Az 1998-as bukás után sokan vigasztalhatatlanul csalódottak voltak a Ferrarinál, de Schumacher még a szurkolók kedvéért sem ígérte meg a világbajnoki címet. Mint mondta, egy technikai sportban sosem lehet biztosra menni, de ha rajta múlik, akkor világbajnok lesz.

Ugyanez a másik oldalon is elhangzott, csak teljesen más formában. Mika Häkkinent az 1998-as sikerei megismétlésére sarkallták, és ő sem rejtette véka alá, hogy a duplázás a célja.

Az olaszok nagyon komolyan készültek a szezonra, hiszen tesztek sokaságán pénzt és energiát nem kímélve fejlesztették ki az F399-et. Az alapos munkát az előző szezonban elkövetett baki indokolta, amikor is a tűzpiros versenyló csak akkorra állt össze, amikor a McLaren-Mercedes már szinte behozhatatlan előnyre tett szert.

Az évad első futamán ugyanakkor semmi sem látszott abból a temérdek ráfordított időből, amit az új modell pofozgatásával töltöttek a mérnökök. Mika Häkkinen az előző év hagyományait követve ismét több mint egy másodpercet vert a Ferrarikra, és mindenkiben felrémlett az 1998-as szezon, ahol a wokingiak rendre szintén egy másodperccel bizonyultak jobbnak a Ferrarinál.

Mielőtt bárki is a vészharangokat kongatta volna, a verseny már az olaszok szája íze szerint alakult, legalább is egy ideig... A két McLaren-Mercedes ugyan nem lassult be, de megbízhatóságuk még hagyott kívánni valót maga után, és a versenytáv felénél már elbúcsúztak az Ausztrál Nagydíjtól. Az adódó lehetőséget Schumacher nem tudta kiaknázni, mert autója még a rajtnál beragadt, ezért a mezőny végéről kellett a többiek után erednie. A német űrtempót diktálva a negyedik helyig felküzdötte magát, ám a gumik nem bírták a szokottnál is keményebb kiképzést, és az egyik felrobbant. Schumacher végül a nyolcadik helyen zárt.

Mindeközben az élbolyban szokatlan szereplőkkel zajlottak az események. A Ferrarihoz igazolt Eddie Irvine életében először állhatott fel a dobogó legfelső fokára, de Heinz-Harald Frentzen a Jordan-Mugen-Hondában, és Ralf Schumacher a Williams-Supertecben sem szégyenkezhetett a második, illetve a harmadik helye miatt.

A nyitó futam után öt hetet kellett tűkön végigülnie a közönségnek, mire ismét Forma-1-et láthatott. Interlagosban a McLarent megint nem lehetett megfogni az időmérőn. Talán az egyetlenegy kiemelnivaló, a hazai pályán versenyző Rubens Barrichello remek teljesítménye. A brazil a Stewart-Forddal még Schumachert is megelőzte a kvalifikáción, és harmadikként rajtolhatott el vasárnap. A futamon Häkkinen rögtön az élre állt, viszont csapattársa a skót David Coulthard már a rajtnál beragadt, és ezzel esélyei a nullára apadtak. Néhány körrel a rajt után a váltó is felmondta a szolgálatot, és onnantól kezdve mindegyik szempár egyedül Häkkinenre szegeződött. Ezért is szentségelt mindenki akkor, amikor a finn autója ugyanazt a tünetegyüttest mutatta, mint Coulthardé. A rakoncátlankodás azonban rövidnek bizonyult, és igaz, hogy Barrichello, illetve Schumacher is elment az ezüstnyíl mellett, de Häkkinen folytatni tudta a versenyt.

Barrichello élete lehetősége előtt állt, hiszen első helyen robogott hazájában, ám mindenki tudta, hogy a brazil autójába kétszer töltenek majd üzemanyagot, tehát ha csak nem dolgoz ki 25-30 másodperces előnyt, akkor esélye sincs a dobogó legfelső fokára. Ahogy azt várni lehetett Rubens nem tudott kellőképpen elszakadni üldözőitől, ezért az utolsó néhány körre Schumacher-Häkkinen párharccá szűkült a futam. A McLaren-Mercedes végül a bokszban fordította végérvényesen maga javára az interlagosi meccset. Harmadik helyen Heinz-Harald Frentzen végzett a Jordannel.

A tengerentúli rövid séta után a száguldó cirkusz huzamosabb ideig Európában vetette meg a lábát. Imolában már-már felrémlett az a vízió mindenkiben, hogy mire is gondoltak a Ferrarinál, amikor azt nyilatkozták, hogy a 99-es modell messze jobb az elődjénél. Schumacher mindössze tizedekre maradt el a McLarenek legjobb idejétől, ami komoly változás szelét hozta a Forma-1-be. A vasárnapi rajtot Häkkinen kapta el a legjobban, és gyorsan leszakította magáról Coulthardot és Schumachert. Mire a feladat nehezebbik részét letudta, mint aki jól végezte dolgát, belerohant a falba. Az új fejlemény rendkívüli esélyt biztosított a Ferrarinak, és Ross Brawn az ilyen ziccereket nem szokta kihagyni. Az átlagnál rövidebb időre hívta ki Schumachert a bokszba, aki így kevesebb üzemanyaggal ugyan, de Coulthard elé tudott visszajönni. Ezután körönként 1,7 másodpercet adott a skótnak, és mire a rövid tankolási periódus miatt újra ki kellett állnia, már simán vissza tudott jönni az első helyre a német. Brawn zsenialitása, Schumacher fantasztikus versenyzése előtt még a McLaren vezetése is meghajolt a verseny után.

A sorban a Monacói Nagydíj következett, ahol a Ferrari az év legnagyobb arányú győzelmét aratta. Az időmérőn még Mika Häkkinennek állt a zászló, de a finn a vasárnapi rajtnál már az első kanyarban elvesztette szombaton kiharcolt pole-ját a rendkívül jól rajtoló némettel szemben. David Coulthard azonban még csapattársánál is rosszabbul járt. A skót alatt immáron sokadszorra ment tönkre az autó, és idő előtt befejezte. A versenyben maradt McLarennel Häkkinen is hibázott, és Irvine mögött csak a harmadik helyet szerezte meg. Schumacher a futam kétharmadánál látványosan visszavett, amit a sajtótájékoztatón azzal magyarázott, hogy megsérült a nyaka a szabadedzésen, és nem bírta a maximális terhelést. Mindez nem változtatott azon a tényen, hogy Schumacher ezzel a győzelmével mindenidők legtöbb futamgyőzelmet számláló ferraris pilótájává avanzsált, megelőzve a legendát, Niki Laudát is, aki 15 ferraris futamgyőzelemmel büszkélkedhet.

No igen, de az olaszokat és a drukkereket sokkal jobban érdekelte a jelen, és mindenki tudta, hogy a monacói örömök után nehéz spanyol percek elé néz a maranellói istálló, hiszen amióta Wokingban Adrian Newey fejleszti a karosszériát, illetve az aerodinamikai elemeket, a Spanyol Nagydíj lényegében a McLaren hazai pályájává vedlett.

Ezzel szemben az időmérőn Coulthard sehol sem volt Barcelonában, és a szokásosnak mondható Häkkinen-pole mellett, Irvine örömködhetett a második pozícióban, Schumacher a negyedik rajtkockát szerezte meg. Vasárnap rögtön a rajtnál hátrányba kerültek a Ferrarik, miközben a McLarenek úgy lőttek ki, mintha ágyúból szalajtották volna őket. A sorrend a futam végéig nem is változott, így papírforma kettős McLaren-siker született.

A Kanadai Nagydíjon Schumacher az évben először megszerezte a pole pozíciót, ám a versenyen egy lekörözés közben nekicsapódott a falnak, és átadta a tíz pontot legfőbb riválisának. Häkkinen köszönte szépen az ingyen pontokat, és senkitől sem zavartatva állt fel a dobogó legfelső fokára. Fisichella kaparintotta meg az ezüstöt, és a bravúrosan szereplő Irvine a bronzot.

Eme kitérő után a Forma-1 ismét átette székhelyét öreg kontinensükre, és rögtön egy emblematikus pályán, Magny-Cours-ban bőgtek fel a motorok. A teljes versenyhétvégét megbolondította a pilótákat folyamatosan frászban tartó időjárás. Az időmérőn például Barrichello, Alesi, és Panis végzett az élen, mert ők mentek ki egyedül a szemerkélő esőben kört futni, míg a többiek várták a csodát, hogy elapad az áldás. Ám az ellenkezője történt, az eső még jobban rákezdett, és a későn eszmélő istállók egyszerűen nem tudták megdönteni a mostoha körülmények között a három pilóta idejét. Többen a 107%-os szabályon kívül teljesítettek, de a különleges körülményekre való tekintettel ők is rajthoz állhattak.

Persze minden csoda csak három napig tart (esetünkben még addig sem). A vasárnapi versenyen egy pillanat alatt lerajtolták a három pilótát a többiek. Azaz pontosabban mondva Coulthard rajtolt le mindenkit, hogy közel 8 másodperces előny összeautózva műszaki hiba miatt a kilencedik körben ismét feladja a küzdelmet. A száraz pályán Häkkinennek is jobban ment, mint az esős időmérőn, és könnyedén megelőzte Schumachert is. Igen ám, de a sors áldást küldött az esőmenő számára sok-sok ezer esőcsepp formájában, és a nedves felületen újjáéledt a Ferrari, és sorra előzte a többieket. Schumacher már épp kezdett örömódákat zengeni, amikor rájött, hogy ő valóban imádja az esőt, de a Ferrarijáról ez már nem volt elmondható. Nem tudni miért, de könnyen lehet, hogy a körülmények miatt a kormánykerék elektronikája meghibásodott, és a kényszerű kiállás után a kerpeni visszaesett az ötödik helyre. Heinz-Harald Frentzen vette át a vezetést, de mindenki tudta, hogy neki egyszer még meg kell látogatnia a bokszot. Annál nagyobb volt a meglepetés, hogy ahogy fogytak a körök, Frentzen csak nem akart kitekinteni a bokszba, és igen, a Jordant egy kiállással behozta az első helyre.

A sorsdöntő Brit Nagydíj

Bizonyára mindenki ismeri azt a szörnyű érzést, hogy szorgos munkával felépít valamit, és az egy külső tényező hatására pillanatok alatt összedől. Nagyjából ezt érezhette Michael Schumacher is, amikor a mai napig tisztázatlan körülmények között 307 km/h-s tempóról kb. 100-ra lassulva belevágódott a falba Silverstone-ban.

A német a Stowe-kanyarban Irvinet próbálta megelőzni, ám a Ferrari nem kanyarodott, és egyenesen beleszállt a gumifalba. Az eset után hasonlóan értetlenül álltak a szakemberek maguk elé nézve, mint Senna halálánál. Öröm az ürömben, hogy Schumacher "mindössze" a lábát törte, és bár a 99-es világbajnoki álmait elfelejthette, folytathatta pályafutását. A szemtanúk szerint amikor odarohantak hozzá, csak annyit ordítozott, hogy "Kérem csak a lábam mentsék meg, könyörgöm vigyázzanak rá!"

A sérültet helikopterrel szállították a Northampton-i klinikára, ahol azonnal megműtötték .A németre több hónapos kényszerpihenő várt. A futamot az eset után újraindították, és Coulthard mellett Irvine és Ralf Schumacher állhatott a dobogóra.

Az okokat ma is vitatják. A csapat szerint egy csavar lazult meg, és ettől lecsökkent a nyomás a fékrendszerben, amitől az autó irányíthatatlanná vált.

Az olaszok természetesen nem hagyták üresen Schumacher helyét, és Mika Salót szerződtették, aki mint az később kiderült, tisztességesen helytállt. Az igazán nagy lehetőséget azonban Eddie Irvine kapta, aki most már egyedüli ferrarisként hajthatott a vb-címért, és az Osztrák, valamint a Német Nagydíjon aratott győzelme után senki nem mondhatta, hogy az ír esélytelen a vb-címre. Igaz, az ausztriai sikerhez az is kellett, hogy Coulthard kiüsse Häkkinent. Németországban már nem Coulthard, hanem Mika Salo kellett Irvine sikeréhez. A finn csapatutasításra engedte maga elé az írt, aki győzelmével komoly esélyessé lépett elő.

A Magyar Nagydíj az előző évek mozgalmassága után 1999-ben nem tartogatott meglepetéseket. A McLarenek az időmérőn és a versenyen is domináltak, kettős wokingi siker született.

A Belga Nagydíjon hiába várták vissza Schumachert a hívei, a német még nem tudott visszatérni, mert lába még nem bírta a terhelést. Pedig nagy szüksége lett volna a Ferrarinak a klasszisára, hiszen Irvine kezdeti szárnyalása alábbhagyott, és a tűzpiros versenyautók sem muzsikáltak olyan jól, mint addig. A versenyen a McLarenek és a Ferraik közé több autó is beékelődött. A futamot Coulthard nyerte, Häkkinen minden igyekezete ellenére csak második lett, Irvine pedig negyedik lett.

A háttérben közben előkészítették Schumacher visszatérését, aki a mugellói pályán teljesített is néhány kört, de a visszatérés elmaradt, mert a lába továbbra sem bírta a huzamosabb terhelést.

Az Olasz Nagydíj előtt hivatalossá vált, hogy Eddie Irvine függetlenül a további szereplésétől, már biztosan elhagyja az istállót, helyére pedig a brazil Rubens Barrichello érkezik majd 2000-től.

Az időmérőn tovább folytatódott a Ferrarik vesszőfutása. Salo a hatodik, Irvine mindössze a nyolcadik helyen kvalifikálta magát a vasárnapi ütközetre. A jól rajtoló McLarenek sok örömöt nem leltek a futamban, hiszen a világbajnoki cím fő várományosa hibázott, és az élről állt ki. A finn hibáját Frentzen kamatoztatta a legjobban, aki az élre állt és meg is nyerte a nagydíjat. Ralf Schumacher Mika Salo előtt másodikként süvített a célba. Irvine nem tudta kihasználni a hatalmas lehetőséget, és mindössze a hatodik helyen zárta a napot.

Az Európa Nagydíj időmérőjére nem érdemes szavakat pazarolni. Frentzen, Coulthard, Häkkinen volt a sorrend. Azzal már inkább érdemes bővebben foglalkozni, hogy mi is történt a versenyen. A titkos esélyesnek kikiáltott Jordannel Frentzen nem húzta sokáig, a technika ördöge megtréfálta, és az élről kellett feladnia a futamot. Kezdett minden visszaállni a régi kerékvágásba, amikor egyszer csak eleredt az eső, és ez mindent felborított. Kezdődött azzal, hogy Ralf Schumacher szenzációs előzgetésbe kezdett, és néhány kör után már az első pozícióban robogott. Häkkinen kerékcseréjét elbaltázták, mivel túl korán rakták rá az esőgumikat, ugyanis az eső elállt, így a folyamatot meg kellett ismételni. Coultharddal ezúttal nem Murphy, hanem saját maga végzett, rontott, így lemaradt a pontszerzésről. A Ralfnak szurkolók sem örvendezhettek a futam után, mert a német egyik abroncsa defektet kapott, és a pilóta visszacsúszott a negyedik helyre. Az örült futamot végül a nevető harmadik, Johnny Herbert nyerte a Stewart-Forddal. Ez volt az istálló első és azóta már tudjuk, egyben utolsó nagydíjgyőzelme is. A dobogóra az angol mellett Jarno Trulli és Rubens Barrichello állhatott fel. Irvine pont nélkül maradt, igaz ehhez az is kellett, hogy a szerelők fatális hibát kövessenek el és csak három gumit készítsenek ki Irvine - természetesen - négykerekű versenygépe mellé.

A Ferrari lohasztó teljesítménye után mindenki Schumachert követelte vissza, aki a mugellói teszt után bejelentette, hogy az évben már nem áll rajthoz. Egy héttel később Fioranóban mindenki megdöbbenésére mégis bejelentette, hogy Malajziában már ott lesz a neve az indulók között: "A korábbi tesztelések során kiderült, hogy még eléggé bizonytalan a lábam, de Fioranóban már nem éreztem gyengeséget bennük, ezért változtattam meg a döntésemet"- taglalta a német az okokat a sajtónak.

Szepang a jó vonalvezetésű pályák közé tartozott, amit a legtöbb pilóta kedvelt is. Ugyanakkor egy frissen gyógyult törött láb számára nem biztos, hogy a legmegfelelőbb kiképzést nyújtotta. Schumacher azonban mindenkire rácáfolt, hiszen hét futam kihagyása után már az időmérőn űridővel állt az élre. Egy másodpercet vert rá Irvine-ra, és elsőként szorította 1:40 alá köridőt.

A sziporkázás vasárnap tovább folytatódott. A zabolázatlan, újjászületett sportember körönként másodperceket adva a mezőnynek hihetetlen sebességgel távolodott a többiektől, és csak azért vett vissza, mert tudta, hogy ez a nap nem róla szól, hanem csapattársáról, aki komoly esélyese volt a világbajnoki címnek. Häkkinen eközben tisztes távolságból figyelte, ahogy csapattársa megérkezik a németre, és összekoccannak az autóik. Az eset után Schumacher autója is megsérült, Coulthardé pedig az előzés után pár körrel műszaki hiba miatt újfent megadta magát. A helyzet, döntő lépés elé állította a finnt. Vagy megelőzi Schumachert, és Irvine után rohan, vagy a biztosra megy. Nos, Mika megpróbálta ugyan megfogni a kerpenit, de a frissen visszatért klasszis nagyon ügyesen tartotta maga mögött a dühöngő mclarenest. Olyan jól mozgatta a karosszériát a német, hogy a kerékcserék után már ő állt az élen. Persze végül elengedte az írt, aki így tovább növelte előnyét összetettben Mika Häkkinennel szemben. "Mindent megpróbáltam, de egyszerűen nem tudtam túljárni Michael eszén"- kesergett a finn a futam leintése után. A visszatérés tehát tökéletesre sikeredett.

Ekkor még senki nem tudta, hogy többhetes huzavona veszi kezdetét alig három óra múlva. Az FIA ellenőre, Josef Bauer ugyanis szabálytalanságot vélt felfedezni a Ferrarinál (az oldalsó légterelők alsó részén tíz milliméteres eltérés mutatkozott). A két versenyzőt diszkvalifikálták, ezzel párhuzamosan Mika Häkkinen lett a Maláj Nagydíj győztese és egyben a 99-es szezon világbajnoka is. Igen ám, de a maranellóiak nem hagyták annyiban a dolgot és fellebbeztek. Egy hét múlva pénteken titkos tárgyalás után Max Mosley bejelentette, hogy mindkét versenyző visszakapja a helyezését. Hogy pontosan mi történt a tárgyalóasztal mellett, azt a mai napig is csak találgatni lehet, de az a pletyka kering, hogy Ross Brawn bebizonyította, hogy a tíz millis eltérés csak öt, ami még éppen határeset. Ezzel csak egy gond van, nehezen hihető, hogy egy FIA-ellenőr nem tud lemérni tíz millimétert...

A fura eset után már mindenki a döntő ütközetre készült. Mika Häkkinennek a tudásán kívül a szerencsére is szüksége volt ahhoz, hogy a japán verseny után őt kiáltsák ki az 1999-es év világbajnokának. Az időmérő alapján Schumacher rajtolt az élről, mögötte Häkkinen és csak az ötödik pozícióból Irvine. A német tudta a dolgát, meg kell akadályoznia a finnt a tovahaladásban, hiszen ha nyerne, akkor az ír csapattársnak a negyedik hely is világbajnoki címet érne. Mika Häkkinen azonban kihasználta az egyetlen esélyét, és egy szenzációs rajttal eldöntött mindent Szuzukában. A McLaren-Mercedes pilótája duplázni tudott, 1998. után 1999-ben is győzött, igaz a Ferrari ebben az évben elhappolta a konstruktőri címet a wokingiak elől.

Nem tudni, hogy Japánban miért rajtolt tőle szokatlanul rosszul Michael Schumacher és erre már nem is derül fény soha, de az biztos, hogy ha ott megfogja Häkkinent, akkor valószínűleg nem a finn, hanem 20 évvel Jody Scheckter győzelme után Eddie Irvine lett volna a világbajnok, és az ír elhozta volna a hőn áhított trófeát a Ferrarinak.


Az 1999-es világbajnokság végeredménye
Pilóták:

	Pilóta	Csapat	Pont
1.	M. Häkkinen	McLaren	76
2.	E. Irvine	Ferrari	74
3.	H. Frentzen	Jordan	54
4.	D. Coulthard	McLaren	48
5.	M. Schumacher	Ferrari	44
6.	R. Schumacher	Willams	35
7.	R. Barrichello	Stewart	21
8.	J. Herbert	Stewart	15
9.	G. Fisichella	Benetton	13
10.	M. Salo	Ferrari	10
11.	J. Trulli	Prost	7
12.	D. Hill	Jordan	7
13.	A. Wurz	Benetton	3
14.	P. Diniz	Sauber	3
15.	J. Alesi	Sauber	2
16.	O. Panis	Prost	2
17.	M. Gene	Minardi	1
18.	P. de la Rosa	Arrows	1
19.	A. Zanardi	Willams	0
20.	T. Takagi	Arrows	0
21.	J. Villeneuve	BAR	0
22.	R. Zonta	BAR	0
23.	L. Badoer	Minardi	0
24.	S. Sarrazin	Minardi	0

Csapat

	Csapat/Motor	Pont
1.	Ferrari/Ferrari	128
2.	McLaren/Mercedes-Benz	124
3.	Jordan/Mugen Honda	61
4.	Stewart/Ford	36
5.	Williams/Supertec	35
6.	Benetton/Playlife	16
7.	Prost/Peugeot	9
8.	Sauber/Petronas	5
9.	Arrows/Arrows	1
10.	Minardi/Ford	1
11.	BAR/Supertec	0