Még mindig fáj
Elveszetten kiutat keresnék a sötétségből, De nem tudok szabadulni e mély veremből, Melybe taszítottál engem már nagyon rég, Csak várom,hogy eljöjjön a megváltó vég.
Nem tagadom tovább,még mindig gyötörsz, Hiányod marcangol,még jobban összetörsz. Éles karmok hasították szívem, Érted csordult ki fájón a vérem. Egy darabját lelkemnek magaddal vitted, Hogy majd elfelejtlek, tényleg az hitted?
Ó,nem,felejteni nem tudok,s nem is akarok, Mert emléked éget, s én lángolni akarok. Hiányzó darabját lelkemnek örökre neked adom, S nem bánom,had hasítsa lelkem a jeges karom. Mert érted szenvedni kínzó,de gyönyörű, S talán sorsom egyszer rajtam majd megkönyörül, Talán találok egyszer gyógyírt a bajomra, S nem fog minden emlékeztetni hiányodra.
De addig még ezerszer elégek miattad, Mert te szerelmemért szerelmed nem adtad. Már eltűntél örökre keserű életemből, Itt hagytál magányosan,s nem találok ki a sötétből. A sebek,miket ejtettél, tovább sajognak, Soha,amíg élek,be nem gyógyulnak. Életem végéig kísért majd emléked, S még a halálon túl is szeretni foglak téged!
2005.09.26.
|