A múlt ködében

Második rész:

Váratlan fejlemények és egy szomorú véget érő találkozás

Az est hátralevő része eseménytelenül eseménytelenül telt el. Szombat lévén az egész társaság sokáig aludt, kivéve Harukát, aki kora reggel felkelt és most úton volt a kórház felé. Michirunak hagyott egy cetlit, hogy délutánra várják haza. Mindenképpen tudnia kellett, hogy mi történt Dianával. ,,Remélem, nem súlyosbodott az állapota." - gondolta. Beért a városba, ahol nem kerülhette el a figyelmét egy kisebb tömeg, akik lelkendezve bámultak egy plakátot. Haruka lefékezett, beállt a parkolóba, majd sietve sétált a kórházba, amikor egy közeli oszlopon ő is meglátta a hirdetést:

STARLIGHTS!

A világhírű együttes újra ellátogat

Tokyóba, látogatásukat hosszabb időre

tervezik. Az első koncertre Június 25-én kerül

sor! (Jegyek még korlátozott számban kaphatók!)

A lány megdöbbent. Mit keresnek itt? Mi a látogatásuk célja? Vajon ez egybefügg az új ellenség megjelenésével? Haruka nem tudhatta. A kórházban egy újabb, az előbbinél sokkal nagyobb megrázkódtatás érte: Diana eltűnt! A hajnali órákban az ügyeletes ápolónő reménytkeltő javulást észlelt, rohant az orvosért, de mire visszatértek, az ágy már üres volt. Haruka beszélt a főorvossal, újra megkérte, ha a lány feltűnne, azonnal értesítsék, majd csalódottan elhagyta az épületet.

Délután a lányok izgatottan álltak a repülőtéren és izgatottan várták az együttes érkezését. Sok mondanivalójuk volt. Usagi duzzogott egy ideig, mert Mamo-chan nem jött vele, de a fiúnak a küszöbön álló vizsgái miatt minden percre szüksége volt a tanulásra. Végül félórás késéssel és  a rajongók legnagyobb örömére a a repülő is befutott. A három énekes fáradtan, de mosolyogva autogrammokat osztogatott, a nagy tömeg miatt lassan haladva limuzinjuk felé, mely külön az ő számukra volt kibérelve. Az emberek érdeklődését az is felkeltette, hogy az együttest ezúttal egy vörös hajú hölgy kísérte. Usagi, Ami, Rei, Makoto és Minako rögtön felismerték Kakyou hercegnőt, aki miután észrevette őket, egy kézmozdulattal jelezte, szálljanak be ők is a kocsiba. A limuzinban örömtől sugárzó arccal üdvözölték egymást, majd Seiya elárulta látogatásuk valódi szándékát. Elmondta, hogy úton hazafelé egy rövid pihenőt tartottak, ahol mindnyájukat végigkísérte az az álom, melyet Usagiék is átéltek,  és felébredvén egy fekete jelenség egyenesen a Föld felé tartott. Néhány démon észrevette őket, akik azt az utasítást kapták, hogy öljék meg őket. Ádáz küzdelem vette kezdetét, de végül a csillagharcosok kerekedtek felül.

-Ezek után visszafordultunk, hogy minél előbb értesítsünk benneteket. Úgy gondoltuk, itt maradunk egy ideig és a segítségetekre leszünk az ellenséggel szemben. Ez a legkevesebb, amit megteetünk értetek, miután olyan sokat köszönhetünk nektek. - fejezte be beszámolóját Seiya. A lányok megköszönték az információt, Ami pedig megfeledkezve félénk éscsendes természetéről, elmesélte a velük történt eseményeket. Taiki érdeklődve hallgatta a kék hajú lányt és amikor pillantásuk tallkozott, elvörösödve rámosolyogtak egymásra. Yaten szokása szerint unottan bámult ki az ablakon, csalódást okozva ezzel Minakonak, Seiya pedig elmerengve emelte tekintetét a vidáman csevegő Usagira és Kakyoura. ,,Milyen furcsa! Régen, hacsak ránéztem, a tesemet mindig olyan bizsergető érzés járta át és majd kiugrott a szívem a helyéből, ha vele lehettem. De ő nem érezte ugyanezt, hű maradt a szerelméhez." Seiya tudta, hogy az a fájdalmas seb, amit Usagi   akaratlanul ejtett rajta, az elmúlt idő alatt begyógyult és a szíve készen állt rá, hogy valaki mással találhassa mag azt a boldogságot, melyre annyira vágyott és amit Usagi nem adhatott meg neki.

Haruka bevásárolni indult. miután beszámolt a lányoknak az új fejleményekről, nem sok dolga maradt. Soha nem ismerte volna be, de titokban örült, hogy a StarLightsok idejöttek. Úgy gondolta, minden segítségre szükség lesz, ha az ellenség megjelenik. De mikor következik ez be? Ha legalább Dianát biztonságban tudhatná! Azóta sem tudott meg semmit a lányról, mintha a föld nyelte volna el. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a vele szembejövő férfit és egyenesen a nekiment. Nagyot koccant a fejük és Haruka rá egyáltalán nem jellemző módon zavarában egy halk elnézést motyogott.

- Kisasszony, bocsásson meg, nem figyeltem eléggé! Megütötte magát?

Haruka elképedt. Kicsit sok volt ez mára! Egy újabb ember, aki felismerte, hogy lány! Dacosan a férfi szemébe nézett, hogy tegyen egy csípős megjegyzést, de a látvány a torkára fagyasztotta a szót. Egy olyan férfi állt előtte, amilyennel Haruka eddig sohasem találkozott. Az egész megjelenésében volt valami veleszületett előkelőség, büszke tartása is erre vallott. Mégis, a tekintete nem gőgöt, hanem őszinte, kedves, nyílt jellemet sugárzott. Magas volt, vállig érő barna, hullámos hajjal, és ugyanilyen színű szemmel, mellyel aggódva nézte a vele majdnem egy magasságban lévő szőke teremtést. 

-Se...semmi gond! Ilyen még nem fordult elő velem! Én kérek elnézést! - mondta, majd sietve otthagyta az elképedt férfit. Mégis mi volt ez a Deja vu érzés? Csak nem kezd becsavarodni?

Mégis, az a szempár! Ilyen tekintettel még soha senki sem nézett rá.Tudta, hogy már találkozott vele, mégha nem is emlékezett rá.

Nephrite addig nézte a lányt, amíg az végleg el nem tűnt a szeme elöl. A társa, aki most ért oda hozzá, jelentőségteljesen megbökte a könyökével.

-Hé Csipkerózsika! Ébredj már fel! Miért vágsz ilyen gyászos arcot?

-Mit kötekszel velem? Te mit éreznél, ha újra láthatnád Neptunt?

Csak nem....?

-De igen. Nem láttad a szemét. Egyáltalán nem ismert meg.

-Ne aggódj, lesz még rá alkalmad, hogy újra találkozz vele! De emlékezz, mit mondott Helios! Ne rohanjunk ajtóstól a házba! Így is éppen eléggé össze vagyunk zavarodva.

-Lehet, hogy igazad van. Hogy haladnak a munkálatok?

Egész jól. Haígy megy továbbra is, jövő héten teljesen kész lesz a kastély.

-Még mindig olyan nehéz elhinni, hogy itt kell rostokolnunk! Hogy juthattunk el idáig?

-Nekem is hiányzik a régi életünk, de talán a Sors akarata, hogy itt vagyunk. És egészében véve, azért nincs olyan rossz sorod, hogy így nyavalyogj! -vigyorodott el Jadeite. 

Nephrite felhúzta az orrát és sértődötten faképnél hagyta öccsét.

Miután a lányok elbúcsúztak, a StarLightsok visszavonultak és a koncertre készültek. Kakyou gyönyörködve hallgatta zenéjüket, majd miután a próba véget ért, felállva tapsolta meg harcosait, mire ők viccesen meghajoltak. Verőfényes nyári nap volt, és Yaten pihenésképp a közeli parkban egy fa alá ült kedvenc könyvével kikapcsolódás gyanánt. De nem tudott a sorokra koncentrálni, gondolatai gyakran elkalandoztak. Az elmúlt napokra gondolt és az álomra, melyet mindannyian átéltek. Még most is a szeme előtt lebegett a titokzatos senshi alakja. Mi történhetett vele? Találkoznak vele valaha? Gondolataiból egy lágy, dallamos hang zökkentette ki. A parkot egy folyó szelte keresztül és a parton egy fiatal lány állt. Olyan szép volt, hogy első pillantásra megnyerte az emberek tetszését. Fiatalos lányos alakja könnyed és szabályos volt, termete hajlékony, minden tagja arányos. Egész lényéből sugárzott az a  vele született kecsesség, amit oly kevés ember mondhat a magáénak. Az arca kifejező és barátságos, a szeme szép és olyan fény sugárzott belőle, hogy aki ránézett, annak átmelegedett a szíve tőle és nem maradt közömbös iránta. Szép szája volt, finom arcbőre és gyönyörű barna haját, festői, hullámos fürtökbe fésülve viselte. Öltözködése is kifinomult ízlésre vallott: ruhája nem volt feltűnő, de színben illett az egyéniségéhez és szabása kiemelte karcsú alakját. Yaten a döbbenettől szólni sem tudott, csak nézte ezt a hirtelen felbukkant teremtést. A lány könnyes szemmel egy dalt énekelt, de olyan hallkan, hogy a fiún kívül senki más nem hallhatta. Yatent a zene hatására rég elfeledett emlékek kerítették hatalmába. Emlékek, melyek legszebb álmaiban fordultak elő, amiben kart karba öltve sétál a lánnyal  és mindkettejük arca sugárzik a boldogságtól. A hang pedig egyenesen a szívébe markolt; tudta, érezte, hogy a lány nagyon fontos neki. Percekig gyönyörködve, álomittas szemekkel hallgatta a lágy dallamot, megfeledkezve a külvilágról, míg egy kéz erőteljesen megrázta a vállát. Yaten felocsúdva rémült és egyben megkönnyebbült bátyja, Seiya arcába nézett, majd újra a part felé emelte tekintetét, de drága kísértője amilyen hirtelen feltűnt, olyan hamar foszlott semmivé a fiú határtalan szomorúságára.

Az est folyamán Setsuna és Diana bár holtfáradtan, de kezükben a tekercsel értek haza, ahol a többiek csak rájuk vártak. Némi unszolásra Michiru rávette a belső harcosokat, hogy maradjanak még egy éjszakára. Mamoru udvariasan elhárította a meghívást, mondván, sok tanulnivalója megakadályozza ebben. A lányok ezután beszámoltak a StarLightsok érkezéséről, majd érdeklődve figyelgették a tekercset, amit Ami, Setsuna és a macskák hosszú ideig vizsgálgattak.

-Luna, el tudod olvasni?

-Sajnos nem. De egy biztos: ezek nem holdrúnák. Megismerném, hiszen ez a képességem megmaradt. Artemis?

-Ugyanezt tudom mondani. Ami, próbáljuk meg a computereddel!

Ami bemérte a ,,célpontot" majd óráknak tűnő percekig csak a gép szorgos pittyegése hallatszott.

A lány végül felnézett, de arca csalódottságot tükrözött.

-Még az én gépem számára is megoldatlan rejtély ez a lap. az írás nagyon régi, és ha minden igaz, egy elfeledett nép utolsó maradványát tartjuk a kezünkben.

-Tessék???

-Ez meg hogy lehet?

-Sajnálom, de csak ennyit sikerült megtudnom.

Usagi nem figyelt. Amikor Ami csalódottan felemelte tekintetét, egy percre a tekercsre összpontosított, és mintha egy apró fény csillant volna meg. Az egész csak egy pillanatig tartott, és amikor Usagi felnézett, a szemben lévő tükörben észrevette, hogy homlokán megjelent bolygójának jelképe, az arany félhold.

-Öhm, lányok, nézzetek ide egy pillanatra!

A társaság döbbenten mustrálta Usagi homlokát, majd tekintetük a tekercs aljára irányult.

Ez nem lehet igaz! - sápadtak el a külső harcosok.

-Hogyhogy?

-Emlékezzetek vissza az álmunkra! Abban a pillanatban, amikor a fogságba esett senshi elkezdett semmivé válni, az utolsó kép, amire még emlékeztünk, mielőtt felébredtünk volna, az volt, amikor felcsillant és tisztán kivehetővé vált ez a jel. -hadarta egyszerre Haruka és Michiru. Luna is odanézett és arca halálsápadtá vált, már amennyire a fekete pofija nem akadályozta meg ebben.

 -De hiszen ez..... - a többiek értetlenül meredtek rá. A macska összeszedte magát, majd ünnepélyes hangon közölte, hogy Diana és Naptündér valószínüleg egy és ugyanaz a személy, az írás az eddig csak a legendákból ismert híres Napkirályság betűivel vannak írva és hogy a sárga gömb, ami egy kisebbet ölel körül, nem más, mint Naptündér bolygójának a jelképe, vagyis a társaság  a rég elfeledett birodalom és azon belül is a legtitokzatosabb senshi irományának  lettek birtokosai.

Abban a pillanatban, amikor Luna kiejtette utolsó szavait, egy földrengésszerű, hatalmas robbanás rázta meg a vidéket. Az egész város sötétségbe borult. Mély csönd volt, majd a robbanás helyszínéről dermesztő sikolyok hallatszottak és a senshik számára világossá vált: az ellenség megérkezett. Elszánt arccal egymásra emelték tekintetüket, majd sorra átváltoztak harci fukujukba Usagi kivételével.

-Öhm, mi a baj? – kérdezte óvatosan Vénusz.

-Nem emlékezhettek rá, de amikor Galaxia ellen vettük fel a harcot és már csak a Starlightsok maradtak mellettem, eltört a brossom és a pálcám is megszűnt létezni. De mindenképp veletek kell, hogy menjek….

-Szó sem lehet róla! Tény, hogy te vagy a legerősebb közöttünk, de az igazi kilétedet nem tudhatják meg, főleg, ha tényleg azért jöttek, hogy elvegyék az erőnket. –szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon Neptun.

-És különben is: ha mi is csatlakozunk, talán nem is lesz szükség Usagira! –hallatszott kintről egy női hang. A senshik megfordultak és észrevették az immár harcosnővé változott Starlightsokat.

-Hát ti mit kerestek itt? –fortyant fel rögtön Uranus.

-Körülbelül öt perce érkeztünk. Mi is hallottuk a robbanást, de gondoltuk, jobb, ha inkább veletek együtt indulunk a helyszínre…

-Álljon meg a menet: öt perce vagytok itt? És végignéztétek, amint átváltozunk??? Miféle perverz alakok vagytok ti? –dühöngött most már a fülig elpirult szőke külső harcos.

-Mi az, hogy perverz alakok?!? Hányszor változtunk már át egymás előtt?

-És különben is, furcsa ezt pont tőled hallani. Úgy tűnik, végre elkezdtél nőként viselkedni. –jegyezte meg egy kacsintás kíséretében Sailor Star Fighter.

-World Shak…

-Uranus! Ne veszítsd el a fejed! –kiáltottak fel a többiek, miközben egyszerre öten fogták le a felbőszült lányt.

-Elég ebből! Te pedig, Seiya, igazán megtanulhatnád már fékezni a nyelved! –szólalt meg egy vörös hajú nő.

-Oh, Kakyou, te is itt vagy? –kérdezték többen.

-Mindent hallottam. Induljatok! Valójában egyből a helyszínre akartunk menni, de találkoztunk a szintén arra igyekvő Mamoruval és ő kért meg, hogy ugorjunk be értetek. Menjetek! Én itt maradok Usagival és ChibiUsával.

-De..

-Serenity hercegnő! Meg kell értened, nem fedhetik fel valódi énedet, ahogy a többiekét sem. Ha most elmész, nemcsak magadat, hanem a barátaidat is veszélybe sodorhatod, mert ha így felfedeznének, utána már könnyű lenne kinyomozni a többi senshi énjét is, érted már? 

 -Igen, de mi lesz, ha nem boldogulnak nélkülünk?

-Emiatt ne aggódj. Ha velünk vannak, semmi bántódás nem érheti őket. –mondta fülig érő szájjal Seiya, miközben vigyorogva újra Uranusra nézett.

-Esküszöm, ha nem lennél senshi, a két kezemmel folytanálak meg, de most nincs erre idő. Usagi, kérlek maradj itt, vigyáznotok kell egymásra.

-Rendben, megpróbálom. –adta meg magát a Hold harcosa.

-Gyerünk, induljunk!

A két hercegnő és ChibiUsa vetett még egy pillantást elszánt arcú harcosaikra, majd a tizenegy harcos eltűnt az est homályában.