Kés alatt

Az első The Rasmus koncert örömére!! ^^

Felöltözött, majd lecipelte az előszobába a bőröndjét, és előtte elvette Aki bankkártyáját.
Míg a taxira várt csendben figyelte alvó férjét, és sajnálta szegényt, hogy mit fog érezni, amikor felébred.
Még adott egy utolsó puszit, majd kiment, mert megjött a taxi, és könnyes szemmel mondta a sofőrnek, hogy a reptérre.
Reggel Aki nagyon kómásan, fájó fejjel ébredt fel Emma sírására.
- Jaj, picim... megyek... Jada, a fürdőben vagy? - kiabált.
Nem érkezett válasz, csak Emma jelezte, hogy éhes.
- Jó, akkor megyek én... - állt fel, és egy papírlap leesett a földre.
Felvette a földről, széthajtotta, és olvasni kezdte.
Már a megszólításból érzete, hogy itt baj van, és egyre inkább elkomorodott.
- Nem ez nem lehet... ez vicc... MONDD, HOGY CSAK VICC! - ordította.
Felrohant a szobába, és meggyőződött róla, hogy Jada bőröndje eltűnt.
- Maradj nyugton Emma, maradj nyugton... - kapkodott a telefonja után. Jada nem vette fel, ezután hívta a légitársaságot, és megtudta, hogy a gép elindult, rajta Jadával.
Azonnal elkezdte Emma cuccait összedobálni, és két perc múlva már el is indult vele Lauékhoz.
- Hello Lauri... egy hétig tudnátok Emmára vigyázni? - kérdezte lényegre törően.
- Mivan? Aki mi történt?
- Jada meglépett az éjjel... elutazott...
- Csak nem... Amerikába? - döbbent le.
- Deeee... tudtam, hogy beteg nőszemély... dehogy ennyire... mindent megszervezett előre...
- Hogyhogy? Liiiiilll.... - kiáltott be feleségének.
- Igen? - jött ki a konyhából. - Szia Aki...
- Vidd be Emmát... Szerintem éhes... - nyújtotta gyorsan a kicsit. - Na mond végre Aki...
- Mit mondjak még? Még ma én is megyek...
- Nincs vízumod...
- Majd lesz...
- Értem... Elmegyek veled a nagykövetségre... És addig mindent elmagyarázol, hogy hogyan tudott így lelépni...
- Ki lépett le? - kérdezte Lili megértve a helyzetet.
- Jada... - vágták rá egyszerre.
- Nem, csak átver... nem lehet... széttépted a jegyet...
- Pedig ő megoldotta... Menjünk már... Minden perc drága... - fordult meg, és gyorsan a kocsihoz ment.
- Elmegyek vele, majd jövök... vigyázz a kislányra... - mondta Lau, és ment Akival.
Aki vezetett, és nem kímélte a gázpedált, a lámpák színe meg abszolút hidegen hagyta.
- Nem erre van az amerikai nagykövetség...
- Olivérhez megyünk... Ő tudna rajta gyorsítani...
- Értem... és hogy is történt?
- Altatót kevert a piámba... Kiterültem tőle, ő meg szép nyugisan lelépett...
- De ezt nem tehette... repjegy, pénz, minden nélkül...
- Pééénnzz... Hát persze... Akkor ezért akart tegnap 3ezerrel levenni... De akkor nem sikerült... Baaasszus... Lau nézd meg a tárcám, van egy olyan érzésem, hogy kizsebelt...
- Hát... - nézte. - Volt készpénzed?
- Jah... de nem sok...
- Itt egy vas sincs... Jada kártyája megvan... hoppáá... a tiéd hiányzik...
- Kibaszott jó... - morgott. - Még ráadásul ki is rabol...
- Hát mindenre képes...
- Akkor asszem kölcsön kell kérnem repjegyre... - nézett Lauri.
- Ja, ne hülyülj, alap...
- Kössz haver... - fékezett le a magyar nagykövetségnél.
Aki feldúltan viharzott be a nagykövetségre, nem törődve azzal, hogy a titkárnő utánuk kiabál, hogy Olivér elfoglalt. Aki egyszerűen benyitott a sarkában Lauval, és a húgát látta az íróasztalon félmeztelenül ülni, miközben Olivér nagyban csókolgatta.
- Hoppáá... jó nő a húgod... - röhögött Lau.
- Hééééééé... Aki tünés kifelé... - kiabált Sanni.
- Öltözz fel, és most te menj ki... Olivér, beszélnünk kell, sürgős...
- Ne parancsolgass... Senki nem tanított meg kopogni? - kapta fel gyorsan a pólóját.
- Fogd be a szádat Sannamari... ha még te is felhúzol... inkább örülj, hogy ezt szó nélkül megúszod...
- Aki mi olyan sürgős? - kérdezte Oli, az ujjait sanni szájára téve, hogy elhallgattassa.
- Légyszíves... majd elmondom... Sanna, menj igyál egy kávét..
- Eszemben sincs kimenni... Mégis milyen jogon nyitsz csak úgy be ide?
- Sanna, légyszíves menj, és igyál meg egy kávét... - kérte Oli.
- Gyere kicsi Sanni... Elkísérlek... - mondta Lauri.
- Kicsi... hehh... - ment Lau után. - Mi olyan sürgős neki? - kérdezte miután bezárták az ajtót. - Ha bántja Olit, akkor megölöm!
- Nem fogja bántani... Segítséget jött kérni... Szegény bátyád... Ki van készülve... Bocsáss meg neki az előzőért...
- Mi történt?
- Jada lelépett... Gondolom hallottál a műtétjéről...
- A műtét, amire Aki nem engedi... és most ezért elhagyta Akit? Nekünk mi közünk ehhez Olivérrel?
- Nem elhagyta... Elment a műtétre... És nagy esély van rá, hogy belehal... Na azért van Aki kikészülve... És Akinak sürgősen vízum kell, hogy utána mehessen...
- Dehát Oli nem adhat...
- De segíthet megsürgetni...
- Igen... talán... csak az a baj, hogy időpont nem lesz... vízumot adnak egy órán belül... csak sajna időpontot nem...
- Mindent meg kell próbálni...
- És Oli különben sem tudja megsürgetni... csak irodista munkája van... az apja a nagykövet...
- De több mintha most menne időpontért...
- Hát talán... de tudod azon is múlik, hogy ki utál kit... nem tudom, hogy Oli apja jóban van-e az amerikai-finn nagykövettel... mert például a francia-finnt utálja...
- Reménykedjünk a legjobbakban... Parancsolj... - nyújtotta át a kávéját.
- Köszi... de te ne számíts sok jóra... mi az, hogy jó nő vagyok? Majdnem kiestek a szemeid...
- Félre ne érts... - nevetett.
- Ahhaa, persze... nem értelek félre, láttam én, hogy folyik a... nyálad...
- Zavar egy kis bók? Csak megjegyeztem, még nem láttalak félmeztelenül...
- Mert amikor szerelmes voltam beléd szartál rám...
- Volt olyan? - lepődött meg.
- Ahha... öt éve... talán...
- Húúúúú... Nem tudtam...
- Miért, lett volna esélyem?
- Talán...
- A talán az nem sok...
- Szeretted volna?
- Húúú, akkor... nagyon...
- Hát sajnálom... Nekem soha nem mondtad... Most már pedig értelmetlen ez a téma...
- Hát az... és látod miattad maradtam szűz...
- Azért ne mond, hogy nekem jobban örültél volna először, mint Olinak...
- Most már soha sem fogom megtudni, de most ne nevess ki... neked tartogattam...
- Mi? - Lauri teljesen megilletődött.
- Ahha, hát igen, arra vártam, hogy észre vedd, hogyha te is ott vagy, elhallgatok, és hogy fülig szerelmes voltam, és hogy majd járunk, és akkor végre valóra válik amiről fantáziálok...
- Sanni... én... én ezt nem tudtam... Miért nem mondtad el?
- Nem mertem... nem gondolod, hogy odamegyek hozzád és azt mondom hogy Lintu, beléd estem...
- Hát pedig akkor lett volna esélyed...
- Ezt nem mondod komolyan?
- De...
- Neked is tetszettem esetleg?
- Nem vagy rossz nő... Talán lehetett volna belőle valami... De még ha sokáig együtt maradtunk volna is, Liliért úgyis dobtalak volna...
- Jaaaa, ha találkoztál volna Lilivel... na mindegy... komolyan, akkoriban hozzád szólni is alig mertem... akkor futottatok be, tisztára meg voltam illetődve... hogy vagy te, a bátyám haverja, aki awww... és vagyok én, a bátyám húga, akin állandóan röhögtetek a többiekkel...
- Csak szerettünk viccelődni veled... Ennyi...
- Jaaa, mindig cikiztetek, meg nevettetek...
- Nyugi már... Bírtunk téged...
- Persze... mindenhova kell egy liba, akin lehet röhögni... meg cikizni... és mindig olyan keresztkérdéseket tettetek fel... húúú, amikor megkérdezted, hogy maszturbáltam-e már, akkor tiszta vörös lettem...
- Az vicces volt... - röhögött.
- Neeem, nem volt vicces...
- De igen... Nyugi, azzal szokás viccelődni, akit bír az ember...
- Azért durva kérdés volt, hirtelen nem tudtam mit válaszoljak... plátói szerelmem megkérdi, hogy maszturbáltam-e...
- Na ha azt válaszoltad volna, hogy maszturbálnék a farkaddal, akkor ott helyben rád vetem magam...
- Hát amilyen részeg voltam el is hiszem, és igazából akkor kegyetlenül arra vágytam...
- Hát ez volt... Neked most már ott van Oli...
- Tudom, és nagyon szeretem... és tök jó vele... de tényleg... de azért még eszembe jut, hogy Pauli utána beszólt, hogy hagyd már Lau, ne magadból indulj ki, te csak kivered, de Sanninak van kivel csinálnia... ááá... durva volt...
- Hát igen... Ha tudtuk volna, hogy még szűz vagy... akkor húúúúú... napi 24 órában azzal csesztettünk volna... Még szerencse, hogy nem tudtuk...
- Ááá, igyekeztem titkolni, mert tudtam, hogy az lenne...
- Jól tetted...
- És ha tudtad volna... akkor lett volna más a cikizésen kívül?
- Hááááttt... Szerintem jah... Rá voltam bukva a szűz lányokra...
- Hát jó tudni így utólag... nem igaz... kééész... ez vicces... és esélyem se volt, hogy te kezdeményezz...
- Aki mellett? - nevetett. - Már azért leszedte volna a fejem, ha rád kacsintok...
- És te ezt nem merted bevállalni egy szűzlányért... na szééép...
- Hát nem... Akinak félelmetes karjai vannak...
- És a koncertek után úgyis sorban álltak... igazad van... gondolom Akinak is megvolt pár... soha nem vallotta be...
- Hát az ilyeneket nem szokás...
- És te mit mondasz? Volt neki?
- Szerintem volt...
- Mintha nem tudnád jól...
- Próbálom védeni szegényt... - nevetett.
- Jaaaaa, szal akit lehetett te tettél a magadévá...
- Naaaaaaaa... Azért ne nézz ki ilyet belőlem...
- Jóójóó, igyekszem... de a lényeg, hogy jutott mindenkinek...
- Jutott... De hamar leszoktunk róla... Áááá, jönnek Akiék... - nyílt az ajtó.
- Tudsz segíteni? - kérdezte Sanna.
- Megpróbálok... Beszélek apámmal... Talán tudunk vízumot szerezni egy órán belül... Majd hívlak Aki...
- Inkább megvárom, hátha kellek...
- Menj pakolj addig össze... Azt mondtad nagyon sietsz...
- Igen... vagy vegyünk jegyet...
- Jó, majd szólok, ha van valami... Sanni... Megvársz engem, vagy mész haza?
- Megvárlak...
- Rendben... Menj csak vissza az irodámba... Sietek... - csókolta meg, majd elsietett.
- Miről beszéltetek ennyit? - kérdezte Lau.
- Hogy hogyan tudnánk a legesleggyorsabban megszerezni... Rendeljünk jegyet...
- Menjünk be egy utazási irodába...
Gyorsan elindultak, és mire rendeltek jegye az esti gépre, addigra Olivér pont hívta őket.
- Mi lett? - kérdezte Aki.
- Mehetsz a követségre... Úgy két óra múlva...
- És kapok is szerinted?
- Nagyon remélem... Csak az időpontban tudtam segíteni... De sok szerencsét...
- Köszönöm, még meghálálom...
- Igazán nincs mit... - tette le a telefont.
- Két óra múlva mehetek... remélem megkapom... Mivel Emmát nem viszem csak kiengednek...
- Akkor még két óra... Addig gyorsan pakold össze a csomagod, és Emmától is búcsúzz el, mert csak úgy leadtad...
- Okké, meglesz... és köszönöm a jegyet... kizsebelt... lenyűgöző... mindent előre kitalált...
- Mégse tudtad visszatartani, ahogy szeretted volna...
- Nem... lehetetlen... olyan levelet írt... azt írta szeretne majd visszajönni, ha megengedem...
- Jaaaaj, ha tudná, hogy mennyire várod vissza...
- Nem tudom... van egy közös lányunk... de egész életemben mindenre legyintsek, mert van egy lányunk?
- Nem mondod komolyan, hogy össze akarsz veszni vele?
- Nem tudom... erősen gondolkodom rajta...
- Aztán majd meghal, és sajnos nem tudsz vele összeveszni... Szomorú...
- Nem halhat meg... nem és nem... a lányának szüksége van rá...
- Hát most odamész, és veszekedsz vele egy jót műtét előtt... Igen... Nagyon fogja várni, hogy meggyógyuljon...
- Műtét előtt nem... de utána, itthon...
- Nem vagy eszednél... Inkább örülnél, ha egyáltalán hazajön...
- Örülni fogok... de nem hagyhatom szó nélkül...
- Te tudod... Csak majd ne Emma előtt... Ne okozzatok neki már ilyen kicsin komoly lelki sérüléseket...
- Múltkor sem előtte csináltuk... amikor arról volt szó, hogy Jada elviszi...
- Boldog család... - fintorgott.
- Amúgy az... csak néha rájön az öt perc...
- Meg rád is...
- Ő talál ki marhaságokat...
- Te meg támogatás helyett csak támadod...
- Ez hülyeség...
- Mit csinálsz most is? Hogy majd ha hazajön, na akkor megkapja a magáét...
- Te hagynád, hogy Lil hülyére vegyen, és az életével játsszon?
- Nem... De ha már így alakulna, akkor odamennék, megölelném, fognám a kezét végig, és ha túlélné, én lennék a legboldogabb, és egy rossz szavam se lenne...
- Majd meglátom...
- Na én ezt majd megnézem... na végre itthon vagyunk...
- Pakolok... - ment fel a hálóba, és csak beszórt pár ruhát. - Mehetünk át hozzátok...
- Ennyi holmi elég lesz?
- Biztosan...
- Na akkor gyerünk a lányodhoz...
Átmentek, és Emma visított Lil ölében.
- Azt mondtátok sose sír...
- Hát általában nem szokott... Na gyere Emi... - vette át.
Emma azonnal apjához bújt, megnyugodott, és mosolygott.
- Na szép, én már nem is vagyok neki elég jó... - borult ki Lil. - Egy órája nyugtatgatom... Ennyi... Nekem nem kell lány...
- Szerintem csak hozzánk van nőve... - mondta Aki. - Nem veled van a baj... tegnap este óta nem látta az anyját... akiért odáig van, mert egész nap kényezteti...
- Jó, ezt megértem... - sóhajtott. - Na? Mi volt?
- Még egy óra... és mennem kell a nagykövetségre...
- Remek... Addig Emi nálad van... Lauri figyelt a fiúkra... Én megyek lenyugtatom az idegeim... - ment a konyhába.
- Mit csináltál édes? - kérdezte Aki. - Nem szabad Lili fülébe ordítani... egy hétig ő vigyáz rád anyu helyett, Lauri pedig apu helyett... nagyon jó lesz... vigyáznak majd rád... szeretnek téged...
A pici válaszul csak nevetve nyújtogatta a kezét.
- Jól van picim... - mosolygott Aki. - Anyu beteg, és most elment meggyógyulni... és hogy apu vigyázhasson rá itt kell hagynia téged...
- Nyugi vigyázni fogunk rá... - mondta Lau.
- Még nincs egészen két hónapos... és hisztizik az anyjáért... ezt megcsinálta Jada... szerintem nem bírjátok majd egy hétig...
- Nem kell minket félteni... Komoly gyakorlatunk van... És úgyis rá kell edzenünk a három gyerekre...
- Hát remélem, hogy nem okoz majd sok gondot... egész álló héten az anyja kell majd neki... engem kevésbé hiányol majd... Igazából el vagyok nyomva...
- Megbirkózunk vele... - mosolygott.
- Te nem hallottad... - jött ki Lili.
- Jaaj, ne mond, hogy egy síró gyerek így ki tud készíteni... Nekünk eddig is ketten sírtak...
- Hallanod kellett volna Emmát... Timo és Mikko ketten nem műveltek ilyet... Emma meg mint akit kínoznak...
- Nem baj... Jada is vigyázott a fiúkra a kedvedért négy napig... Te is megteheted...
- Meg is fogom... csak sajnálom szegényt, amikor úgy sír...
- Majd kitalálunk valamit... Aki, ha ideadod a kulcsotok, akkor áthozzuk Emi összes játékát meg ilyeneket, hogy ne legyen annyira idegen neki ez a környezet...
- Persze, nyugodtan... - adta oda. - Mi lesz Emivel, ha Jada nem jön haza??
- Ha-za fog jön-ni... Ezt jegyezd meg...
- És ha nem? Emma belehal a bánatba a sok ordítástól? Tényleg, figyeljetek, meg ne fulladjon sírás közben...
- Nyugi... Nagyon fogunk rá vigyázni...
- Tudom, bízom bennetek... ne aggódj... hazahozom az anyukádat...
- Jut eszembe... Már menned kell... Add csak a picit...
- Tessék... ne Emma, ne kezdj el sírni... - kérte látva a kislány arcát. - Légy jó, mutasd meg milyen csendes vagy mindig...
A pici Lauri kezében újra hangosan sírni kezdett.
- Ne sírj édesem... - puszilta meg.
- Na menj gyorsan, majdcsak megnyugszik...
- Remélem, de úgy sajnálom...
- Jó kezekben van... És majd hívj fel minket, hogy mi van...
- Mindennap... köszönöm, sziasztok... - ment a követségre.
Három órába tellett mire megkapta a vízumot, és azonnal rohant a reptérre, hogy elérje a gépet.
Amint odaért becsekkolt, és egy óra múlva a gépen ült.
Mikor Amerikába ért ott volt a nagy rejtély, hogy Jada vajon melyik szállodában szállt meg. Úgy gondolta, hogy azonnal a klinikára megy, ahol a műtét lenne.
A klinikára érve nagy nehezen hajlandóak voltak megmondani, hogy igen, Jada befeküdt, és megmondták a szobaszámot is.
Azonnal berontott a szobába, és megpillantotta a lányt az ágyon fekve.
- Aki? - lepődött meg Jada. - Ez lehetetlen...
- Hogy tehetted ezt velem? Hogyan? - rohant oda, és magához ölelte már szinte fájdalmasan.
- Muszáj volt, ne haragudj... Emma?
- Nem... Egyáltalán nem volt muszáj... De csak így lelépni... Fogalmad sincs róla, hogy mit éreztem, mikor elolvastam a levelet...
- Sejtem... Emma???
- Lintuéknál... Soha ne merészelj még egyszer ilyet csinálni velem... - könnyezett.
- Nem fogok... de nehogy sírj... akkor jó helyen van, nem lesz baj...
- Még van idő... Szállj ki kérlek... Együtt megnézzük Amerikát, ha már itt vagyunk, csak most öltözz, elviszlek... - csókolta meg.
- Nem... maradok...
- Neeee... könyörögök...
- Sajnálom...
- De még meggondolhatod magad...
- De nem fogom...
- Ne tedd kérlek... Meg fogsz halni... - szorította magához.
- Nem fogok... ez Amerika... itt nem halhatok meg...
- Csak hogy tudd, ha te meghalsz, akkor én is...
- Dehogyis... neked akkor ott van Emma, a banda... őket ne felejtsd el...
- De nélküled olyan üres lesz az életem...
- Hééé, nem halok meg... és ott lesz Mimi, aki felnő melletted... és új nő...
- Emi és te... Ti vagytok az egyedüli nők az életemben...
- Ez változhat... ne mondj ilyet... meséld el mi volt ma vele...
- Hiányolt téged... Végigsírta az egész napot...
- Istenem... szegény picim... amint utazhatok hazamegyünk...
- Haza bizony... Már nagyon vár téged... - szorította meg a kezét.
- Én is hiányolom őt... és te? Ezt hogy csináltad?
- Amint láttam, hogy megléptél átvittem Emmát Lintuékhoz... Laurival azonnal a magyar nagykövetségre siettünk... Levakartuk Olit Sanniról, és ő segített ilyen gyorsan vízumot kapni...
- De múltkor nem tudott... na szép...
- Talán mert akkor eszemben se volt vízumot kérni...
- Neeem???
- Nem...
- Hazudtál?
- Csak mindent elkövettem, hogy maradj...
- Hát nem sikerült...
- Tudom... - mondta szomorúan.
- Az előbb egy pillanatra eszembe ötlött, hogy felöltözök, és menjünk... de neeeem... már csak azért is megműtenek...
- Neeeeee... Eszedben volt... Öltözz,,, Hol a ruhád? Hazaviszlek a kislányodhoz...
- Nem megyek... - makacsolta meg magát.
- Ha tudnám, hogy ilyenkor mi üt beléd...
- Nem baj, ha nem tudod...
- Egyszer majd talán kitapasztalom...
- Kétlem... köszi, hogy itt vagy... bár Eminek nagyobb szüksége lenne rád...
- Még szép, hogy itt vagyok... Nem hagylak magadra...
- De most a lányunkat hagytad magára...
- Lauriék nagyon jól gondját viselik...
- Tudom... de nem ugyanaz...
- Te is vigyáztál Mikkóékra, míg Lil Japánba jött... Most fordítva...
- De hiányzol neki...
- Te sokkal jobban... De ő elvan most Liliékkel... De te nem lehetsz egyedül...
- Ellettem volna... olvasgattam...
- Hát most már én vigyázok rád... - ült mellé szorosan.
- Köszi... - kopogtattak.
- Tessék... - szóltak, és egy orvos jött be.
- Ááá, doktor úr... - állt fel Aki és kezet fogott vele. - Kérem küldje haza a feleségem...
- Pont azért jöttem, hogy mondjam, hogy készen állunk a kezdésre...
- Had ne... - kérte Aki. - Mondja meg neki, hogy őrültség!
- Aki kérlek ne csináld már... - szólt rá Jada. - Kérem folytassa doktor úr...
- Ha a hölgynek megfelel egy óra és kezdjük... a részleteket már elmondtam...
- Nagyon is megfelel... - mondta Jad gyorsan.
- Bemehetek vele?
- Sajnálom nem... De nem olyan hosszú műtét... Néhány óra az egész...
- És túléli?
- Természetesen...
- Látod, én mondtam... - mosolygott Jadi.
- Nem is zavarok tovább... Akkor egy óra múlva... - ment ki az orvos.
- Kicsim... minden orvos ezt hazudja...
- Nyugodj már le... Inkább bújj ide...
- Igyekszem megnyugodni... - bújt oda. - Használjuk ki...
- Hogyan szeretnéd kihasználni?
- Itt vagyok veled, végig... úgy...
- Nem értem... Idebújsz... Mi lehetne ennél tökéletesebb?
- Ha otthon bújnék...
- Csakhogy most nem otthon vagyunk... Ezt tartsd szem előtt...
- Én otthon szeretnék lenni veled, a kislányunkkal...
- Otthon leszünk... Max egy hét...
- Szavadon foglak...
- Nagyon helyes... - mosolygott és megcsókolta. - Nagyon sokat jelent nekem, hogy itt vagy...
- Bármikor, bárhol veled...
- Köszönöm... - simogatta az arcát.
- Nincs mit... ne menj be...
- Jaaaj, Aki, könyörgöm... Egy óra van már csak... Ne csináld ezt velem végig...
- Csak igyekszem, hogy életben maradj... Emma nagyon sírt miattad...
- Felhívhatom? Had hallja a hangomat...
- Persze, parancsolj... - adta a kezébe a telefonját.
Lauri azonnal felvette a telefont.
- Szia Lau... Adnád Emmát?
- Jada? Háá-áát te? Már végi is a műtétnek?
- Még van fél órám addig...
- Értem... És Aki?
- Itt ül mellettem... Emma sír így?
- Igen... Nemrég kelt fel... Azóta folyamatosan...
- És nem hallgat el?
- De néha egy vagy két órára... Aztán újrakezdi...
- Tartsd hozzá a telefont...
- Azonnal... - ment oda Emmáékhoz, és a pici füléhez vitte a telefont.
- Emma... hallasz picim? - a baba figyelni kezdett, és elhallgatott. - Igen, okos vagy az anyu az... figyelj rám... az anyu beteg, és egy bácsi meg fogja műteni, ezért nincs veled... Majd Liliék vigyáznak rád, és amint lehet megyek hozzád... ígérd meg, hogy jó leszel és nem sírsz sokat... aludj rengeteget, és akkor gyorsabban elmegy az idő, és apuval már megyünk is érted...
A baba csak nyöszörögni kezdett, amikor Jada abbahagyta a beszédet.
- Ne kezd újra, kértem valamit, jó?
Emma csak hangos sírásba kezdett.
- Kicsim, ígérem mindennap felhívlak, ha nem sírsz...
- Sajnálom, ez nem jött be... - mondta Lauri mert Emma nem hagyta abba.
- Akkor én sajnálom...
- Ne sajnáld, csak gyógyulj meg... Mi nagyon vigyázunk Emmára, te foglalkozz csak Akival... Szia...
- Szia... alszik vagy sír...
- Tudom... - sóhajtott.
- Nem jó hallani...
- Nyugi... Hazamegyünk, és szörnyen fog nekünk örülni...
- És le sem lehet majd tenni...
- Az teljesen biztos... Jaaaaj... Mindjárt menned kell...
- Tudom... addig aludj...
- Dehogyis... Várni fogok... Bármelyik percben visszatolhatnak majd egészségesen... Vagy... bejöhet egy orvos... elmondani... Neeeeeeee... Erre még gondolni se akarok...
- Ne is... készülj... titokban hozz nekem pizzát, meg csokit...
- Akármit drága, akármit...
- Fagyit is...
- Fagyit is... - nevetett, közben megint kopogtak.
- Hölgyem, itt az idő...
- Jó, még egy perc... - kérte. - Magunkra hagyna addig?
- Természetesen... - ment ki.
- Figyelj Aki... Ha esetleg nem jönnék ki, akkor tudd... Hogy én nagyon nagyon szerettelek, és szeretlek... És kérlek maradj erős, ne sírj, és lépj túl rajtam... Tedd meg majd kérlek a kedvemért... - nézett mélyen a szemébe.
- Ne menj be... nekem ez nem menne... légyszí... maradj itt velem... - csókolta meg a kezét. - Menjünk haza... vannak természetgyógyászok, enyhíthetik a betegséged... kérlek... ne hagyj el... nem teheted... - kezdett könnyezni.
- Már nem fordulhatok vissza... Ne sírj, mert akkor én is sírni fogok...
- De... nem mész be, és kész... repüljünk haza az első géppel... kérlek, ne menj... és sírj, én is sírok... nem teheted... szükségünk van rád...
- Visszajövök hozzád... - ölelte meg sírva.
- Nem fogsz... egy autóbaleset, egy öngyilkosság, egy majdnem vetélés és a szülésed után még be mersz menni???
- Igen... Annyi rossz történt már velem, most nem lehet baj...
- És ha most? Ne menj, találunk más megoldást... tudom... érted bármit...
- Kérlek ne ellenezd még az utolsó percekben is... Inkább bíztass... Jól esne...
- Ha nem jössz vissza azt sohasem bocsátom meg magamnak...
- Vissza fogok...
- Nem bírom... menj, ne is lássalak... - állt fel és elfordult.
- Neeeeeeee... Ne csináld... Most rohadt szarul érzem magam...
- Menj már, kérlek...
- Kapok egy csókot?
- Nem tudom, nem kellene... nem akarlak most látni sem...
- Hát jó... - sírt csöndben. - Doktor úr... - hívta be az orvost. - Mehetünk...
- Akkor hát... mehetünk, ha mindent megbeszéltek...
- Igen, mehetünk... Nemsokára jövök... - mondta Akinak.
- Várni foglak... - mondta még mindig háttal neki.
Jada követte az orvost, ki a kórteremből.
- Nem igaz... - ült le Aki összetörve.
Átkozta magát mindezért, tudta, ha Jada meghal, akkor az csakis az ő hibája lesz.
Így telt el a következő pár óra, fel alá járkált, majdnem beleőrült a várakozásba, amikor bejött az orvos.
- Uram? - szólt halkan, mert Aki észre se vette.
- Hmm? - nézett fel.
- Vége a műtétnek... és... - kezdte.
- És? Ne merje azt mondani, hogy meghalt... - ordított.
- Kérem uram nyugodjon meg... Nem akartam azt mondani... A felesége az intenzíven van... Minden rendben ment...
- Az intenzíven van? És minden rendben ment? A pofátlanságnak is van határa!
- Kérem ne kiabáljon... Még két napig szigorú megfigyelés alatt tartjuk, hátha nem fogadja be a szervezet az idegen szervet...
- És akkor mi lesz?
- Akkor sajnos, vagy újra meg kell műteni... Vagy... már nem tudunk rajta segíteni...
- Azt ne merje megpróbálni, érti????!!
- Nyugalom... Már nem tehetünk semmit... Csak várhatunk...
- Én abba beleőrülök...
- Ha kívánja odavezetem a feleségéhez... Csak ahhoz steril ruhába kell öltöznie...
- Kívánom... - ment utána.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...