Kés alatt

Az első The Rasmus koncert örömére!! ^^

Aki nemsokára bemehetett Jadához.
- Kicsim... - ült le mellé. - Miért csináltad... miért teszed?? Nézz rám... itt szenvedek, mert te is szenvedsz... szólalj meg, vagy kelj fel, vagy valami... ne halj meg... fogadd be nekem azt a szervet, és menjünk haza a picsába, vagy ahova akarsz, csak kérlek, el innen...
Jada csöndben aludt tovább, és nagyon sápadt volt.
- Jól leszel, majd én vigyázok rád, nem engedem, hogy itt hagyj... hazamegyünk, mindig az lesz amit te akarsz, és nem veszekszünk, megint nagyon boldogok leszünk... Hogy miért kell nekünk pár havonta kórházban lennünk??
Jada nem adta jelét, hogy fel akarna kelni. Majdnem egy teljes napot végigaludt.
- Mikor tér magához?? - kérdezte Aki az orvost.
- Nem tudom... De az alvás jót tesz neki... Nincs semmi baja... - adta be a gyógyszereket.
- És ha igen? Mikor kell felkelnie?? Mikor mehetünk haza??
- Az altató hatása már elmúlt, tehát nemsokára magához tér... És még pár napig megfigyeljük, aztán mehetnek...
- És már nem lesz baj? Túléli??
- Reméljük...
- Még nem biztos??
- Nem... De a nehezén már túl van...
- Nagyon remélem, hogy nem lesz baj...
- Mi is... Egy óra múlva megint jövök megnézni... - ment ki.
- Rendben, köszönöm... - ült vissza. - Jada, kicsim, hallod, túléled... tudom, ügyes vagy, már túl a nehezén... túl fogod élni...
Jada két óra múlva felébredt, és kinyitotta a szemét.
- Édesem... - mosolyodott el Aki.
- Aki? - nézett rá.
- Igen, drágám... itt vagyok...
- Mondtam, hogy visszajövök hozzád... - mondta halkan.
- Tudom, és betartottad... még veszélyben vagy... de már túl vagy a nehezén...
- Mondtam, hogy ne aggódj...
- Már hogy ne aggódtam volna... mostantól nekem nagyon akarj élni, és fogadd be azt a kurva szervet...
- Igyekszem... - mosolygott.
- Vigyázok rád... még nagyjából egy nap, és kiderül... meg ne merj halni itt mellettem...
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem... - próbált nevetni.
- Ne erőlködj... nem szabad... Éjjel beszéltem Emivel...
- Még mindig sokat sír?
- Egyfolytában... ájulásig... akkor alszik el, amikor már nincs ereje sírni...
- Szegénykém... - könnyezett. - Gondolom nem tudlak rávenni, hogy hazamenj hozzá...
- Persze, hogy nem... itt maradok veled, végig...
- Én jól vagyok... Emi viszont nagyon egyedül van...
- Meg fogja szokni... remélem, és hamarosan együtt megyünk... és akkor is sírna, utánad... nélkülem egészen megvan...
- Miért nem hoztad őt is?
- Mert úgy én sem jöhettem volna...
- Hiányzik...
- Nekem is...
- Mikor tarthatom újra a kezemben?
- Nem tudom... talán egy hét... rajtad áll, hogy milyen gyorsan gyógyulsz...
- Az még messze van... Nagyon sokat jelent nekem, hogy itt vagy mellettem... - nézett a szemébe.
- Örülök neki... csak épülj fel nekem, nagyon, de nagyon gyorsan...
- Megígérem... Most már kaphatok csókot?
- Szeretném, de mindennek sterilnek kell lennie... nem szabad...
- Értem... Akkor legalább a kezed kérem... - nyújtotta a kezét.
- Azt sem lehet... majd ha visszamehetsz a szobádba...
- Az még olyan hosszú idő...
- Sajnálom... úgy lehetek itt, hogy megígértem, hogy nem érintkezünk...
- Akkor egy forró csók reménye éltet most engem... - mosolygott.
- Éltessen is, de nagyon... minél előbb kerülj ki innen...
- Úgy lesz...
- Többet ne csinálj ilyet... ne lépj le otthonról...
- Nem volt más választásom...
- De, lett volna... vagy nem tudom... az a levél... szíven ütött...
- Ha elmondom hova megyek, akkor nem engedtél volna el... És kicsit azt is szem előtt tartottam, hogyha nem mennék haza, akkor szép emlékeid lennének rólam... Hogy az utolsó órákat romantikusan, és nem veszekedve töltöttük...
- És közben elaltattál... kizsebeltél... ilyenek...
- De nem ordibáltunk... Azt sajnálom, hogy altatót kevertem a piádba... Máshogy nem tudtam volna elmenni, mert vagy későn alszol el, vagy felébredsz miközben pakolok...
- Akkor sem volt szép dolog...
- Bocsánat...
- Próbálok megbocsátani, de nagyon haragudtam...
- Kérlek ne most... Ha hazaértünk kiabálhatsz majd... megérdemlem... csak ne most...
- Nem fogok kiabálni... amíg aludtál megfogadtam...
- Tényleg nem fogsz? - lepődött meg.
- Nem fogok, élsz... és nekem ez elég...
- Köszönöm...
- Igazán nincs mit... viszont többet ilyen marhaságra egy vasat nem adok...
- Nem lesz rá többet szükség... De viszont mostantól pizzára és sütire költünk... Meg edzőteremre, mert így hamar el fogok hízni... - mosolygott.
- Talán még futja rá... - mosolyodott el.
- Előre élvezem... És majd mindig megyünk étterembe, és kapok rendes csokit, meg fagyizunk... áááá... ezért érdemes élni...
- Pontosan... viszont lehet, hogy megválunk a gyönyörű autónktól...
- De miért?
- Mert sokba kerül fenntartani...
- Jaaaj, ne csinálj úgy, mintha olyan kevés pénzünk lenne... Nyáron úgyis turné...
- Tudom... még gondolkodom rajta... Emma miatt is jobb lenne egy családi autó... amibe nem szűkösen fér csak el...
- De én imádom ezt az autót...
- Én is szeretem... csak tudod kicsi, és sok utána az adó... meg egyebek, de nem terhellek ezzel most...
- Köszi... Még kicsit kába vagyok az altatástól...
- Látszik rajtad... azon gondolkodtam, hogy a szüleid még nem is látták az unokájukat...
- Hátha nem jönnek fel Helsinkibe, akkor most jó ideig nem is fogják... Mert nem hiszem, hogy a közeljövőben utazgatni fogunk...
- Akkor hívd meg őket... nem is értem miért nem jöttek még...
- Majd... Most pihenni fogok sokáig szerintem...
- Jó... de feltétlenül... kezdem azt hinni, hogy nem kíváncsiak a lányunkra...
- Már miért ne lennének kíváncsiak? - csodálkozott.
- Mert lassan két hónapos... és nem jöttek még...
- Majd fognak jönni... Nyugalom... Csak ahhoz el kell szánniuk magukat...
- Én már másnap a repülőn ültem volna...
- Jaaj, Aki ne csináld... Majd hívjuk őket, és szívesen jönnek...
- Remélem is... bármikor szívesen rendelek nekik jegyet...
- Köszönöm... Jaaaj, de megfognám a kezedet...
- Én is a tiédet...
- De sajnos nem lehet... Kár... - sóhajtott, és közben bejött az orvos.
- Jó napot doktor úr... - köszöntek.
- Jó napot... Ááááá... Felébredt... nagyon helyes... - mosolygott.
- Mikor foghatom meg a férjem kezét??
- Még úgy egy nap... A gyógyszerek miatt kell vigyázni mindenre... - adta be neki, majd megvizsgálta a lányt.
- És haza mikor mehetek? A kislányom már vár...
- Az még olyan két három nap... Nyugalom hamar el fog telni...
- És repülhetek haza??
- Hát nem mondanám, hogy nagyon ajánlom, de nem hiszem, hogy baj lehet belőle...
- Az már nem érdekel, megyek hozzá, amint lehet...
- Talán várnunk kéne a repülőúttal... - mondta halkan Aki.
- Nem...
- De jobb lenne, ha pihennél előtte...
- Majd otthon...
- Tudom... Nem lehet téged visszatartani... Akkor köszönjük doktor úr...
- Nincs mit... - ment ki.
- Egy teljes nap... Hosszú... - mondta Jad.
- Igen...
- Csak kibírom valahogy... - mosolygott.
- Persze...
Jada az elkövetkező napot szinte végigaludta, majd nagy sokára áttolták az intenzívről a szobájába.
- Könyörgöm... csókolj meg!
- Már én is erre vártam... - hajolt oda, és röviden és lágyan megcsókolta.
- Még mindig szeretsz... - mondta boldogan.
- Én téged mindig... - fogta meg a kezét.
- Pedig nem vagyok fair veled...
- Miért nem? - simogatta az arcát.
- Mert ezt tettem...
- Most nem érdekel... Élsz és ez a lényeg...
- Mesélj valami szórakoztatót... ne legyünk ilyen patetikusak...
- Felhívod Emit? - mosolygott.
- Ha utána megnevettetsz... amúgy szép, hogy hívom... telefont...
- Persze, hogy megnevettetlek... - mosolygott, és nyújtotta a mobilját.
- Szia Lili... - mondta Jada, amikor a lány felvette a telefont.
- Istenem Jada... De jó hallani a hangodat... - könnyebbül meg Lil.
- Köszi... adod a kislányomat?
- Persze... Kezdi megszokni itt... Már csak a nap felében sír... De még mindig sokat...
- Szegénykém... akkor kérem szépen...
Lili odatartotta Emma füléhez a kagylót.
- Kicsim... anya az... igen, ne sírj, nevess... én vagyok... ha tudnád, hogy hiányzol... az apa is itt van... ő is alig várja, hogy veled legyen... mi jól vagyunk, de ahogy hallom kicsim, te nem... pedig vigyáznak rád... pár nap és otthon leszünk és el nem engedlek...
Emma már nem hagyta abba a sírást anyja hangjára.
- Mi baj? Hát beszélünk... mit szeretnél még??? Aki, nincs itt a laptopod?
- Sajnos azt nem hoztam...
- Hát kicsim nem láthatjuk egymást... de hallasz... ne sírj... cccsss... nyugodj meg... 3 nap... nem lehetsz ennyire anyámasszony katonája...
Emma tovább sírt.
- Akkor sajnálom édes... 3-4 nap, és otthon leszünk... - tette le. - Szenved... utál... gyűlöl!
- Csak nagyon hiányzunk neki... Amint lát majd minket megnyugszik...
- Remélem... - szomorodott el nagyon.
- Nyugalom... Emma nagyon vár mindet... - mosolygott.
- Ühhhümm... vidíts fel...
- És hogyan édesem? Egy szavadba kerül...
- Mesélj valamit, akármit... hogy van Sanna? Bár nem vicces... de biztos esküvőt szervez... és milyen jó, hogy Olival... most itt lehetsz...
- Sanni jól van... És én vagyok a legboldogabb, hogy Olit választotta... Azt várom már, hogy mikor fog elénk állítani esküvő előtt, hogy terhes... Ahogy ismerem a húgomat elintézi... - nevetett.
- A húgod nem olyan, tényleg nem...
- Jaaaaaj, dehogynem... Véletlenek bármikor vannak...
- Mit tudsz amit én nem??
- Jó kérdés... - nevetett.
- Naaa mesélj...
- Hát amikor eltűntél úgy gondoltam, hogy Olivértől kérek segítséget, hogy utánad jöhessek... Hát benyitunk az irodájába... Sanni félmeztelenül fönt az íróasztalon... Olivér slicce már lehúzva... Még jó hogy nem 10 perccel később érkeztünk...
- Júúúúúj, Sanna... - röhögött. - Ááááá, gondold el... rájuk nyitsz... Sannát épp nagyban dugja Oli... minden telibe... a bátyja... fúúúj... istenem... tízmillió éve nem láttam pornót...
- Nekem mondod... Húúúú, mi lett volna akkor, még belegondolni is szörnyű... - nevetett. - Pont a húgomat látni szex közben... Juuuuuuujjj...
- Húúúú... ne is mond, hogy szex, mert akkor kezd minden bajom lenni... most, hogy helyre tették a hormonjaimat... húúú, de kellenél...
- Jó, akkor beszéljünk másról... - mondta gyorsan.
- Arról, hogyha hazamegyünk két órán keresztül csak szopogatom a farkad... és csak úgy folyni fog belőle a számba a geci... és én nagyon fogom élvezni...
- Ne is álmodj róla édesem... Pihenni fogsz egy ideig, aztán ha akarod akármikor a rendelkezésedre állok...
- Majd a repülőn pihenek... aztán egész nap Emma... és egész éjjel te... én most olyan boldog vagyok, hogy el sem hiszed...
- Szerintem egész este is Emma lesz, mert nekem nagyon hiányzik...
- Nekem is... de éltet, hogy nemsokára látom...
- Talán kivételesen aludhat majd mellettünk az ágyban... - mosolygott.
- Komolyan mondod?? - örült.
- Persze... Ő is megérdemli ezután a pár nap után...
- Alig várom már, hogy mellettünk aludjon, hogy a kezembe legyen... hiányzik... mint rajtad kívül soha, senki..
- Még szép, hogy hiányzik... A lányod... De most pihenj... Aludj... Úgy hamarabb indulhatunk majd haza... - mosolygott.
- Rendben... - mosolygott, behunyta a szemét, és elaludt. Aki végig vigyázott rá, és a kezét simogatta.
Két nap múlva indulhattak haza.
- Siessünk lent vár a taxi... Hamarosan indul a gép... - mondta Aki.
- Köszönünk mindent... viszlát... - búcsúztak, majd a reptérre mentek.
- Gyere, ülj le amíg várunk... - ültette le a váróban.
- Jól vagyunk... inkább vegyünk csokit...
- Még kímélő kajákat ehetsz csak... De amint lehet ehetsz csokit is... Hozzak vizet, vagy valamit inni?
- Akkor nem kérek semmit, köszi...
- Csak szólj nyugodtan...
- Persze, tudom... - mosolygott. - Édes vagy...
- Felhívom Laurit, hogy jöjjön ki elénk a reptérre majd...
- Mehetünk taxival is... legyen csak Emmával...
- Nem, jobban örülnék, ha Lauri jönne...
- Szerintem mindegy... a taxi is ugyanolyan jó...
- Nem baj... Áááá, gyere, menjünk... - segítette fel, és átkarolva támogatta.
- Aki... jól vagyok...
- Attól még segítek... Csak szólj, ha kifáradtál, akkor leülünk egy kicsit...
- Köszi, de nem kell támogatni, mint egy nyomorékot... picit fáj a műtét helye, de semmi más...
- Ha engednéd, én végig ölben vinnélek... Legalább ezt a kis segítséget ne utasítsd vissza...
- Jó, de majd inkább alszom a válladon...
- Rendben... - mosolygott.
Hamarosan felszállt velük a repülő, és Jada tényleg pillanatok alatt elbóbiskolt Aki vállán.
Aki csöndesen vigyázott Jada álmára, még megmozdulni se mert, nehogy felébressze.
- Kicsim... Amszterdamban vagyunk... Át kell szállnunk... - ébresztette fel.
- Mi? Ja, jó, persze... - nézett fel álmosan.
- Gyere, menjünk... - nyújtotta neki a kezét. - Le kell szállnunk...
Jada követte Akit, és leszálltak a repülőről.
- Már csak három óra és otthon vagyunk...
- És láthatom Emmát... - mosolygott.
- Igen... - ültek le a váróban, majd nemsokára felszálltak egy másik gépre.
Három óra múlva megérkeztek Helsinkibe, és Lauri várta őket a reptéren.
- Emma? - kérdezte azonnal Jada. - Elhoztad??
- Épp aludt, amikor elindultam, úgyhogy otthon maradt... Hogy vagy?
- Jól, köszi... siessünk...
- Jó, persze... gyertek... - nyitotta ki a kocsiajtót.
Hamarosan Lauriékhoz értek, és Jada boldogan ment be.
- Lili... - ölelte meg. - Emi?
- Annyira örülök, hogy látlak... Gyere gyorsan... Már nagyon vár téged... - vezette fel.
- Istenem... úgy hiányzott... - mentek fel a szobába, ahol Emma sírdogált, és Jada egyből felvette, majd magához szorította. - Kislányom... itt vagyok...
Emma azonnal felismerte, és elcsöndesedett.
- Hiányoztál picim, de nagyon... alig vártam, hogy itt legyek veled... - ringatta.
- Na egymásra találtatok? - ölelte át Aki Jadát hátulról boldogan.
- Igen, csendben van... végre... tessék... - nyújtotta Akinak.
- Maradjon csak nálad... Megérdemled... - puszilta meg. - Ááááááá, Timo... De rég láttalak... - vette ölbe a fiút.
- Igen kicsim, többé nem lesz ilyen... együtt leszünk... mindig... soha sem hagyunk itthon...
- Jó látni így benneteket... - mosolygott Lil.
- Köszi... - mosolygott.
- Emi... - mondta Timo. - Csend!
- Jaaaaaaj, nézd, most nem sír... Mert az anyukája itt van vele... - mosolygott Aki.
- Emi.... Emi... - nyúlt felé.
- Bizony... Hogy tudja már a nevét... - mosolygott Jad.
- Csak nem tetszik neked kishaver? - kérdezte Aki.
- Emi... - nevetett.
- Ohhh, szóval kinézted magadnak...
- Naaaa, Emi... Az első férfi akit magadba bolondítottál... Anyu büszke rád... - puszilta meg Jada.
- Timo el sem akart mászni Emma kiságya mellől... - mondta Lil.
- Érzem, hogy ezeket majd tini korukban le se lehet vakarni egymásról... - nevetett.
- Szerintem se nagyon... oda kell majd figyelni rájuk...
- Bizony... - helyeselt Aki. - Kicsim, szerintem induljunk haza...
- Jó, okké, vigyük haza ezt a kis édest...
- Bizony... Na sziasztok... És köszi még egyszer, hogy vigyáztatok rá... - köszönt el Lauriéktól.
- Szívesen, bármikor... sziasztok... - kísérte ki őket Lau.
- Ááááá, de jó ez a kis csönd... - mosolygott Lil.
- Lili... nem akarom elrontani most a kedved... de muszáj lesz...
- Valami baj van?
- Ahha... kicsit nagy baj...
- Mi történt? - ment oda hozzá aggódva.
- Jaj, ennyire nem kell megijedni, csak el kell utaznom...
- Elutazni? Hova? Mikor?
- Április utolsó hetében... Amerikába...
- De... de... én azt hittem a lemezfelvétel majd ősszel lesz...
- Igen, csak most megyek megbeszélésre az új producerrel... még nem találkoztunk... úgy néz ki, hogy csak én megyek... Pauli marad a produceri feladatok miatt...
- És meddig?
- Egy hónap...
- Egy hónap? Ne máááááárr... Nem elég a turné, és a lemezfelvétel?
- Sajnálom... nem tehetek róla...
- De minek ennyit utazgatni? Más is el tudja intézni...
- Ki más??
- Nem tudom... Valamelyik emberke, aki a stúdióban dolgozok... Mit tudom én... Csak ne te...
- De nekem kell... itt én vagyok az ész...
- Ne meeeeenj... Maradj...
- Muszáj kicsim... csak egy hónap...
- Neeeeeeeeeeeeeeee... - ölelte.
- Deee... sajnálom...
- Nem engedlek el... Itthon maradsz szépen velünk... - szorította erősen.
- Nem tudok... hidd el, én is nagyon nagyon sajnálom...
- De miért pont egy hónap? Rövidebb idő alatt nem lehet elintézni?
- Sajnálom, ők kérték...
- Miért mindig te? Miért?
- Mert vagy én megyek vagy Pauli...
- Hát menjen Pauli...
- De Pauli írja a többi bandának a zenét, ő vesz fel velük lemezt, neki kell maradnia...
- De menjen ő... Neki nincs otthon két gyereke és terhes felesége...
- Hidd el, ezt is fontolóra vettük, és így is akartunk... de most két bandával dolgozik, ha ő elmegy, akkor minden csúszik...
- De én nem akarom... - temette az arcát Lau pólójába.
- Ezen ne hisztizz, légyszí...
- Leszel te itthon egyáltalán egy hónapot egyhuzamban ebben az évben?
- Peersze... egész decemberben...
- Csodás... - engedte el, és otthagyta ahol volt.
- Nem tehetek róla... ez a munkám... és sokszor jövök majd...
- És ez most vigasztaljon engem?
- Nem tehetek róla...
- Jó, persze... De akkor se jó... Csak szólok, ha augusztusban lekésel a szülésről, húzhatsz a francba, mert ebbe a házba be nem teszed többet a lábad...
- Itthon leszek... csak hívsz, és itthon vagyok...
- Ahha, persze... Hány óra késéssel számítsak rád?
- Naa, nem olyan tragikus... két hetet itthon leszek...
- Aaaaaaaaztaaaaaaaa... - gúnyolódott.
- Hát jó... én hozzád próbálok igazítani mindent, de ha te ezt nem érted meg...
- Ezt nem lehet hozzám igazítani... Megint szülök két hónappal előbb, és akkor mi lesz? Ide jösz, gyorsan vetsz rá egy pillantást, és már mész is mert koncert van?
- Ne szülj két hónappal előbb!
- Kössz... Ha én mondanám meg mikor csodás világ lenne...
- Akkor is, fejezd ezt be... el kell mennem, ez van, ezt kell szeretni... azért nem szólsz, amikor egész nap itthon vagyok...
- Hát jó... Menjél... Mit zavar engem...
- Szörnyű amit csinálsz... ez a munkám, és kész...
- Bezzeg, ha nekem lenne munkám kiborulnál...
- Nem vagy rászorulva, és nem is értesz semmihez...
- Na kössz... Ez fájt... Mondja az, akinek még érettségije sincs...
- Mert nem is kell, hogy legyen...
- Igaz... Akkor én azt a három év egyetemet csak elpocsékoltam...
- Hát kábé...
- Na hagyj békén... - ült le a kanapéra.
- Most mit háborodsz fel ezen??!
- Csak szólj, ha neked csak egy hülye liba kell, két mellel, akinek nincs saját véleménye... Nehogy eszembe jusson visszamenni az egyetemre diplomáért...
- Nincs is sok értelme visszamenned... de amúgy meg nem vagy hülyeliba...
- Na tudd... Egy: Most igenis úgy kezelsz mint egy hülye libát... Kettő: Visszamegyek majd az egyetemre, és megszerzem a diplomát, még ha beledöglök is... És három: Rohadtul örülnék, ha néha engem is megkérdeznél ilyen ügyekben, és nem csak közölnéd, hogy így lesz és kész, befoghatom a pofámat... - mondta dühösen.
- Na egy: nem kezellek úgy, mint egy hülye libát...Kettő: jó ideig úgysem tudsz visszamenni az egyetemre, három gyerekkel itthon...És három: Nem hiszem, hogy erről meg foglak kérdezni, ugyanis a három és fél év alatt még egyszer nem tudtad felfogni, hogy ha hisztizel, ha nem, nekem akkor is el kell néha mennem!
- Néha? Tudd meg nekem ez a néha nagyon is soknak tűnik... Egyszer be fog telni a pohár, és akkor majd választanod kell köztünk, és a banda között...
- Nem fogok választani köztetek!
- Pedig fogsz, mert tudd nekem nem olyan pasi kell, akit néha látok két hétre...
- Hát akkor keress magadnak olyat!
- Egyszer az lesz a vége, és majd csodálkozol mit keresek másik pasi karjaiban...
- Hát tudod mit? Menj, menj csak... csináltasd fel magad mással is... nekünk nem fogsz hiányozni!
- Neked... Nem képzeled, hogy a gyerekeket itt hagyom neked... - nevetett.
- Esélyed sem lenne megkapni őket...
- Ahha, persze... És te két koncert között vigyázol rájuk? Vagy az épp aktuális kurvádra bízod őket?
- Ne merj velem így beszélni... Rendesen fel tudnám őket nevelni... neked ők is csak azért kellettek, hogy magadhoz köss egy életre... stílusos megoldás mondhatom...
- Aaaah... Értem... Szóval te csak a gyerekek miatt vagy velem?
- Nem azt mondtam...
- Dehogynem...
- Nem... csak néha olyan mintha gyűlölnél...
- Inkább te szarsz néha magasról a fejemre... Hát nem fogod fel, hogy utálom, ha távol vagy?
- Hát nem fogod fel, hogy én sem azért megyek, mert húúú, de jóó egy kis csönd??!
- Akkor ne menjél... - könnyezett.
- De mennem kell... lehet, hogy az ősszel ti is jöhettek... emiatt ne sírj...
- Hiányozni fogsz...
- Ti is nekem... de majd sokat beszélünk, ígérem...
- Ajánlom is... - ölelte meg.
- Na nyugi... ne ordítozzunk ilyenkor egymással... hidd el ordítoztam én Paulival, hogy menjen ő... de be kellett látnom, hogy én kellek...
- Vigyél minket is... - sírt.
- Most nem lehet... te jöhetnél... de a picik... hát... zavarnának... majd az ősszel... amiről a producer hallani sem akar... de lesz rá egy hónapom most, hogy hipnotizáljam...
- Nagyon ügyes legyél... - mosolygott.
- Muszáj lett... Aki is megbízott a feladattal...
- Igaz... Akkor mennyi idő múlva mész?
- Nagyjából két hét... még kell valaki aki elkísér, aki mindenben segít, rendeléseket intézi, meg minden szart, amihez én nem értek...
- Megyek én... - jelentkezett.
- De a srácok...
- Igen, tudom... - sóhajtott. - Minden szabadidődben a telefonon lógjál majd... Ez parancs... Meg webcam, vagy akármi, de többet akarok hallani rólad, mint az eddig utazásaidon...
- Igyekezni fogok... de nagyon...
- Ajánlom is... Mindig nagyon fogom várni, hogy hívjál... - csókolta meg.
- Te is hívj nyugodtan bármikor... nem akarom majd felébreszteni a gyerekeket...
- De nem tudom, hogy mikor érsz majd rá...
- Neked igyekszem majd mindig... én igazodom hozzád...
- Köszi... Akkor élvezzük ki ezt a kis időt... A szülinapodat ugye még itt töltöd?
- Ahha... utána megyek el...
- Akkor jóóó... Hatalmas ajándékot kapsz majd tőlem... - vigyorgott.
- Tényleg... na és mi lesz az? Áruld eeeeel! - nézett rá csillogó zöld szemekkel.
- A meglepi része titok... De utána választhatsz, hogy bilinccsel vagy anélkül...
- Utoljára még méretet akarok rólad venni, hogy amikor hazajövök érezzem a különbséget...
- ÁÁÁÁááá, értem én... Pedig azt hittem szívesen megkötöznél... De ha nem... - vigyorgott.
- Téged?? - vigyorodott el.
- Ahha... De ha nem akarod... - mosolygott színpadiasan.
- Nem foglak... mert megmaradna a helye a csuklódon... a nőgyógyászod meg lesne, hogy mit művelek veled...
- Nyugodtan édes... Az én kezemen nem látszik meg... Mert nem akarok mindenáron szabadulni, mint egyesek...
- Nem, nem foglak... vannak még biztos ötleteid...
- Ahhaaaa... A bilincs egyik fele rám, a másik rád... A kulcs meg ki az ablakon... - csókolta meg, és végigsimította a mellkasát.
- Jaj, de perverz vagy... - nevetett, amikor Mikko sírva a lábához mászott.
- Jaaaj, mi a baj édesem? - vette fel Lil.
Mikko csak sírt tovább, miközben Timo boldogan dobálta apja cd-it.
- Jaaaj, Timo nem szabad... - szaladt oda Lauri menteni a gyűjteményét.
- Ne... - kezdett sírni, amikor apja kivette a kezéből a lemezeit.
- Nem picim... Ezek drágák, és nem szabad dobálni őket... - vette kézbe.
Timo most már szinkronban ordított Mikkóval.
- Drágáim neeeeee... Anyu épp készült leteperni apátokat... - csitítgatta őket.
Ez a piciket nem érdekelte, csak hangosabban sírtak a cd-kért.
- Nem, nem... Azok nem játékok... Parancsoljatok... - mutatott pár játékot. - Vagy mit szólnátok ahhoz, ha aludnátok? Anyu had tegye azt amihez kedve van... - nevetett Lau.
Hisztiztek tovább a cd-kért.
- Na jó... Egyet... - adott nekik oda egy üres tokot.
Timo kinyitotta, addig megnyugodott, majd amikor meglátta, hogy üres folytatta az ordítást.
- Nem verted át... - röhögött Lil.
- Hoppáá... hát tényleg nem...
- Tessék... - adott nekik üres cdt a számítógéptől.
Mindketten boldogok lettek, és azonnal a szájukba vették.
- Szép fényes mi? - puszilta meg őket.
- Heeehhh... - vigyorogtak.
- Kis imádnivaló apróságok... Gyertek menjünk fel játszani... - mentek fel a hálószobába.
Boldogan hagyták magukat felcipelni, egy-egy cd-vel a kezükben.
A szomszédban Aki nagy nehezen befektette Jadát az ágyba, hogy pihenjen.
- Add ide Emit...
- Parancsolj... - nyújtotta. - Milyen nyugodt mióta velünk van...
- Igen, úgy szeretem... Képzeld kicsim... velünk aludhatsz... de most kapsz enni... már rég nem kaptál tőlem... - vette le a felsőjét.
- Jada, nem lehet... Gyógyszereket szedsz... Emlékezz...
- Jaaaa... tényleg... ne haragudj kicsim... még nem lehet... - vette vissza. - Meddig nem lehet?
- Hát a gyógyszereket még pár hétig biztos szednek kell... Csinálok neki tápszert... - sóhajtott.
- Tááápszert?? - állt sírásra a szája.
- Ami tejet itt hagytál, már elfogyott...
- De ő még nagyon pici...
- Tudom... De ez van...
- Ne haragudj Emma... nem ezt akartam... - ölelte magához. - Ha tudom, akkor nem...
- Ez hozzá tartozott Jada... Te választottad...
- Nem tudtam...
- Neeeeeeeeeemm??? - lepődött meg.
- Hát, hogy utána gyógyszerek kellenek azt nem...
- Nem volt leírva abban a levélben?
- Háááát... - nézett furán. - Lehet, hogy benne volt...
- El se olvastad?! - döbbent le halálosan, és le kellett ülnie.
- Felét úgysem értettem volna!
- Jada semmit nem írunk úgy alá... Ezt jegyezd meg...
- Anyukám is mondta régen... azt mondta vigyázzak, mert még bajom lesz belőle... És lám... aláírtam az anyakönyvvezetőnél a papírt, hogy a feleséged leszek...
Aki hatalmas szemeket meresztett rá.
- Na, csak vicc volt... nem nevetsz?
- Nem volt vicces... - morogta.
- Nem akartalak megbántani vele... tényleg viccnek szántam...
- Jó, hagyjuk... Hozok Eminek kaját... Nehogy éhes legyen...
- És nem lehetne, hogy más etesse??
- Nem... Te fogod etetni... Még cumisüvegből is...
- De... tápszer... valaki más tudná szoptatni...
- Ha tudná, se engedném... Te vagy az anyja... Más ne szoptassa...
- Jó, megértem... de ez nem jó neki... neki anyatej kell...
- Majd kap idővel... Vigyázunk, hogy még akkor is legyen tejed... Addig sajnos marad a tápszer... De csakis a legjobb fajta, és legegészségesebb...
- Jóóó... sajnálom Emma... - kezdett sírni.
Emma látva, hogy Jada sír, és ő is szintén rákezdett.
- Ne, te ne sírj többet, már sírtál eleget... most csak én... te csak nevess...
- Hagyd abba te... Akkor ő is abba fogja... - mosolygott Aki, és megpuszilta őket.
- Igyekszem... de te is tudod, hogy tönkreteszem...
- Dehogyis... Sok baba él tápszeren... És a mi Eminknek mindössze néhány hétig kell...
- És utána mindig csak belőlem...
- Természetesen... - mosolygott.
- Ne félj... csak pár hét... és utána legalább egy évig szoptatlak...
- Olyankor már rendes kaját fog kapni...
- Meg szopni...
- Jó, majd meglátjuk... Jaaj, máris kapsz... - simogatta meg nyöszörgő lányát, és elsietett a konyhába.
- Nagyon rendes apukád van ám... - mondta Jada a kislányának. - Húúú, hogy fogod gyűlölni majd 15 év múlva, amikor majd mindenbe belepofázik... de akár hogy is... én imádom... szeret minket, kedves, mindent meg tesz értünk, jó fej, eszméletlen pasi, és nagyon jó az ágyban... na persze ez az, amit nem szabadna előtted mondanom, de az én lányom vagy... a lényeg, hogy apád a főnyeremény, és én nagyon, de nagyon szeretem, és meglátod, te is fogod... ha rájössz, hogy nem rosszindulatból nem engedett el valahova...
- Itt vagyok... - jött vissza Aki mosolyogva, egy cumisüveggel a kezében.
- Köszi... - vette el Jada, megnézte a kezén, hogy nem túl forró-e, és elkezdte etetni a kislányát.
- Aranyos dolgokat mondtál neki... - ült oda melléjük, és Jadit figyelte.
- Hallottad?
- Nem az egészet... Úgy a jó az ágyban résztől...
- Hoppáá... - mosolygott. - Mindig mindent meghallasz... talán magyarul kéne Emmával beszélgetnünk...
- Neeee... Jó hallgatni, hogy miket mondasz neki... Jólesett ezt hallani... - csókolta meg.
- Örülök, hogy tetszett... de attól még lehet, hogy átállok a magyarra vele...
- De akkor félig magyarul, félig meg finnül fog megtanulni... És utána nagyon nehéz lesz csak az egyik nyelvre szoktatni...
- Nem kell aggódnod... mind a kettőt tökéletesen fogja beszélni... ugye édes? És inkább csak akkor beszélek hozzá magyarul, ha nem vagy itthon... úgyis lesz, hogy hosszú időre elutazol...
- Ne bonyolítsuk szegény gyerek életét két nyelvvel ilyen picin...
- Más gyerekek is ilyen picin kezdik... és belőlük lesznek a legtökéletesebb felnőttek...
- Hát én nem vagyok benne teljesen biztos...
- Én igen...
- Majd ha nagyobb lesz...
- Akkor már nem fog neki menni...
- Na jó... Egyelőre hagyjuk... Még úgyis nagyon pici...
- Mikortól mész dolgozni?
- Nemsokára megyünk majd próbálni... Sajnos Lauri nélkül, de attól még nekünk dolgozni kell...
- Sejtettem, hogy elkezditek... és Lau miért nem?
- Amerikában lesz... Intézi a lemezfelvételt...
- Húúú, de jóó... de jó, hogy nem te... mondjuk elmennénk veled...
- Hát nem jó... Szegény Lauri... Ott van Timo és Mikko, és Lil terhes... Így kell elmennie... Jó kis jelenetet rendezett állítólag, hogy Pauli menjen, de nem sikerült...
- Ohhh, szegény Lili... sajnálom őket... de menjenek Lauval!
- Nem mehetnek... Csak Lau plusz egy fő, aki segít neki a dolgokat intézni...
- Engem senki sem tarthatna vissza... Lilit sem fogja senki!
- Majd kiderül... De még segítenünk kell majd neki eldönteni ki kísérje el...
- Te nem!
- Nem nyugi... Maradok itthon... - mosolygott. - Hmmm... De valakit találni kell... Nincs ötleted?
- Mire kell ember??
- Szervezni, mindent pontosan meghallgatni, segíteni Launak... nem bonyolult feladat, de annál fontosabb... Igazából gondoltam a hugimra...
- És ő miért nem jó?
- Szerintem jó, gondoltam kikérem a véleményed... Még senkinek nem mondtam... Ilyet tanul, jó gyakorlat lenne...
- Szerintem örülne neki... Jó kis tapasztalatszerzés lenne a részéről...
- És szerinted hajlandó elutazni egy hónapra?
- Szerintem biztos rátudnád venni... De mindenképp próbáld meg...
- Hát csak... ha más nem, Amerika és a fizetés elcsábítja Oli mellől...
- Egy hónapig kibírják egymás nélkül... Sanninak is tetszeni fog a munka...
- Remélem... akkor holnap felvetem a srácoknak...
- Helyes... Na elég volt picim? Megértem... biztos borzalmas... - tette le a cumisüveget.
- Egész szépen ette...
- De nem ugyanaz... Talán egy kicsivel hamarabb is abbahagyhatnám a gyógyszerszedést... - nézett Akira óvatosan.
- Neeem, Jada, szó sem lehet róla... és igazából... a gyógyszer szedésének az abbahagyása után egy hónapot várnod kellene...
- Egy hónapot? Neeeeeeeeeeeee...
- Nem tudom Jada... beszélünk majd több orvossal... méregteleníteni kell a szervezetedet...
- Rendben... A lehető leghamarabb szoptatni akarok...
- Majd meglátjuk... egyelőre rád kell a legjobban vigyázni... persze Emi nagyon fontos... de most te vagy az érzékenyebb...
- De én jól vagyok...
- Nem, gyenge vagy...
- Dehogyis... Már jól érzem magam... Csoki?
- Még azt sem lehet... Figyelj... gondolkoztam...
- Miről?
- Így nem hagyhatlak majd itthon benneteket... mi lenne, ha feladnám a bandát?
- Nehogy... Aki, eszedbe se jusson...
- De nem hagyhatlak itt titeket egész nyárra...
- Majd megint átköltözök Lilihez... Kölcsönösen segítenénk egymást...
- De nem... vigyázni akarok rátok... A zene már nem olyan fontos... csak ti...
- A zene az életed... Mindig is az volt...
- Lehet itthon is zenélni...
- De te a koncerteket élvezed... Soha nem akarnám, hogy otthagyd a bandát... A koncertek időpontjai megvannak már?
- Ahha... végig a nyár... néha max 3 nap szünet, augusztusban 2 hét szünet, szeptemberben koncertek, majd szeptember végétől október végéig itthon... aztán Amerika, és decembertől itthon... és január Amerika, remélem február nem... és aztán album... és koncertek... én ezt nem akarom... Hogy utazgassak, amikor ti itthon vagytok?
- Úristen... De megterveztétek előre...
- Tudom... nekem ez nem kell... beleuntam... vége... veletek akarom tölteni minden időmet...
- Ne szállj ki... A kedvemért...
- De milyen jó lenne már mindig itthon veletek...
- És miből élnénk meg?
- Hááát... az ne a te gondod legyen...
- De az én gondom is... Nem akarom, hogy Emi bármiben is hiányt szenvedjen...
- Figyelj... lehet, hogy nem lenne akkora a luxus, de legalább itt lennék...
- És boldog lennél?
- Persze!
- Nem hiszem... A banda már mittudomén hány éve az életed része... Nem szakítalak el tőle...
- Nem tudom Jada, gyötör a bűntudat, hogy ezt csinálom...
- Csináld csak... Szereted... Velünk is sok időt leszel...
- Alig... hisz most soroltam fel...
- És gondolod, hogy nem leszünk veled végig a későbbi turnék alatt? - mosolygott.
- És ha ovis lesz... iskolába jár?
- Hátha iskolás lesz, akkor persze maradunk... De majd akkor kevesebbet turnéztok...
- Annyira megértő vagy!
- Ez a legkevesebb, azok után, hogy így megbocsátottad, hogy csak úgy leléptem...
- Hiszen élsz és virulsz nekem... még szép, hogy megbocsátok...
- Pedig én attól rettegtem, mikor eljöttem, hogy a torkomnak esel ezért...
- Akartam is... csúnya dolog volt... elaltatni, kizsebelni... és úgy elaltattál, hogy fel sem kelek, ha netán Emmának baja van... Erre nem gondoltál?
- De... Nagyon féltem, hogy baj lesz... De... de... értsd meg kérlek, hogy nem tehettem mást... - könnyezett.
- Jó, nyugi, ne sírj... - törölte le az arcát.
- Amikor megjelentél ott a kórházban nagyon megörültem... Aztán azt hittem, menten ordibálni fogsz... De nem...
- Nem... nem, megfogadtam, ha rendben leszel nem ordítok, olyanok leszünk... mint... mint az öngyilkosságod után...
- Az csodás lenne... - mosolyodott el.
- Ugye? Az olyan jó volt...
- Akkor újra úgy... Megbeszéltük...
- Okkéé... én nagyon igyekszem... odaadod egy picit a kis tündért?
- Persze... Parancsolj... - nyújtotta.
- Köszi... gyere te kis mézesbukta... - vette az ölébe. - Istenem... szebb vagy, mint az anyukád...
- Héééééééééé... - nevetett Jad.
- Na, azért csak annyival, hogy te bébi vagy...
- Na azért... Még féltékeny leszek...
- Lehetsz is... új szerelmem, már nagyjából két hónapja ez a kis pöttöm...
- Tudtam én, hogy nem bírod ki egyetlen nővel...
- De nem ááám... és ha jobban leszel akkor sokat sétálunk végre... ráfér már a friss levegő, már nincs hideg... és had lássa mindenki, hogy két nőt bolondítok egyszerre...
- És milyen szerencsés két nőt... - puszilta meg. - Hmmmm... Nincs kedved fürödni? - vigyorgott.
- De szívesen megfürdetem, te addig pihenj csak...
- Úgy gondoltam, hogy te és én fürödnénk...
- Jaaa, hát... ööö... nem is tudom...
- Deee... Olyan jó lenne... Te mondtad... Mint az öngyilkossági kísérletem után...
- Szóval úgy... - mosolygott. - Még gyenge vagy... talán egy-két hét múlva...
- Nyugi nem is akartam odáig elmenni... Deeee... A lábamnak kilométerhiánya van... Rég játszott egy kicsit rajtad...
- Jada, ne, pihenj inkább... neked készítek egy forró fürdőt... de ne fáradj...
- Nem fáradság... Ígérem eszemben se lesz továbbmenni...
- De neked most pihenned kell, és minden fáraszt... különben sem szeretem amikor csak nekem jó... ebben neked semmi jó nem lenne... úgyhogy nem édesem...
- De nekem is jó... Már a tudat, hogy örömet szerzek...
- Neeeem... az nem olyan...
- Tudom, hogy akarod... Mindig akarod, csak soha nem vallod be...
- Szívesen fürdök veled együtt, mert gyönyörű vagy... de semmi több...
- Egy picivel se?
- De... ha akarod átölellek...
- És annál több?
- Annál ma nem... majd csak akkor ha mindkettőnknek jó lehet...
- Hát jó... - sóhajtott.
- Na de ha Emmát megfürdettem, és elaludt, akkor készítek magunknak is vizet, jó lesz?
- Tökéletes... - mosolygott.
- De nem izgatsz fel...
- Megpróbálom visszafogni magam...
- Majd én lefogom a kiskacsóidat...
- Nehogy azt hidd, hogy csak kézzel tudlak felizgatni... - vigyorgott.
- Hanem még mivel... mivel lepnél meg??
- Hmmm... Lábbal... Szájjal... Akármimmel ha kell... De ha csak beszélnék izgató dolgokról, neked már az is sok lenne...
- Ha mellettem ülsz a kádban akkor se a lábaddal, de a száddal nem mész sokra... de olyat mondani sem tudsz, ami úgy felizgat, hogy engedjek...
- Fogadunk? - vigyorgott.
- Fogadunk... nem fog menni...
- Most tényleg azt akarod, hogy felizgassalak? Az előbb azt mondtad, hogy ne...
- Mondom, hogy nem tudsz felizgatni!
- Dehogynem... - lépett oda hozzá.
- Nem fog menni, és ülj csak le... mert vigyáznod kell magadra...
- Jól vagyok... Nyugi...
- De feküdj csak vissza, takarózz be...
- Jó, jó... Értettem doktor úr...
- Na úgy... én most megfürdetem Emmát... addig maradj csak szépen ágyban...
- Persze... Pamiiiii.... Gyere kiskutyám... - hívta az ágyra.
- Most ne másszon be melléd az ágyba...
- Akkor kimegyek hozzá... - állt fel.
- Nem, nem mehetsz ki... majd én megcsinálok mindent, te csak maradj az ágyban...
- Jól van... Megadom magam... - mászott vissza az ágyba.
- Na azért... légy nyugton, amíg Emma pancsizik... igaz nagylány? Ma az apu fürdet egyedül, hát nem szuper??
Aki és Emma bevonultak a fürdőszobába.
Jada nem bírta ki, hogy ne álljon az ajtóba, és vegye fel a fürdetést, majd közelebb is ment a kamerával.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...