Egyik tanárom egyszer azt mondta: „Geográfusnak születni kell”. Vagyis nem elég, ha az ember megtanulja azt az irdatlan ismeretanyagot, elsajátítja e tudomány módszereit, mert igazi geográfus csak az lehet, aki kezdettől fogva rendelkezik az ehhez szükséges szemléletmóddal, aki ösztönösen látja a dolgok térbeli vonatkozásait, összefüggéseit.
Én nem születtem geográfusnak, én csak egyszerűen szeretem a földrajzot. Érdekes, izgalmas és fontos tudománynak tartom, és úgy gondolom, méltatlanul szorítják ennyire háttérbe az oktatásban. Hiszen mindannyian a Föld nevű bolygón élünk, mindannyiunkat ugyanazon világ kisebb-nagyobb részletei vesznek körül, nem árt hát tudni, hogyan és miért működik ez a világ, s hogyan kapcsolódnak össze az egymástól függetlennek látszó alkotóelemei.
Honlapomnak ezen a részén azt szeretném megmutatni, mit jelent az én életemben a „Földrajz”.
Az egyetemhez kapcsolódó dolgok:
Képek
(a pécsi geográfus szak csoportos megmozdulásainak megörökített pillanatai)
Ausztrália
(mindenféle info és kép, amiket én írtam, illetve gyűjtöttem össze kedvenc kontinensemről)
Földrajzos linkek, érdekességek:
|