Az 1955. január 16-án rendezett Argentín Nagydíjjal vette kezdetét az új Formula-1-es évad. A Mercedes W196-os autója közel hetven kilogrammal könnyebb lett, míg a motor teljesítménye 280 lóerő volt. Az autóversenyzés kedvező hatással volt az autóiparra, az előző esztendőben negyven százalékkal megemelkedett a gépjárművek eladási statisztikája. Juan Manuel Fangio hazai versenyén elsőként haladt át a célvonalon, így várható volt, az egész esztendőben meghatározó szerepet fog játszani.

A futam során összesen tizenhatszor került sor pilótacserére, mivel a 35 fokos hőmérséklet szinte elviselhetetlen volt a versenyautókban ülve. Fangiot követően, az ötödik helyezett Roberto Mieres teljesítette egyedül a versenytávot, míg egy-egy autót három pilóta is vezetett. Alberto Ascari vezető pozícióból esett ki, a Lancia D50 megpördülését követően. Stirling Moss autójával egy addig szokatlan probléma merült fel: az üzemanyagvezetékben gőzbuborékok keletkeztek.

Moss a pálya mellett leparkolta versenyautóját, amelyből egyes brit lapok azt a következtetést vonták le, hogy a brit pilóta idegei felmondták a szolgálatot. Mossnak végül sikerült eljutnia boxutcába, ahol átvette Hans Herrmann autóját, amelyet őt megelőzően Karl Kilng vezetett. A Herrmann-Kling-Moss trió végül a negyedik helyet szerezte meg. Fangio a verseny során égési sérüléseket szenvedett a jobb lábán, a jobb oldali kipufogócső felforrósodása következtében. "Minden égetett, még a kormánykerék is. Némely pillanatban 120°C-os hőmérséklet uralkodott az autóban. A versenytáv felének megtételét követően már levegőt is alig kaptam. Hála Istennek minden szerencsésen végződött. Soha nem fogom elfelejteni ezt a futamot." - adta közre az argentin pilóta.

Négy hónappal később Monaco utcáin bőgtek fel a versenyautók motorjai. Ekkor már sötét felhők kezdtek gyülekezni a Formula-1- felett, amelyekből villámként csaptak le a tragédiák. Nem sokkal a megmérettetést megelőzően Stirling Moss a Mercedes-Benz-300-SLR volánjánál megnyerte a Mille Migliát vetélytársa, Juan Manuel Fangio előtt. Moss győzelmét egy tragédia árnyékolta be, amely egy kislány életét követelte. Padua-ban egy Alfa Romeo a nézők közé hajtott. Pau-ban Mario Alborghetti szintén halálos balesetet szenvedett, amely során kilenc néző is megsérült. Hans Herrmann Monte Carloban egy edzés során szerencsétlenül járt, s csigolyatörést szenvedett, de ő túléte. Ekkor még senki nem sejthette, hogy ebben az esztendőben még közel száz áldozatot fog követelni az autóversenyzés.

A Mercedes Herrmann helyére a francia André Simont szerződtette, ő helyettesítette sérült társát. Fangio és Moss meggyőző fölénnyel uralták a mezőnyt, amíg mindeketten a motor meghibásodása következtében ki nem estek. A 81. körben Stirling Moss is feladni kényszerült a küzdelmet, így Alberto Ascari átvette a vezetést. Öröme nem tartott sokáig, mivel ezt a kört ő sem tudta befejezni. Az alagútból kiérkezvén elvesztette uralmát a Lancia felett, kisodródott a pályáról, majd a tengerbe zuhant. A matrózok gyorsan a szerencsétlenül járt olasz pilóta segítségére igyekeztek. A gyors intézkedésnek köszönhetően csupán néhány karcolással megúszta a balesetet, legalábbis Ascari nem panaszkodott. A futamot a 37 esztendős Maurice Trintignant nyerte, aki egy Ferrari volánjánál versenyzett.

Ascarit a biztonság kedvéért kórházba szállították, és a Hans Herrmann melletti szobába helyezték el. A német pilóta elmondásai szerint Ascari nagyon makacs volt, nem akart az intézményben maradni, így a saját felelősségére hazaengedték. A Monacói Nagydíjat követő csütörtökön Ascari már Milánóban múlatta az időt családja társaságában. Ekkor telefonhívást kapott Eugenio Castellottitól, aki Monza-ba hívta a Ferrari új sportautójának tesztelésre. Ascari rögtön elindult Monza-ba, ahol egy rövid időt Castellotti és Luigi Villoresi táraságában töltött a pálya melletti vendéglőben. Ekkor megkérte barátját, hogy mehessen néhány kört az autóval, próbaképpen. Ascari fejére húzta barátja sisakját, majd beült a versenyautóba. Három és fél kör elteltével 240 kilométeres óránként sebességgel a Vialone kanyarban az autó felborult, Ascari kizuhant a gépezetből. Nem sokkal később hű barátja, Luigi Villoresi karjaiban távozott az élők sorából. Alberto Ascari édesapjához hasonlóan 36 esztendősen hunyt el, aki 1925. július 26-án, Franciaországban vesztette életét. Ascari három nappal élt többet, mint édesapja, azonban a halála a négy nappal korábban bekövetkezett balesetére vezethető vissza. A tengerbe zuhanáskor egy vérrög keletkezett Ascari agyában, ami a sportautó teszteléskor egy rövid eszméletvesztést okozott. Fangio a legnagyobb ellenfelét veszítette el. Gianni Lancia feloszlatta versenycsapatát.

Amerikából is sokkoló hírek érkeztek: az Indianapolisi 500 mérföldes versenyen Bill Vukovich is életét vesztette, amikor autója felborult, majd lángra lobbant. A pilótáknak ez plusz lelki megterhelést jelentett, de szerencsére a Belga Nagydíjon nem történt semmi tragédia. Fangio és Moss kettős győzelmet szerzett a Mercedes-nek, míg Giuseppe Farnia harmadik lett. Ezt követően a Le Mans-i 24 órás versenyen mérték össze tudásukat az autósport neves személyiségei, ahol Mike Hawthorn komoly csatát folytatott Fangio-val a vezető pozícióért. Az órák 18 óra 20 percet mutattak, amikor röviddel a 35. kör vége előtt Hawthorn megelőzte Lance Macklint, aki a Fangio-val vívott csatájában megfeledkezett arról, hogy ki kell állnia a boxba tankloni. Macklin balra húzta az autóját, Pierre Levegh elé, aki éppen akkor érkezett meg oda 200 kilométeres óránkénti sebességgel. A francia pilótának semmi esély nem volt arra, hogy lefékezze autóját, sem arra, hogy kikerülje. Élete utolsó pillanataiban még felemelte jobb karját, hogy figyelmeztesse a mögötte haladó Fangiot. A Mercedes nekiütközött Macklin Austinjának, majd a nézőktől zsúfolt lelátóra zuhant. Juan Manuel Fangio csodával határos módon ki tudta kerülni a baleset helyszínét, és nem esett baja. Levegh és számos néző számára ekkor már késő volt. A Mercedes felrobbant, a francia pilóta 81 embert rántott magával a halálba. A halálesetek mellett sokan súlyos sérüléseket szenvedtek, így a helyszín egy vérfürdővé vált. A versenyigazgató, Charles Faroux ennek ellenére sem állíttatta le a küzdelmet, amelyet végül Mike Hawthorn nyert.

Franciaország, Németország, Svájc és Spanyolország is lemondta a versenyeket a nyár folyamán. Nagy elégedetlenség tört ki az emberek között, akik azt követelték, hogy tegyenek többet a biztonság érdekében. A tragédiákat követően a sport háttérbe szorult, és ebben az esztendőben még összesen három versenyt rendeztek. Zandvoortban és Monzaban Fangio győzedelmeskedett, aki egy újabb világbajnoki címmel lett gazdagabb, míg Stirling Moss Anintree-ben vehette át a győzelemért járó kupát. Moss első győzelméről sokat vitatkoztak, hogy a világbajnoki címvédő, Juan Manuel Fangio nem szándékosan hagyta-e, hogy hazai futamán Moss győzeldelmeskedjen. Az angolok számára egy igen jelentős esemény történt egy a világbajnoksághoz nem tartozó versenyen: Tony Brooks győzött.

Miután az évad utolsó három versenyét megkímélték a sorscsapások, mindenki abban bízott, hogy többé egyetlen versenyt sem fognak tragédiák beárnyékolni. Ez a "kívánság" sajnos nem teljesült, mert bár ha olyan sokan, mint az 1955-ös esztendőben nem is vesztették életüket autóversenyek során, a halál az elkövetkezendő évek, évtizedek folyamán gyakran ragadott magával egy-egy versenyzőt, pályaőrt vagy nézőt.