Ellenállás
A totális diktatúra kialakulása a liberális demokráciában III.

A totális diktatúra kialakítása Magyarországon a kilencvenes évek közepe óta szovjet mintára történik, amerikai támogatással. Moszkvában a húszas években hasonló volt a helyzet. A bolsevista rendszer azért élvezett anyagi és erkölcsi támogatást az amerikai tőkésektől, mert elősegítette, pártolta az orosz zsidók városokba özönlését, vezető állásokba jutását, és a régi korlátozásokat feloldva hathatós támogatásokat nyújtott nekik. Az elv ugyanaz volt ott akkor, mint itt most. A megdöntött cári rendszer üldözte a zsidókat, ezért akár az oroszokkal szemben is előnyöket kellett élvezniük, hogy hátrányaikat az új rend kiegyenlítse. Itt most a holokauszt megtörténte, a zsidók szenvedései szolgálnak az előretörés és a helyfoglalás fedezetéül. A holokausztra való sűrű emlékezések, a magyar bűnösség állandó felemlítése közvetlen, aktuális politikai célokat szolgál. Jogosultságot indokol, megbízhatóságot hitelesít és ad felmentéseket is. Az államvezetésben pedig a Rákosi- és Kádár-kori megbízhatóság típusos előrejutási garanciáit adja, s a már bejutottak, a már vezetői pozíciókban lévők a kahal ősi módszerei szerint emelik maguk mellé a származásuknál fogva megbízhatókat. Az így feltöltött államtól aztán a volt üldözöttek megkapják a lehetőséget a médiumok vezető helyeinek betöltésére, az ifjúság globális, kozmopolita, nem nemzeti szellemben való nevelésére – védekezésül, nehogy visszatérjen a vészkorszak. Tekintettel arra, hogy több európai országban, elsősorban Németországban is hasonló a helyzet, a kozmopolita, hangsúlyosan nem nemzeti nevelés nemzetközileg is igazolódik. Az évek során magától értetődővé válik számukra a hegemónia a médiumokban, a felsőoktatás és a tankönyvkiadás kézben tartása, a kultúra vezető pozícióinak betöltése. Háttérben pedig ott tornyosul a legfontosabb nemzetközi biztosíték, a bankok hálózata, az IMF és a Világbank.
Szolzsenyicin írja az „Együtt” második kötetében, mégpedig a nem sokkal később kiadott Zsidó Enciklopédiára hivatkozva: „Az orosz értelmiséget pedig már 1918 óta folyamatosan gyomlálgatták. A 20-as években a felsőoktatási intézményekből kizárták a már ott tanuló diákokat származásuk szerint: a nemesek, az egyházfik, a tisztviselők, tisztek, a kereskedők, még a szatócsok gyermekeit is, a további években pedig nem engedték bejutni őket, még az egyszerű értelmiségi szülők gyermekeit sem. Ezek a büntető intézkedések nem terjedtek ki a zsidókra, mint a cárizmus idején elnyomott nemzetre, akár a burzsoá fiatalokat is könnyedén felvették a felsőoktatási intézményekbe, a zsidónak megbocsátották, hogy nem proletár.”
Egy pártkonferencián 1927 elején Bucharin – a PB tagja, zsidó, Sztalin 1937-ben kivégeztette – nyilvánosan kijelentette, hogy „a hadikommunizmus idején megkopasztottuk az orosz közép- és kispolgárságot, a nagypolgársággal egyetemben”. S mi másról szólnak a magyar kilencvenes évek és a Bokros- és Gyurcsány-programok, a konvergencia nevében meghirdetett szigorítások 2002 óta, mint a magyar kis- és középpolgárság megkopasztásáról.
A magyarság a Bokros-csomag utáni kormányváltás fellélegzésében azt hitte, többé ilyen nem eshet meg vele, és most itt van a hatezer egészségügyi dolgozó, orvos és ápoló, vagyis a magyar középosztály egyik markáns részének utcára tétele, elüldözése tanult foglalkozásából. S ugyanez történik a tanárok, tanítók tekintélyes részével is. Miután a kiskereskedőt, a kisiparost, a kisgazdát már tönkretették. Bizony, ezek a szovjet húszas évek, egyelőre gulág, munkatáborok, nyílt, durva erőszak nélkül. De hát minek is kellene ide nyílt, durva erőszak, amikor a társadalom nem tanúsít ellenállást. A magyar társadalom mintha nem volna képes, vagy egyszerűen nem akarná megérteni, hogy ezeknek az agresszióknak, kiszorításoknak céljuk van, s ez sohasem a bejelentett – most ismét a reform van bejelentve –, hanem mindig valami távolabbi, az egész nemzet ellen irányuló hódítás van mögöttük. Beszélik, hogy egyes kórházak bezárása mögött a telekspekuláció áll, de senki nem kérdez rá, hogy ki lesz a vevő, s mit kíván tenni a telekkel, s egyáltalán mi köze van a főváros legszebb részein fekvő ingatlanokhoz. A leglényegesebb kérdés feltétele előtt az ellenzék is megtorpan, mert tudja, hogy ha sokáig feszegeti a kérdést, megkapja a minősítést: antiszemita. Elviekben régen le van játszva az ügylet: a tőke szabad áramlása az unió egyik alaptétele, csakhogy erről sincs szó, mert ezeket a telkeket, s még sok mást is majd a teljesen átformált országban fogják a betelepülő új lakosok, az új honfoglalók rendelkezésére bocsátani. Még csak különösebb üzleti célja sincsen a dolognak, hacsak azt nem tekintjük üzleti célnak, hogy potom pénzért, a kormány közreműködésével jussanak hozzá.
Ezek így előadva képtelen, vad látomások, de az első világháború előtt ugyanennyire képtelenségnek tetszett, hogy 1925– 26-ban az orosz munkásasszonyok tíz órákat álljanak sorba Moszkvában a „Moszszelprom” árudája előtt, a szabad ég alatt, fagyban, egy darab kis kolbászért, kenyérért, miközben a zsidók fűtött árudákból sorban állás nélkül, gazdagon jussanak hozzá ugyanezekhez az árukhoz. Mindezt egy Klucsnyikov nevű, Nyugatról hazatért professzor tette szóvá egy pártértekezleten, figyelmeztetve az antiszemita indulatok feltörésének okaira, és az orosz nép szenvedéseire. Mintha itt történnék, s most: Klucsnyikovot ledorongolják. Maga Bucharin is antiszemitának minősíti. A sorban állás pedig folytatódik.
Senki nem tudja még elképzelni sem, milyen élet vár azokra a magyarokra, akik megélik a most elkezdődött átalakítások valósággá válásának időszakát. Senki nem is sejti, milyen élet következik a millió vezető állású, elkülönülten élő zsidó vezetővel és a színes bőrű tömeggel feltöltött országban. Az idegeneknek, a változatos bőrszínű tömeg egyedeinek semmi közük nincs a magyarsághoz, fogalmuk sincs történelméről, nyelvét nem beszélik, csak jogaik vannak, kötelességük semmi, s enyhe megvetést éreznek a magyarok iránt, akik nem tudták gazdagabbá, kényelmesebbé tenni az országot, mire ők megérkeztek. Ma senkinek sincs fogalma arról a borzalmas tömegről, amely olyan földön él, amelyhez semmi köze sincs, és semmi felelősséget nem érez a kultúra iránt, amelynek maradék áldásait élvezi. Már amenynyiben lesznek kultúránknak maradék áldásai. A maradék magyarság valószínűleg, ha nem is megvetett, de enyhén lenézett bennszülötti minősítést kap majd a jövevényektől, egyedül a zsidó vezetőréteg fog időnként rezervátumi napokat rendezni, és tiszteletköröket leírni az időnként Árpád-sávos zászlaival felvonuló hunok körül. Mert természetesen visszakapjuk azt, amit a Habsburgok elvettek tőlünk: Attila leszármazottai leszünk újra. (De aki akar, lehet sumér is…)
A népirtással egybekötött hódításnak, az új nép-tartalmú ország megszervezésének fokozatai vannak. Első: a tájékoztatás és a tömegkultúra fölötti hatalom. Ezt már 1990-ben, a paktummal megszerezték maguknak. A képernyőkkel való mérgezést hullámokban kell a közönségre bocsátani, és hatékonyságát a választások során kell ellenőrizni. Ha sok számszaki és egyéb formájú csalás kell a kívánt választási eredményhez, akkor még nem működik a tévésor elég eredményesen: még van valamelyes tartás, önállóság az emberekben. A második fokozatban, amely időben majdnem egybeesik az elsővel, az oktatás és nevelés, és elsősorban a közép- és felsőoktatás megszerzése, irányítása, a kozmopolita céloknak és az elnemzetlenítésnek alárendelése következik. Nagyon fontos a felsőoktatás, a tanárképzés. A jövendő nevelője, oktatója akkor és úgy válik a globalizmus és az új zsidó telephely megbízható szolgájává, ha nem is tudja, mi mást is taníthatna, ha már igénye sincs sem a ma-gyar múlt, sem az egyetemes igazságok, s különösen a transzcendencia befogadására. Ezért a korábban kényszerűen engedélyezett egyházi iskolákat és egyetemeket, a régi elemek által szórványosan még uralmuk alatt tartott intézményeket, az Akadémiát és egyéb tudományos műhelyeket, irodalmi folyóiratokat félelem alatt kell tartani, anyagi ellehetetlenülésben és bizonytalanságban vegetáltatni. Az nem baj, ha vannak kujtorgások, ha a magyar ősláp lidércei néha feltörhetnek: a zömöt kell szilárdan kézben tartani.
Szolzsenyicin írja: „A 20-as évek elején a tudományos főhatóság elnöke nem tudós volt, hanem egy bolsevik, aki előzőleg a tüzelőellátás főhatóságának elnöki tisztét töltötte be: Martin Mandelstam-Ljadov.”
A szovjet példa természetesen nem ijesztésül van szánva, hanem a folyamat leírása, természetrajza. Hozzátartozik az is, amit az „Együtt” második kötetében Szolzsenyicin leír. A szovjet zsidók elhagyják a megszűnőfélben lévő Szovjetuniót. A kivándorlás már a hetvenes-nyolcvanas években, eleinte tilalmak közepette elkezdődik. A Nyugaton megjelent orosz-, szovjetellenes szamizdatok kiadói többnyire zsidók. S amit haladó nyugatosként leghevesebben bírálnak, az éppen az orosz nacionalizmus és maga Szolzsenyicin. Sok köztük a KGB által Nyugatra kihelyezett ügynök. Aztán egyszer csak vége szakad a hajszolt, ajánlott, Amerika által pénzelt kivándorlásnak, Izrael korlátozni kénytelen a telepesek arab területeken való elhelyezését, néhány telepet felszámolnak, s a vándorlás iránya megváltozik. Megjelenik Nyugaton az üldözött zsidó nagytőkés, aki elsősorban olajból szerezte a vagyonát. Ezeknek a tőkéseknek nyilván minden nagy bankban komoly betéteik vannak, de a Bank of New York a pénzeik első számú kezelője, s ez veszi meg a Mol többségi tulajdonát, és nyomatékos tulajdonnal rendelkezik az OTP-ben is. Ettől kezdve van két terjeszkedő magyar multinacionális cég. Mily érdekes. A Chelsea nevű londoni futballcsapatot megveszi egy Abramovics nevű orosz dollármilliárdos, s ettől kezdve a csapat nevét csak elrévülten tudják kiejteni a magyar tévériporterek. Egy másik Abramovics pedig éppen most kapta meg ingyen a Malévot. Az eredetileg Oroszországból Izraelbe történő kivándorlás tehát bennünket, magyarokat közvetlenül érint. Egy illetékes izraeli ügyintéző beszámolója szerint Ferihegyen az évek során 400 ezer kitelepülő fordult meg, szállt át, pihent meg – vagy maradt itt. Az izraeli utasok, turisták és kitelepülők vámolását, tranzitját csak izraeliek intézhetik Budapesten. Senkinek semmi köze hozzá, hogy hányan jönnek, mikor mennek, maradnak-e vagy sem. A holokausztra, a terrorizmusra és egy apróbb incidensre hivatkozva Izrael évek óta lehetőséget kap a magyar állam területén egy izraeli fennhatóság alatt működő államtest működtetésére. 
Ezzel a megszálló politikával szemben a következő ellenvetések sorakoztathatók fel: 
– súlyos mértékben korlátozza a magyar nemzeti függetlenséget;
– ravasz, a médiatúlsúlyon alapuló internacionalista nyomásgyakorlással megbénítja az öntudatos magyarság kifejlesztésének, karbantartásának intézményeit, a nemzeti identitásért küzdőket szélsőségeseknek és nacionalistáknak bélyegzi, a kozmopolita szellemben oktató tanárokat és professzorokat, az így alkotó írókat, művészeket állami előnyökhöz juttatja, a nemzeti-népi alkotókat pedig létfenntartási gondok közé szorítja;
– szándékosan, a megszállás mielőbbi és minél könnyebb, olcsóbb végrehajthatósága érdekében eladósítja a magyar társadalmat;
– médiatúlsúlyával, pénzügyi nyomásával, hazugságaival olyan szabadnak mondott, de csaláson alapuló választásokat rendez, amelyek eredményeként a népesség-fogyással mit sem törődő, sőt azt elősegítő, népirtó kormányzatok kerülnek hatalomra;
– rengeteg szenvedést, nélkülözést okoz a magyar népnek, arra kényszeríti, hogy megtermelt jövedelmei egyharmadát a kamatok fizetésére fordítsa;
– összes megszálló műveletét, egész politikáját a nyilvánosság kizárásával, a magyar nép tudta nélkül, korrupcióval, megfélemlítéssel és lekenyerezésekkel végzi.
Mindazonáltal az egész felelősséget ezért a helyzetért a magyarságnak és elsősorban a magyar értelmiségnek, a magyar keresztény középosztálynak kell viselnie. Azoknak, akik vagy teljes egészében átlátják ezt a végzetes következményű helyzetet, vagy legalább a saját szakterületük, működésük körének tényeit, összefüggéseit látják, és nem tesznek ellene semmit. Sokan a hallgatásukkal, mások a megfizetett közreműködésükkel, jobb belátásuk, lelkiismeretük szava ellenére működnek együtt a nemzetrontókkal. Ugyanakkor nem lehet a magyar zsidóság egészét sem felelőssé tenni, mert sok magyar zsidó nem vesz részt ebben a magyarellenes, megszálló műveletben, sőt, tart is a megszállástól, de hallgat, mert zsidóként felszólalni ez ellen a gyarmatosítás ellen nehezebb és veszélyesebb. Ezt a politikát egy szűk kör, egy roppant erőszakos és nagy nemzetközi támogatást élvező társulat hajtja végre, erőszakolja rá az egész világra.
A magyarságnak, ha fenn akar maradni, sem megtorláson, sem bosszúálláson – amely amúgy is idegen az alaptermészetétől – nem szabad törnie a fejét, hanem szívós munkával, összefogással kezébe kell vennie a hatalmat a saját életterében. Rendet kell teremteni, magyart, igazságost és szeretettel teljeset.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés