Ki igazán szeretett, vidám farsang közepén találkoztam vele, magas volt, sudár akár a jegenye. S szólt:kislány szabad egy táncra? Alig tudtam kimondani: igen. A zenekar játszani kezdett, s minket elsodort a tömeg. A szeme égő tűzként ragyogott. Rám tekintett, s nevetett,s én tudtam, éreztem,hogy az első perctől belészerettem. Az egész úgy telt el, mint egy csodás álom. A búcsúzáskor a fiú úgy szólt: imádom. Egy év telt el azóta, mely gyorsan szállt mint egy múló pillanat. Mi gyakran találkoztunk, s kaptunk egymástól forró csókokat. Azt hiszem boldogok voltunk, s szerettük egymást. Míg a tragédia meg nem történt egy napon. Az iskolából haza felé tartottam a szürke aszfalton, mikor megpillantottam valakit a túloldalon. Én inteni akartam, hisz ő már messziről intett. De akkor észrevettem, s kezemet nem emeltem. A kezét egy ismeretlen lány szorította. Éreztem, szememet könny borította el. Hát így szeret engem, ezt tette velem? A kanyarban feltűnt egy fekete opel, mint fekete veszedelem. Az úttestre léptem, és többre nem emlékszem. Mikor magamhoz tértem, hatalmas tömeg volt körülöttem, csak azt nem láttam, akit a legjobban kerestem. Akkor vettem észre, hogy mellettem egy test hever. Ő volt az a bátor, ki testével védelmezett. Alig volt már benne élet, félig holt volt, de megszólalt: az a lány a húgom volt!   Szeme a végtelen messzeségbe nézett, s szája mosolyra húzódott. Győzedelmesnek a halál bizonyult. A fiú arcán egy vércsepp jelent meg. Gyönyörű kezével, megérintette a kezemet. Utolsó erejét összeszedve, s egy mondatot súgott a fülembe: gondolj bármit, én akkor is szeretlek!!! Tovább így nem élhetek, ez nem élet, így nélküled! Mert soha nem találsz ilyet ki téged ennyire szeret, ne hidd azt el, ha búcsúzni kell, majd különbet nem találsz, mint én. Lehet, hogy szeretni fog, de nem úgy, mint én!!!