Eva Maria Barki beszéde az EMI-táborban

Erdély ma 2005.08.19.

Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy hét év után az első utam idehozott az EMI-táborba, mert az ifjúság most a legfontosabb faktor, kezében van a magyar jövő. Hasonlóképpen örülök, hogy a tábor mottója “Merjünk magyarok lenni!” – tegyük hát magunkévá e gondolatot: merjük kimondani az igazságot, merjünk harcolni a jogainkért és soha ne féljünk.

Egyetértek Böjte atyával: nem szabad félni, hiszen a félelem a legnagyobb ellenségünk. Hét éve nem voltam itt, ezért nagyon kiváncsi voltam, mi változott az elmúlt évek alatt. Az általam tapasztalt változás sajnos minimális és nincs különösebb súlya. Négy napja vagyok itt és megéltem azt, amit Böjte atya is mondott: szomorúságot, elkeseredettséget láttam öröm helyett.

Félelmet, feszültséget láttam és azt, hogy az alapvető emberi jogok kapcsán nem jutottunk egy lépést sem előre. Az emberi jogok nincsenek biztosítva. Az ifjak felkértek, erről is beszéljek, őket ugyanis különösen érzékenyen érintik a jogsértések, mert még nem szoktak hozzá ehhez, ellentétben a régi, Ceusescu-nemzedékkel. A hatalom célja ma is az, hogy a fiatalokat letörje, ezért kezdenek újból jogsértésekkel, zaklatással félelmet okozni.

Elég szomorú még mindig a helyzet: nincs igazi szólásszabadság, csak azt súlykolják mit nem lehet, mit nem szabad, mi nem jó, mit nem akarnak hallani Európában, mit nem akarnak hallani a nagyhatalmak, politikailag mi nem korrekt. Azt gondolom, azért mondják mindezt, mert félnek, másképp nincs értelme. Félnek a következményektől, ugyanis nincs logika abban, hogy valaki nem akar a jogok mellé állni, nem akar hallani róluk és így nem is követeli azokat. Baj van a gyülekezési szabadsággal is, hallottam, hogy felírták a táborban résztvevők autóinak rendszámokat, igazoltatták az embereket, le kellett venni a magyar zászlót. Ezek mind-mind emberi jogi sértések.

Az emberi jogok sértése az is, hogy büntetőeljárásokat indítottak a Trianon-film vetítése miatt. Örülök, hogy két esetben felmentették a “vádlottakat” ám ne feledjük: egy eljárás még mindig folyamatban van. Ha e felmentés nem sikerül Romániában, biztos vagyok benne, hogy majd az emberi jogi bíróságon bebizonyosodik igazunk. Azért emberi jogellenes, mert ez nem más, mint cenzúra. Egy filmet kategorizálni nem más, mint cenzúrázni.

Európában a XXI. században ilyesminek nincs helye! Hasonlóképpen emberi jogi sértés, hogy akadályozzák az embereket a határátlépésben, felírják az útleveleket abban az esetben, ha valaki túllépte a 90 napos határidőt. Egy hatalomnak sincs joga a kiutazást akadályozni! De bajban vannak a kollektív jogok is. Azok a jogok, melyek egy nép identitása, kultúrája megélésének alapját, saját politikai rendszerének megalkotását képezik.

Azt hallottuk többször, hogy az EU-ban a nemzeti kormány fogja kapni az utasításokat, a belépés előtt a monitoring fogja jelenteni, betartják-e az európai normákat vagy nem, tehát az Unió segíteni fog. Július 8-án kaptam egy EU-s levelet, melyet Barrosso megbízásából írtak, s ez áll benne: “Minden rendben van az erdélyi magyarság esetében, nagyon pozitív fejleményeket lehet látni, mert a magyarok benne vannak a koalíciós kormányban. 2004 óta nagyon sok jogot kaptak a közigazgatásban, az oktatásban, a bírósági rendszerben, a jogszolgáltatásban, mindenki saját nyelvén fejezheti ki magát a bíróság előtt.

Továbbá van magyar egyetem Erdélyben, a Sapientia, ahol több, mint 1400 diák tanul és kétnyelvű feliratok vannak azokon a településeken, ahol a magyar nyelvű lakosság meghaladja a 20% -ot. Kedves barátaim, egyrészt ez nem igaz, Önök jobban tudják: javult a helyzet, de lényeges jogokat nem kapott a magyarság, másrészt úgy látszik, összetévesztik az erdélyi magyarságot egy kisebbséggel. Nem is csoda, hiszen mindig kisebbségnek nevezik magukat. Összetévesztik Önöket egy 20.000 fős kisebbséggel, mint például amilyenek a szlovének Ausztriában. Ott lehetne mondani, hogy van tolmács a bíróságon, van egy magánegyetem, de nem egy államalkotó népnél, amely nem kisebbség, hanem itt őshonos és nem 20.000-es kisebbségről van szó, hanem egy majdnem kétmilliós népről, nem is beszélve ennek a másik részéről, a határon túl. Ez az Európai Unió. Így néz ki a segítség. Ezért nem lehet és nem is szabad elvárni, hogy az EU segíteni fog az autonómia létrehozásában.

Mi láttuk az EU-alkotmányt. Tetszett ott valamit a kollektív jogokról, az autonómiáról olvasni? Nem, egy szó sincs benne. Nem is fog létrejönni ez az alkotmány, mely elárulja, hogy milyen irányba tart az Unió. Azt sem mesélték Önöknek, hogy az EU nagyon erősen fellépett nemcsak az Aland-szigetek, hanem Dél-Tirol autonómiája ellen is. Már kész volt a kereset, amit át akartak adni az EU bíróságon. Már kész volt, amiben kifogásolták ezt a rendszert Dél-Tirolban, amely az autonómia alapja, az arányosság elve, vagyis hogy mindenhol arányosan kell elosztani az alkalmazottakat.

Hasonlóképpen kifogásolták azt, hogy kötelező Dél-Tirolban a kétnyelvűség, kötelező minden rendőrnek, hivatalnoknak, bírónak mindkét nyelvet beszélni. Ezért is furcsa a Barrosso-levél, amikor írja, hogy mindenki használhatja Erdélyben a magyar nyelvet. Ez nem az, ami egy népcsoportnak vagy népnek jár!

Többször jártam Svájc francia részén, ahol a Legfelsőbb Bíróság és a Nemzetközi Sportbíróság van. Svájc azon részén, ahol franciák élnek, a bíróság csak franciául beszél; ahol németek, ott németül. Ha valaki fellebbez, azt saját nyelvén teheti a Legfelsőbb Bíróságon. Ha a bírák tárgyalnak és nyilvánosság előtt tanácskoznak, akkor mindenki saját nyelvén beszél.

Ez egy olyan alap, mely egy többnemzetiségű nép együttélését képezheti. Mi van itt Erdélyben? Beszélnek a rendőrök magyarul? Beszélnek magyarul a bíróságon? Tegnapelőtt Kovásznán voltam egy étteremben, kértem egy étlapot magyarul. Azt mondták nincs, csak román és héber nyelvű. Sajnos héberül sem beszélek, de nemcsak én nem. Így néz ki az a helyzet, amely oly nagyon tetszik az EU-nak. Dél-Tirolban kötelező, hogy mindenki, aki hivatalos állásban van, mind a két nyelven beszéljen.

A csíkszeredai polgármester pedig büntetést kap azért, mert olyan munkatársat keresett, aki beszél magyarul. Elképesztő! Magyar területen egy magyar polgármestert ezért megbüntetni! De úgy látszik, az EU-nak ez tetszik. Komoly aggodalomra ad okot az a tény is, hogy az utóbbi időben nemcsak Szerbiában, hanem Erdélyben és Szlovákiában is verik a magyarokat nemzetiségük miatt. Azért a fiatalokat, mert övék a jövő. Ezzel a magyar nemzettudatot célozzák. Így fogják akadályozni az alakulóban levő magyarságtudatot, az új szellemiséget. Nem véletlen, hogy ez most párhuzamosan történik. Mindezt nem lehet olvasni az újságban.

Tegnapelőtt azt hallottam, hogy a Regátban egy magyart kidobtak az ablakon csak azért, mert magyar. Ez a koncentrált akció valószínűleg célszerű a fiatalok ellen; célszerű, hogy egy agresszív nacionalizmussal tönkre akarják tenni ezt az új nemzettudatot. Védekezni kell. Most, amíg nem késő. Mert minden konfliktuskeltés így kezdődik. És információt kell továbbítani a Nyugat felé, mindenki felé, aki segíthet. Akkor is, ha az Európa Tanács és az EU nem hajlandó konkrétan semmit tenni.

Láttuk a vajdasági jelentést: azt mondták, nem etnikai alapú, ezek csak randalírozók. De ha tetszik olvasni ezt a jelentést, a bekezdésben, már látszik: Vajdaságról van szó és ott lehet olvasni, hogy a Vajdaság 1529-ig a Magyar Királysághoz tartozik, utána török megszállás volt, majd az osztrák császársághoz tartozott. Ez benne van a jelentésben. Meg kell jegyeznem: a delegációban két magyar képviselő is volt. Van egy újabb figyelemreméltó mondat: a vajdasági magyarság sokkal szerényebb jogokat kért, mint a koszovói albánok. Ezt mindenki tapasztalhatta, a magyarság Szlovákiában és Erdélyben is a legszerényebb népcsoportokhoz tartozik.

Most először írásban is megvan ez egy Európai Tanács-jelentésben. Mit lehet ez ellen tenni? Mit szabad tenni? Hogyan cselekedjünk helyesen? Én nem tudok és nincs is kompetenciámban tanácsot, receptet adni, de azt fel tudom vázolni, hogy milyen jogok járnak; milyen lehetőségek vannak, elmondani, más népek milyen lehetőségekkel éltek. Arról szeretnék beszélni Önöknek, ami még mindig tabu, félelmet okoz: az önrendelkezési jogról.

Amikor itt voltam a marosvásárhelyi kongresszuson, még nem lehetett az autonómiáról beszélni. Aztán ez is meghalt, mert az RMDSZ nem foglalkozott tovább vele. Most ugyanaz a helyzet, nem merik kimondani, hogy igen, létezik, megvan ez a jog. Akkor is, ha önök azt mondják, mi nem akarjuk, mi szerények vagyunk, akkor is tudni kell a jogokról; fel kell ismerni a lehetőségeket és meg kell vitatni azokat. Vita nélkül, párbeszéd nélkül nincs megoldás. Remélem annyi szólásszabadság van Romániában, hogy nyíltan lehet erről beszélni.

Miben áll ez az önrendelkezési jog? Az önrendelkezési jogot nem Wilson találta ki, hanem minden szabadságjognak ez az alapja, a pillére. Nélküle nincs demokrácia, nincsnek alapvető emberi jogok

Tudják, hol van a bölcsője? Itt, Erdélyben. És pontosan ezért megdöbbentő, hogy pont itt, ahol született 1224-ben, nem foglalkoznak ezzel az alapvető joggal. Magyarország arról világhírű a tudósok között, hogy itt van az autonómia bölcsője. Ezt a jogot megígérték az I. világháború után, de a mai napig nem tartották be, hanem mesterségesen, népszavazás nélkül rajzolták meg a határokat és nagyon vigyáztak a határok sérthetetlenségére: az EBEÉ, a Helsinki záróokmányokban benne van, hogy csak békés úton változtathatóak meg a határok. Ezt a német delegáció tette nagyon okosan bele. És mi történt 1989-ben? Én mindig szoktam mondani, hogy addig lesz tabu az önrendelkezési jog, amíg a német kérdés nyitott. És úgy is történt. 1989-ben egymillió ember ment Lipcsében az utcára és azt kiabálták: “Mi vagyunk a nép!”. Akaratukat összdiplomáciai erőfeszítés sem tudta megakadályozni. Mitterand, Gorbacsov, Thatcher repültek Londonból Moszkvába, onnan Párizsba, oda-vissza, mindhiába. Ez még nagyobb tabu volt, mint most a magyarság nemzetegyesítése. És mégis sikerült! A politikusok ezután nagy eufóriával beszéltek róla mint egy új szakaszról, mégpedig az önrendelkezés idejéről.

Mitterand azt mondta: minden nép megtalálja a helyét Európában, otthon kell érezze magát minden nép a kontinensen. És mi volt a valóság? Amikor az Európai csúcsértekezlet Párizsban volt Mitterand a litván és észt képviselőket nem hagyta bemenni a terembe sem, mint hallgatókat sem. Így nézett ki a valódi helyzet. De ez az önrendelkezési hullám olyan erős volt, hogy nem lehetett megakadályozni. Kezdték a Baltikumban, mindhárom állam megkapta az önállóságát; tovább ment a dél-szláv térségbe és összeomlott a régi rendszer.

Én voltam a nemzetközi bizottság elnöke a szlovén függetlenségi harcban is és tudom, milyen erő volt mögötte. De az emberek ezt akarták. Senki más nem akarta, de az emberek igen! Tiltakoznak a nagyhatalmak, mert félnek a változástól. Minden önrendelkezési jog megadása változást, más struktúrát jelent, ettől félnek.

Mit mondanak most is a jogászok, a tudósok? Már 1989-ben a német tüntetések után szaporodtak a könyvek, a tanulmányok, a térképek. Ha ezt olvassuk, látjuk, minden bekövetkezett, csak egy nem: a magyarság helyzetének rendeződése.

Minden be van rajzolva: a független Erdély is. Két híres tudóst említenék: Tierrot, aki mindig azt mondta: meg kell változtatni a határokat a Vajdaságban és Felvidéken és önálló Erdély kell. Ugyanezt írta Ermakora professzor is. Ezt a magyarság nem használta ki. Nem igaz, hogy mindig így volt. Én arra emlékszem, hogy a szlovén függetlenség kikiáltása után egy nagy sajtóértekezleten Ermakora professzortól megkérdezték: “Professzor úr, mit gondol Horvátországról?” Erre ő azt felelte: nem, ez nem a mi ügyünk, Horvátország mindig a Magyar Királyság része volt. Ez a magyar kormány ügye. Ez volt a nemzetközi vélemény. Sok lehetőséget elmulasztottunk. Tegnap is hallottuk ezt, talán egyet még szeretnék hozzáfűzni.

A délszláv válságban megszületett egy olyan koncepció, amely a magyarságnak megfelelt volna: a Carrington terv, Wens-Oven terv, amelyet később nemzetközi jogászok dolgoztak ki. Benne volt egy messzemenő autonómia-koncepció, amely sokkal jobb, mint ami most a román parlament asztalán van. És amikor hivatalosan kérdeztük, hogy ez a koncepció a vajdasági magyarokra is érvényes-e, azt mondták, igen. A magyar kormány ezt is elaludta, mint sok más dolgot. Arra is emlékszem, amikor először az Európai Tanácsban szakártői ülés volt és arról volt szó, hogy mi lesz Európában a nemzetiségi problémákkal, akkor két magyarországi képviselő is jelen volt. Nagy volt a várakozás a Tanácsban, mert nagyon bíztak abban, hogy a magyaroktól kapnak egy megoldásjavaslatot. Ez a két külügyi képeviselő két napig ott ült és egy mukkot sem szólt. A végén megkérdezték tőlük, miért. A válasz: “Mi a muníciót keressük, majd később”. Úgy látszik a mai napig is keresik. Nem véletlen az, hogy az önrendelkezési jog, amely 1967 óta hatályban van, most írásos jog. Először lehet írásban olvasni, hogy minden népnek jár. Mind a két paragrafusban olvasható az Emberi Jogi paktumban, az első paragrafusban. Nem véletlenül, hanem mert ez hihetetlenül fontos: minden népnek joga van az önrendelkezéshez. Ezen paragrafus értelmében a népek szabadon határozzák meg a politikai rendszerüket, szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket. És még valami: ez a jog kötelező jog. Ezen kötelező jog ellen minden szerződés semmis. Ezt is lehet olvasni a bécsi egyezményben, amely a szerződésekről szól: egy kötelező jog ellen kötött szerződés semmis.

A Trianoni békeszerződés nem is volt szerződés, mert nem is tárgyaltak, az diktátum volt. A népek feje felett új határokat rajzoltak ez pedig az önrendelkezési jog ellen való, tehát semmis. De továbbmegyek: az alapszerződések is semmisek. Ott is a magyar kormány minden legitimitás nélkül lemondott a területeiről. Most talán azt fogják mondani: igen, de ebben az első paragrafusban azt írja, hogy népnek van joga, mi kisebbség vagyunk. Nem, kedves barátaim. A magyarság nem kisebbség.

Tegnap is hallottuk, hogy közösség, de ez nem jogi fogalom, ezt Csapó József találta ki. A Kárpát-medencében a magyarság a nép, Erdélyben, Vajdasában, Felvidéken a magyarság nép. Nincs erdélyi kisebbség. Csak egy magyar nép van 1000 éves történelemmel, 1000 éves identitással. Ez a magyar népnek jár ugyanúgy, mint minden más népnek, mint a letteknek, észteknek, horvátoknak. Ugyanaz a jog jár a magyarságnak is. Csak a magyarság ezt nem kéri, nem követeli, hanem azt csinálja, amit a nagyhatalmak hallani akarnak és ami kényelmes.

Most azt is hallottam, hogy 85 év nagyon hosszú idő. De nézzük meg mások hogy képzelik el az önrendelkezési jog megvalósítását. Itt van Gibraltár és Kína példája. Gibraltárt az Utrechti békeszerződésben 1613-ban csatolták Nagy-Britanniához. Spanyolország pedig a mai napig is azért harcol, hogy visszakapja. Azzal az érvvel, hogy semmis volt a békediktátum. Annak ellenére, hogy Spanyolország utána többször elismerte ezt a szerződést, mégis az ENSZ-hez fordult és kérte a probléma megoldását. Annak ellenére, hogy már nem is élnek spanyolok Gibraltárban! Figyelemreméltó az ENSZ-közgyűlés határozata. Kinek adott igazat? Spanyolországnak, annak ellenére, hogy minden népszavazás eredménye az, hogy az angolok Nagy-Britannia mellett folgalnak állást. Az ENSZ-közgyűlés azt mondta: figyelembe kell vennni, hogy Gibraltár történelmileg, kulturálisan mindig Spanyolország része volt. Nem csak az a mérvadó, hogy az ottlakók most mit gondolnak, mert ők áttelepített lakosok, nem őshonosok. És a mai napig folyik e a harc, folynak a tárgyalások. Valahányszor a trónörökös meglátogatta Gibraltárt, mindig diplomáciai feszültséget okozott, mert Spanyolország azt mondja, ez sérelem.

Ugyanezt a helyzetet látjuk Kínában is. Ez az ország is visszakérte azokat a területeket, melyeket az ópiumháborúban elveszített – és vissza is kapta azokat. Kína azt mondta: nem egyenrangú partnerek kötötték ezeket a szerződéseket, ő ugyanis kényszer alatt tette. Mégis, egy önrendelkezési jogot kivívni nem lehet egy parlamenti beadvánnyal, egy petícióval!

Faktumot teremteni nehezebb azoknak, akik ki akarják harcolni az önrendelkezési jogot. De már mondtam, amikor egymillió ember az utcára ment Lipcsében, Ukrajnában, Kijevben, ők voltak a hatalom. Kedves barátaim! A Kárpát-medencében mi vagyunk a nép! Csak meg kell fogalmazni a jogokat, követelni kell, majd asztalhoz ülni. Az asztalra kell tenni a követeléseket és nem szabad túl szerénynek lenni! Végül hadd meséljem el egyik legnagyobb élményem ezen a téren. Több nemzetiséget képviseltem.

A krimi-tatárokat is, akiknek nagyon kegyetlen sorsuk volt Sztálin uralma alatt. Deportálták őket Kazahsztánba, Üzbegisztánba. Nem is tudják a fiatalok a krimi-tatár nyelvet, oroszul beszélnek egymással. 1989 után kezdtek visszatérni a Krimi félszigetre, és építkezésbe fogtak. Ott voltam 10 napig. A sziklákba építkeztek, iskolákat építettek, tanították a nyelvet. Borzasztó volt látni, hogy mindent, ami az övék volt, az oroszok megsemmisítettek, az egész kultúrájukat. Ahol a Khánnak a szent emlékműve volt, oda egy diliházat építettek, ahol ma is vad őrültek vannak; oda, ahol a szent síremlék volt, egy vécét csináltak. Borzasztó volt ott lenni és mindezt látni. Az ott töltött idő alatt beszéltem velük, nagyon művelt nép. Kérdeztem: milyen autonómiaformát akarnak? A válasz: “Autonómiát? Nem, mi nem akarunk autonómiát! Ez a mi földünk, mi fogunk autonómiát adni másoknak!” Amikor ott voltam 200.000 krími tatár volt ott, most kb. 300.000 van.

Azért mondtam ezt el, mert ilyen beállítottság szükséges, ha el akarunk érni valamit. Ez ad erőt és kilátásokat. Ezt az erőt önöknek is kívánom. Bízom önökben, bízom az erdélyi magyarságban, hogy nem marad az utolsó gyarmat, nem lesz az utolsó nép, aki nem kapja meg az autonómiát. Ehhez szükséges: munka, munka, munka.

Ugyanúgy az osztrák külügyminiszter mondta: nagyon el volt keseredve, amikor látta, hogy az ENSZ-nél senki sem támogatta a dél-tiroli autonómiát. De így folytatta: ettől a naptól dolgozni kezdtek, éjjel-nappal. Ilyen értelemben kívánom önöknek a szükséges erőt, a szükséges hitet.

Isten áldja az erdélyi magyarságot!

Lejegyezte: Csata Orsolya, Objektív Televízió

Szerkesztette: Bagoly Zsolt, Erdélyi Napló

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés