Boszorkányok

I. KIK A BOSZORKÁNYOK?

a) Eredet

- a szó eredete, jelentése:

A magyar "boszorkány" szó keleti eredetű: a török basyrkan szóból a csuvas nyelvben busturgan lett, ebből alakult ki a "boszorkány", mely eredetileg lidércet jelentett.

Definíció: A boszorkány interperszonális lény: az emberi személy és a természetfeletti, természeti hatalom között áll. A boszorkányság a mágiával való foglalkozás számos formájának egyike. A mágia azon a hiten alapul, hogy a természetfeletti erők befolyásolhatók. Művelője számára a mágia evilági törekvés, nem teológiai vagy elméleti kérdés. A mágia nem vallás, de a vallások csaknem minden formája mágikus elemeket is tartalmaz (pl. kereszténységnél a rózsafüzér, imáság: a formulák ismétlésének mágikus erőt tulajdonítottak)

- a boszorkányság kialakulása:

Ókor: jóindulatúnak tartották a két világ között álló lényt.

Középkor elején: Németországban legkorábban a Walkürökkel rokon, erdei istennőként tisztelt nőalak volt a boszorkány.

A kereszténység elterjedése: hozzájárult a jelentésváltozáshoz, a negatív töltet kialakulásához. A keresztény autoritások az eredetileg pogány fogalmakat átértékelve az eretnekség körébe vonták, melyben a sátán központi szerepet játszott.

A középkori boszorkányok eredetének elméletei:

1. Egyesek szerint a boszorkányság nem volt más, mint egy szociális forradalmi mozgalom, melynek kettős célja: az alsóbb rétegek felkelése a feudális kizsákmányolás, főként a hírhedt "első éjszaka joga" ellen és az antik kultuszok és szokások újraélesztésére irányuló törekvés.

2. Kelta-elmélet: e szerint a boszorkányság ősi pogány természeti vallás maradványait őrzi, a Sabat pedig ősi kelta "istentisztelet".

3. Diana-kultusz: röviddel a kereszténység elterjedése előtt a 4-6. sz-ban virágzott az erdei istennő kultusza, mely talán a boszorkány-kultusz forrása lehetett.

4. Kettős elmélet: az észak-európai (kelta) és a dél-európai (ördöggel szerződő) boszorkányalakból az inkvizíció zagyvált össze egyet.

Kezdetben még különbséget tettek boszorkányság és varázslás között, a varázslás nem számított akkora eretnekségnek (oka: a varázsló azt mondja: "Azt parancsolom az ördögnek..., míg a boszorkány kér, afféle imádságként, elismerve az ördög felsőbbrendűségét)

- hiedelmek:

A boszorkányszombat, Sabat: boszorkányok alkalmankénti összejövetele. Évente egy időpontban, május 1. éjén, biztosan rendeztek Sabat-ot, ez a Walpurgis-éj. Többnyire hegytetőn gyűltek össze a boszorkányok, Németországban a Blocksberg hegyén, Magyarországon pedig a Gellért-hegyen tartották ezeket a szombatokat, ahol megjelent a Sátán (gyakran fekete ruhás férfi alakjában) és áldozatok bemutatása, lakoma majd féktelen orgia során tették tiszteletüket a boszorkányok.

Kísérőszellem: a gonosz megtestesülése, különböző állati formákban. A kísérőszellem gyakran kísérte az állítólagos boszorkányt, de leírnak olyan esetet is, ahol csak elment egy nő mellett, és valaki ezért gyanúsította meg boszorkánysággal. Gyakori kísérőszellem volt a fekete macska, a kígyó, a béka, de akadt lábatlan spániel is.

Az ördög könyve: Cyprianus könyve a skandinávoknál (mondókák gyűjteménye), Nagy Albert csodálatos titkai (Les admirables Secrets du grand Albert) a franciáknál, Mózes hatodik könyve a frank Svájcban, nemzetközileg elterjedt pl. a Salamon király kulcsa.

A boszorkányságban való hit hozzátartozott a középkori ember életéhez, a boszorkányok nem éltek kirekesztetten, magányban, még ha félelem övezte is őket, a közösséghez tartoztak. Emellett gyógyító tevékenységet is folytattak a közösség tagjai kérésére.

b) Népi kultúra

- boszorkányüldözés okai

A vádaskodások legáltalánosabb oka szociálpszichológiai jelenség: a nyomor miatti frusztráció okozta feszültség a kisközösségek válságához vezetett a középkori társadalomban. Amikor "a boszorkányság már a levegőben volt", a potenciális áldozatok skálája végtelen lett, de voltak különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok:

Társadalmi helyzetét tekintve szinte bárki szóba jöhetett: a jobbágyok, zsellérek feleségei, cigányok, török asszonyok (gyógyítók voltak), a nem nemesek köréből a mesteremberek és városi magistratusbeliek (szenátor, főbíró, bíró, esküdt) feleségei, akik gyakran féltékenység, irigység áldozatai lettek, agilisek (nemes anya és nemtelen apa gyermekei) és az arisztokrácia tagjai esetében a vádlók motiváló tényezője nyilván az anyagi haszonszerzés volt.

Szociálisan elesettek: szegények, özvegyek, koldusok, akik eleve kirekesztettek a társadalomból, remek céltáblák voltak, nem tudnak védekezni.

Elmebetegek, szétesett személyiségek: gyanús hallucinációik a sátán jelenlétét bizonyították a középkori ember számára. A hallucinációk, paranoid képzelgések ugyanakkor a vádlókra is jellemzőek voltak, a démonománia (megszállottsági téveszme) tömeghisztériát okozott.

Betegségük, fogyatékosságuk vagy csúfságuk miatt egyébként is kitaszítottak (vízfejűek, epilepsziások, bőrbetegségben szenvedők, bénák, torzszülöttek)

Irigység vagy féltékenység áldozatai (pl. a túl szépek)

Politikai intrikák céltáblái, üzleti érdekek miatt megvádolt emberek

Közönséges bűnözők: gyermekgyilkosok, méregkeverők, gyújtogatók, útonállók, de egyéb bűnök is szóba jöhettek: szodómia, vérfertőzés, magzatelhajtás, házasságtörés

Akadt, aki önmagát jelentette fel: egyesek nyíltan boszorkánynak vallották magukat, eljátszották a szerepet vagy maguk is elhitték, hogy azok. Leírtak egy esetet, amikor az inkvizítor elutasította a vádlottnak magát terhelő kijelentését: egy Catalina nevű lány azt állította, hogy közösült az ördöggel és közben rengeteg vért is vesztett, de a helyi bába szűznek találta.

A nők elnyomott társadalmi helyzetük miatt kerültek a leginkább gyanúba: A középkorban a nő mélyen a férfiak alatt állt rangban (nem tanulhatott, a férj bántalmazhatta a feleségét, a házasságtörő nőt pedig meg is ölhette). Leggyakrabban maga a férj ismerte fel, hogy felesége boszorkány. A középkorban kétféle attitűd övezte a nőket, ez visszavezethető az ambivalens szexuális viselkedési normákra, mely két ellentétes gondolatmenetből ered: egyrészt a nők csodálatra méltóak, másrészt gonoszak, veszedelmesek. Ez utóbbi vélekedésre magyarázatot adhatnak a nőgyűlölet-elméletek: Az általános elmélet szerint a férfiak irigylik azt a számukra elérhetetlen képességet, hogy egy nő életet tud adni, a specifikus elmélet szerint a nőgyűlölet gyökere a nőktől való patriarchális félelem, vagyis az, hogy az emberek tartottak azoktól a nőktől, akik nem álltak az apjuk vagy a férjük fennhatósága alatt, akik függetlenek voltak. A tehetetlen és tudatlan nők a varázslás, a bűvös szerek segítségét kérték helyzetük javítására. Mindehhez hozzájárult még az is, hogy a középkorban nem vagy alig voltak orvosok, a betegeket nők ápolták, ismerték a füvek, szerek hatásait, amit a mágiával hoztak kapcsolatba.

- babonák

1. Középkori ember hitvilága:

Középkori emberek népi hitvilága nem csak az elnyomott rétegekre értendő. A főurak is analfabéták voltak, továbbá a szellemi elit nem egy képviselője hitt a boszorkányokban is.

A középkori ember a világ jelenségeinek legnagyobb részét természetfeletti erők működésével magyarázta. Mindennek az oka Isten, a szentek, az angyalok - és a gonosz lelkek. Amint szilárdan hitték, hogy Istent, az ő angyalait és a szenteket imával, vezekléssel, egyházi szertartással maga felé tudja hajlítani, úgy hitték, hogy a rossz szellemeket lehet befolyásolni varázslással. Ahogy Isten a csodatévő erejéből juttat a szentjeinek, az ördög is juttat gonosz hatalmából az ő híveinek, azaz a varázslóknak és boszorkányoknak.

A középkori ember hitte, hogy gonosz démonok és varázslók tömege leselkedik rá és féltek a maleficiumtól, azaz kárt, bajt okozó varázslástól. Sok hisztérikus férfi és nő képzelte azt, hogy az ördöggel hált, de más, prózaibb okok is akadtak: ha például egy fiatal lány engedett a csábításnak, teherbe esett és a csábító eltűnt, a lányra nehéz sors várt: el kellett viselnie a világ megvetését, gúnyát, a kirekesztettséget, sőt, akár az éhhalál veszélyét is. Érthető módon azt hitte: a Gonosz tette ezt vele.

A középkori ember számára szinte bárki gyanúba keveredhetett: boszorkányt sejtettek, ha

- egy asszony közelében kígyót vagy teknősbékát láttak (kísérőszellem),

- egy lány különösen szép volt vagy csúnya (a perbe fogottak 40 %-a fiatal nő volt Magyarországon és nem csúnyák)

- feltűnően eszes volt vagy együgyű,

- sok szeretőt tartott vagy hozzáférhetetlen volt,

- ha ritkán járt templomba vagy túl áhítatos volt.,

- ritkábban előfordult, hogy korát meghaladó tudóst is boszorkánysággal gyanúsítottak, mint pl. Hatvany István professzort.

2. Magyar babonák, szokások:

Szentgyörgy napja: Azt tartották, a szegedi boszorkányok ezen a napon megfúrják a szőlőtőkét és háromezrüknek elegendő bort lopnak így. Ez a nap a tavaszi csordakihajtás ideje. A boszorkányok hajnalban lehúzzák a harmatot a földről, ezzel megrontva a termést. Ez ellen úgy védekeztek, hogy máriafogta rózsát, azaz vadrózsát helyeztek a szántóföld szélére vagy az istálló ablakába. Egyéb módszerek boszorkányok ellen: nyúlhájat tettek a kulcslyukba, söprűt a küszöbre (azt nem tudja átlépni), az ajtót gatyamadzaggal kötötték be vagy meglocsolták a földet szenteltvízzel. Másik Szentgyörgy-napi babona: a boszorkány felismerhető, ha e nap előtt fogott kígyó fejét ezüstgarassal elvágjuk, szájába egy cikkely fokhagymát teszünk és ezt a felismerni kívánó kalapja mellé tűzi. Így kell templomba mennie, és ott felismerheti a boszorkányokat, mert háttal ülnek az oltárnak és szarvuk van.

Lucaszék: december 13-án, Luca napján kezdik készíteni, 13 napig készül, 13 féle fából, úgy, hogy szögeket nem használhatnak. Aki karácsonykor az éjféli misén rááll a Lucaszékre, meglátja a falu boszorkányait.

A boszorkány felismerhető továbbá arról, hogy a templomba úgy lép be, hogy oldalt fordítja a fejét. Ennek az az oka, hogy szarvai vannak, amik csak így férnek be az ajtón.

A boszorkányok irtása: forgószélbe sarlót kell dobni, ez megsebzi az ott táncoló vagy repülő boszorkányt. Jégeső ellen fejszét kell kidobni az udvarra. Megsebzi a boszorkányt, ha a lábnyomát késsel körülkerítjük és beleütünk egy kést.

- népi és egyházi kultúra kapcsolata

A népi vallásosság a kereszténység vulgáris változata. A paraszti világszemléletben a legerősebb elem a mágia, mint népi varázslat és mint vallásos tan egyaránt. A kereszténységet ötvözték a mágikus-folklorisztikus tudattal. A klerikus (= az egyház világi hatalomra törő irányzata) egyház úgy tartja féken a folklór ösztönösségét, hogy részben magába fogadja. E kulturális kölcsönhatás kedvező feltétele, hogy mind az egyházi, mind a népi világképben jellemző a földi és túlvilági, valamint az anyagi és szellemi síkok elegyítése. Példa: az egyház nem tiltotta a különböző (mágikus hatásúnak vélt) füvek gyűjtését, ha "Hiszekegy" és "Miatyánk" kíséretében szedték.

c) Egyház

- boszorkányüldözés okai

A középkori társadalmat áthatotta a félelem a gonosztól. Ez volt az egyház hatalmának egyik fő pillére, ugyanis a varázslásba vetett ősi hit a keresztény vallásban tovább fejlődött. Az egyház az ördögben való kétkedést súlyos eretnekségnek tartotta, a gonosz ellen védelmet csak a szorgos imádkozás, gyónás, áldozás, böjtölés stb. nyújthat. És persze az irtó hadjárat.

A boszorkányüldözés központi eleme az a dogma volt, mely szerint a boszorkányok szerződést kötnek az ördöggel és szolgálatába szegődnek. Emellett az egyház számára a démonománia egyszerű szillogizmuson alapult: a boszorkányüldözés hasznot hoz: ha van boszorkány, van üldözés. Ha van üldözés, van konfiskálás (lefoglalás). Ha van konfiskálás, van haszon. A nyerészkedés főleg az európai kontinensen jellemző, a briteknél kevésbé.

Az egyházi üldöztetés fő motívumai:

- fanatizmus

- haszonszerzés

- hatalomvágy

- dogmákhoz való ragaszkodás

Az egyház a nép hiszékenységével védte meg magát és erősítette hatalmát. Egy példa erre a Malleus maleficarumból: az 5. században egy férfi egy nemes hölgy ágyába bújt. Előbb obszcén beszéddel akarta felizgatni, majd "bűnös aktusra" szólította föl. A hölgy sikoltozni kezdett, segítséget hívott, a férfi az ágy alá bújt és Silvanus püspök ábrázatát vette föl. Másnap a felettes hatóságok megállapították, hogy a csábító valójában az ördög volt, aki felvette a püspök alakját.

- La Démonomanie és Malleus Maleficarum

Malleus Maleficarum: Jacob Sprenger és Heinrich Institoris, domonkos rendi szerzetesek, inkvizítorok írták. Először 1486-ban jelent meg (nem sokkal Amerika felfedezése előtt) Németországban. A Malleus szerint nem menti meg a boszorkány életét, ha megbánja bűneit és visszatér Istenhez. Aki pedig nem hisz a boszorkányok létezésében, az eretnek. A könyv harmadik fejezete részletes leírásokat tartalmaz a boszorkányok felismeréséről, kínvallatásáról és büntetéséről, melyet szinte egész Európában a perek forgatókönyvének tekintettek.

La Démonomanie des sorciers: Jean Bodin neves francia jogtudós 1580-ban műve tartalmazza a kor fanatikus légköréből fakadó téveszméket: Például: A boszorkányok egyszerre több helyen is képesek jelen lenni, tehát egy normális alibi mit sem segíthet rajtuk, ha perre kerül a sor. A boszorkányokat tizenöt szentségtörő bűnért vonhatták felelősségre:

1. Istentagadás

2. Istenkáromlás és egyéb istentelenségek

3. az ördög imádása, áldozat bemutatása az ördögnek

4. gyermek felajánlása az ördögnek

5. kereszteletlen gyermek megölése

6. magzatok zálogba adása az ördögnek

7. emberek bevezetése a sátánkultuszba

8. eskütétel az ördög nevére

9. vérfertőzés

10. férfiak és kisgyermekek meggyilkolása boszorkányfőzet készítéséhez

11. holtak kihantolása, emberevés, embervérivás

12. emberölés méreggel és varázsigékkel

13. barmok leölése

14. éhínség előidézése, a földek terméketlenné tétele

15. közösülés az ördöggel

d) Összegzés:

A boszorkányüldözés és démonománia futótűzszerű terjedésének fő okai tehát:

- A gazdasági és társadalmi válság, valmaint a nyomor miatt kialakult a mély vallásosság krízise, azaz a középkori ember ésszerűtlenül sokat aggódott a lelki üdvéért. (nép)

- Az egyház hatalmas befolyása az előbbiek miatt, és ezt kihasználva saját érdekében tovább szította a fanatizmust (egyház)

II. BOSZORKÁNYPEREK

a) A perek menete:

- vád alá helyezés

A boszorkányüldözők: falvakban, városokban szaglásztak, ismerték a boszorkányok tanait, de ők nem vettek részt a perben, csak információkat szolgáltattak a vádlottról.

A vádlottak többsége szegény (Magyarországon pl. csak egy nemes nő volt a vádlottak között, polgár is csak kevés) és nő. Angliában emellett jellemzően öreg. Gyakran javasasszonyok, bábák, koldusok.

A vádlók: gyakran irigyek, féltékenyek, esetenként paranoid képzelgők, de az inkvizíció elfogadta gyerekek vallomását is.

A vád: külső megjelenés, kísérő szellemek, gyógyítás, jóslás, halál- vagy károkozás boszorkányság révén, viharkeltés, szerződés az ördöggel, szombati összejövetelek, de a boszorkányság mellett gyakori vád volt a paráznaság, házasságtörés is.

- próbák, vallatás, kínzás

Próbák: a boszorkányságot bizonyítandó különböző próbáknak vetették alá a vádlottat. Először is leborotválták egész testét, nehogy valamilyen démon elbújhasson a szőrzetében. Majd ördögi jelet, stigma diabolicumot kerestek rajta, mely érzéketlen a fájdalomra és nem vérzik. Ennek megtalálásához hegyes tűvel szurkálták végig az áldozatot. A vízpróba során a vádlott jobb hüvelykujját összekötötték a bal nagylábujjával, majd keresztbe is, aztán vízbe vetették. ha elsüllyedt, ártatlan volt, ha nem, akkor bűnös, hisz nem ember. A boszorkányokról köztudott volt, hogy visszafelé mondják a Miatyánkat és ezért találták ki azt a próbát, hogy a kínzások, vallatások során el kellett mondania a Miatyánkat pontosan, nyelvbotlás nélkül. A gondot az okozta sokszor, hogy mire sor került erre, a vádlott már remegett a félelemtől és a fájdalomtól. Leírtak egy esetet, mikor egy nőnek majdnem sikerült e próbát kiállnia, csak egyetlen szócskát hagyott ki: a "Ne vígy minket kísértésbe" sorból a "ne"-t.

Vallatás, kínzás: Angliában nem volt divat, csak a közvetett kínzás, pl. alvásmegvonás, járkáltatás vagy hogy a vádlottat sóval etették és nem adtak neki inni. Európa más részein ennél sokkal kegyetlenebb módszereket fejlesztettek ki. Néhány közülük: nyújtás kínpadon, hüvelykszorító, spanyolcsizma, izzó vasak és fogók, turcas (köröm-letépő), csigahúzás, gyakran súlyokkal. Ha a vádlottak kényszer alatt sem vallottak, biztosra vették, hogy az ördög hatalma alatt áll. Az áldozatnak tehát semmi esélye sem volt.

- ítélkezés

Az üldözéseket kezdetben az inkvizíció végezte, majd a világi hatósággal együtt, végül a világi hatalom vette át. Nem csak a katolikus egyház, a reformált egyházak is részt vettek a perekben, Kálvin és Luther élen járt a boszorkányok elleni hadjáratban. A katolikus országokban a boszorkány fogalma alá vették a protestánsokat is, így az ördög híveként őket is megégették. Az egyik leghírhedtebb bíró Pierre de Lancre francia jogász volt, aki 1609-10 között 600 embert végezetett ki.

- kivégzés

A vallomást felolvasták és részletesen taglalták az egybegyűltek előtt. Ezzel megalapozták az egész eljárás legitimitását és erősítették a nép hitét a boszorkányokban. A kivégzés nagy látványosságnak számított, harang- vagy trombitaszó figyelmeztette a népet az eseményre. A kivégzés költségeit, csakúgy, mint a teljes per és a vallatás költségeit is az áldozat elkobzott vagyonából fizették vagy annak családjára hárították.

b) Pertörténelem

- Európa és Észak-Amerika

A 10. században az egyház a Canon Episcopi című dogmában fejtette ki véleményét, mely szerint a boszorkányok állításai fantazmagóriák, elmezavar következményei. Ez az álláspont a 15. századig meghatározta az egyház politikáját. A 15. század végén elindul a feudalizmus bomlása, a parasztság tömegesen veszti el földjét és tönkremegy, a városokban és vidéken egyaránt nő a csavargók, koldusok száma, felkelések mindenfelé, az egyház szerint mindennek a oka, hogy előretörtek az ördög seregei. 1484-ben VIII. Ince pápa kiadja bulláját (Summis desideratus), melyben leírja a boszorkányok tevékenységét. Ő kérte fel Sprengert és Institorist a Malleus maleficarum megírására, mely 1486-ban jelent meg.

Országonkénti jellemzés: Németország vezet az üldözés terén, Quedlinburgban egy napon 133 főt égettek meg, egy Trier tartományi faluban pedig mindössze két nő maradt életben. Würzburg városában két év alatt (1627-29) 157 halálos ítéletet hoztak, köztük 9-12 éves gyerekeket, fiatal szép lányokat, idegeneket is.

Franciaországban jellemzőbb volt a politikai indíték, a vagyonszerzés. Itt több esetet is feljegyeztek, amikor az ördög apácákat rontott meg.

Angliában I. Jakab idején erősödött fel a boszorkányellenesség, különleges nyomozók járták az országot, boszorkányok után kutatva. Egyik leghíresebb közülük Matthew Hopkins, aki 20 shillinget kapott minden feljelenés után. Angliában tilos volt a vádlottak kínzása és nem gyakran alkalmazták, esetleg alvásmegvonást.

Németalföld: A 17. század legelején folytak perek főleg. E korban Hollandia volt gazdaságilag és politikailag is a legfejlettebb és legműveltebb állam, itt már 1610-ben betiltották a boszorkánypereket.

Olaszország: mindvégig az inkvizíció kezében maradtak a perek, nem vette át világi hatóság. Észak-Itáliában sok áldozata volt.

Észak-Amerikában a 17. század végén több áldozatról is tudunk. Leghíresebb eset a salemi boszorkányok pere, 1692-ben.

Az áldozatok száma bizonytalan, mert sok irat elveszett, és sokszor nem is volt per, a megijesztett babonás lakosok maguk végezték el az ítéletet. Szerény számítások szerint is közel egymillió kivégzett boszorkány volt, egyes becslések szerint ennek akár kilencszerese is lehet a tényleges számuk.

- Magyarország

A 11-től a 18. századig folytak maleficium (varázslással, boszorkánysággal való rontás) bűne miatt perek A hazai joggyakorlat nem tekintette kivételes bűnnek a boszorkányságot, ugyanúgy járt el, mint gyilkosság esetén. Néhol ugyan előfordult, hogy vízpróbára került sor, de a Nyugat-Európában alkalmazott kínzásokat nem alkalmazták, és arra sincs példa, hogy kisgyermek lett volna a vádlott. Nem egyházi bíróság (inquisitio) elé állították a vádlottakat, nem a Malleus maleficarum külföldön kötelező kódexe volt az irányadó, hanem világi ítélőszékek (megyei és városi hatóságok, pallosjoggal rendelkező intézmények és uradalmak úriszékei) ítélkeztek fölöttük.

A 18. században már vadabb vádak is elhangzottak, például egy hetvenéves nagyszebeni nőt a Sátánnal való közösüléssel vádoltak és azzal, hogy "éjjel-nappal kirepül". Lefejezték és máglyán elégették. Klasszikus vádnak számított, hogy az illető a Gellért-hegyre vagy Rudashalomra (Hódmezővásárhely mellett) jár. Az egyik szegedi esetet a Frankfurter Zeitung is megírta, erősen kiszínezve. Csak két "tömeges" boszorkányégetés ismert: 1728, Szeged (9 elégetett egy napon) és 1738, Debrecen (3 elégetett egy napon).

Győrben a Széchenyi tér Kazinczy tér felőli részén állt a pellengér, a múzeummal szemben a régi városháza és a Lloyd közötti téren, a Theathrumon pedig a nemesi vesztőhely. Itt végezték ki a lőcsei fehér asszonyt és itt égették meg 1688. április 7-én a bűbájossággal vádolt Bolla Orsolyát.

A 18. század elején az uralkodó osztály és az értelmiség is rendületlenül hitt még a boszorkányokban, Mária Terézia 1756-os rendeletében elsőként kel az áldozatok védelmére. Magyarországon összesen kb. ezer per zajlott, de ezek közül csak 500 ítéletet ismerünk. Minimum 200 perben hoztak halálos ítéletet, sok esetben száműzetés, botozás volt a büntetés.

- Perek alkonya

A 18. században a démoni hatalmak ellen a vallás eszközeivel harcolhattak. Az inkvizíció helyét az ördögűzés és a népi mágia foglalta el. A romantika korában a boszorkányság az okkultizmus egy újonnan értékelt műfaja lett, mely többé-kevésbé népi mágiának tekinthető.

A pereknek elsőként Hollandia vetett véget, aztán Anglia, majd Franciaország és Ausztria után Magyarország, végül Lengyelország, Svájc, Németország is betiltotta a boszorkánypereket. Az egyik legutolsó európai per Lengyelországban, Poznan hercegségben 1793-ban zajlott (bár 1776-tól törvény tiltotta). Feltűnően sokáig tartott a boszorkányüldözés Mexikóban, ahol még 1877-ben is zajlott égetés. A világtól elzártabb területeken, pl. frank Svájcban a 20. század közepéig éltek boszorkányok és az emberek hittek a varázslásaikban. Szélsőséges esetek még a 20. század második felében is előfordultak, pl. 1976-ban Frankföldön egy Anneliese Michel nevű diáklányból két lelkészével űzette ki a püspök az ördögöket, jelesül Lucifert, Nérót, Hitlert, Júdást és Káint. Később a lelkészeket gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé állították.

III. A BOSZORKÁNYSÁG HATÁSA

a) Okkultizmus ma

- Wicca-kultusz

A 20. században két hullámban erősödött fel a boszorkányság iránti igény. Először a II. világháború idején, majd a 60-as években. Ekkorra Európában és az USA-ban is elterjednek az új-pogány "Wicca"-csoportok. A mai "fehér" boszorkányok tagadják, hogy bármi közük lenne a keresztény sátáni boszorkányokhoz, gyökereiket egy ősi (kelta), misztikus természetvallásban látják.

- okkult iparág

Manapság iparággá nőtt az okkultizmus, főleg az USA-ban. Elég említeni Dennis Wheatley bestsellereit vagy Stephen King regényeit (A ragyogás, Christine, Cujo, A tűzgyújtó), de a filmiparban is megjelent: Rosemary gyermeke, Ördögűző, Damien stb. A '60-as évek óta az okkultizmus népszerű kultúrává, giccsé vált, mely kiszolgálja a tömegízlést. Kérdés azonban, hogy az okkultizmus, a mágia mennyire őrzi meg eredeti feladatát ilyen körülmények között, mennyire tud egyénekhez szólni?

b) Figyelmeztetés

- a boszorkányperek értéke

A középkori nép kiszorult a gondolat- és hangulatközlés eszközeiből általában. A kor kulturális értékeinek írásbeli rögzítését a papok, filozófusok, költők, történetírók végezték, ők a szellemi elit képviselői. A középkori népi kultúra nyomait a boszorkányperek írásos emlékeiben találjuk meg.

- intolerancia

A Malleus maleficarum hasonlít a Mein Kampf-ra: mindkettő a tömeggyilkosság áltudományos igazolása, forgatókönyve. Az analógia tovább folytatható, itt most nem kívánom részletezni.

Eco szerint a másság doktrínája, a kollektív megvetés és félelem azért jöhetett létre, mert a népben már eleve ott lappangott a boszorkányokkal szembeni gyanakvás, mindennapi valóságként kezelték, ahogy a Büntető Törvénykönyv tárgyalja a zsebtolvajokat. Az intolerancia gerjesztette tehát azt a szélsőséges, negatív attitűdöt, amit a társadalom tanúsított a boszorkányokkal szemben, és melyet nem egyszer tanúsított az emberiség a mássággal szemben a történelem során.

Nem vonhatjuk ki magunkat a felelősség alól. Legyen szó boszorkányokról, afroamerikaiakról, zsidókról, mohamedánokról, fogyatékosokról, homoszexuálisokról vagy bármilyen, a miénktől eltérő életmódú és mentalitású közösségről vagy egyénről, nem hagyatkozhatunk mások ítéleteire, előítéletekre. Vennünk kell a fáradságot, hogy megismerjük azt, ami számunkra szokatlan, új, a másságtól való félelem nagyon veszélyes lehet, erre figyelmeztet a boszorkányok sorsa.