Felfokozott izgalmak

- Héé, mit csinálsz? - nevetett Aki.
- Olyan édesen csinálod... ezt fel kell vennem...
- Ááááá... Hogy aztán nevess majd rajta később...
- Nem, nem fogok nevetni... nagyon ügyes vagy, csináld csak...
- Jaaaj, kihasználod a helyzetet...
- Mit használok ki? Magyarázd csak a kamerába...
- Kihasználod, hogy felajánlottam, hogy fürdetek... Mosolyogj Emi a kamerába...
- Nekem ágyba kell lennem... és ne mond, hogy nem örülsz neki... igen picim, neves... majd ha nagy leszel megnézed... Istenem, kifog röhögni, hogy így beszélek vele...
- Jaaaaj, dehogy fog... Na rakd le a kamerát, és irány az ágy...
- Neeeem, jó nézni titeket... úgyhogy felveszem... nem tudsz visszavinni az ágyba, mert Mimit nem hagyhatod itt...
- Hát nem szörnyű picim? Anyu nem akarja azt tenni, amit mondok... Na lássuk csak mi legyen a büntetése? Jó pancsolni? Asszem anyutól akkor megvonjuk a pancsolást... - vigyorgott rá.
- Nem, nem... azt anyu is szereti, mint Emma... de ne mondj ilyeneket, mert tényleg lehülyéz majd minket...
- Hát előfordulhat... De menj szépen pihenni...
- Ez pihentet... és már jól vagyok... nyugalom...
- Nem vagy jól... Ne ellenkezz kicsim...
- De jól vagyok... most használhatod a babaolajat...
- Nyugi, tudom...
- Látom, hogy tudod, ügyes vagy... pedig még soha sem engedtem egyedül...
- Azért mindig figyeltem, hogy hogyan kell...
- Tudom... és jól megy gyakorlatban...
- Na mindjárt készen vagy picur... És megyünk aludni...
- Igen, igen, már ideje lesz, fáradt lehetsz...
Aki gyorsan befejezte a fürdetést, majd bementek elaltatni Emmát.
- Énekelhetsz neki... - nevetett Jadi.
- Ááááá, én neeeeeemmm...
- Csak nyugodtan...
- Inkább te...
- Nem, nekem pihennem kell...
- Sejthettem volna, hogy ezt mondod... - kezdett dúdolni Emmának, hogy hamarabb elaludjon.
- De szépen csinálod...
- Igyekszem...
- Eminek is tetszik... - ölelte át, és közben simogatta.
- Nézd... Mindjárt el is alszik... - mosolygott.
- Látom... nagyon okos kislány... hasonlít rám...
- De még mennyire... - puszilta meg.
- A nyakamat is... - mosolygott.
- Csak egy kicsit... - adott oda is egyet gyengéden.
- Ne így... - szorította magához Akit, és pillanatok alatt kiszívta a nyakát.
- Neeeeeeeeee... - tolta el.
- Valami baj van? - ijedt meg.
- Igen... Megígérted, hogy nem fogsz ilyet csinálni...
- Ez nem volt benne...
- Akkor se csináld...
- Ne haragudj rám... akkor én elmegyek lezuhanyozni, aztán aludni... - mondta elkeseredve.
- És a fürdés? Az még jöhet...
- Nem akarnád... végül is tényleg nagyon kövér vagyok... de majd változtatok...
- De fürödjünk csak, ha szeretnéd... De csak az...
- Nem, nem akarok olyat, amit te nem... hagyjuk... bocs...
- Jó, akkor engedek vizet... Emma már elaludt...
- Engedj... - rántotta meg a vállát.
Aki jó melegvizet engedett a kádba.
- Na gyere... - ment be Jadáért a szobába.
- Nekem pihennem kéne...
- Igen, a jó meleg vízben majd tudsz... na gyere...
- Tehetek mást? - követte.
- Nem, na relax... tudod, hogy nem lehet mindig mindent...
- Sajnos...
- Na, ne szomorkodj, vetkőzz... - vette le Aki a ruháit. - Vagy arra vársz, hogy segítsek?
- Segítsél... Legalább egy kicsit had élvezzem...
- Nem azért mondtam, hogy élvezd... na de, rendben...
- Na gyerünk... Ne várass...
- Rendben... - karolta át a derekánál, majd feljebb nyúlt, kikapcsolta  a melltartóját, levette a pólóját, a melltartóját, kigombolta a nadrágját. - Na innen megy?
- Neeeeeeeeeemmm... - vigyorgott.
- Jaj, Jada, de rossz vagy! - húzta le róla a nadrágot, majd mielőtt a bugyit kezdte volna megszólalt. - Egy kis extra... - fogta meg a fenekét.
- Ez jóóó volt... - karolta át, és vadul megcsókolta.
- Ne csináld, nem mehetünk tovább...
- Ahha, biztos... - csókolta meg újra.
- Nem is hallgatsz rám...
- De... - simogatta a meztelen mellkasát.
- Nem úgy veszem észre...
- Mit? - harapott a fülébe.
- Ne Jada... vedd le a bugyit, és gyere utánam... - menekült előle a kádba.
Jada azonnal követte.
- Na gyere, ülj ide mellém...
- Hátha úgy szeretnéd... - ült oda.
- Csak hajtsd a fejed a vállamra... - karolta át.
- Jó a víz... - simogatta közben.
- Tudom...
- És így sokkal jobb fürödni, mint egyedül...
- Veled jobb, mint egyedül...
- Köszönöm... És tudod mitől lenne még jobb?
- Mitől? - kérdezte félve.
- Egy kis halászattól... - dugta a kezét a víz alá.
- Neeee... - vette ki Aki azonnal.
- Naaaaaa... - nyúlt a víz alá a másik kezével, és összezárta az ujjait Aki vizikígyója körül.
- Awww... a francba... szedd ki!! - hámozta le magáról Jada kezét.
- Csak egy picit had...
- Nincs olyan nálad, hogy picit...
- Akkor had csináljam normálisan...
- Úgy meg pláne nem, maradj nyugton...
- Jó, jó... fogtam... Elengeded a kezem?
- Persze, parancsolj... - engedte szabadon.
- Sejtettem, hogy egy terhesség után megundorodik az embertől a férje... na de ennyire...
- Ezt ki mondta neked? - csodálkozott.
- Látszik a viselkedéseden...
- A viselkedésemen csak az látszik, hogy vigyázok rád...
- Ja, magyarázhatjuk így is...
- Jada... drágám... Kérlek ne magyarázz be magadnak megint képtelen dolgokat...
- Igazam van, nem érdekelsz...
- Nincs igazad...
- Nem baj... - süllyedt a víz alá, majd feljött.
- Ezt a témát már megbeszéltük, miért kezded újra?
- Nem is szólok többet...
- Kérlek hagyd ezt abba...
Jada csak becsukta a szemét.
- Gyerekesen viselkedsz...
- Nem is...
- De igen... Én elnéztem neked, hogy elaltattál, kiraboltál, és egyetlen szó nélkül itt hagytál engem, és a gyerekünket... Te meg itt egy apróságot ennyire felfújsz...
- Jó, igazad van...
- Na látod... Na bújj ide...
- Okkéé... - hagyta magát átölelni.
- Helyes... - puszilta meg. - Na leteszel erről az ostoba elméletedről, hogy nem tartalak szépnek? Mert rohadt nagy hülyeség...
- Abban akkor is igazam van...
- Eldönthetem én?
- Te úgyis hazudnál...
- Hát jó... Én tudom, hogy szerintem te vagy a leggyönyörűbb... Higgy amit akarsz...
- Én meg tudom az ellenkezőjét... de lényegtelen...
- Az mindegy, hogy mit hiszel... Attól én még csodállak, és gyönyörködöm benned...
- Köszi, ez ari volt...
- Ez az igazság... - csókolta meg.
- Ahhaa... - mosolyodott el. - De ismerd el, hogy sokat híztam... nem tagadhatod...
- Jó, egy keveset talán... De nem sokat... És van mit rajtad fogni... - vigyorgott, és egyik kezével a fenekét, a másikkal a mellét markolta meg.
- Héééé, neeee... mert úgysem szabad...
- Tudom, tudom... Bocsánat... De ezt nem hagyhattam ki...
- Folytassuk... kééérleek...
- Neeeeeeem... Szólj ha kezd hideg lenni a víz... Nehogy fázzál...
- Akkor menjünk, mert fázok...
- Menjünk? Inkább engedek melegvizet...
- Menjünk...
- Hát jó... Gyere... - segítette ki a lányt a kádból.
- Köszi... - törölköztek meg, felöltöztek, majd bementek a szobába.
Gyorsan lefekvéshez készülődtek.
- Miért van rossz kedved? - kérdezett rá Aki.
- Semmi, semmi... Jaaaaj, Emi babám ébredj fel... Nem akarlak felébreszteni...
- Miattam?
- Nem...
- Szóval igen... de legalább közölnéd nyíltan...
- Hagyjuk... jó? - mosolygott rá.
- Ne hagyjuk... beszéljük meg értelmesen...
- Mit kell ezen beszélni?
- Jó, hagyjuk, okké, nem érdekel mi bajod... így jó?
- Felőlem...
- Holnap dolgozom... majd anyám dél körül átjön... hoz neked enni, meg segít mindenben...
- Már holnap dolgoztok?
- Igen, keményen... vagy baj? Halasszam?
- Nem, dehogy... Menj csak... Áááá, picim... Felébredtél? - mosolygott a mocorgó gyerekre.
- Felpiszkáltad... - morogta.
- Nem is... - vette fel.
- Persze, tudom... akkor jó éjt... - adott mindkettejüknek puszit, majd lefeküdt.
- Na most mi bajod?
- Fáradt vagyok, holnap korán kelek...
- Te tudod... Gyere babám... - feküdt be az ágyba Emivel.
- Aludjatok jól... - mosolygott rájuk Aki.
- Ide bújsz hozzánk?
- Persze, csak rá ne feküdjünk... - ölelte át őket.
- Jaaaaj, persze, hogy nem fogunk... Nagyon fogja élvezni itt...
- Csak rá ne szokjon...
- Én nagyon élvezném...
- Olvastuk mindketten, hogy nem szabad... utána vége a magánéletünknek...
- Igaaaaaaz... Akkor babám első és utolsó alkalom... - nevetett. – Na jó nem... Ha nem is mindig, nagy néha azért szabad?
- Igen, néha szabad... vagy reggelente egy órát...
- De jóóó... Köszi... - csókolta meg.
- Amit csak akarsz...
- Ez rendes tőled... Na Emma... Aludj szépen, mert reggel nyűgös leszel, ha nem alszol eleget...
- Ne aggódj, képes ő délig is aludni... anyámat már hívtam... tisztára bezsongott, hogy veletek lehet...
- És hánykor jön át?
- Majd dél körül... hoz neked valami finomat... meg segít mindenben...
- És te korán mész?
- Ahha... 9-re...
- Rendben... És hányra érsz haza? Mert nekem délután kontrollra kéne menni, és gondoltam elvinnél...
- Húúú... úgy volt, hogy este... de akkor hazajövök érted, elviszlek, és visszamegyek... mikorra jöjjek?
- 6-ra van időpontom...
- Jaa, addigra hazaérek, akkor már vissza sem megyek..
- Akkor jó... Addig meg elleszünk itt anyukáddal...
- Okkéé... jaj, de ne haragudj rá, ha túlzásba viszi a tanácsadást... tudod... első unoka...
- Nagyon türelmes és kedves leszek... Meglátod...
- Tudom... - simogatta meg az arcát. - De én aludnék, ha nem haragszol...
- Jaj, bocsánat... Persze... Jó éjt... - fektette le az ágyra Emmát is.
- Neked is... - aludt el pillanatok alatt.
Másnap reggel korán igyekezett csendben készülődni, hogy senkit se keltsen fel.
Jada 9 óra körül ébredt arra, hogy Emi mocorog mellette.
- Aki? - kérdezte. - Aludj még picim...
Aki már nem volt otthon, ezért nem érkezett válasz.
- Hát az apu itt hagyott minket... aludjunk még... ma nehéz napunk lesz a nagymamával... aztán mielőtt jön rendet rakunk, hogy nehogy megszóljon, hogy milyen felesége vagyok az ő ici-pici kicsi egyetlen fiának...
Emma csak sírni kezdett, hogy éhes.
- Most mit szeretnél? Enni, vagy pelenkázást? Na megpróbáljuk az evést jó... de addig a kiságyadban kell maradnod...
Gyorsan megcsinálta a tápszert, majd visszajött, hogy megetesse.
- Na gyere... most eszünk... - ült le Emmával, de a kislány egy pár kortynál nem volt hajlandó többet enni.
- Naaaaa, még egy kicsit aranyom... Ez még semmi se volt...
Emma csak sírni kezdett ahogy Jada közeledni kezdett felé a cumisüveggel.
- Egyél kérlek... Így nem fogsz megnőni, és akkor nagyon szomorú leszek...
Emma tovább nyekergett, és nem fogadta el az üveget.
- Istenem, most mit csináljak veled? Hívjam a védőnőt? Nem fog neki örülni...
Sokáig próbálkozott, de nem sikerült. Közben csöngettek.
- Remélem még nem a nagymamád... ahhoz korán van... - állt fel, és Emmával lement ajtót nyitni.
- Szia Jada... Nem bírtam várni... Muszáj volt előbb látnom az unokámat... - örvendezett Aki anyja.
- Csókolom... tessék beljebb jönni... Későbbre vártam...
- Tudom... Remélem nem gond... Áááááááá, az én egyetlen unokám... Hát miért sír?
- Éhes a kis drága... legalábbis azt hittem... de nem evett... most megpróbálom átpelenkázni... hátha az a baj... vagy lehet, hogy fáj a hasa...
- Miért nem evett?? Csak nincs valami baj? Na gyere ide a nagymamához... - vette át.
- Nem, nincs baj... remélem... ha ma végig ezt csinálja, akkor holnap beszélek a védőnővel...
- Szerintem menjetek fel, és próbáld meg megint... Hátha most eszik egy keveset...
- Akkor csinálok neki új kaját... ha tetszik rá addig vigyázni...
- Csinálsz? - csodálkozott.
- Öhhm... igen, tápszert...
- De miért? Azt hittem szoptatod...
- Igen, elvileg szoptatom... és soha nem adnék neki tápszert... de múlt héten hasnyálmirigy-átültetésem volt Amerikában...
- MI? Nekem Aki azt mondta, hogy nem lesz...
- Mert Aki is úgy tudta...
- Nem értem...
- Már mindegy... az a lényeg, hogy lassan de biztosan teljesen egészséges leszek, és akkor megint szoptathatok...
- Ezt jó hallani... - mosolygott. - De azt mondod múlt héten? Jaaaaj, akkor ülj le gyorsan... Kérsz valamit? Jaaaj, ki nevelte azt a semmirekellő Akit, hogy ilyenkor itt hagy téged?
- Jól vagyok, tessék megnyugodni... Aki pedig dolgozik...
- Itthon kéne lennie veled... Pihenjél csak... Majd én figyelek a kisunokámra...
- Már nagyon sokat itthon volt... nem lehet mindig... tényleg tetszik rá figyelni?
- Természetesen... Hoztam ebédet is, hogy a főzéssel se bajlódj...
- Akkor amíg vigyázni tetszik rá addig én rendet rakok, és kitakarítok...
- Neeee... Inkább ülj le pihenni...
- De, már ráfér a házra... tessék csak Emmával lenni... és köszönöm az ebédet, jól néz ki...
- Nem szabad megerőltetned magad...
- Ez nem megerőltetés... de a sok fekvés már az... Aki nem enged felkelni sem...
- Helyesen teszi...
- Nyugodtan menjenek fel Emivel, majd én is megyek, ha itt végeztem...
- Inkább majd én rendet rakok...
- Eszébe ne jusson... nem, dehogy... a kisunokájához jött, aki nagyon örül önnek...
- Nagyon örül, és nagyon éhes szegény...
- Akkor csinálok neki enni... és megpróbálhatja megetetni...
- Rendben...
Jada csinált Emmának tápszert, majd Aki édesanyjának adta, aki felment a kicsivel, hogy megpróbálja megetetni, amíg lenn Jada rendet rakott, és kitakarított.
- Megette?
- Nem nagyon... Egy keveset... Nagyon nem ízlik neki...
- Emma... így beteg leszel... édesem ezt nem szabad... ha apu megtudja kinyír bennünket...
- Próbáld meg újra... Hátha most elfogadja tőled...
- Na gyere... - vette fel Emmát, és megpróbálta etetni, de a kisbaba nem engedte.
- Talán vegyetek neki valami másik fajta tápszert... Hátha azt megeszi...
- Lehet... de tegnap még ezt is elfogadta...
- Átszaladjak gyorsan a boltba?
- Nem, köszönöm... holnap elmegyünk a védőnőhöz, majd ő megmondja mi legyen...
- Nagyon helyes... Miben tudok még segíteni?
- Köszönöm, már bőven sokat tetszett segíteni... Odaadom még Emit...
- Úgyis olyan ritkán látom... - vette át.
- Akkor tessék sűrűbben jönni...
- úgy lesz... - mosolygott.
- Végre Emma is megismerkedik a nagymama fogalommal...
- Majd néha ti is jöhettek hozzánk... Főznék mindenféle finomat...
- Persze, hogy a nagypapa is veled lehessen, igaza kicsim?
- Pontosan... Meg neked is könnyebb úgy... Hát az én egyetlen fiam mikor ér haza?
- Ma még nem beszéltünk, de szerintem 5 óra körül...
- Mert őt is rég láttam már... Akkor megvárom...
- Csak nyugodtan... közben Emma aludni fog... valószínűleg nagyjából addig...
- Helyes... Majd ha felébredt, újra megpróbáljuk, hátha eszik...
- Rendben...
Emmát hamarosan elaltatták, és 5 körül mikor Aki hazaért, épp ébredezni kezdett.
- Anya... - mondta. - Még mindig itt? Örülök, hogy megvártál...
- Sziaaa... - ölelte meg. - Már vártunk, nagyon... Mindhárman...
- Ohhh... micsoda népszerűség... ezt élvezem én... Szia Jada... - csókolta meg.
- Szia... Segíts picit... Csinálj Emmának kaját... Amikor te csináltad, akkor megette...
- Miért, mi a baj?? Gyere Emi... - vette fel.
- Nem kell neki a tápszer... Alig evett ma...
- Nem evett??? - döbbent le. - Hát megpróbálom... akkor fogd csak, utána meg indulunk...
- Jó... - vette át.
Aki lement, elkészítette a tápszert, majd feljött, és odaadta Jadának.
- Na egy keveset kicsim... - ült le vele, és megpróbálta megint.
Emma minimálisat megint elfogadott, majd elutasította.
- Hát ez nem lesz így jó... - sóhajtott Aki.
- És most mi lesz?
- Talán másfajtát kéne venni...
- Anyukád is ezt tanácsolta...
- Hát mivel mást nem tehetünk, csak ez van...
- És ha abbahagynám a gyógyszerszedést?
- Eszedbe ne jusson... - szólt rá szigorúan.
- De jól vagyok, és ismerd el, hogy Emi fontosabb...
- Majd találunk olyan fajtát, amit megeszik... De te nem hagyod abba a gyógyszerszedést...
- De már tök egészséges vagyok...
- Akkor sem... Találunk megoldást...
- És ha nem?
- Fogunk találni...
- De én szoptatni akarom...
- Majd fogod... Ha már szabad... Tényleg, induljunk... Ha szeretnéd útközben benézünk a védőnőhöz...
- Okké, de először vigyük haza anyukádat...
- Persze... Gyere anya... Induljunk...
Hazavitték Aki anyját, majd még bementek az orvos előtt a védőnőhöz is.
A védőnő egy újfajta tápszert tanácsolt, ami állítólag a legjobban ízlik a kisbabáknak.
- És ha nem?? - kérdezett rá Jada.
- Találni kell gyorsan olyat, amit szívesen elfogad... Vagy beszélnie kéne az orvosával... Hogy szoptathasson... - mondta Jadának.
- Ohh, még ma beszélek vele...
- Előbb próbáljuk ezt ki... - mondta Aki.
- Köszönöm, akkor ma megbeszélem az orvosommal... Akkor jövünk vagy a megadott időpontban, de ha baj van, akkor előbb...
Gyorsan átmentek Jada orvosához is.
- Minden rendben van?
- Teljes mértékben... - mosolygott az orvos.
- És mit szólna ahhoz a doktor úr, ha hanyagolnám a gyógyszereket?
- De miért? Az nagyon veszélyes lenne... Nem tudnánk, hogy reagálna a szervezete...
- A kislányom miatt... 2 hónapos... és ma nem evett semmit, nem fogadja el a tápszert...
- Oooh... Értem... És a szoptatás miatt kéne? Hát én nagyon nem ajánlanám, még legalább egy vagy másfél hétig...
- És addig mi lesz Emmával??
- Keresünk neki megfelelő tápszert... - felelte Aki.
- Tudom, hogy egy sem kell majd neki!
- Megpróbáljuk... Köszönjük doktor úr...
- Nem fogja elfogadni... - mondta Jada, miközben kimentek.
- De hallottad mit mondott az orvos... Veszélyes...
- Én vállalom a kockázatot...
- És ha rosszul sül el? Na akkor végképp nem tud majd enni Emi... Az jobb lenne?
- Nem, de nem fogja elfogadni a tápszert...
- Így viszont nemsokára szoptathatsz... Másfél hétig meg valahogy beletukmáljuk a tápszert...
- Hát jó... - lett könnyes a szeme.
- Nem lesz baj... Nyugi... - indultak haza.
Lauri Akinál később ment haza.
- Lila... Mikko, Timo... ááá, szia Mira... - simogatta meg.
- Szia... Már nagyon hiányoltunk... - csókolta meg Lil.
- Sejtettem... én is titeket... de fontos kérdés... van vacsi??
- Persze, hogy van... Gyere... A konyha kicsit romhalmaz, Timóék segítettek főzni... - nevetett.
- Ohh... szóval az etetőszékből borították ki, amit elértek... értem én... Ugye még nem ettél? Egyedül nincs kedvem...
- Megvártalak... Csak nassolgattam... - vigyorgott.
- Azt kell is, jó sokat, mert az a picilány ott benn nagyon szereti...
- De még hogy... És azért vagyok a legboldogabb, hogy reggel nem jön ki folyton minden amit megettem...
- Na az szuper... képzeld... megvan, hogy ki jön velem....
- Dejó... És kicsoda? Kitől kell számon kérnem, hogy mit összepiálsz?
- Nem fogok piálni... Amúgy a kicsi Sanni...
- Áááá, Sanni... Olivér beleegyezett?
- Igen, mindkettőjükkel beszéltünk...
- Akkor jó... Lesz társaságod... Egyébként igyál nyugodtan... Menjetek majd bulizni... Nem azért mondtam, hogy ne igyál... - mosolygott.
- Ááá, Sannával bulizni? Kétlem... de tény, hogy jobb ő, mint bárki más...
- Bizony... Aztán tombold ki magad alaposan... - csókolta meg.
- Már amennyire lehet...
- Használd ki az alkalmat... Habár lesz időd bőven bulizni mostanság...
- Nem, nem bulizok... ott amúgy sem jó... itthon még a haverokkal... de ott csak Sanna lesz...
- Azért ne mond, hogy nem fogtok kocsmázni, mert úgyse hiszem... De együnk közben... Mert itt ez a két nő éhen hal...
- Hát talán elnézünk egy pubba... jó étvágyat!
- Én mondtam... - nevetett, és nekiláttak.
Még aznap este kipróbálták az új tápszert, de Emma azt sem kérte.
- De ebből már többet evett... - bíztatta Aki. - Elmegyek a boltba... Veszek még pár fajtát...
- Ismerem a lányomat... nem fogja megenni...
- Megpróbáljuk... - készülődött.
- Hülyeség...
- 10 perc és itt vagyok... - sietett el.
- Jól van Emma... egyezzünk meg... apád most felvásárolja a gyógyszertár összes ilyen szarját... válassz ki egyet... abból eszegess, hogy ellegyél... Én leállok a gyógyszerrel, és pár nap múlva titokban szoptatlak már... de apád előtt tápszert kapsz... Rendben?
Emma beleegyezése jeléül elsírta magát az éhségtől.
- Tudom, hogy megteszed a kedvemért...
- Itt vagyok... - érkezett meg Aki.
- Akkor csinálj újat...
- Azonnal... - próbáltak ki párat.
- Ez bejön neki... Jegyezd meg... ma ebből evett eddig a legtöbbet...
- De ebből se valami sokat...
- Nem baj... ezt kapja...
- Rendben... - egyezett bele. - Gyere drágám... Neked már aludnod kéne...
- Megfürdetjük?
- Gyorsan... - indultak a fürdőszoba felé.
A következő pár napban, amíg Aki dolgozott, Jada konzultált az orvosával, és szépen fokozatosan leállt a gyógyszerrel, és hagyta, hogy a szervezete megtisztuljon. Három nap múlva megkísérelte a szoptatást.
- Na gyere picim, most majd jól fogsz lakni...
Emma már annyira elszokott a szoptatástól, hogy nem akart rákapni.
- Emma ne tedd ezt velem... egyél csak... Apád bezzeg örülne, ha rácuppanhatna a melleimre...
Emma kisebb nehézségek árán nekiállt, és végre hosszú ideig evett.
- Az én gyönyörű, nagy, okos lányom... Annyira büszke vagyok rád... Így kell ezt... - puszilgatta.
Hamarosan meghallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó.
- A francba, azt mondta csak este jön... - vette vissza a pólóját.
- Sziasztok... - jött be a szobába. - Ma hamarabb végeztünk...
- De jóóó... - mosolygott.
- Tudom... Ma nem volt sok munkánk... - üdvözölte, majd lányát is. - Jó voltál ma Emma? Jaaaaj, de békésen alszik... Remélem azért mert tele a pocakja... - nézett kérdően Jadára.
- Igen, azért, mindent megevett!
- Na vééééégre... Ezt szeretem én hallani... Megmondtam, hogy minden rendben lesz... - örvendezett.
- Igen, minden rendben van... vacsorázunk?
- Ahha... Csinálok kaját...
- Majd én...
- Nehogy... Ne ugrálj... Maradj itt Emivel... Vaaaaaaaaaaaggyyy... Mit szólnál ahhoz, ha rendelnénk? - vigyorgott.
- És mit, meg honnan?
- Pizza? Vagy még nem szabad?
- Lehet, hogy szabad... nem tudom... próbáljuk meg...
- Okkéé... De kapsz mellé a rendes kajádból is... De pizzából is jöhet legalább egy szelet... - rendelte meg.
- Ez tök jóóó... - mosolygott.
Hamarosan kihozták a pizzát.
- De jól néz ki! - mondta Jada.
- Naaaaa??? - vett ki egy szeletet. - Kéred? - vigyorgott.
- Jaaaj, gonosz vagy...
- Najó... Parancsolj... - nyújtotta, hogy Jada harapjon.
- Hmmm... ez finom... - csókolta meg.
- Tudtam, hogy tetszeni fog... Parancsolj... - adta oda neki a szeletet, hogy had egyen.
- Húúú... lehet, hogy nem kellene megennem... mert Emma... tudod füstöset, meg csípőset nem ehetek miatta...
- Egyed csak... Úgyse szoptatsz... - mosolygott, és ő is nekilátott.
- Tényleg nem... de mi van rajta?
- A szokásos... Mi az nem ízlik?
- Csak még nem akarom megerőltetni a szervezetemet... pedig nagyon finom...
- Jaaa... Értem... Akkor ne egyél sokat...
- Nem... - szedte le róla, ami rajta volt. - Így jöhet...
- De így nincs benne semmi jó... Inkább legközelebb majd mond, hogy milyet rendeljek... Olyat amit ehetsz...
- Okkéé... akkor nem kérem... köszi...
- Biztos? Pedig már annyira vártad...
- Ahhaa... nem, ne kockáztassunk...
- Hát jó... Majd szólj, ha már lehet... Na de kezd későre járni... Vedd be a gyógyszered, és menjünk aludni...
- Ohhh, okkéé... beveszem... mindjárt lemegyek...
- Okké...
- Várj meg itt... ha szeretnéd utána kényeztetlek...
- Én fáradt vagyok... Hajtás van a stúdióban...
- Értem... persze, akkor jóóééjt...
- Nélküled nem fekszem le aludni... Megvárlak... - mosolygott.
- Nyugodtan aludj... lehet, hogy leülök tv-zni...
- Dehogy... Gyorsan vedd be a gyógyszert...
- Beveszem, de az is lehet, hogy beszélek még Tamival... feküdj le, nem kell megvárnod...
- Inkább tv-zek, amíg elintézed...
- Az előbb még fáradt voltál...
- Nem szeretek nélküled aludni menni... Úgy olyan hideg az ágy...
- Ez van...
- Meg-vár-lak... - mosolygott.
- Jó, de lehet, hogy sokat beszélek Tamival, hajnalig...
- Nem zavar... - ült le a tv elé.
- Te kerülsz engem...
- Mi?
- Amikor azt mondtam, hogy kicsit kényeztetnélek rávágtad, hogy fáradt vagy... most meg, hogy akár hajnalig is vársz...
- Fáradt vagyok, de megvárlak...
- Csak nyugodtan... - rántotta meg a vállát.
- Siess... - mosolygott rá.
- Sokáig fog tartani...
- Miért zavar ennyire, hogy meg akarlak várni?
- Már elmondtam...
- Jól van na... Elhúztam aludni, ha ilyen fontos dolgod van... - állt fel.
- Menj is...
Aki sértődötten elment aludni.
Jada hajnali 5-kor ment csak utána.
Másnap Jada későn ébredt.
- Hát te? Nem dolgozol? - nézett kómásan férjére.
- Ma nem... Jó reggelt... - mosolygott.
- Neked is... és miért nem?
- Mára kis pihenő...
- Ohhh, nem is baj... ma orvoshoz kell mennem...
- Elkísérünk...
- Maradjatok csak, gyorsabban végzek... majd utána elmegyünk sétálni...
- Értem... Már orvoshoz se mehetünk veled...
- Jaj, ha ezen múlik a boldogságod akkor gyertek!
- Ha nem akarod, akkor nem... Maradunk itthon Emmával...
- Tényleg jöhettek... de úgy gondoltam, hogy ne unatkozzatok ott, majd utána lemegyünk a kikötőbe...
- Lemehetünk... De nem zavarunk... Igazad van... Úgy gyorsabban megjárod...
- Igen... - mondta mosolyogva, majd elsápadt. - Vigyázz, vigyázz, vigyázz... - szaladt a fürdőbe.
- Jada? - pattant fel, és sietett utána.
Jada éppen a fürdőben hányt.
- Istenem kicsim... mi a baj? - ijedt meg, miközben segített hátrafogni a haját.
- Semmi... - hányt tovább.
- Vigyelek be az orvoshoz?? Mond mit tegyek... - aggódott.
- Nem, nem kell semmit... csak egy kis rosszullét...
- Eddig nem volt... Hívom az orvost...
- Nem kell, csak rosszullét...
- Ami azt jelenti, hogy baj van... - mondta, és közben Emi felsírt a szobában.
- Nincs semmi baj... jól vagyok... menj, nézd meg Emmát...
- Nem hagylak itt... Segíteni szeretnék... - maradt a helyén, de közben a szoba felé pillantott.
- Menj, én jól vagyok... tényleg...
- Egyáltalán nem vagy jól...
- De már igen... - állt fel. - Húú... szerintem rendbe teszem a számat... utálok hányni...
- De mi a baj? - ölelte át.
- Áááá, semmi... csak elrontottam a gyomrom...
- A tegnapi pizza? A francba... arról is én tehetek...
- Jaj, biztos nem...
- Dehogynem... Sajnálom... Nagyon...
- Neeem... ne sajnáld...
- De bocsánatot kérek... Ezentúl csak az lesz, amit neked is szabad enni...
- Nyugodj meg, nincs baj... biztos csak a gyógyszerek mellékhatása...
- Eddig miért nem voltak?
- Van ez így...
- Itt valami szerintem nem stimmel...
- Majd megkérdezem az orvost...
- Biztos, hogy nem titkolsz semmit?
- De... egy valamit igen...
- Na mit?
- Mióta hazajöttünk csak arra várok, hogy megdugj...
- Ezt most hagyd... Szerintem valamit eltitkolsz, és úgyis kiderítem, hogy mi az...
- Hát rajta édesem... nem titkolok semmit...
- Na majd meglátjuk... - ment gyorsan felvenni síró lányát.
Hamarosan Jada is utánament, és még mindig sápadt volt.
Aki látta rajta, de tudta, hogy úgyis hiába hozná szóba.
- Készülődök... - mondta, de gondban volt azzal, hogyan etesse meg Emmát. - Csinálnál nekem reggelit??
- Persze... És Emmának is... Fogd meg addig... - adta át, és lement a konyhába.
- Emi... villámgyorsan kell ma enned... - kezdte el szoptatni.
Emi nem siette el.
- Kicsim gyorsabban, mert lebukunk...
Nemsokára léptek közeledtek.
- Vége picim... - szedte le magáról nehezen, majd felkapta a felsőjét.
Emi csak hangos sírással követelte vissza anyja mellét.
- Hozom már picim, hozom... - jött be az apja.
- Na végre... - mosolygott Jad, és átvette a cumisüveget.
- Etesd csak meg, nagyon éhes lehet...
- Gyerünk picim... Reggeli... - próbálkozott, de Emmának nem kellett az üveg.
- Kicsim... edd csak... - mondta Aki. - Anya azt mondta már szereted...
- Ööööhh... Igen... - jött zavarba.
- Akkor mutasd meg nekem is Emma baba...
Sokáig próbálkoztak, de egy korty se kellett neki.
- Majd megpróbálom később... - mondta Aki. - Egyél, és készülődj... bár már készen kéne lenned...
- Igen... Rohanok...
- Rendben... - mondta, és Emit emelgette, amíg Jada elkészült, majd elment.
Aki sokáig próbálkozott, hátha eszik lánya egy keveset.
- Miért nem kell??? Állítólag szereted!
További sírás a válasz.
- Hát ez nem lehet igaz... - keseredett el.
Úgy gondolta, van még pár olyan, amit nem próbáltak ki, hátha azok tetszeni fognak a kicsinek.
Közben rendet rakott a hűtőben, és elkezdte kidobálni az üres gyümölcsleves dobozokat, amikor a kukában egy halom gyógyszert látott meg.
- Mi a... - döbbent meg, mikor látta, hogy Jada gyógyszerei.
Elképesztően ideges lett, és dühében Emmához beszélt.
- Szóval tápszer ugye... tudom, hogy szoptat... bűntársak vagytok, de lebuktattad... anyja lánya...
Jada egy fél óra múlva érkezett haza.
- Mióta szoptatod? - vonta kérdőre.
- Mivan?
- Lebuktatok... Emmának nem kell a tápszer, soha nem is kellett, mégsem halt éhen... a te gyógyszereid mind a kukában... mióta szoptatod?
- Már egy ideje... Csak nem bajod van vele? - kérdezte halál nyugodtan.
- De bajom van vele...
- Na mi? Mondjad csak...
- Az életeddel játszol! Ezért voltál rosszul!
- Na és? Nem érdekel...
- Neeem??? Mi az, hogy nem?
- Jobban örülnél még egy halott gyereknek?
- Nem... de megette volna a tápszert... ha nem dumálod be neki, hogy ne tegye...
- Nem ette volna meg... Kórházba kerül, aztán csövekre kötve végzi... Na azt nem...
- Direkt hülyeségekkel tömted a fejét... hogy meg ne egye...
- Fölösleges megennie... mikor szoptathatom is...
- Deee nem szoptathatod!!
- Dehogynem... A gyógyszer már teljesen kiürült a szervezetemből, úgyhogy nincs akadálya...
- Esetleg te halsz bele... elegem van...
- Néha az embernek kockázatot kell vállalnia azokért akiket szeret... És Emma az én egyetlen lányom...
- És ha így folytatod az én egyetlen lányom...
- Szigorú orvosi felügyelet mellett álltam le a gyógyszerrel... Nem lesz baj...
- Te direkt kísérted a halált?
- Emma nekem fontosabb... Érted is megtenném...
- De nem teheted... értsd már meg...
- Már megtettem...
- Nem! Előbb-utóbb meghalsz valamibe... és abba Emma is belehal... csakhogy tudd...
- Egyszer mindenki meghal...
- Nagyszerű... köszönöm... igazad van... ennyit érünk neked... úgyis meghalunk...
- Jobb lenne, ha Emma halna éhen? Hát kössz...
- Az se lenne jobb... de Emma annyira hozzád nőtt, hogyha veled történik valami, ő belefullad a sok sírásba!
- Én is, ha vele történik valami...
- Állandóan butaságot csinálsz...
- Én jót akarok... Az orvos szerint minden rendben van...
- Tudom, hogy jót akarsz...
- Akkor fogadd el a döntésem...
- Már mindegy... már megtetted...
- Igen... Nem kell mondanod, látom, hogy haragszol... Azért én sajnálom...
- Igen... a sajnálataiddal van tele a hócipőm...
- Tudom... Na ha már mindent tudsz, akkor megetetem Emit... Reggel nem kapott eleget...
- Mit bánom én mit csináltok...
Jada csak megrántotta a vállát, és a síró kislánnyal egy székbe ült, és elkezdte szoptatni.
- Olyan, mintha dísznek lennék... mintha az apa szerep arra lenne, hogy valaki pénzt keressen...
- Ez nem igaz... De tanuld meg, mostmár Emma a legfontosabb, és szard le magasról, hogy mi van velem...
- De nekem ez nem megy!
- Nekem igen... Nem érdekel mi van velem, csak őt boldognak lássam... - simogatta a kisbabája fejét, és megpuszilta.
- Én ezt nem bírom...
- Bocsánat... Én téged is szeretnélek boldognak látni, ezért nem mondtam el... De sajnos kitudódott... Próbálj meg egy kicsit mellettem lenni... Ne csak mindig ellenem...
- Lassan nem megy többé...
- Értem... - könnyezett. - Gyűlölöm, hogy mindig választanom kell köztetek... Vagy te, vagy Emma... De egyikőtöknek mindig rossz... És ez engem kínoz...
- Én is sajnálom, hogy sokszor nem egyeznek a nézeteink... de... csinálj amit akarsz, nem érdekel!
- Elhagysz?
- Hmm... nem...
- Gondolkodnod kellett... - mosolygott keserűen.
- Nem...
- De... Tudtam, hogy előbb utóbb ez lesz a vége... Semmi sem örök...
- Nyugi már, ez örök!
- Elgondolkodtál rajta...
- Na és? Nem szabad?
- Azon a kérdésen, hogy elhagysz-e? Nem szabadna...
- Akkor most mondom: nem.
- Ahha... persze... hogyne...
- Igen... de fejezzük ezt be... úgy tűnik te akarsz lelépni mindenáron!
- Pont azért próbáltam titkolni ezt az egészet, hogy ne fajuljon odáig a dolog... Mert tudtam, hogy így fogsz reagálni...
- Megnyugodhatsz, nem fajul...
- Akkor jó... na elég volt Emi? Finom volt? Jól laktál? Örülök... - mosolygott lányára.
- Bemegyek a stúdióba...
- Azt mondtad, hogy ma nem kell...
- Attól még nyitva van...
- Értem én... Nem stúdiózni akarsz, csak messze lenni innen... Okké, menjél csak... Integess apunak picim...
- Jól megvagytok ti nélkülem is... minek zavarjak?
- Mondta azt valaha is valaki, hogy zavarsz?
- Az látszik... tökéletesen megvagytok... Emma már most olyan, mint te... tökéletesen hazudik, falaz neked...
- Mégis, hogy mondja el azt, hogy szoptatom? Még nem beszél...
- Lebuktatott azzal, hogy nem kellett a tápszer...
- Akkor mégiscsak neked segített... Az apja vagy... Kellesz neki...
- Néha erősen kétlem... ilyenkor bánom, hogy nem én megyek Amerikába...
- Menjél te akkor... Már megszoktam, hogy amikor szükségem lenne rád, akkor szarsz rám magasról... - sírta el magát.
- Hééé, ne sírj...
- Könyörgöm Aki... Legalább egyszer támogass engem az életben, és fogadd el a döntésem...
- Elfogadtam... nem ordítottam, kiabáltam... unom az egészet már... hogy köztünk mindig ez megy!
- Inkább ordíts, kiabálj, de ne csináld azt amit most...
- Dehogy ordítok, Emma megijedne... csak legyetek boldogok... én amiben tudok segítek...
- Nem Aki... Nem legyetek... Hanem legyünk boldogok... Mindhárman...
- Érzem, hogy nem akar összejönni...
- Miért nem?
- Mert valami mindig közbejön... de nem baj... lassan megszokom...
- Ha nem kéne rettegnem, hogy elmondjak neked ilyen dolgokat, akkor a mostani kis jelenet se lenne...
- Jó, mondj el mindent, egy szavam sem lesz semmire...
- Ezt már százszor hallottam...
- Akkor mit akarsz még?
- Hogy egyszer végre érts velem egyet, és ne csak visszafogd magad...
- Amit csak akarsz...
- Mindig ezt mondod... közben utálsz, a hátad közepére sem kívánsz... sőőőt... tovább megyek... csak Emi miatt nem válsz!
- Ez nem igaz... Szeretlek, csak néha nehéz veled...
- Már megint hazudsz... inkább hagyj, és legyél boldog... Emma kell? Itt hagyom neked és nem látsz többé!
- Jada megint bután viselkedsz... Én nem hagylak el...
- Jaaa, tudom miért...
- Mert veled akarok lenni... Ezért... Szeretlek...
- Ühhhümm...
- Ezt már annyiszor bizonyítottam... Miért kételkedsz mindig?
- Mert tudom, hogy előbb utóbb tartósan más ágyában kötsz ki...
- Soha...
- Jó, persze... vajon miért nem hiszem el?
- Tudod, hogy én nem tennék olyat... - guggolt elé.
- Én is ezt mondanám...
- Én soha nem tenném meg... hallod? Soha... - simogatta az arcát.
- Csak szíved szerint mennél Amerikába... Sofiához, mi?!
- Dehogyis... Ne lássam többet azt a csajt...
- Mert még annyi hivatásos van... - mosolygott.
- Szomorú, hogy ennyire nem ismersz... - állt fel bánatosan.
- Szomorú, hogy megint itt tartunk... holott én csak Emmának akartam jót...
- Elhiszem... Én meg mindkettőtöknek...
- Akkor nem baj?
- Tehetek már bármit is?
- Igen, megtiltod... és Emi kórházba kerül...
- Egyik megoldás se jó... Miért kell nekem ilyen helyzetekbe kerülnöm? Egyikőtöket mindig szenvedni látlak...
- Én nem szenvedek... én örülök, hogy eszik a baba...
- Ja, ma reggel meg rohantál hányni... Az nekem rohadt szarul esett...
- Az semmi... hát hányszor hánytam terhesen? Meg nem terhesen is...
- De most nem vagy terhes...
- De majd ha nem szoptatok, és végre hajlandó leszel velem lefeküdni, akkor lehetek...
- Nem... Jada ezt már megbeszéltük...
- Nem, azt nem beszéltük meg, hogy miért távolodsz tőlem!
- Lássuk csak... Most műtöttek... Beteg vagy... Pihenned kell... Még egy terhesség veszélyes lenne, de az ellen védekezhetünk... Vigyázni kell, nehogy Emi felébredjen alatta... - számolta az ujján. - Szólj ha folytassam...
- Ahhaa... majd folytatom... Miért hagytad ki, hogy undorodsz tőlem??
- Mert ez nem igaz...
- De így van... de nem érdekel... csináld akivel akarod...
- Veled akarom... Csak akkor amikor egészséges vagy, és tényleg tudnám élvezni, mert tudom, hogy neked is jó, és nem aggódnék, hogy fájdalmat okozok, vagy rontok az állapotodon...
- Blaaahblaaahhh, blaaahh... még valami mese?
- Ennyi... - hagyta magára, de még az ajtóban visszafordult. - Én önszántamból soha nem mennék más nőhöz... Egy nap te fogsz odakergetni...
- Akarod már maaa??? Menj csak! Aztán majd meséld el milyen volt!
Aki nem foglalkozott vele, csak magára hagyta.
- Jövő héten Emma elmegyünk a nagyiékhoz... remélem szeretsz utazni... Kizsebeljük az aput két repjegyre, rendelünk jegyet, és határozatlan időre ott maradunk... Biztos jól érzed majd magad ott... Persze ez titok...

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...