A kelta táncos

Néhány évvel ezelõtt - váratlanul és hirtelen - az ír zene és tánc szele meglegyintette a magyarokat. Mit meglegyintette! Fejbe csapta. Hisz azóta boldog-boldogtalan honfitársunk ír módon szeretne szteppelni. Tavaly szeptembertõl pedig már van is kitõl tanulni. Ronan Morgan, a távoli, lélekben mégis oly közelinek érzett Írország szülötte, Michael Flatley Lord of the Dance produkciójának egykori táncosa ugyanis tavaly szeptemberben autentikus ír sztepptánciskolát nyitott.

Mit tapasztal egy év után, könnyen megtanulunk mi, magyarok szteppelni?

Talán a két nép rokon vonásainak köszönhetõ, hogy bámulatos gyorsasággal ragad a magyarokra az ír tánc. Fantasztikus sikerélmény, amikor ránézek valakire és eszembe jut, hogy szeptemberben két ballábbal jött ide, most meg hová jutott el néhány hónap alatt. Természetesen mindenki rögtön hard dance-t szeretne táncolni, vagyis a  kopogós változatot, anélkül, hogy megtanulta volna a lightot, a kevésbé látványos, de minden ír tánc alapját jelentõ lépéseket. Ez olyan, mintha valaki az angoltanulást Shakespeare eredetiben olvasásával szeretné kezdeni. A magyarok mindenesetre valami okból nagyon könnyen tanulják meg a táncunkat. Talán, mert a magyar táncok ritmusa hasonló a miénkhez. Megfigyelhetõ, hogy északról dél felé haladva nõ a táncok sebessége. A németeknek például ezért nehéz ír szteppet tanítani. Lassabbhoz szoktak, nem tudják felvenni a gyorsabb tempót. A sváb táncok is lassúak, amiket Hajóson táncolnak, ahonnan Aliz, a feleségem származik.

A felesége tudja az ír táncot?

Nem, õ nem. Úgy ismerkedtünk meg, hogy egy németországi fesztiválon egymás után léptünk fel Alizék sváb tánccsoportjával. A bemutató után tanítgatni kezdtük egymásnak a saját lépéseinket. Tanítás közben azt találtam mondani neki: „Jaj, de csámpás vagy!” Ez több mint tíz éve volt, de azóta is visszakapom tõle, nem felejti el nekem. Aliz egyébként nagyon szereti az ír táncot. Most egyébként se táncoljon semmit, mert kismama. Januárra várjuk a babánkat.

Csak mi, magyarok érezzük magunkhoz olyan közel az íreket, vagy ön is úgy látja, hogy sokban hasonlítunk?

Hogyne, kis népek, hasonlóan tragikus történelemmel, számtalan közös vonás van bennünk. Az egyetlen különbség talán – ezt, amióta itt élek, naponta tapasztalom –, hogy a magyarok sokkal stresszesebbek, mint mi. A tánc azonban csodákra képes. Bejön valaki a Fonó Budai Zeneházba órára olyan fejjel, mint aki bárkit meg tudna egy kanál vízben fojtani, és amint táncolni kezd, oldódik benne a feszültség. Ráadásul ez a táncstílus nagy fizikai igénybevételt jelent, miközben nagyon kell koncentrálni, így ha valaki fejben másutt jár, az rögtön észrevehetõ.

Az írek tánctartása, a merev felsõtest és feszes mozdulatok az élethez való  hozzáállásukat tükrözi?

Igen. Ahogy a magyarok, mi is nagyon büszke nép vagyunk, néha túl büszkék is talán… És ugyanolyan szélsõségesek az érzelmeink is. Például amikor Kokó nemrégen kikapott, láttam, az emberek könnyeztek. Ez ismerõs, Írországban is ez történik hasonló vereség esetén. Az is hatalmas élmény volt, amikor láttam Román Sándor Experidance együttesének bemutatóját, az Ezeregy évet. Utána percekig csak ültem és nem tudtam megszólalni. Fantasztikusan friss, eredeti elõadás, tele zseniális táncosokkal.

 

Forrás: Elite magazin