Mini EB 2008. - Budapest, 2008. június 13-15.
Tóth Zsolt 2008.06.16. 13:51
Fantasztikus eredményt ért el a Kálváriaparti Általános Iskola csapata az Országos döntőn!
Góliát McDonald’s 20. Jubileumi Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál
Mini EB 2008. Budapest, 2008. június 13-15.
I. korcsoport ( 1999. január 1 után születettek )
Immáron huszadszor indult útjára a focilabda a Góliát-McDonald's FC szervezésében a tanév lezárásaként. Ezúttal is a Népligetben varázsolták a gyerekek a labdát 3 napon keresztül több korcsoportban.
A 2007/2008-as tanévben 72 körzetben, 419 intézményből 1009 csapat képviseltette magát, melynek során 15 252 gyermek lépett pályára ezen a kiemelt jelentőségű sorozaton.
A selejtezőkre az egyes körzetekben a tavasz folyamán került sor, ahonnan a körzetek győztesei jutottak be a jubileumi torna döntőjébe. A szervezők az EURO 2008. mintájára nevezték el a tornát Mini EB-nek, melynek a miértjét a lebonyolítás alatt értettünk meg. ( de erről majd később)
A II. korcsoportban összesen 56 körzet indult. A nagydöntőn a csapatok 14 csoportba kerültek besorolásra. A gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola és Sportiskola csapata a Tatabánya, a Karcag és a Kondoros körzet győztesével került egy csoportba.
Az első csoport mérkőzés: Gyöngyös – Tatabánya
A szokásainktól eltérően bátor játékkal kezdtük a mérkőzést. Bár az első gól kicsit nehezen született meg az öt játékossal védekező tatabányai csapat ellen, de a félidőig négyszer kellett a kapusnak maga mögé nyúlnia. Ebből Dusán 2, Zoli és Levi 1-1 gólt vállalt.
A második játékrészben pályára lépők tovább folytatták a gólgyártást, és 10 perc alatt újabb 5 góllal terhelték az ellenfél hálóját. Levi 4 gólja mellett Krisz is betalált.
A végeredmény 9 – 0. Ezzel sikerült az ellenfeleket elbizonytalanítani. A kondorosi csapat a meccs végén arról beszélt, hogy nem kell a gólokat számolni, mert gólkülönbséggel nehéz lenne a gyöngyösi csapatot megelőzni, így „Győzni kell Gyöngyös ellen!” –adta ki az utasítást az edző.
A második csoport mérkőzés: Gyöngyös – Kondoros
Gyorsan tudatosították a kondorosiakkal Dusánék, hogy ezen a mérkőzésen az edző utasítása ellenére sincsenek győzelmi esélyeik. A félidőben Dusa és Levi góljaival 2 – 0 volt az eredmény, melyet a második félidőben Zoli 3-ra növelt. A végeredmény 3 – 0.
A harmadik csoport mérkőzés: Gyöngyös – Karcag
A csoport „döntőjét” vívta a két csapat, mivel a Karcag csapata is 2 győzelemmel érkezett a mérkőzésre. A korábbi eredmények alapján a gyöngyösi csapatnak volt jobb a helyzete, mivel 12 – 0-ás gólkülönbsége volt. Már a döntetlen is a Gyöngyös csoportelsőségét jelentette volna, de erről Nagy-György Gábor edző hallani sem akart. A csapat ennek alapján győzelemre játszott. A két csapat nagyon nagy csatát vívott, bár a Karcag csapata a jó védekezésünknek köszönhetően nem túl sokszor jutott el a kapunkig. Ezért elég nagy felelősség hárult a kapusokra is, mert szinte végig állták a 3 mérkőzést, és 1 hiba akár végzetesnek is bizonyulhatott volna. De nem hibáztak. Sőt a kis Dusát is megismerhette Karcagnak apraja-nagyja. Letette a névjegyét a karcagi kapuban is. „Öreg” Dusa egyik szeme sírt, másik nevetett a mérkőzés lefújása után. A kisfia elütötte a továbbjutástól szülőföldje csapatát. Mint később kiderült döntetlen esetén a Karcag csapata is továbbjutott volna a legjobb tizenhat közé, mint legjobb második. A végeredmény 1 – 0.
Megnyitó
13 órakor került sor az ünnepélyes megnyitóünnepségre, amely 40 csapatnak egyben a búcsút is jelentette. De nem távoztak ők sem érem nélkül, mert a szervezők minden résztvevőnek ajándékoztak jubileumi emlék aranyérmet.
Ekkor derült ki mindenki számára, hogy miért keresztelték el a rendezvényt a szervezők Mini EB-nek! A kiírásban benne foglaltatott, hogy a legjobb 16 közé jutott csapat szerelést kap ajándékba. Ez a szerelés pedig nem volt más, mint az EURO 2008-ra kijutott 16 válogatott meze! Innentől kezdve minden iskolai csapat egy-egy válogatott mezében ( és nevében ) focizott tovább. Mi Törökország mezét kaptuk meg. Először kicsit sajnáltuk, hogy nem egy magasabban jegyzett csapatot kaptunk, de mint később kiderült ez hozta meg a szerencsénket. Ugyan olyan szerencsések vagyunk, mint a törökök a csehek elleni ki-ki meccsen voltak.
Nyolcad döntő: Törökország - Svájc
Kicsit korábbról kezdeném a mérkőzés összefoglalóját:
A Kálváriaparti Általános Iskola és Sportiskola csapata részt vett a 2008. május 29-30-án megrendezett Labdarúgó Diákolimpia fonyódligeti országos döntőjében.
Akkor sajnos a szerencse nem állt mellénk, és hiába rúgtak a fiúk összesen 7 gólt az 5 mérkőzésen, „csak” a 15. helyen végeztek. Ez egyébként 4 helyes előre lépés volt az előző évhez képest. Az ország szinte valamennyi iskolája részt vett a selejtezőben, ahonnan megyénként 1-1 csapat jutott az országos döntőbe, tehát több ezer csapat közül lettek a fiúk Heves megye képviseletében 15.-kek!
Sajnos a „játékvezetőnek” köszönhettük, hogy nem végezhettünk előkelőbb helyen, mert volt olyan csapat, aki 5 mérkőzésen 1 gólt szerezve 2 hellyel előttünk végzett, illetve a Labdarúgó Diákolimpia győztese - a Kazincbarcika csapata - 6 mérkőzésen csak 5 gólt szerezve tudott országos tornát nyerni.
És itt kapcsolódik a két történet össze, mivel a barcikai csapat, mint a Diákolimipa bajnoka, számos más ajándék mellett automatikusan résztvevője lett a Góliát Mcdonald’s tornának is.
Valószínűleg Isten meghallgatta Gabó kérését, mert a fonyódligeti eredményhirdetést követően azt kérte, hogy a Mini EB-n összekerülhessen a két csapat.
A svájci mezben ugyanis a kazincbarcikai csapat érkezett a nyolcaddöntőre.
Nagyon nagy csata vette kezdetét mind a gyerekek, mind a két szurkolótábor között. Az egész Népliget a „Hajrá Gyöngyös” és a „Barcika” szurkolástól zengett. Az első gólt a barcika szerezte. Már a szurkolók lelkesedése kezdett alábbhagyni, mivel tudtuk, hogy a barcika általában 1 – 0-lal szokta hozni a mérkőzéseit, amikor a félidő vége előtt Levi egalizálta az eredményt. A félidőig 1 – 1 maradt az eredmény. A gyöngyösi szurkolótábort a "menedzser" megnyugtatta, hogy meg lesz ez a mérkőzés, mert a barcika eddig a mérkőzésig az utolsó kilenc meccsén összesen 7 gólt szerzett, és egy találkozón sem rúgott egy gólnál többet, míg a Gyöngyös 8 meccsen 19 góllal terhelte az ellenfelek hálóját.
Nem is kellett sokat várni ezen tétel bizonyítására, mert Zoli és a védelemből egyre többet fellépő Csabi góljával 3 – 1-re növeltük az előnyt. Ezekre a gólokra a barcika már nem tudott válaszolni, így a végeredmény maradt a 3 – 1. Rendkívül nagy előnyt jelentett a csapatnak, hogy mind a két hátvéd: Arti és Csabi is rendszeresen, felváltva belépnek a támadó játékba, így alakítva ki a „rombusz alakzatot”.
Nagy örömmel töltött el mindenkit az, hogy amit a sors fonyódligeten a játékvezető képében elvett, azt itt visszaadta, és a Labdarúgó Diákolimpia bajnokát legyőzve jutottunk a legjobb 8 közé.
Párhuzam az EURO 2008. és a Mini EB között, hogy a nyolcad döntőben a Törökország csapata is hátrányból tudott fordítani és továbbjutni!
Negyed döntő: Törökország – Oroszország
A sors nagyon nagy „játékos”. Ismét igazságot szolgáltatott, mert Oroszország mezébe a Diákolimpia 13. helyezettje ( említettem volt 1 góllal ) Ajka csapata bújt.
Nem rettentünk meg az orosz medvétől! Dusán góljával már az első félidőben megszereztük a vezetést. 1 – 0 a félidőben. A második játékrészben az ajkai edző(nő) 2 védőt is állított Levire, aki ekkor már 7 gólnál járt, de ez is kevés volt mert a lefújás előtt ismét növelni tudta a góljainak számát. Az Ajka a nagyon szívós küzdeni tudásának és védelmének köszönhette, hogy idáig eljutott, de egy komolyabb ellenfél ellen ez már kevésnek bizonyult. Úgy néz ki, hogy ennek a „bunkerfocinak” már az EURO 2008-on sincs eredménye. ( Lásd: kiesett a címvédő) A végeredmény 2 – 0 a janicsároknak.
Elődöntő: Törökország – Spanyolország
A nagycsapathoz hasonlóan a „kis spanyolok” is jelentős játékerőt képviseltek. Az igazság az, hogy amíg haza nem értünk és meg nem néztem a neten, hogy hol van Baracs, fogalmam sem volt, hogy merre keressem a térképen. Mint kiderült Baracs Nagyréde méretű település Dunaújvárostól 10 km-re. Nem lennék meglepve, ha a pályára lépők közül akár többen is a Dunaújváros FC utánpótlását erősítenék. Az egész mérkőzésen kiegyenlített játék folyt, jobbára a mezőnyben. Talán egyenlő arányban forogtak veszélyben a kapuk, amikor Dusa szemfülesen elvégzett szabadrúgása a baracsi kapuban kötött ki. A végeredmény 1 – 0 Gyöngyösnek. Ahogy a gyerekek, úgy a szurkolótáborok is tisztelettel gratuláltak az ellenfélnek. A baracsiak a győztesnek, a gyöngyösiek a NEMES ellenfélnek.
Döntő: Törökország – Hollandia
A döntőt az NB-1-es háttérrel rendelkező Győr csapatával vívtuk. Egy pillanatra sem hitte senki azt, hogy feltartott kézzel megy ki a csapat erre a mérkőzésre, bár már mutatkoztak a srácokon a fáradság jelei, ugyanis 6 óra leforgása alatt ez volt a 7. mérkőzés. Ez a meccs is nagyon kiegyenlített játékot hozott, de talán a gyöngyösi fiatalok álltak közelebb a végső győzelemhez a pályán mutatott játék alapján. Ennek ellenére a félidőben 0 – 0 volt az állás. Az első félidő krónikájához tartozik még, hogy büntetőrúgáshoz jutott a gyöngyösi csapat, de Levi büntetőjét és az ismétlést is hatalmas bravúrral védte a győri kapus. A második félidő ott folytatódott, ahol ez első befejeződött. Enyhe gyöngyösi fölény, majd gyöngyösi GÓL. Levi zörgette meg a hálót ismét. 2 – 3 perc lehetett a mérkőzésből hátra, amikor az ellenfél az egyenlítés érdekében mindent egy lapra feltéve támadott, és egy védők mögé érkező hatalmas bedobásból előbb egyenlített a győri csapat, majd ugyan ezzel a koreográfiával 1 perccel később a vezetést is megszerezte. A lefújás előtti pillanatokban 7 méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a gyöngyösi csapat. Levi állt a szabadrúgáshoz, és a sorfal mellett laposan ellőtt labda a kapufa belső éléről kifelé pattant. Méltó és talán igazságosabb befejezése lehetett volna a tornának egy „büntető párbaj”, de be kell látni, hogy a holland jobb csapat, mint a török ( legalábbis fizikálisan mindenképp ) A győri edző is gratulált Gabónak a csapat teljesítményéhez, és halkan megjegyezte, hogy szerencsével nyertek. Elmondta még,azt is , hogy a győri csapatból 5 gyermek focizik az ETO utánpótlás csapatában.
A torna előtt mindenki vakon aláírta volna az ezüstérmet, de így a látottak alapján volt esély a győzelemre is.
Gabó a lefújást és a gratulációkat követően összehívta a csapatot, gratulált a gyerekeknek, megköszönte az egész napi hozzáállást és teljesítményt, és elmondta a srácoknak, hogy nem szeretne lehorgasztott fejű, síró gyereket látni, mert hatalmas sikert értek el azzal, hogy ennyi csapat közül az ország második legjobb csapata lettek, és hírnevet szereztek Kálváriaparti Általános Iskolában egy éve újra indult SPORTISKOLÁNAK.
Az eredményhirdetésen már boldogan álltak a gyerekek a dobogó 2. fokán és vidáman vették át az ezüstérmet. A gólkirályi címet Tóth Levente nyerte 9 góllal.
A CSAPAT:
Tóth Norbert: A hátvédek jóvoltából túl sok dolga nem volt, de amikor be kellett avatkoznia, szinte bravúr kellett a hárításhoz. Termete ellenére nagy kapus lehet.
Fülöp Nándor: Őt viselte meg leginkább a döntő végeredménye, de a diákolimpián pont fordított volt a két kapus helyzete. Nándi erről a tornáról a döntőbeli „GÓLPASSZOD” legyen emlékezetes.
Juhász Csaba: Csabi is beérett az év végére és a játéka is. Nem véletlen, hogy már nem az első gólját lövi hátvédként! Nagyszerűen lép be a támadójátékba. Nem véletlen, hogy edzésen a középpályán is megfordul!
Balogh Artúr: Szintén hatalmas fejlődésen ment át az év végére. Arti! Ennyit jelent a rendszeres edzésre járás. A hátvédsor teljesítményét mutatja, a 7 meccs, 3 gól mérleg. Kiválóan összehangolódtak Csabával.
Nagy-György Hanna: Annak ellenére, hogy lányból van, és ő a legfiatalabb a csapatban, keményfából faragták! Ezen a tornán sem volt fiú, aki el tudott volna mellette menni, és nem azért, mert azok nem akartak!
Péntek Dusán: Hihetetlen játék intelligencia (de nem csak a pályán kellene, a suliban is!), és futásteljesítmény jellemzi. Minden pillanatban a játékra koncentrált, ennek köszönhető, hogy szinte minden meccsen szerzett gólt.
Szőke Kristóf: Felváltva játszották be a középpályát Balla Zolival. Mind a támadásból ( amit a gólja is minősít ) mind a védekezésből kivette a részét. Nagyszerű teljesítményt nyújtott egész nap.
Balla Zoli: Tipikus szélső játékos. Gyors elfutások, pontos beadások, szép gólok. Év közben rengeteget fejlődött a bal lába, és már észre sem venni meccs közben, hogy jobb oldalon kezdett. Egyszer sokat köszönhet majd neki, hogy így ráállt a ballábra!
Major Martin: Sokadszorra bizonyította, hogy helye van a csapatban. Amikor beállt tudta, hogy mi a feladata, és nem tájékozódott. Ezen a tornán egy hatalmas helyzet, ami váratlanul adódott előtte, és egy önzetlen gólpassz marad róla a legemlékezetesebb.
Fodor Péter: Év közben sérülés miatt sokat kihagyott, de ugyan az igaz rá is, mint Martinra, azzal a kikötéssel, hogy neki több koncentrációra lenne szüksége a játékhelyzetek felismerésére. Hatalmas lövő erejének köszönhető a gyönyörű szabadrúgás, mely a felső kapufán landolt. Nem véletlenül állította Gabó a labda mögé.
Tóth Levente: Kedvenc zenéje a Rómeó és Júliából a „Lehetsz Király” kezdetű dal, mert mint Mercutio énekli: „Királynak lenni oly mámorító!” A csapatnak és az edzőnek köszönheti, hogy ezen a tornán (is) gólkirály lett. Egy kicsivel több bátorság és erőszakosság kell, hogy fizikai adottságait kompenzálni tudja.
Kupás Vendel: Sajnos közbeszólt a betegség, így ezen a tornán nem lehetett ott, de nélküle nem juthattak volna el a fiúk a döntőre. Hiányzott a középpályáról a rendkívüli futóteljesítménye. Sokan példát vehetnek futómennyiségéről. Vele talán fényesebb lehetett volna az érem, mert akkor lett volna teljes a CSAPAT.
A gyermekek és a szülők nevében szeretnék köszönetet mondani a CSAPAT felkészítéséért végzett egész éves munkájukért:
Nagy-György Gábor edzőnek,
Fülöpné Ruttkai Orsolya testnevelőnek,
Vernyik Dávid edzőnek.
Az áldozatkész munkájuk nélkül ez a kimagasló eredmény nem jöhetett volna létre.
A gyermekek a torna során a rendkívüli megterheléshez az energiájukat a által biztosított termékekből szerezték, a szomjúságukat termékekkel oltották! Reméljük, hogy ez a gyümölcsöző kapcsolat továbbra is fennmarad!
Hátsó sor, balról: Balogh Artúr, Balla Zoltán, Szőke Kristóf, Péntek Dusán, Major Martin, Nagy-György Gábor edző
Első sor, balról: Fodor Péter, Nagy-György Hanna, Tóth Norbert, Fülöp Nándor, Tóth Levente, Juhász Csaba
Televíziós megjelenések
Az első képek
Szolgálati közlemény:
A Góliát FC megbízásából felvételeket készített az a tornáról, melyet június 29-én 1315 órakor a , az ismétlést pedig július 24-én 1930 órakor a televízióban lehet megtekinteni!
|