AHOGY ITT JÁR-KÉL
Byron
Ahogy itt jár-kél, szép, miként a csillagtüzes éjszaka; fénybe árnyat és árnyba fényt szűr arca, szeme, mosolya; oly szeliden ragyog felénk, ahogy a vad nappal soha.
Egy sugár még, egy árnyat el - s a fele báj nem volna itt, a varázs, mely arcán tüzel s belengi holló-fürtjeit a drága fej körül, amely égi eszmékről álmodik.
S mi ajkán s homlokán lebeg, az a pír, az az eleven, s az a derű a szeretet munkáját zengi édesen: földi jóságot, és szivet, melyben tiszta a szerelem.
(Szabó Lőrinc) |
A SZÉPSÉG LÁNYAI KÖZT NINCS
Byron
A Szépség lányai közt nincs gyönyörűbb ma nekem; hangod úgy elbüvöl, mint szerenád a vizen: dalok komoly varázsa terül az óceánra, ragyogva vár a hullám, a szél megáll az útján:
s fény-láncát húzva elring a hold a mély felett, amely úgy szendereg, mint egy álmodó gyerek: így hajlik önfeledten feléd a szomju szellem, csöndes, nagy odaadásban, mint vágyó tenger a nyárban.
(Szabó Lőrinc) |
HOGY BÚCSURA KÉLT
Byron
Hogy búcsura kélt csönd s könnybe borúlva szivünk s alig élt omolva borúba: sápad szine hóra, a csókja jeges; s inté amaz óra: mi bút hoz emez!
A hajnali harmat az arcra fagyott, mint hirnöke annak, mi szűmbe sajog. Esküd feladád, és könnyü a híred: neved ér, s vele vád és gyász veri híved.
Említnek: akár a tompa csapás emléked, a drága, - diderget a láz. Ki tudja, ha tudlak-e, régi tudód; mély búm mély tüze lelhet-e szót!
Társam vala rejtve - s most néma a gyász, mert elvet a lelke, s a szíve csalás. Ha évek után majd rálelek újra, köszöntöm-e tán? - Könny s csöndbe borúlva.
(Rónay György) |
|