Már a 97-es szezon végén hallani lehetett némely szakember szájából, hogy 1991. után Mika Häkkinen lehet az, aki ismét világbajnoki trófeához segíti a wokingi alakulatot. Akkor még nem sokan hitték el ezt, ám a szezon első versenyén mutatott teljesítménye után mindenki elképzelhetőnek tartotta, hogy hét év epekedés után valóban a finn hozza el a hőn áhított címet az ezüstnyilaknak.

Március nyolcadikán nyitotta meg a kapuit a száguldó cirkusz az 1998-as szezonban. Ausztráliában már az időmérőn is látszott, hogy a McLarenek gyorsabb csomaggal érkeztek, Häkkinen például majd egy másodperccel gyorsabb volt Villeneuve-nél. Miután vasárnap a harmadik helyről rajtoló Schumacher Ferrarijának motorja a hatodik körben bemondta az unalmast, a McLaren-Mercedesek ellenfél nélkül maradtak a pályán. Jacques Villeneuve, 1997. világbajnoka mindössze az ötödik helyen ért célba, és rajta kívül akkor talán már mindenki tudta, hogy labdába sem fog rúgni 1998-ban.

A futam krónikájához hozzátartozik, hogy a harminchatodik körben Mika Häkkinen félrehallotta az utasítást és kijött a bokszba (2007-ben már úgy emlékezett vissza Ron Dennis, hogy megbuherálták a rádió frekvenciáját), aminek következtében David Coulthard a finn elé került, ám a verseny utolsó köreiben maga elé engedte csapattársát. A nagydíj után nagyon sokan támadtál a McLarent, hiszen a skót egyértelműen félreállt csapattársa előtt. A csapat a FIA-nál is magyarázkodhatott, de végül megúszták a furcsa affért.

A Brazil Nagydíjon tovább folytatódott az ezüstnyilak pazar szereplése. Häkkinen szombaton jó egy másodperccel volt gyorsabb Schumachernél, míg a többiek, beleértve Jacques Villeneuve-öt is, messze a finn mögött foglaltak helyet. A futamot a hatalmas erőfölényben lévő McLarenek uralták. Mika Häkkinen mögött huszonhárom másodperc hátrányt összeszedve a Ferrarival igyekvő kerpeni mindössze a harmadik lett. "A jelen helyzetben annak is örülnünk kell, hogy nem köröztek le minket. Ez is valami, nem?" -nyilatkozott keserűen a futam után Michael Schumacher.

A Ferrari-hívek látva a McLaren-Mercedes egyeduralmát, minden reményüket a hagyományosan Ferrari-pályának mondott argentin aszfaltba vetették. A pálya nem is hazudtolta meg magát, Schumacher már az időmérőn is Häkkinen elé tudott férkőzni, és a versenyen is az első három-négy kört leszámítva tökéletes vezetés bemutatva huszonkét másodperces előnnyel gördült át elsőként a célvonalon. Igaz Schumacher sikeréhez az is kellett, hogy Coulthard az első pozícióban hibázzon, hiszen különben nem biztos, hogy a német bírt volna a skóttal. DC az egyik éles jobb kanyarnál azonban elszámította magát, ám erőszakosan bevágott Schumacher mellé, aminek következtében a két autó összeért, és Coulthard megpördült, míg a német folytathatta útját, és meg is nyerte az Argentin Nagydíjat. Második Mika Häkkinen, harmadik a szezon során később még számtalanszor bronzérmes Eddie Irvine lett.

A tengerentúli siker után ismét reménykedni kezdtek az olaszok versenyképességében a szurkolók, ám az álomból Imolában rántotta ki a wokingi alakulat az optimistábbakat: szombaton ismét tarolt a McLaren. Coulthard szerezte meg az első rajtkockát, mögötte Häkkinen, és a köridőben leszakadt Michael Schumacher foglalhatott helyet. A verseny viszont már inkább a Ferrari szája íze szerint alakult. Igaz ugyan, hogy David Coulthard révén eggyel nőtt a McLaren 98-as diadalainak a száma, de Häkkinent a 17. körben megtréfálta a technika ördöge, és a finn kiállni kényszerült. Schumacher és a csapata (a leszorító-erő növelése érdekében toronyszárnyakat kapott a Ferrari, amit azonban az FIA a verseny leintése után betiltott) mindent megpróbált, hogy behozza a skótot, de az autó kevés volt ehhez, és a német végül 4,5 másodperces hátránnyal "csak"a dobogó második fokára állhatott fel. Ezen a hétvégén került először szóba az, hogy Michael Schumachert a pletykák szerint a McLaren magához szeretné édesgetni. Vasárnap Jürgen Hubber, a Mercedes igazgatója már kerek-perec kijelentette, hogy a németet akarják látni 1999-ben a vezetőülésben.

A Spanyol Nagydíjon domborodott ki leginkább a McLaren-Mercedes fölénye. Adrian Newey, aki ebben az évben csatlakozott az istállóhoz, a barcelonai pályára optimalizálta a versenyautót, így nem csoda, hogy az időmérőn Häkkinen és Coulthard az első két pozíciót játszi könnyedséggel szerezte meg, és a versenyen is végig dominálva, ellenfeleiknek esélyt sem adva kettősgyőzelemre vezették a McLaren-Mercedest. Csak egyetlen beszédes adat: Schumacher 47 másodpercet kapott a finntől. A Spanyol Nagydíj időmérőjének érdekessége, hogy a szezonban először nem indulhatott el egy versenyző (Ricardo Rosset) a futamon a 107%-os szabály miatt.

Monacóban mindenki abban bízott, hogy a tűzpirosak remek szerepléssel feledtetik a spanyol fiaskót, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Már az időmérőn is feltűnt, hogy a Ferrari nem olyan versenyképes a hercegségben, mint azt gondolták, arról nem is beszélve, hogy úgy törtek az autóik, mint a porcelánbabák. A két McLaren időmérőn aratott diadala nem volt meglepő, az azonban már inkább, hogy a harmadik legjobb idejével Giancarlo Fischella a Benettonnal a negyedik helyre szorította Schumachert. Az Olaszországból érkező több ezer szimpatizáns a kedvezőtlen előjelek ellenére nem adta fel a reményt, csak akkor, amikor Schumacher hosszú csata után összekoccant Alexander Wurzzal, és a bokszban kiszállt a sérült autóból. Ross Brawn ugyan figyelmeztette a németet, hogy sikerült megjavítani az autót, de a több mint 4 perces hátrányt az ismét az autóba ülő korábbi világbajnok már nem tudta ledolgozni, és végül a tizedik helyen zárt. Második helyen Fisichella, míg a harmadikon az addig háttérbe szoruló Eddie Irvine végzett. Schumacher hatalmas esélyt szalasztott el, hiszen ahelyett, hogy közelebb férkőzött volna a McLarenekhez, újabb tíz pontot ajándékozott a wokingiaknak.

A monacói égés után még a legvérmesebb olasz lapok is visszafogták magukat, és nem vakították a népet azzal, hogy Schumacher még simán világbajnok lehet: "Ez a hajó elment", "A McLaren-Mercedes idén megfoghatatlan" és ehhez hasonló címekkel jelentek meg írások. Szó ami szó, az első hat futam alatt összehozott huszonkét pontos hátrány ijesztően hatott, és bárki mást ez elrettentett volna, de nem Schumachert, aki Kanadában visszavágott a benne, és a csapatban kétkedőknek.

Szokás szerint a német a két McLaren mögül rajtolt. Már az első körben hatalmas balesetnek lehettünk szemtanúi. Alexander Wurz, Johnny Herbert, Jarno Trulli és Jean Alesi olyan csúnyán "összecsókolózott", hogy piros zászló is előkerült a pályabírók kelléktárából. A második rajtnál Mika Häkkinen váltóhiba miatt azonnal kiszállt a küzdelemből. A McLaren-Mercedest ezen a hétvégén Murphy megsemmisítette, hiszen a kényelmes előnnyel vezető David Coulthard szintén műszaki hiba miatt állt ki, és Schumacher így végül is a harmadik helyről mindenféle erőfeszítés nélkül örökölte meg az első pozíciót. A németnek a simának tűnő versenyt is sikerült izgalmassá tennie. A kerekcserét követően a bokszból kifele menet nem vette figyelembe a pirosan villogó lámpát, ami gyors autó közeledését jelentette, hanem szabályosan rárontott a teljes gázzal a célegyenesből érkező Frentzen autójára, amiért 10 másodperces bokszutca-áthaladásos büntetést kapott. A német azonban nem adta fel, és körönként több mint egy másodpercet adva az ideiglenes elsőnek, Fisichellának, behozta a Ferrarit az olasz előtt. Harmadikként Eddie Irvinet intették le.

A Francia Nagydíj előtt nem volt nehéz észrevenni, hogy Mika Häkkinen gödörbe került, és ha nem evickél ki onnan záros határidőn belül, akkor maximum tapsolhat Michael Schumacher világbajnoki címéhez. Az időmérőn ennek megfelelően Häkkinen ismét régi formáját hozta, de most már senkit nem érdekelt, hogy mit mutat szombaton a finn. Mindenki újabb győzelemre volt éhes, hiszen a Ferrarit terelgető Schumacher vészesen közel került a pontvadászatban hozzá. Az első rajtot lefújták, mert Verstappen beragadt, és a másodikat ismét nem a McLaren-Mercedes, hanem a Ferrarik kapták el jobban. A futam során a Ferrari technikája egyértelmű volt: Schumacher kényelmes előnyt dolgozott ki, míg csapattársa Irvine mintegy 50 körön át a harmadik helyen tartotta a kétségbeesetten előzni próbáló Mika Häkkinent.

Az 1998-as Brit Nagydíjat nagyon sokáig, nagyon sokan nem felejtik majd el. Szokásához híven a pole-t ismét Häkkinen kaparintotta meg. Olivier Panis és Ralf Schumacher eredményét a FIA utólag elvette, mivel a két versenyző nem tudott a szabályoknak megfelelő időn belül kikászálódni az autóból, ami ugye előírás a Forma-1-ben. A hatalmas esőzések miatt a rajtot előrébb hozták, hogy elkerüljék a tömegbalesetet. Ennek a húzásnak, mint később kiderült roppant fontos szerep jutott. Schumacher a második helyről startolt, de hamarosan a harmadik pozícióból rajtoló Coulthard megelőzte, és ismét egy kettős diadal felé vették az irányt az ezüstnyilak. A tizenharmadik körben aztán bejött Schumacher fohásza, hiszen zuhogni kezdett az eső és a "rainingmen" előtt Coulthard (kiesett) és Häkkinen is hibázott (vissza tudott jönni a pályára, sőt, vezető helyét is megtartotta). A 44. körben aztán a leszakadó félben lévő német segítségére sietett a sors, ugyanis be kellett hívni a biztonsági autót, így ismét felzárkózhatott közvetlenül a finn mögé. Az eső áztatta aszfalton a favoritnak számító német addig-addig tartotta nyomás alatt Häkkinent, amíg az nem hibázott, és kicsúszott. Schumachernek sem kellett több, azonnal megelőzte a pontverseny éllovasát, és újabb diadalra készült. Igen ám, de a németet 10 másodpercre büntették, és így Mika Häkkinen simán bejött előtte a célba, és sokáig maga Schumacher is azt hitte, hogy ezt a csatát elvesztette. Ám kiderült, hogy a bokszban keresztülhaladt a célvonalon, és így mégis ő nyerte meg a Brit Nagydíjat.

Természetesen a meglehetősen furcsa körülmények között aratott siker felkorbácsolta az indulatokat, Häkkinen és a McLaren-Mercedes óvást nyújtott be. A panaszt azonban elutasították, mert nem tudták bizonyítani a büntetés jogosságát. Elvileg azért kapta a német a büntetést, mert nem vett figyelembe egy sárga zászlót, viszont Alexander Wurz is, a sértett is úgy nyilatkozott, hogy sehol nem volt sárga zászló. Továbbá az is a Ferrari mellett szólt, hogy a versenybíróság későn közölte a büntetést, azaz pontosabban mondva, nem közölték konkrétan, hogy milyen formában kell letölteni a büntetést. Mert azt is megtehették volna a versenybírák, hogy a német időelőnyéből levonják a büntetést, és úgy állapítják meg a futam végeredményét. A FIA mindent figyelembe véve jogosan nem vette el Schumachertől a tíz pontot.

A 10. állomáson, Ausztriában a szombati napon egészen biztosan Giancarlo Fischella volt a legboldogabb, aki mindenkit megelőzve megszerezte élete első pole pozícióját. A futamra már nem tudta átmenteni fantasztikus formáját, és egy ütközés következtében idejekorán be is fejezte a versenyt. A nem túl izgalmas Osztrák Nagydíjon Häkkinen szerezte meg a tíz pontot. Coulthard hat, Schumacher négy ponttal gazdagodott.

A Német Nagydíjra elkészült az új Ferrari, és érthetetlen módon pont akkor vetették be az olaszok, amikor a "régi" konstrukcióval szárnyalt Schumacher. Az elhibázott döntésnek az lett az eredménye, hogy a versenyt végig szenvedte a német, miközben Häkkinen boldogan ünnepelte újabb győzelmét, melyben a dobogón Coulthard és Villeneuve volt a finn segítségére.

A száguldó cirkusz Németország után hazánkba látogatott, és Schumi igen jó előjelekkel várta a három napos küzdelmet. Az előző két évben a pole-ból rajtoló német joggal reménykedett a csodás szereplésben, ám szombaton megkapta az első fricskát finn riválisától, aki megnyerte az edzést. Amikor a Ferrarinál az adatok kiértékelése után, a miértékre adott válaszokat követően álomra hajtották az emberek a fejüket, egyikőjük sem gondolhatta, hogy a Magyar Nagydíj az évad egyik legjobb vasárnapját produkálja majd. A futam első harmadában Schumacher helyzete elkeserítő volt. Cammogott a Ferrarival, miközben a két ezüstnyíl egyre csak távolodott a némettől. Ami azonban a kerékcserék után történt, leginkább egy Ferraris mesekönyvbe illene. Schumacher Ross Brown tanácsára elképesztően kevés üzemanyaggal jött ki a pályára, és a megváltozott menetdinamikájú autóval tizenkilenc körön keresztül másodperceket vert a McLarenekre, és a mezőnyre, ami elég volt a győzelemhez, és ahhoz, hogy a sírból visszahozza magát a világbajnoki címért folyó versengésbe. A futam krónikájához azért az is hozzá tartozik, hogy Häkkinen autója a végére belassult, és a finn végül csak a hatodik pozícióban végezhetett. Második helyen csapattársa, Coulthard, míg harmadik helyen ismét az egyre jobb formába lendülő Jacques Villeneuve ért célba. A szervezők biztosan nem mulattak olyan jól az amúgy fantasztikus versenyen, hiszen szurkolói rendbontás miatt 1 millió dollárra büntették a magyarokat, amit később a negyedére csökkentettek.

Michael Schumacher hosszú idő után ismét nyeregben érezhette magát, hiszen hátránya mindössze hét pontra csökkent Häkinennel szemben, és Spa következett, amely mindig is a német egyik kedvenc aszfaltcsíkja volt. A rajt után Coulthard hatalmas tömegbalesetet okozott. Egy kezünkön meg tudtuk számolni, hogy kinek maradt az autója épségben. A megismételt rajtnál Häkkinen megpördült, és Schumacher máris száguldhatott a tíz pontért. Ám ekkor nagyon furcsa dolog történt. A másik McLarenben ülő (már lekörözésre váró) David Coulthard bevárta Schumachert, és amikor a német mögé ért hirtelen elkezdett versenyezni. A skót célja egyértelmű volt. Hibára akarta késztetni a Ferrarist. A kissé alattomos tervet siker koronázta, ugyanis Coulthard nem engedte el Schumachert, aki ezért előzéssel próbálkozott, és egyenesen belerohant a McLaren hátsójába. Az incidens után Schumacher a bokszutcában zaklatottan rohant oda a skóthoz, ami érthető is volt, hiszen mindketten komolyan megsérülhettek volna a manőverben.

A német nagyon elkeseredett, hiszen hatalmas esély volt a kezében, és ahelyett, hogy a pontverseny élére állt volna, tovább terelte maga előtt a hátrányt. A futam egyébként Damon Hill és Ralf Schumacher, azaz Jordan-kettősgyőzelmével ért véget. Harmadikként a Sauber-Petronassal versenyző Jean Alesit intették le.

A vitatott körülmények sokaságát felvonultató Belga Nagydíi után az olaszok hazai pályán esélyt sem adtak az ezüstnyilaknak. Schumacher először az évben mindkét McLarent maga mögé tudta utasítani már az időmérő edzésen is. Igaz, a rajtnál kicsit elaludt, de a két Mercedes meghibásodott, ezért könnyűszerrel zsebelte be a tíz pontot, és ismét nyitott volt minden, hiszen Schumacher és Häkkinen 80-80 ponttal kéz a kézben vezette a pontversenyt, amikor már csak két futam volt hátra. Akkor még nem tudhatta egyikőjük sem, hogy a Goodyear Forma-1-es történetének utolsó győzelmét aratta.

A "luxemburgi" versenyen ismét jól alakultak a dolgok a Ferrari számára. Häkkinen beragadt Irvine mögött, míg Schumacher az élen haladt. Irvine azonban talán még a kelleténél is előzékenyebb volt, és túlságosan hamar engedte el a wokingi oroszlánt maga mögül. A McLaren-Mercedes kapva kapott az alkalmon, és ott verték meg az olaszokat, ahol eddig a legjobbak voltak, a kerékcserés taktikánál. Häkkinen a kiállás után Schumacher elé került, és az előnyét a verseny végéig meg is őrizte, és négy pontos előnnyel várta az utolsó, mindent eldöntő Japán Nagydíjat. Másodikként Schumacher, harmadikként pedig Coulthard ért célba.

Szuzukában mindenki meghökkenésére a Ferrari azt a kuplungrendszert alkalmazta, amellyel a wokingiaknak a teljes szezonban meggyűlt a bajuk. Az edzésen még nem is voltak gondok, hiszen a Ferrari volt a leggyorsabb, de a verseny megismételt rajtjánál (Trulli nem tudott elindulni), amikor a német feltartotta a kezét, mindenki tudta, hogy elúszott a világbajnoki címe, hiszen a mezőny végéről kellett felzárkóznia. A kerpeni nem adta fel, és egy kör alatt tíz helyet jött előre, láthatóan gyilkolta az autót. A verseny utolsó harmadában már a harmadik helyen autózott, amikor nézők millióinak szeme láttára egy defektben testesült meg mindaz, amit úgy hívnak, hogy balszerencse. A fantasztikusan versenyző német elbukta a világbajnoki címet, azaz fogalmazzunk inkább úgy, hogy megint nem ért oda, míg Häkkinen haláli nyugalomban, azzal a tudattal gördült át célvonalon, hogy ő 1998. világbajnoka.

A verseny után sokan nekimentek a Goodyearnak, de igazából nem tehetőek felelőssé azért, ami történt, hiszen Schumacher a sors tréfái miatt végig kínozta az autót, és a gumikat, amit azok egy határ után már nem bírtak sérülés nélkül elviselni. Ezt maga Schumacher is elismerte. Az 1998-as Japán Nagydíj volt a Tyrrell utolsó versenye az autósport királykategóriájában.


Az 1998-as világbajnokság végeredménye
Pilóták:

Csapat