A harcsa pergetve, nemcsak az eleven, mozgó vagy élettelen csalihalra kap, hanem rávág a jól vezetett mûcsalira, feltéve, hogy megfelelõ helyen és idõpontban kínáljuk fel neki. Vannak idõszakok, amikor a harcsa nappal is mozgásban van, sõt néha a déli órákban figyelhetjük meg hömpölygését. Bebizonyosodott, hogy a mozgásban levõ harcsa a nappali órákban rávág a villantóra, sõt néha még a rejtekhelyén pihenõ is támadásra ingerelhetõ.
A mûcsalinak nincs sem szaga, sem íze. Nyilvánvaló, hogy a jól vezetett mûcsali az általa keltett rezgésekkel vonja magára a harcsa figyelmét és ingerli támadásra. Ezt az is megerõsíti, hogy pergetéssel a legjobb eredményeket a nagyobb, ide-oda billegõ mozgást végzõ, valamint a "körforgó" villantókkal érik el, tehát azokkal, amelyek erõs rezgést idéznek elõ a vízben.
A pergetõkészség összeállításakor nemcsak a terepviszonyokra kell figyelemmel lenni, hanem arra is, hogy nem mindenütt elegendõ a 30 m körüli dobótávolság. Gyakran még az 50 m is kevés. Peremfutó orsóval messzire dobni csak vékony zsinórral lehet. Pergetéskor a sok dobás, a nagyobb halak fárasztása közben a sodratok képzõdése az elforgatható dobú peremfutó orsón annyira megviseli a vékony zsineget, hogy gyakori a zsinegszakadás, mielõtt szákolhatnánk.
Ezért a harcsára való pergetéshez a 2,55-2,70 m hosszú, 50-100 g dobótömeggel terhelhetõ bot ajánlható, legalább 0,35-ös, de inkább 0,40-es zsinórral és nagy terhelést bíró peremfutó orsóval. Gyengébb felszereléssel, pl. egy 2,40 m-es bottal és 0,30-0,35-ös zsinórral csak teljesen nyílt terepen ajánlatos harcsára pergetni, decsak akkor, ha a zsinór végére kb. 4 m hosszú, egy számmal vastagabb zsinórt kötünk, s a zsineget a horgászat folyamán többször - de legalább minden nagyobb halfárasztása után szakítópróbának vetjük alá. Minél vékonyabb a zsinór, annál jobban ügyeljünk a forgókapcsok épségre, jó pörgésére. A villantók is lehetõleg legyenek excentrikusak. Ha kicsi a mûcsali tömege, akasszunk az elõkére excentrikus ólmot, amely mérsékli a zsinór sodródását.
Mûcsalira április közepétõl szeptember végéig kap a harcsa, feltéve, hogy a víz elég tiszta; zavaros vízben ne számítsunk kapásra. Pergetéshez legjobbak a kora hajnali és reggeli órák. De a ruganyok mögött keletkezõ örvényben, az erõmûvek alatti kavargó vizeken a harcsák néha a déli órákban is feljönnek a víz színére: hömpölygésük, rablásuk elárulja jelenlétüket. Ilyenkor egy pillanatot se vesztegessünk, mert a víz színén rabló harcsa biztosan rávág a villantóra. Közvetlenül a víz színe alatt vezessük a mûcsalit. Egyébként inkább a fenék közelében vagy a víz alsó harmadában számíthatunk kapásra a jó harcsás helyeken, még olyankor is, amikor egyáltalán nem látunk rablást.
A kapás többnyire nem erõs rávágásként, hanem ránehezedés formájában jelentkezik. Ilyenkor azonnal vágjunk be!