán ismerted.

-Én? Nem… -nyel egyet és megrázza fejét. –Sajnálom, sohasem hallottam róla! De… elég rohadék lehetett aki csakúgy kivégezte.

-Igen! Rohadék! De én kicsinálom! Így… -és végighúzza kezét Dean nyakán, aki követi minden mozdulatát szemével. –Szerinted ennél lassabban tegyem?

-Oh… hát…

-Volt egy lánya, aki már hiába várja haza az apját… Csak azért, mert egy aljas szemét megölte.

-És… és tényleg megölöd? Ha… ha ráakadsz?

-Ez kérdés Dean? Te mit tennél, ha ezt csinálnák egy barátoddal?  -de választ nem kap. –Meg… és… és nem csak úgy mondom… mint neked… Bár még most is megtenném! Főleg, ha nem fogsz békén hagyni minket majd „és mert te vagy aki Stevent megölte, biztosan, Jade érzi”!

-Lassan! Ne olyan hevesen. Engem nem egyszerű csakúgy megölni!

-De… A pasikat a legegyszerűbb megölni. Főleg, ha csaj vagy! Tudod… szex után… álmukban! –és felhúzza szemöldökét.

-Hohó kislány! Ácsi! Mi? –és megvakarja fejét. –Hé!

-Nem így van?

-Te aztán tényleg nem vagy semmi! Kezdek félni tőled!

-Ha van rá valami okod, akkor félhetsz is! -jelenti ki.

-Hány pasit öltél meg álmában?

-Egyet sem! De mit gondolsz… olyan sok volt? Ja, igazis, kurvának nézel.

-Nem… ezt… már megbeszéltük!

-Akadt néhány! De egy kezemen megszámolom őket… Oh, és plusz te! –mondja aztán az ablakra néz ismét. Villámlik és dörög. –A fenébe! Utálom!

-És még félsz? –kérdezi.

-Hát… most nem…

-Mert itt vagyok! Remek! Ezért sem kell megölnöd! De szex után? Az durva! Csak belegondoltam! Bár elég szép halála! -állapítja meg, és ő is az ablak felé néz… Ez nem akar elállni! Sammy képes valami büfében csövezni? Gondolom Jade is valahol kint tekereg és vár!

-Egészen biztosan. Utál megázni.

-Oh, ő a víztől fél?

-Nem! Csak az esőt utálja! És te mitől félsz?

-Én? Semmitől!

-Nem hiszem!

-Ok, attól, hogy Samet elveszítem és egyedül maradok! –mondja aztán felsóhajt, majd hosszú hallgatás következik. Angel pedig nem tudja már hová is tegye ezt  a srácot! Keménykedik, aztán a testvéréről „áradozik”. Csak magáról semmit sem mond. De bár belelátna a fejébe, amikor Wandallról beszélt nem igazán bírta megállapítani, hogy mi zajlott a belsejében, igaz, hogy néhány pillanatig megingott, de tovább játszotta a „macho”-t. Ha Jade itt lenne… De nincs itt! És hol van? Talán ő is csörögjön rá? Minek? Tényleg annyi lehet, hogy várja elálljon a vihar. És a kávéja… már nem is hiányzik. Ha meginná nem tudna aludni. S kezd szörnyen álmos lenni. Talán ki kellene rúgnia Deant.

-Ok! –sóhajt. –Figyelj! –néz a fiúra, kinek szeme csukva. –Dean? –de válasz nem érkezik, egyenletesen veszi a levegőt, s még szuszog is kicsit. Angel felsóhajt. A fiú elaludt egyik pillanatról a másikra. Még az sem zavarta meg, amit mondott… „A férfiakat álmukban érdemes meggyilkolni.” Elmosolyodik és elnézi az arcát. Helyes, ehhez nem is férhet kétség. Sőt jóképű is… Nehéz lenne megölni, de, ha kiderül… ám ezt inkább hagyja most. Megint dörög kint és hiába alszik az idősebb Winchester, hozzábújik, mert fél, aztán pár pillanatnyi gondolkodás után a mellébe fúrja a fejét és becsukja szemét. Csak Jade jöhetne már. S akkor tényleg kirúgja a fiút, de addig behunyja a szemét.

Jade és Sam a motel folyosóján intenek búcsút egymásnak. Úgy döntöttek, nem várják meg az eső végét, így mindketten csurom vizesen érnek vissza. Sam a szobába lépve meglátja testvére elhajított törölközőit. A kajás csomagot az asztalra teszi, aztán szólongatni kezdi bátyját, de nem jön válasz. Megnézi a fürdőben, ám ott sem látja. Kinéz az ablakon, az Impala a parkolóban. Megingatja fejét, amikor kopognak az ajtón. Jade az.

-Szia. –vág bárgyú mosolyt a fiú.

-Fogadjunk, hogy a bátyád keresed?

-Nem bújhatok el előled Jade, tényleg őt keresem…

-Akkor mutatok valamit. Gyere! –és a szobájuk elé vezeti a fiút, majd kijjebb nyitja az ajtót. Sam meglátja Deant aki mélyen alszik, Angelt magához ölelve, aki szintén átkulcsolja rajta karjait, s valahol az álmok világában jár.

-Mi az? Csak nem fegyverszünet? -mosolyodik el Sam.

-Én éreztem, hogy Angel most nem fél…

-Miért félt volna? –kérdezi a fiú, miközben Jade halkan becsukja az ajtót, aztán nekidől.

-Utálja a vihart és fél tőle. Ez van!

-Hát ez vicces. Azt gondolná az ember, hogy ti nem féltek semmitől sem. Angel megtalálta a legmegfelelőbb testőrt. Vajon, hogy keveredtek egybe? Dean mikor hívott, azt mondta, hogy összefutott valakivel… sejtettem, hogy Angel az. Ha te itt vagy… -sóhajt és kisöpri homlokából vizes haját.

-Keltsem fel Deant és zavarjam vissza a helyére? –mélázik el Jade. –Nem, hagyom őket… Bár fura, ez a nagy összegabalyodás. Majd kiveszek egy másik szobát és alszom ott. –jelenti ki.

-Ugyan miért? Ott van a mi szobánk. Ha… ha akarod én átengedem az ágyam. –mondja zavartan és lehajtja fejét. –Majd… majd alszom Deanében… mert tuti, hogy szétbarmolta már. –bólogat, aztán egymásra néznek. Csend.

-De ha nem… akkor majd… -dadog.

-Ok! –bólogat Jade. –Rendben! –és elindul a fiúk szobája felé. Belép és rögtön tudja melyik Sam ágya. Mellé áll. –Ez a tiéd. Látszik.

-I…Igen. –csukja be az ajtót. –Szóval… -és megvakarja fejét, majd vizes hajába túr. –Hát akkor… akkor… én… most…

-Lezuhanyzom! Mert utálom az esőt.

-Oh… hát… -hatalmasra nyitja szemeit. –Jó. –bólogat.

-Rendben. –helyesel a lány és a fürdőbe megy. A fiú pedig idegesen fel-le járkál a szobában. Hallja, hogy Jade megengedi a zuhanyt, majd alá áll. Vakargatja fejét, hogy tényleg annyira remek ötlet ez? Talán majd ő kivesz egy szobát. Miért is ne? Dean az oka az egésznek. Hogy a fenébe keveredtek egymásba? Leül az asztal mellé egy sörrel a kezében. Ránéz a papírzacskóra. A testvére ma már nem eszi meg. Egy mozdulattal a kuka felé dobja, mert még a szaga is émelyíti, aztán a fürdő felé pislog és nagyot kortyol az üvegből, de most ezt sem kívánja. Felsóhajt. Még egy ilyen barom ötlet… Meghívni ide Jadet… Dean kinyírja majd, de csak jót akart… és nagyon jól el is beszélgettek a büfében. Kedves lány. Lehet, hogy kicsit boszi, de nincs benne semmi olyan, amiért ellenségnek tartaná. S hogy ügy-e? Igen… A kettejük dolga nem maradhat annyiban. Kigombolja ingét és szépen elhelyezi a szék támláján, reggelig megszárad, aztán leveti pólóját is, amit a másik székre helyez, s míg rendezgeti fel sem tűnik, hogy Jade már végzett is. A fürdő ajtajában áll és őt figyeli. Magához szorítja az egyetlen, még tiszta törülközőt s nagyon szépnek találja ezt a látványt. Sam lehet, hogy házitündér és rendben tartja a dolgait, vagy épp gyilkos. De ami a ruha alatt van… Izmos felsőtest, szép hát…

-Wow! –szalad ki száján, s ledermed, hogy ezt nem csak ő hallotta, hanem a fiú is, aki ráfigyel zavartan. Csípőre teszi kezét és kínjában elmosolyodik.

-Oh… hello… már… már végeztél is…? Wow?

-I… igen. Csak nagyon jól esett a zuhany és kicsúszott a számon. Gondoltam csak én hallom… De hangosra sikeredett! –elmosolyodik.

-Oh… hát… akkor… én is elmegyek…

-De… nincs több törülköző! Bocs!

-Semmi baj… akkor nem megyek! Úgyis megszáradtam már.

-Hát… akkor… fordulj el, mert…

-Oh! Bocsánat. –bólogat és hátat fordít a lánynak. Magában pedig megállapítja, hogy nagy marha volt, hogy belement ebbe. Olyan kínosan érzi magát, mint még soha tán.

-Ok! Már megfordulhatsz! –kiált Jade, behelyezkedve az ágyba jó mélyen a takaró alá. Sam idétlen vigyort vág rápillantva, aztán összeszedi a törülközőket és visszaviszi a fürdőbe, ahol meglátja a lány ruháit kiterítve. Elpirul és gyorsan visszasiet a szobába, aztán lekapcsolja a villanyt és a sötétben kezd matatni a holmija között az ágya lábánál. Jade pedig nagy szemekkel figyeli, s megállapítja, hogy milyen kár, hogy sötét van. Sam felvesz egy szürke pólót, aztán kibújik a vizes farmerjából is.

-Jade? –beszél zavartan.

-Igen? –pislog a sötétben Samre.

-Most… most… öh…

-Értem! Nem látok semmit! –hazudik, azért annyit mégis, hogy a kintről beáramló halvány fényben lássa a fiút, aki amilyen gyorsan csak lehet gatyát cserél és Jade nagy bánatára azért annyira mégiscsak sötét van, hogy ne lássa rendesen. Aztán felegyenesedik, s az ágyba hoppan.

-Akkor… jó éjt! –mondja Sam, de nem csukja be szemét. A plafont bámulja.

-Nem félsz? –fordul felé a lány és lejjebb csúsztatja a takarót.

-Mitől? –pislog a sötétbe Sam.

-Azt érzem, hogy félsz! Attól, hogy megint csak álmodsz.

-Lehet. Mióta Mooseból eljöttünk nem aludtam.

-Ahogyan én sem. Én vezettem idáig.

-Mint én. –mosolyodik el Sam halványan és oldalra fordul. A sötétben látja Jade körvonalait, a karján megcsillan a kinti fény. –Öh… Dean ki is akadt. Tudod ő szeret vezetni. Az a kocsi a mindene.

-Mesélted. –mondja a lány és felsóhajt. –Akkor… talán… ha mégis aludnánk…

-Igen. Remélem nem lesz semmi sem… De ha tehetnék valamit ellene! –sóhajt.

-Mint én! Azelőtt soha nem voltak ilyen látomásaim.

-Érdekes.

-Igen az. –helyesel Jade. –De most… Jó éjt! Próbálj meg aludni Sam! Aztán holnap…

-Ne is mondd! –legyint. –Dean… ki fog akadni!

-Rám? Majd elintézem. Nem lesz gond. Jó éjt!

-Jó éjt Jade! –s behunyja szemét. Bár tényleg retteg, mégis hamar elalszik, s a hosszú sötétség után, hirtelen világos lesz a fejében. Egy szoba… ez a szoba. Kintről fény áramlik az ablakon. A nap az arcába tűz ahogy eléáll. Égeti bőrét. Be kell csuknia szemét, mert már fáj a sok fény. Hangot hall, s megfordul. Kezében ismét pisztoly, egy 9 mm-es. Ránéz, aztán a hang irányába fordul. Jade az. Becsukja az ajtót, kulcs a zárban, ami magától elfordul. Sam megmarkolja a fegyvert, de nem emeli fel. A lány közelebb lép. A szeme ismét sárgán izzik. Mosolyog, aztán a pisztolyra néz és az kirepül kezéből.

-Sam! –suttog Jade és a fiú elé lépdel hangtalanul. Megsimogatja arcát. –Emlékszel? Ugye emlékszel még? Muszáj! –kiált. –Velem jöttél. A tisztás. De tudod, hiszen ott voltál te is. Nekünk ez a feladatunk, aztán…

-Én nem emlékszem! –kiált fel a fiú. –Hagyj! Nem tudom mit akarsz tőlem! Ki vagy te?

-Csak láss magadba Sam!

-Anya és Jess gyilkosa! Mert ugye te vagy az?

-Meglehet… talán… te mit gondolsz?

-Azt, hogy megfoglak ölni téged. De Jade… miért ő?

-Mert olyan mint te… Sam. –mosolyodik el a lány, majd megérinti a fiatal Winchester arcát, s megfogja állát. –Itt az alkalom. Érted? Emlékezz! Ügyes voltál eddig…

-Most… most más vagy…

-Más? –kérdezi Jade, majd hirtelen eltávolodik tőle. –Ne Sam! Ne tedd! Menekülj! Mondtam, hogy fuss! Nincs más választásom! Érted? Menekülj el, messze!

-Nem értem! –megrázza fejét. –Mi történik?

-Menj innen! Nem szabad! Nem lehet! –kiált a lány magán kívül. –Én megmondtam már!

-Mit?

-Akármit is tesz, ne higgy neki! Még nem késő!

-Mi nem késő? –kérdezi Sam, amikor Jade ismét sejtelemesen elmosolyodik, hátra dobja haját.

-Ne hallgass rá Sam! Eddig elcsaltalak. Most már nem fog beleszólni! Gyere velem! –megfogja kezét. –Érzed milyen meleg? A tisztás. Gondolkozz Sam! És ugyan már! Miért nem hallgatsz rám?

-Nem! Eressz el! –elrántja kezét és felveszi a pisztolyt a földről, aztán a lány elé tartja. –Elég! Megölhetlek!