A Loreleyról az deríthető ki, hogy a Rajna nimfája. A Loreley: pogány, germán mondaköri szereplő, nem a keresztény paradicsomot kínálja.
A Lorelei, ki tündér s szikla is
A Rajna-parton, Bingenhez közel,
Elvette hajdan sok hajós eszét.
Arany haját ki látta, elmerült.
Megváltoztunk. Az is, ki jár hajón.
A Rajna keskeny gátak közt folyik.
Ma senki sem borul a vízbe, mert
Egy szőke nő folyton fésülködik.
Henrich Heine:
Loreley
Nem értem a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi-régi regétől
nem szabadulhatok.
Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.
Ott fenn ül - ékszere csillog
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
arany fésűje nyomán.
Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.
A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad
nem le, hol a zátony, a szírt van -
fel néz, fel a csúcsra csak!
Végül ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár...
s hogy ez így lett, ő okozta
dalával a Lorely.
Loreley, a szőke boszorkány történetét, akit elhagy a kedvese, s ő fájdalmasan vágyódó, parázsló szemével megigéz minden férfit. Hiába kéri a püspököt, hogy vessék máglyára, a papot is elbűvöli szépsége, és három lovag kíséretében kolostorba küldi. Útközben Loreley még egy pillantást akar vetni a Rajna fölé magasodó várra, ahol kedvese lakott. Magas sziklára mászik, és mert úgy látja, a vízen szerelme hajója közeledik, túlságosan előrehajol, és a folyóba zuhan. A három lovag követi a sziklára, de a csúszos falon nem tudnak visszamászni, és ők is ott pusztulnak. Kövön ülve fésülködő hableányként tér vissza, éneke megzavarja a tapasztalatlan hajósokat, nem veszik észre a felszín alatt megbúvó, éles sziklákat és az erős áramlatban a vízbe fúlnak. Mi tagadás, jól tartja magát - az elmúlt pár száz évben szőkesége nem fakult, és a szeme ma is olyan különösen izzik. |