Nincs vége…

1 fejezet

Kagome riadtan ébredt fel. Felült az ágyban és érezte az arcán végigfolyó verítékcseppeket. Megint rémálma volt. Emlékezett, hogy pár napja kezdődött, mikor ismét feltűnt Kikyo.

…Ez abból vált világossá számára, hogy azon az estén Inuyasha lesütött szemmel ült, távol a többiektől és nagyon szótlan volt. Másnap Shippou is megerősítette Kagome gyanúját.
- Képzeld Kagome, hogy tegnap mit láttam!
- Mit Shippou?
- Az erdő fölött lélekrablók repültek és Inuyashát láttam az erdőbe bemenni. Biztos Kikyoval találkozott.
Kagome szomorúan bólintott és látszottak a szemében csillogó könnycseppek…

Kagome felkelt és kiment a kunyhó előtti padhoz. Nem lepődött meg miután Inuyashát ott találta. „Biztos ő se tudott aludni” gondolta.
- Őrködök – szólt ridegen Inuyasha.
- Én pedig nem tudtam aludni. Megengeded, hogy melléd üljek? – kérdezte Kagome félénken.
- Persze.
Kagome azt várta, hogy Inuyasha gyengéden átkarolja, és magához ölelje. Csalódnia kellett megint. Inuyasha ehelyett felállt és el akart menni.
Valamiért kerülte a testi érintkezést Kagoméval. Ha meg is csókolta, nagyon hidegnek és távolinak tűnt.
Kagome megragadta a karját.
- Ne menj… Kérlek, maradj!
- ERESSZ EL! – sziszegte Inuyasha és kitépte magát Kagome fogságából.
Kagome rémülten meredt felé.
- Nem voltál hozzám ilyen durva, mióta… mióta egy hónapja ismét átváltoztál szellemmé.
- ÉS?! NEKEM MINDIG KEDVESNEK KELL LENNEM MINDENKIHEZ? MI VAGYOK ÉN? VALAMI SZERETETSZOLGÁLAT?! NEM!!! Nekem is vannak érzéseim, és nem takargathatom mosolyokkal! Most elmegyek. NE GYERE UTÁNAM!!!
Azzal sarkon fordult és otthagyta a síró Kagomét.
Kagome látta még eltűnni a fák között Inuyashát. Várta, hogy másnap megjelenjen, és bocsánatot kérjen, de nem jött haza. Este tért vissza és ismét szótlanul ücsörgött a padon.
- Kikyoval találkoztál megint? – kérdezte halkan Kagome.
- I… vagyis nem. Csak sétáltam az erdőben és gondolkoztam.
- Idáig?! Nagyon aggódtam miattad Inu. De miért hazudsz a szemembe? Tudom, hogy Kikyo a közelben van. Pár napja is ilyen voltál és aztán Shippou mondta, hogy Kikyo itt volt. Találkoztatok?
- Hááát… Igen – suttogta Inuyasha lesütött szemekkel.
- És mit akart? Legyőztük Narakut, a Szent Ékkő megint biztonságban van. Ő is eltűnhetne végre! – szaladt ki az utolsó mondat Kagome száján.
- Talán féltékeny vagy? Egyébként mindegy, mert holnap Kikyo örökre távozik az élők sorából. Azért jött, hogy elmondja… Kagome… Én Kikyoval megyek.
- Mi?! Te… te … te vele akarsz menni? – Kagome ebben a pillanatban elsírta magát és elrohant.
- NE, KAGOME NE FUSS EL!!!
Kagome egészen a kútig futott és mielőtt visszatért volna a jelenébe, kitépte nyakából az Ékkövet. Tudta, hogy e nélkül soha többé nem láthatja barátait. De nem habozott, beleugrott a kútba és már otthon is volt.
Ezek után próbálta elfelejteni a fájdalmas emlékeket, és nem gondolni Inuyashára.

3 évvel később…

Tovább járt iskolába és sikeresen leérettségizett. Már nem is emlékezett az évekkel ezelőtti történésekre. Néha előbukkantak álmában, de reggelre ezeket is elfelejtette.
Egyik nap, amikor az ezeréves fa alatt üldögélt kettesben Houjouval valami furcsa lüktetést érzett a mellkasában.
- Kagome, már 2 és fél éve együtt járunk, és én szeretném, ha komolyabb lenne a kapcsolatunk – kezdett bele Houjou.
- Tessék? Mit szeretnél? – kérdezte Kagome, aki eddig a lüktetéssel volt elfoglalva.
- Csak azt, hogy töltsünk pár napot kettesben a tengerparton.
- Mi? Bocsi Houjou, de ez váratlanul ért…. Valami furcsát érzek itt a mellkasomban.
- Lehet, hogy végre te is szerelemre lobbantál irántam? – lelkendezett Houjou - Vagy a 3 évvel ezelőtti tüdőbántalmaid jöttek elő megint? Én mondtam, hogy ki kellett volna vizsgáltatnod magadat.
- Nem hiszem. Houjou, még kell gondolnom ezt. Most kérlek inkább, menj el. Ugye nem haragszol, hogy így elküldelek? Tényleg nem érzem jól magam.
- Nincs semmi baj. Holnap jövök és meglátogatlak.
Kagome kikísérte a fiút és az ajtóban egy csókot lehelt az arcára.
Vissza akart menni a szobájába, de pár lépés után összeesett. Elájult.
A kórházban tért magához. Először azt sem tudta mi történt vele, ezért fel akart ülni, de érezte, hogy nem tud. A szúró érzet juttatta eszébe, hogy fájt a mellkasa. Az ágya mellett ott ült egy ismeretlen alak.
- Végre, hogy felkeltél – mosolygott az idegen.
- Mi történt velem? Hol vagyok? – kérdezte riadtan Kagome.
- A kórházban vagy. Úgy tudom, hogy elájultál. Egy fiú értesítette a mentőket. Én nemrég érkeztem, de állítólag már két napja alszol.
- Mi? Te jó ég, de nincs semmi komoly bajom?
- Nem tudom, az orvosok vártak a vizsgálatokkal, amíg fel nem ébredsz. Most az lesz a legjobb, ha keresek egy nővért.
Kagome egyedül maradt pár percig. „Vajon ki lehet ez a pasas? És mit akarhat tőlem? Honnan ismer, amikor én nem emlékszem, hogy találkoztunk volna. Jaj, csak semmi bajom ne essék!”
Ekkor ért vissza az ismeretlen egy nővérrel.
- Jó reggelt kisasszony! Már várja a doktor úr, menjünk, ne várakoztassuk meg! Pár vizsgálat és tudni fogjuk a pontos állapotát – mosolygott a nővér és kitolta Kagomét ágyastól a folyosóra.
Ahogy ígérte, pár óra múlva vége is lett a vizsgálatoknak. Kiderült, hogy Kagome egy kicsit túlhajszolta magát az utóbbi időben és ezt a szervezete nem bírta. Felkelni pedig azért nem tudott, mert még túl gyenge. A szúró érzet meg légzési elégtelenség miatt keletkezett, és emiatt lélegeztető gépre van szüksége.
Az idegen férfi még mindig ott ült, de most már egy fiatal nő is volt vele.
- Jaj de jó, hogy végre viszontláthatunk! – szólt a nő.
Igen jól öltözöttek voltak mind a ketten. A férfi farmert, csizmát és kék pólót viselt, a szék karfáján pedig egy motoros dzseki pihent. A fiatal nőn pedig rózsaszín top, világoszöld szoknya és hozzá illő cipő volt.
- Kik önök? Soha nem láttam magukat! Lehet, hogy amnéziám is van? …Nem, biztos, hogy még nem találkoztunk. Szerintem eltévesztették az ajtót.
- Kagome, tényleg nem ismersz meg? Mi vagyunk azok! – rimánkodott a férfi.
- Bocsánat, de nem. Kérem, hagyjanak pihenni.
A nő az órájára pillantott és rémült arccal felsikított:
- ÁÁÁÁÁ!!!!! Már ennyi az idő?! A gyerekeknek vacsorát kell még főznöm. Drágám kérlek, maradj itt és mondj el mindent! – a nő egy puszit nyomott a fiú és Kagome arcára, majd kiviharzott a kórteremből.
- Kagome, – a férfi megfogta a lány kezét – én vagyok az Miroku. Nem ismersz meg engem és Sangot?
- Nem. Soha nem láttam magukat – és ellökte magától Miroku kezét.
- Jaj, mennyi idő telt el azóta! Mindent el akarok mondani, mert vissza kell jönnöd velünk a középkori Japánba. És kérlek, NE magázz!
- Rendben. De ez lehetetlen, hogy én a középkori Japánba menjek. Hisz’ nem találták még föl az időgépet. És egyáltalán miért kellene ma… vagyis veled mennem? Nem ismerlek.
- Látom tényleg fáradt vagy. Inkább holnap jövök vissza. Addig is itt van egy szelleműző tapasz, ez majd vigyáz rád – megpuszilta Kagome homlokát, felvette a dzsekit és kiment a szobából.
Kagome a hallottaktól egész éjszaka nem tudott aludni. „Vajon kik ők és mit akarnak? Honnan kellene ismernem őket?” A sok válaszkeresés annyira kifárasztotta, hogy hajnalban végre elaludt.

2. fejezet

Másnap reggel, amikor kinyitotta a szemét, egy virágcsokor állt az asztalon és Houjou ült az ágya melletti széken.
- Szia! Mióta ülsz itt? – kérdezte Kagome.
- Jó reggelt egyetlen szerelmem! Nem olyan régóta várom, hogy felébredj. De érted egy egész életet képes lennék várni. Tegnap este felhívtak a kórházból, hogy végre magadhoz tértél. Nagyon megrémítettél, ugye tudod? – elmosolyodott és megcsókolta a lányt.
- Ennél jobban nem is kezdődhetne egy nap! Nem tudod, mikor engednek ki?
- Azt mondták, hogy délelőtt még megvizsgálnak, és aztán dől el, hogy délután hazajöhetsz-e.
Az orvosok mindent rendben találtak, így Kagome már délután otthon volt. A szobájában pihent, mert a Doktor azt írta elő neki, hogy pár napig még ne keljen fel az ágyból. Houjou nagyon aranyos volt, hogy felajánlotta a házi gondozó szerepét. Egész nap ott ült az ágya mellett és a lány minden kívánságát teljesítette. Éjszakára is ott maradt.
- Na, és most a kis beteget meg kell fürdetni! – kacagott Houjou és ölében átvitte Kagomét a fürdőszobába.
Ott már minden elő volt készítve. Forró, illatos fürdővíz, virágszirmok, gyertyák és félhomály.
- Milyen csodás! – ámuldozott Kagome – Nagyon szépen köszönöm neked. Szerintem én meg sem érdemlem, hogy ilyen kedves barátom legyen! Most kérlek, menj ki, hagy fürödjek nyugodtan!
- Nyugi, nem nézek oda! Csak engedd meg, hogy itt maradjak. Kérlek szépen!
- Rendben, de tényleg ne kukucskálj! – kacagott Kagome és elkezdett vetkőzni.
Miután már nyakig az illatos habok közt pihent, Houjou csendben felállt és elhúzta a zuhanyfüggönyt. A lány csukott szemmel relaxált és nem vett észre semmit. Csak akkor nyitotta ki a szemét, miután Houjou elkezdte lemosni a karját.
- Hmm… Nagyon kellemes! Hmm… Milyen jó érzéked van hozzá! – hümmögött Kagome.
Ezután Houjou bekérezkedett a kádba és megfürdették egymást.
- Most már tiszták és illatosak vagyunk. Én legszívesebben azonnal az ágyamba dőlnék! – mosolygott Kagome.
- Először dőlj a karjaimba, hogy az ágyba tudjalak vinni! – Houjou felkapta Kagomét – Remélem, szépeket álmodsz! Induljunk.
A fiú betakargatta és egy „jó éjt” csókot adott neki. Ezután ő is lefeküdt az odakészített pótágyra. Reggel Houjou haza ment.
Kagome az ezer éves fa alatt ült. Azért szeretett itt a fa alatt pihenni, mert valamilyen misztikus energia járta át ilyenkor. Megnyugodott, sokkal jobban tudott az adott tennivalójára koncentrálni. Remélte, a fa segít megoldást találni a problémájára. Azon gondolkodott, hogy vajon kik lehettek azok a furcsa látogatók tegnap előtt. Gondolatban kérte a fát, hogy adjon valami jelet, segítséget. „Ezer éves fa, kérlek, juttasd eszembe, hogy kik ők, és segíts megtalálni a jó kiutat ebből a tudatlanságból”. Lehet, hogy a fa varázsa volt, vagy puszta véletlen, de ekkor lépett oda hozzá Miroku és Sango.
- Te jó ég! – ocsúdott fel Kagome – De megijesztettetek. Miért jöttetek ide?
- Mondtuk, hogy segítened kell. Azért vagyunk itt, hogy mindent elmondjunk és visszavigyünk a középkorba – mondta Sango.
- Biztos, hogy nem emlékszel ránk? Nézd, itt van a Szent Ékkő, ez sem juttat eszedbe semmit? – Miroku odaadta az Ékkövet.
- Nem tudom, de ez az Ékkő olyan ismerős. Lehet, hogy már láttam valahol, de hol?
- A te testedben volt. Aztán… - Sango elmesélte az egész történetet addig az estéig, amikor Kagome visszatért a jelenébe –… Amikor visszajöttél, azt csak onnan tudtuk, hogy megtaláltuk az Ékkövet a kútnál, de te nem kerültél azután elő soha többé. Most Miroku folytasd, mert már kiszáradt a szám!
- Igen, tehát ezután Inuyasha elment Kikyoval a pokolba. Pár nappal az eset után egy idős jós érkezett a faluba, és azt mondta, hogy 3 év múlva katasztrófákkal kezdődik meg a gonosz uralma, és ezt csak a KIVÁLASZTOTT tudja megállítani. Azt gondoltuk, hogy az egész csak kitaláció, és nem foglalkoztunk vele. Pár hete egyre nagyobb károkat okoznak a viharok. Sok ember életét oltotta ki egy-egy villám sújtotta fa, vagy a rájuk omló esetleg égő ház is. Egy hete megnyílt a föld és több száz szellem kelt életre. Mi nem bírunk velük, úgy tűnik a jóslat igaz volt. Az életben maradt emberek közül többen láttak egy párt, akik szintén a pokolból léptek ki. Valószínűleg Kikyo és Inuyasha voltak azok. Ők is életben akarnak maradni, és ezért emberi lelkekre van szükségük. Legalábbis Kikyonak. Meg kell őket állítani, mert elképzelhető, hogy ők alkotják azt az ördögi párost, akik átveszik az uralmat az emberek fölött. Mi úgy gondoljuk, hogy Kikyo az értelmi szerző és Inuyasha a végrehajtó. Segítened kell Inuyashát visszahoznod, mert akkor a szellemi énje, azt a csöpp kis emberi lelket is bekebelezi, aki még benne lakozik.
- Ööö… hát… - Kagome szóhoz se tudott jutni először, de összeszedte magát-, és ti azt gondoljátok, hogy én vagyok a kiválasztott? Ez képtelenség!
- Kagome, te vagy Kikyo reinkarnációja. Te rendelkezel egyedül akkora erővel, hogy Inuyashát kijózanítsd. Itt a Szent Ékkő és ennek az ereje megsokszorozza a tiédet. De a szellemeknek erre fáj a foguk, hogy ismét halhatatlanok legyenek. Tehát legyél óvatos, sok veszély leselkedhet rád. Nos, akkor ugye visszajössz velünk? – kérdezte Sango.
- Ööö… nem tudom, de úgy tűnik, hogy muszáj. Mikor kell indulnunk? – sóhajtotta Kagome.
- Miután összepakoltál, Mirokuval előremész, de én maradok, amíg nem találok felügyelőt a 2 kisgyermekünknek. Csak nem vihetem magammal harcolni. Nem tudsz valakit, aki elvállalná a felügyeletüket?
- Szerintem anyukám szívesen vigyázna rájuk. Valamelyik nap pont mondta, hogy mennyire hiányzik neki a gyerekzsivaj. Megkérdezem, várjatok meg!
Kagome gyorsan elrohant. Kis idő múltán már a csomagokkal felszerelkezve indultak neki az útnak. Kagome sajnálta, hogy Houjout is itt kell hagynia. De majd hazajön meglátogatni, gondolta. Miután átértek a kút másik felére, háborús csatatér fogadta őket. Elmentek a faluba, ahol Shippou és Kirara várta őket. Shippou egészen megváltozott. A haja megnőtt, kb. 150 cm magas lett és már lassan kezdett komolyan gondolkodni. Szüksége is volt rá, ilyen szörnyű helyzetben.
- Kagome! Jaj, de jó, hogy újra látlak! – örvendezett- Ugye most nem hagysz itt bennünket minden szó nélkül?
- Nem, most jöttem. Ugye te vagy Shippou és ő Kirara?
- Igen, de miért kérded? Hiszen tudod, vagy nem?
- Shippou, Kagome sajnos mindent elfelejtett, ezért kérlek, vezesd körbe a környéken. Kirarát is vigyétek magatokkal! – szólt Sango.
Csendben sétáltak egymás mellett, csak Kirara fülelt, hogy nincs-e veszély. Shippou először az ezer éves fához vezette Kagomét. Elmesélte, hogy itt találkozott először Inuyashával és itt csattant el az első szerelmes csókjuk. Aztán a közeli folyóhoz mentek és Shippou csak mesélt és mesélt. Kagomét valami furcsa érzés kerítette hatalmába, miközben az erdőben sétáltak. „Már éreztem ezt az érzést nagyon régen, de nem emlékszem, hogy mi kapcsán. Vajon az az Inuyasha közelsége kelti fel ezt bennem?” Egyre beljebb jutottak az erdőben, egészen a pokol kapujáig.
- Látod Kagome, itt nyílt meg a föld és ez a pokol bejárata. Remélem semmilyen gonosz szellem nincs a közelben, de jobb lesz, ha megyünk, mert az Ékkő viselése számodra sok veszéllyel jár – Shippou megfogta Kagome kezét és visszafordultak a falu irányába.
Már majdnem kiértek az erdőből, amikor egy árnyék suhant el felettük.
- Mi volt ez? – Kagome rémülten hozzábújt a már átváltozott Kirarához.
- Csak egy árnyékszellem lehetett. Nem veszélyesek, én is elbánok velük, ha kell.
A szellem egészen a kunyhóig követte őket. Éjszaka Kagome nem tudott aludni, mert ismét rémálmok gyötörték. Ült az ágyában, verítékcseppek gyöngyöztek a homlokán, és a kezeit a fejéhez szorította. „Nem, nem lehet megint. Miért reagál így a tudatalattim a változásokra? Neeeeee! Nem veszíthetem el Houjout. Nyugalom, ez csak egy rossz álom volt.” Felkelt és elment az ezer éves fához. „Itt majd megnyugszom” gondolta. Leült a tövébe és a csillagokat nézte. Lassan tényleg megnyugodott, míg végül el is aludt. Reggel ébredés után azon csodálkozott, hogy ki vitt neki takarót, mert ő nem hozott magával az biztos. Ahogy jobban megnézte, látta, hogy nem is takaró, ami rajta van, hanem egy köpeny. Egy szép piros és meleg köpeny.

3. fejezet

- Kikyo, végre felébredtél? Azt hittem, hogy otthon alszol, de éjszaka itt találtalak – szólt egy hang a fáról.
- Te meg ki vagy? – kérdezte Kagome s felnézett. Egy fehér hajú fiút látott a felette lévő ág tövében. – A te köpenyed ez? Nagyon köszönöm, hogy betakartál vele, de most már vissza kell mennem a faluba. Gyere le, hogy visszaadjam!
- Hm? – ráncolta össze Inuyasha a szemöldökét - Miért nem ismersz meg? Én vagyok az Inuyasha. Miért kell a faluba menned, megölnének a lázadók.
Kagome ereiben a név hallatán megfagyott a vér. „I… I… Inuyasha? Te jó ég, mibe keveredtem!”
- De vissza kell mennem, bocsáss meg, sietek – Kagome ledobta a köpenyt és elszaladt.
Sajnos még nem ismerte ki magát az erdőben és eltévedt.
- Valaki! Van itt valaki?! Hüpp… Segítség eltévedtem! Hüpp… - nem sokáig tudta visszatartani a könnyeit. – ELTÉVEDTEM, SEGÍTSEN MÁR VALAKI!!!!!!!!
Egy fa tövében keresett menedéket. Már nem fojtotta magába könnyeit és kitört belőle a sírás.
- Kikyo, miért futottál úgy el, és most miért sírsz? – Hallatszott a fa mellől.
- Menj innen. Nem ártottam neked, kérlek, ne ölj meg! – Kagome nagyon meg volt rémülve, hogy Inuyasha megöli, és már csak percei vannak hátra.
- Te megbolondultál? Nem öllek meg, csak gyere már ki! – Inu megfogta a karját és óvatosan, de határozottan kihúzta a fa tövéből. – De te nem is Kikyo vagy!
- Nem. Én nem vagyok a barátnőd. Kagoménak hívnak. Vezess ki az erdőből, vissza kell mennem a faluba. Megígérted, hogy nem ölsz meg! – figyelmeztette a szellemet.
Inuyasha döbbenten mérte végig, mintha találkoztak volna már. Kagome szintén jól megnézte magának. „Szóval te vagy a híres-hírhedt Inuyasha. Nem is tűnsz gonosznak.” gondolta.
- Olyan ismerős vagy. Találkoztunk már? – kérdezte Inu.
- Nem – Kagome nem merte megmondani, hogy régen ismerték egymást.
- Kár, pedig nekem jók a megérzéseim – Inu óvatosan közelebb lépett és letörölte Kagome könnyeit – Így már sokkal jobb. Gyere, kivezetlek.
Útközben Kagome azon tűnődött, hogy miért mondják a társai, hogy Inuyasha egy vérszomjas szellem, amikor olyan kedves hozzá. Miután a falu határába értek elbúcsúztak egymástól és Kagome egy puszit nyomott a szellem arcára.
A faluban már mindent tűvé tettek érte, mire visszatért. Miroku és Sango is dühösek voltak, hogy semmilyen jelet nem hagyott maga után.
-… De én csak elmentem sétálni… - védekezett.
- Arra nem gondoltál, hogy megtámadnak és megölnek? Ha Kikyo vagy Inuyasha talált volna meg, biztos megölt volna! Merre jártál idáig? – kérdezte Sango.
- Nyugi, még itt vagyok. Sajnos eltévedtem, de egy rendes szellem kivezetett az erdőből.
Elhatározta, hogy soha nem mondja el senkinek, hogy Inuyashával találkozott. Aznap este már vágyott az után, hogy megint láthassa őt, és most hagyott egy cetlit, hogy elment. Az ezer éves fa alatt üldögélt, amikor Inuyasha is megérkezett.
- Te megint itt vagy? – Inu meglepődött- Azt hittem, hogy nem merészkedsz többé az erdőbe.
- De itt vagyok, mint látod – Kagome mosolygott és tekintete szinte itta a szellem látványát – Csak kicsit fázom.
- Várj, hozok fát, addig is terítsd ezt magadra! – odaadta a köpenyét a lánynak.
Nemsokára már egymás mellett ültek és élvezték a tűz melegét. Valami láthatatlan erő vonzotta őket egymás felé. Inuyasha nem tudta, hogy mi ez az erő és hiába menekült előle, nem sikerült neki. Kívánta Kagomét. A lány szintén első látásra belészeretett, de nem merte megmondani. Csak ültek egymás mellett. Nem kellett szó, tudták, hogy mit érez a másik. Inu egy kicsit zavarba is jött, mikor Kagome a vállára hajtotta a fejét.
- Kagome, Kagome ébredj! Kikyo megláthat bennünket, gyere, el kell mennünk! - Ölébe vette a szendergő lányt és egy csöndes barlangba vitte. Lefektette, majd tüzet gyújtott. Ő is lefeküdt aludni.
Reggel arra ébredt, hogy Kikyo lökdösi.
- INUYASHA!!!!!!!!! AZONNAL ÉBREDJ FEL!!!!! Hol voltál egész éjszaka?
- Én… én csak… szóval jártam az erdőt és végül itt kötöttem ki. Mi van, már el se mehetek anélkül, hogy nem szólok?! NEM VAGYOK EGY BOLHÁS KUTYA, HOGY PÓRÁZON TARTS!!!!!! Szabad szellem vagyok…
- Ha-ha-ha! Te szellem?! Elfelejtetted, hogy csak félig vagy szellem? – kérdezte Kikyo gúnyosan – És nem vagy szabad, enyém a lelked és a tested is. Szükséged van rám, hogy életben maradj. Ha-ha-ha, te szabad?
Inuyasha duzzogva felöltözött és otthagyta Kikyot.
Kagome napközben a gonosz szellemekkel küzdött és alig várta az estéket, hogy együtt legyen szerelmével. Inuyasha nagyon kedves volt hozzá, és sok különleges helyre elvitte őt éjszakánként. Ám egyik este lebuktak…
Ott ültek az ezer éves fa alatt, amikor feltűntek a lélekrablók.
- Te jó ég! Kikyo a közelben van, Kagome gyere gyorsan. Menekülnünk kell! – Inuyasha felállt és meg akarta ragadni Kagome karját, amikor egy nyílvessző fúródott a tenyerébe.
- Szóval így állunk! Megint ez a kis cafka! Nem volt világos számodra, hogy Inuyasha nem veled, hanem velem akarja leélni az életét? Megmondta akkor, mi nem volt világos? Elmondjam én is? – Kikyo szeméből sugárzott a gyűlölet.
- Micsoda? Én ismertem Kagomét? Nem emlékszem semmire… - Inu a vérző kezére nézett, majd Kagomére – Kagome, te ismertél engem vagy sem, MOND MEG AZ IGAZAT!!!!!! – ilyen is ritkán fordult elő, Inu szemében könnyek csillogtak.
- Én… én…
- Na mi lesz? Bökd ki, hogy hazudtál neki! – szólt Kikyo gúnyosan.
- Sajnálom, Inuyasha – Kagome szeméből elkezdett patakzani a könny és elrohant.
- Látod, ő is csak játszott veled. Hah, azt hitted, hogy rajtam kívül bárki is igazából szeretni fog? Gyere, menjünk! – Kikyo kihúzta Inu kezéből a nyílvesszőt és elindult.
- NEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!! DE MIÉRT???!!!! Kagome, miért???!!! Ezért még bosszút állok! Esküszöm! – ő sem bírta visszatartani a könnyeit.

4. fejezet

Kagome nem mert bemenni a kunyhóba, mert félt attól, hogy valaki észrevenné, hogy sír és akkor minden kiderülne. Leült egy közeli padra és a holdat nézte. „Jaj Inuyasha, miért kellett ennek így végződnie? Miért?” Még mindig szipogott egy picit, amikor egy kéz megfogta a vállát.
- Pszt! Ne kiabálj! – súgta a hang a fülébe – Állj fel és gyere velem Kagome!
- De… te meg ki vagy?
- Az nem érdekes. Láttam, hogy sírsz, ezért követtelek, hogy magammal vihesselek, és boldoggá tegyelek – az ismeretlen még mindig Kagome fülébe suttogott és nem mutatta meg az arcát.
- Kérem, ne tegyél velem semmi rosszat! SE… - ekkor a szájára tapasztotta az idegen a kezét.
- Pszt!!!!! Mondtam, hogy ne kiabálj. Most pedig velem jössz. Ha akarod, ha nem.
Kagome nagyon meg volt rémülve, hogy bántani fogják. Mikor egy vízeséshez értek megálltak.
- Emlékszel? – kérdezte az ismeretlen – Milyen rég nem láttuk egymást – szembe fordult Kagoméval – Nagyon gyönyörű nő vált belőled, még mindig nem akarsz az asszonyom lenni?
- Micsoda?! Én a te asszonyod? Soha életemben nem láttalak, és azt akarod, hogy az asszonyod legyek? – egy hatalmas pofont kevert le a férfinek. – De ez a hely nagyon szép.
- Áúúú! Nem lehet, hogy elfelejtettél. Engem senki sem felejthet el. Az igaz, hogy nem vagyok már olyan gyors, mint az ékkövekkel, de a nevem még most is közismert.
- Bocsika, de akkor sem emlékszem rád – Kagome kicsit gúnyosan vigyorgott.
- KAGOME, ÉN VAGYOK AZ KOUGA!!!!!!!!!!!!!!
- Kouga… nem, nem ismerős. De már hallottam rólad. Én védtelek meg állítólag mindig Inuyashától.
- Igen. Az a bolhafészek nem érdemel meg téged! Legyél a feleségem, és mindent megkapsz, amit csak akarsz. Felejtsd el azt a kutyát! Úgy tudom, most valami papnővel él együtt. De mi ez az emlékezetkiesés?
- Sajnos nem emlékszem semmire sem abból, amikor itt voltam évekkel ezelőtt. Csak a történetünket ismerem… - Kagome közelebb hajolt a farkashoz és megcsókolta. – Cssss! Ne mondj semmit!…
Kouga közelebb húzta magához, és szenvedélyes csókolózásba kezdtek. Óvatosan bevitte magával a vízesés mögötti barlangba, ahol Kouga otthona volt. Lefektette az ágyra és elkezdte lassan levetkőztetni. Folyamatosan csókolta a lányt. Kagome is kibújtatta Kougát a ruhájából. Az éjszaka további részében egy percet sem aludtak. Érezték, hogy ez a csoda, ami történik velük, csak az övék, és nem akarták, hogy valaha is véget érjen, vagy bármi megzavarja őket.
A hajnal egymás karjaiban köszöntötte őket. „Miért nem Inuyasha karjaiban fekszek? Kit akarok becsapni? A saját érzéseim elöl menekülök, de nem tudom a szívemet becsapni. De Kikyo ellenem uszítja őt, ezért lehetetlen feladatnak tűnik, hogy ismét meglágyítsam a szívét. Inuyasha, egyetlen szerelmem, miért kegyetlen a sors ennyire?” Kagome fejében az elmúlt éj történéseinek gondolatai keringtek.
- Nekem lassan mennem kell, a többiek idegesek lesznek, ha megint eltűnök. Ma még sok szellemmel kell szembe néznünk – Kagome felkelt, felöltözött és egy csókkal búcsúzott Kougától.
- Ne menj el! Most már az én feleségem vagy. Nem kell azt tenned, amit más követel. Én megadok mindent, amire szükséged van.
- De el kell mennem. Ez az éjszaka nem jelenti azt, hogy az asszonyod vagyok. Még sokat kell udvarolnod, hogy biztosan igent mondjak.
- Akkor menj. De akkor is az enyém leszel! – Kouga kicsit mogorván nézett, majd, visszavitte Kagomét a faluba.
Érezte, hogy a lány nincs tisztában az érzéseivel és ő most még jobban összezavarta. „Még mindig Inuyashát szereti… Pedig én ezerszer jobb vagyok nála!”
- Már megint egész éjszaka nem voltál itthon. Hova a csudába tűnsz el éjszakánként Kagome? – szegezte neki a kérdést Sango, amikor betoppant az ajtón.
- Én… izé, én csak… - Érezte, nem bírja tovább magában tartani a nagy titkot. – Hjaj Sango! Teljesen összezavarodtam és összetört a szívem! Nem tudom, hogy mit tegyek. Kétségek közt gyötrődök, és ezt nem bírom!
- Tudom, hogy találkozgatsz Inuyashával.
- Mi?! De… de mégis ho-ho-honnan?
- Kirarát utánad küldtem egyik éjjel, hogy végre megtudjuk, hogy miért tűnsz el éjszakánként. Nagyon aggódunk miattad. Kikyo ugye nem tud még róla? Eléggé féltékeny típus, ha megtudná…
Kagome elsírta magát.
-… Tehát már tudja. Mit tett veled? – Sango megfogta Kagome kezét – Nem bántott? Ugye nem bántott?!
- Nem bántott? Miatta tört össze Inuyasha és az én szívem is! Egyébként nem tett mást. Utána visszajöttem, de nem maradtam sokáig. Találkoztam Kougával és vele voltam az éj hátra levő részében. Nem esett semmi bajom. Nem kellett volna aggódnotok – Kagome letörölte a könnyeit – Bocsáss meg, el akarok menni fürdeni, te nem jössz?
- Rendben, csak Miroku meg ne tudja. Még képes lenne utánunk osonni – ezen jót nevettek, majd elindultak a patakhoz.
Megfürödtek, és közben elbeszélték az összes bajukat. Kagome elmesélte, hogy a jelenében épp ápolónak készül, és nem tudja, mi legyen Houjouval. Szakítson vele vagy se? Sango is megosztotta Mirokuval kapcsolatos kételyeit, és ezen jókat mulattak. Elmesélte, hogy a két gyermeke mennyire hiányzik, és még szeretnének 2-3 lurkót. Mostanság viszont nincs idejük a családbővítésre, hiszen a szellemek visszaszorítása sokkal előbbre való.
- Hallottad? – Kagome egyetlen törülközőbe csavarva állt és a bokrokat fürkészte.
- Hjaj, Miroku, ha te vagy az, azonnal gyere ki a bokrok közül!!!!!!!!!
- De, hogy vettetek észre, mikor meg se mukkantam? – lépett elő a szerzetes.
Sango odalépett hozzá és egy hatalmas pofont kevert le neki.
- Mégis mit képzelsz? Már ezerszer megmondtam, nem szeretem, ha leskelődsz utánam! Főleg, hogy most nem vagyok egyedül – Kagomére pillantott, majd ismét Mirokura – Honnan tudtad, hogy itt vagyunk, és mióta ülsz itt?
- Tudtam, mert nem láttam sehol a törülközőt és a szappant. Nem tudom, hogy mennyi ideje ülök itt, kb. fél órája.
- Te, te disznó!!!!! - Sango még egy pofont lekevert neki és belökte a patakba, és utána dobta a szappant. – Nesze itt a szappan, fürödj meg! – Ezután sarkon fordult és elment Kagoméval.

5. fejezet

4 hónappal később…

- Vigyázz Miroku! Mögötted van! – Sango a csontbumeránggal ezt a szellemet is kettéhasította – Így ni! Eggyel kevesebb! Mikor lesz már ennek az egésznek vége? Egyre csak gyűlnek és gyűlnek a szellemek, soha nem fogják feladni?
- Egyszer mindennek vége szakad! Talán nemsokára ennek is. Meg kell találnunk a módját, hogy visszazárjuk őket a pokolba egyszerre – válaszolt Miroku.
- Talán Kikyot kell legyőzni ahhoz, hogy az egésznek végre vége legyen. Csapdába kell csalni, hogy harcoljon, és aztán le kell győzni! – Kagome kilőtt egy nyílvesszőt, ami száz szellemet pusztított el egyszerre.
Shippou és Kirara is harcoltak. Pár órával később, már csak csontvázak hevertek a porban. A kis csapat fáradtan baktatott hazafelé. Egy nagy porfelhő közeledett feléjük.
- Szia Kouga! Milyen rég nem láttuk egymást! – köszöntötte negédesen Sango.
- Sziasztok! Meneküljetek, ha nem akartok bajba kerülni, mert az erdő közelében egy hatalmas szellemsereg táborozik. Kikyot keresik, és azt mondták, hogy mindenkivel végeznek, aki az útjukba keveredik, majd Kikyot is megölik, hogy ők uralkodjanak a szellemek és az emberek fölött egyaránt. Én is alig tudtam meglépni – lihegte.
- Mi nem futamodunk meg előlük, hanem kiállunk ellenük! – csattant fel Miroku – Te meg jobb lesz, ha mented a szűrödet. Menekülj csak!
- Valami bajod van a stratégiámmal? Egyébként meg milyen jogon határozol, hogy Kagomét előtte meg sem kérdezed? Neki is joga van döntéseket hozni! Nem akarom, hogy a gyermekeim leendő anyja veszélynek legyen kitéve!
- ELÉG!!!!!!! És te milyen jogon döntöd el, hogy kinek fogok gyereket szülni???!!! - Kagome rettentően elpirult – 4 hónapja semmit sem hallok felőled és most azt várod, hogy a nyakadba ugorjak, és nemsokára gyereket szüljek neked?! Teljesen megbolondultál? Én először járni akarok a pasimmal, aztán évekkel később jegyben járni, aztán meg pár év múlva összeházasodni. Csak aztán jöhetnek a gyerekek. Nem szeretnék elhamarkodott döntéseket hozni…
Kouga teljesen össze volt törve a hallottak után. De eszébe jutottak a szellemek és búcsúzásul megcsókolta Kagomét és figyelmeztette, hogy nemsokára, úgyis az ő asszonya lesz majd elrohant. A többiek meglepődve figyelték a veszekedést, majd Sango ocsúdott fel először.
- Hát… izé… - nagy levegőt vett-, szóval jobb lesz, ha megyünk és megnézzük azokat a szellemeket.
Mire odaértek már semmit sem találtak, csak a felperzselt pusztaságot. Ekkor egy hatalmas szörnyre lettek figyelmesek, amely épp mellettük landolt. Három alak ült rajta.
- Sesshoumaru! Te meg mit keresel itt? – Dermedt meg Sango és Miroku.
- Khöm, hallottam hírét, hogy a szánalmas öcsém visszatért a pokolból és világuralomra készül törni. Jöttem, hogy megakadályozzam. Jaken! Vidd Rint biztonságos helyre, majd főzz valamit!
- Igenis Sesshoumaru nagyúr! Már megyek is! Gyere Rin, indulás!
- És ti, miért jártatok erre? Talán vártatok? Ha-ha-ha! – felkacagott.
- Gondolhatod, hogy nem pont téged vártunk! Nem csatlakozol hozzánk? Mi is épp a gonoszt akarjuk legyőzni. Kikyot – állt elé Shippou.
- Ha-ha-ha! – kacagott újból Sesshoumaru. – Azt hittem, ennél még te is okosabb vagy. Én nem szövetkezem egyszerű halandókkal. Kikyo a gonosz? Azt gondoltam, hogy a nagy szerelmével Kagomével szőtték a világmeghódítás tervét…
Kagome ekkor előlépett a társai takarásából.
- Én soha nem tennék ilyet!!! – Áradt a düh belőle. - Hogy képzelhetsz ilyet? Amint látod, nem én vagyok Inuyasha nagy szerelme! – nem bírta tovább és sírni kezdett.
- Nocsak! Kit látnak szemeim?! – Sesshoumaru végig mérte Kagomét - Tehát elhagyott az a féleszű Inuyasha. Meg akarod ölni? Szívesen rendelkezésedre állok!
- Nem kell tőled semmi! Meg egyébként is azt mondtad, hogy halandókkal nem harcolsz egy oldalon…
- Az az igazság, hogy veled hajlandó vagyok kivételt tenni. Mert majdnem olyan erős vagy, mint egy szellem.
- Akkor sem akarom, hogy Inuyashát megöld. Nem ő a gonosz, hanem Kikyo. Most bocsáss meg, de van még pár dolgunk, ezért indulnunk kéne – sarkon fordult és elment.
A többiek most is, megdöbbenve nézték az eseményeket. Ezután Kagome nyomába eredtek.
- Kagome! Mi van ma veled? Először Kouga, most meg Sesshoumaru. Jobb lenne, ha inkább holnap vívnánk meg azokkal a szellemekkel. Menjünk haza, vegyél egy meleg fürdőt és pihend ki magad! – javasolta Miroku.
- Én jó ötletnek tartom! Kagome, mit szólsz hozzá? – kérdezte Shippou.
Kagome megvonta a vállát és elindult a falu irányába. A kádban ülve azon gondolkozott, hogy miért zaklatja őt mindenki. Inkább hagyják békén, és törődjenek a saját dolgukkal. Neki is megvan a saját baja. Először is, meg kell fékeznie a gonosz szellemhadat, aztán be kell zárnia a pokol kapuját. De ott van még Kouga, akinek nem tudja, hogy mondja meg, hogy nem érez iránta semmit. Meg persze Inuyasha, akinek pont ellenkezőleg, hogy valljon szerelmet. „Nehéz a sors útját járni, de még nehezebb a kerülők csábításának ellenállni. Vajon képes leszek mindent megoldani?” Továbbmerengett volna, de egy koppanás kizökkentette a mélázásból. Sangot és Mirokut hallotta veszekedni, hogy Miroku már megint kukkolt.
Másnap megkeresték a szellemhadat. A szellemek épp azon mesterkedtek, hogy Kikyot mivel tudnák magukhoz csalogatni. Sok minden felmerült, hogy menjenek oda, küldjenek futárt, ejtsék foglyul, öljék meg Inuyashát, mert Kikyo biztos bosszút akarna állni érte. Az egyik szellem ekkor felvetette azt az ötletet, hogy a Szent Ékkővel csalogassák magukhoz. Felajánlják, hogy odaadják neki, és cserébe csak egy kis földet kérnek, amin uralkodhatnak. De ekkor megtámadják és megölik. Mindenkinek tetszett az ötlet, csak nem tudták, hogy hol az Ékkő. A kis csapat már egy ideje hallgatta, hogy milyen ármánykodást szőnek a szellemek, amikor úgy gondolták, ideje közbelépni.
- Csak nem ezt keresitek? – Kagome előugrott a bokorból és egy nyílvesszőt lőtt közéjük.
- Megtámadtak! Ott az Ékkő, vegyétek el tőle! – adta parancsba a szellemek vezére!
- Ahhoz nekünk is lesz egy-két szavunk – Sango és Miroku is harcba szállt.
Hosszas csata vette kezdetét. A szellemek egyre csak fogyatkoztak, de kis csapat t6agjai is elszenvedtek pár sérülést. Néhány óra elteltével már csak egy maroknyi szellem állt szemben a sebzett társasággal. A főnökük rimánkodott, hogy hagyják meg a csapata életét, de Miroku könyörtelenül beszippantotta őket a tenyerén lévő lyukba. Mert nincs kegyelem semmilyen gonosz, ártó szellemnek sem.
- Vége, ez volt az utolsó – sóhajtotta Miroku – Bárcsak az egész egy rossz álom lenne! És mihamarább felkelhetnénk belőle!
- Nézzétek! Ott arra! – mutatott Shippou a fény irányába.

6. fejezet

Sango és Kagome Kirara hátán repültek, míg Miroku és Shippou a földön rohantak. Amikor megérkeztek, látták, hogy Sesshoumaru és Inuyasha csatároznak. Hol Sesshoumaru csapott le az öccsére, hol fordítva. Az egész küzdelem végeláthatatlanul unalmas volt.
- Ezt nem tehetik egymással! Valamelyikük meg fog halni! – Kagome oda akart menni, hogy leállítsa a két párbajozót, de a többiek visszafogták.
- Nem mehetsz oda! Akkor téged ölnek meg. Maradj itt, kérlek – Sango próbált Kagomére hatni.
- De… - Kagome csak ennyit tudott mondani, amikor…
- MOST MEGHALSZ!!!!!!! – ordította Inuyasha, és egyenesen Sesshoumaru szívébe döfte a kardját.
- NEEEEEEEE!!!!!!!! – Sesshoumaru a szívéhez kapott és összerogyott.
- Én győztem! Végre én győztem! – Inuyasha a bátyja fölé hajolt - Látod, Sesshoumaru én vagyok az erősebb!
- I… I… Inuyasha… végre látom, hogy… hogy… te vagy a jobb. – Sesshoumaru hangja ekkor elcsuklott és örökre elaludt.
- Neee! Hogy tehetted ezt Inuyasha? – Kagome letérdelt Inu bátyja mellé – A saját bátyádat ölted meg. Miért?
- Meg akart ölni engem és Kikyot. Nem hagyhattam. Most pedig te következel és a barátaid, ÁRULÓ! – Inu Kagoménak szegezte a kardját.
- Mi… Micsoda? Kérlek, tedd le azt a kardot! Beszéljük meg higgadtan. Nem vagyok áruló, csak… - Kagome maga sem tudta, hogy folytassa-, csak egy szerelmes lány! Inuyasha, az első találkozásunk óta szeretlek! Ha eltitkoltam is, hogy ismerlek, bocsáss meg! Féltem, hogy miképp fogsz reagálni. Én sajnos mindent elfelejtettem, akárcsak te. Az egész történetet csak hallásból ismerem.
Inuyasha döbbenten hallgatta Kagome szerelmi vallomását, majd szó nélkül eltűnt az erdőben.
Céltalanul bolyongott a fák közt, és próbálta felfogni, mi is történt pár perccel ezelőtt. Kagome tényleg szereti, és ő ennek ellenére meg akarta ölni? Milyen vadállat vált belőle? Inuyasha keserűen figyelte magát egy pocsolya víztükrében. Nem sokkal később látta a vízben Kagome alakját.
- Minek jöttél utánam? – nézett a lányra – Hisz, meg akartalak ölni. Mi van bennem, ami szerethető? Nézz rám… én csak egy… egy szörny vagyok. Nincs bennem semmi emberi! – hátat fordított Kagoménak.
- De van. Kérlek, nézz rám!
- Sajnálom, nem lehet. Kikyo vár. Nem akarok csalódást okozni neki. Mennem kell. Ne gyere utánam! Nem találkozhatunk soha többé, mert akkor megölnek téged, és én abba belehalnék – megölelte a lányt majd elment.
- Hol voltál idáig? Megölted? – Kikyo türelmetlenül várta a választ.
- Igen. Most már nincs bátyám.
- Tökéletes. Most már csak azt a kis cafkát és a társait kell eltennünk láb alól, és mi leszünk a világ urai! Ha-ha-ha! Mindent kiterveltem. Neked csak ide kell őket csalogatnod a pokolba, és én végzek velük.
- De öten egy ellen nem sok?
- Nem. Felbéreltem pár igen erős szellemet, hogy segítsenek. Neked nem kell harcolnod, nem akarom, hogy bajod essen Inu – Kikyo végigsimította a kezét Inuyasha arcán, majd megcsókolta.
- Ne! Nem akarom! – Inu ellökte magától Kikyot – Most nem…
- Csss! Ne mondj semmit! Csak gyere velem…
Kikyo magával vitte a hálószobába, és lelökte az ágyra. Levette a ruháit, majd elfeküdt az ágyon. Inuyashának eközben is Kagomén járt az esze, és próbálta elképzelni, hogy vele van. Ő is levetkőzött, és elkezdte csókolni Kikyot. Egyre lejjebb haladt a nyakán. Kikyo élvezte a szellem közelségét.
- Ugye szeretsz Inu? – Suttogta.
- Igen. Nagyon szeretlek Kagome…
- MI???!!! – ellökte magától Inuyashát – Mit mondtál?
- Csak azt, hogy én is szeretlek…
- De… de, hogy neveztél? Kagome? – lekevert egy hatalmas pofont Inunak.
- Nem. Kikyot mondtam – Közben felvette a köpenyét – Biztos, hogy a te nevedet mondtam. Biztos, csak félrehallottad.
- Nem. Ilyenekben nem tévedek! Mikor találkoztál vele? Most megyek, és azonnal megölöm!
- Ne! Várj! Akkor mi lesz a terveddel? Mindent a maga idejében. Most inkább aludjunk – Felállt és átment a szobájába.
Egész éjszaka nem aludt. Azon törte a fejét, hogy menthetné meg Kagomét anélkül, hogy Kikyonak csalódást okozna. „Nem csalhatom ide, mert akkor biztos meghal. Vagy visszaküldöm a jövőbe, vagy elbújtatom, hogy senki ne találjon rá… Ahh, ez sem jó! Ő nem olyan gyáva, hogy megfutamodjék. Mégiscsak ide kell jönnie. De akkor valamelyikük biztos meghal… Szerencsém van, hogy nem kell harcolnom. Bárcsak Kikyo cselszövésére hamarabb rájöttem volna. Akkor nem állok mellé. De most már késő, meg kell tennem…”

7. fejezet

5 nappal később…

- Még három nap és tökéletes lesz minden! Ha-ha-ha! – Kacagott Kikyo. – Senki nem fogja túlélni, és végre hatalmunk az égig fog érni! Ha-ha-ha!!!
- Akkor én csak ide hozom őket, hogy mutatok valamit, amivel győzhetnek, és te itt várod őket a szellemekkel. Ugye nincs más feladatom? – Gyanakodott Inuyasha.
- Ne izgulj! Nem kell tenned semmit. Páholyból nézheted a harcot! Szeretem, hogy ilyen vagy. Most menj és nézd meg, hogy minden rendben van-e!
Inuyasha céltalanul bolyongott az erdőben, amikor végre az ezer éves fához ért. „Miért pont ide hozott az utam? Milyen rég volt, hogy Kagomét itt megpillantottam!” Elmosolyodott és megsimogatta a fa törzsét. Bizsergés futott végig rajta. „Bárcsak itt lennél Kagome! Akkor elmondhatnám, hogy én is mennyire szeretlek, és nem akarom, hogy meghalj. Szeretlek szerelmem.” Leült a fára és a madarakat nézte. Pár óra múlva zajra lett figyelmes. „Olyan ismerős… Várjunk csak, hiszen ez…”
- Kouga! Mit keresel itt?!
- Nocsak! Végre összefutunk bolhazsák! – gúnyolódott a farkas – Nem hozzád jöttem, nem kell pattognod. Kagomét keresem, nem láttad?
- Mit akarsz tőle? Úgysem lesz a nejed… - Inu nagyon féltékeny lett.
- Valóban? Miért vagy olyan biztos benne? Nem te mondod meg, hogy kivel házasodhat! Hiszen csak egy rühes kutya vagy! - Inuyasha ekkor már a kardja felé nyúlt - Na pá, én mentem! – Kouga elhúzta a csíkot.
- Gyere vissza! Gyere vissza te gyáva féreg és küzdjünk meg!
- Bocs, de Kagome vár! – Kouga még gúnyosan intett egyet, majd egy porfelhő közepette eltűnt.
Miután Kouga megtalálta a lányt, Kagome elküldte őt, és megmondta neki, hogy mást szeret. Kérte, hogy bocsásson meg neki, hogy hitegette, de nem tud a szívének parancsolni.
- Rendben. A kezdetektől tudtam, hogy mást szeretsz. De próbálkozni lehet. Ha sietsz, még naplemente előtt odaérsz az ezer éves fához! Ott van Inuyasha! – És tovább száguldott.
Kagome lélekszakadva rohant, hogy ott találja kedvesét. Szerencséje volt. Inuyasha ott ült az egyik faágon.
- Te meg mit keresel itt? – csodálkozott – Mondtam, hogy nem találkozhatunk Kagome! Veszélyben vagy, el kell hagynod a középkort.
- Nem tudok nélküled élni! Látnom kellett téged!
- Jaj, Kagome…- Inu leugrott a fáról és magához ölelte a lányt – Én sem tudok nélküled élni! Szeretlek!
- Nézd, a hajad! Fekete lett!
- Ó, akkor jobb, ha elmegyek innen. Ilyenkor nagyon sebezhető vagyok. De holnap reggel ismét fehér lesz.
- Kérlek, hagy menjek veled! Jó leszek, és minden kívánságodat teljesítem! Nem hozok a fejedre semmilyen bajt! – mosolygott Kagome.
- De csak akkor, ha tényleg jó leszel! – kacagott Inu is és felkapta a lányt.
Pechjükre egy hatalmas szellem kószált a környéken. Kagome a nagy sietségben nem hozta magával az íját és nyilait, és Inuyasha sem tudta használni a kardját. Menekülni kényszerültek, de a szellem le-lecsapott rájuk. Mind a ketten horzsolásokkal voltak tele. Szerencsére a közelben volt a kút és át tudtak menekülni a jelenbe. Kagome bevonszolta őt egy raktárba.
- Kérlek, maradj itt! – Csitította a sebesült Inuyashát. – A családom nagyon megrémülne, ha tudná, hogy egy vadidegen fiú van itt. Hozok vizet, gyógyszert, kötszert és ágyneműt. Várj meg!
Nemsokára egy hatalmas zsákkal tért vissza, benne minden fontos kellékkel.
- Jobban vagy már? – kérdezte Kagome, miközben ellátta a sebeiket.
- Hát, nem ugrok ki a bőrömből, de már kicsit jobb.
- Ennek örülök. Vedd le a felsőd, kérlek!
- Minek? – pirult el Inu.
- Mert el akarom látni az összes sebedet. Miért, mire gondoltál? – kacérkodott a lány.
- Ööö, izé… ööö, semmire sem.
Kagome megágyazott és odaadta a magával hozott csokoládét. Inuyasha kicsit tartott az édességtől, hisz’ nem ismerte, de végül megette. A lány adott egy puszit neki, majd menni akart kifelé, de…
- Kérlek, várj! – állt fel Inu és közelebb lépett hozzá. – Ezt elfelejtettem… szeretlek… - és megcsókolta a lányt.
Kagome kissé elpirult. Ezután még hosszú percekig csókolták egymást. Kagome levette a felsőjét és Inuyasha is kibújt az ingjéből. Nem tudtak parancsolni a szívüknek, egyszerűen kívánták egymást. Amióta először találkoztak, mindketten erre a percre vágytak. Szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt. Reggel Kagome gyorsan rendbe szedte magát, majd reggelit vitt a szerelmének. Inuyasha már visszaváltozott, de nem volt elutasító vele szemben. Egy szenvedélyes csókkal köszöntötte, azután megreggeliztek.
- Most már vissza kell mennem – szólt a démon miközben felvette a köpenyét.
- Rendben indulhatunk.
- Indulhat-UNK? Te nem jöhetsz velem vissza. Veszélyben vagy odaát.
- Nem tántoríthatsz el! Induljunk!
Miután visszatértek és egy csókkal elköszöntek egymástól, mindegyikük más-más irányba ment. Inuyasha Kikyohoz tért vissza, míg Kagome a faluba ment. Elmesélte, hogy milyen kalandokba keveredett és, hogy otthon járt. Természetesen az éjszakájáról mélyen hallgatott.
- A gyermekeim jól vannak? – kérdezte Sango.
- Igen. Reggeli előtt láttam őket, és remekül néztek ki. Anyukám nagyon gondosan vigyáz rájuk.
- Ennek örülök, de még mindig nem értem, hogy keveredhettél ilyen helyzetbe- Gondolkozott Miroku hangosan. - Már ezerszer elmondtuk, hogy vigyél magaddal valamilyen fegyvert, mert itt nem vagy biztonságban.
- Bocsánat, de erről teljesen elfelejtkeztem.
A nap hátra levő részében a falusiaknak segített Kagome. Akinek kellett a csomagját cipelte haza, vagy gyógyfüveket szedett a betegeknek, este pedig vacsorát főzött a barátainak. Nagyon elfáradt, így hamar ágyba zuhant és elaludt.
- Szegénykém, teljesen kimerült – húzta be az ajtót Kagomére Sango – Biztos, hogy nemsokára vége lesz.
- Remélem, igazad van. Már annyira vágyom arra, hogy kettesben lehessünk.
- Most is kettesben vagyunk…
- Ez igaz… Akkor szabad egy csókot? – Mosolygott Miroku és közelebb húzta magához a feleségét.
Sango bólintott és ő is mosolygott. Ezután kiültek egy közeli padra, és tovább beszélgettek. Miroku időközönként megcsókolta Sangot.
- De nekem akkor sem tetszik, hogy Kagome ennyire belebolondult Inuyashába. Lehet, hogy ez is csak csapda. Szerinted? – kérdezte Miroku.
- Nem tudom. Bízom benne, hogy nem. Látszik Kagome elbeszélésein, hogy szeretik egymást. Semmilyen jel nem utal arra, hogy ez is csak Kikyo egyik aljas terve. De hallottam, hogy ma délután az önkéntes munka közben megkörnyékeztél pár lányt. Mikor hagysz fel már a szoknyavadászattal? – sóhajtotta Sango.
- Én nem vadászok másokra. Csak felajánlottam mágikus képességeimet.
- Milyen képességeid vannak neked? – kacagott a lány.
- Például tenyérből megjövendölöm a jövőt, elűzöm a rossz szellemeket, meghallgatom őket, és tanácsokat adok.
- Kifelejtetted, hogy lyukat beszélsz az emberek hasába, és fajfenntartás céljából…
- Na, ne túlozz! Én hűséges típus vagyok! Bizonyíték rá, hogy nem csallak senkivel se – Vigyorgott a szerzetes.
- Ááá, csak ott lebzselsz a kis fruskák körül. De én akkor is szeretlek, sajnos…
- Én is szeretlek, és ne sajnáld magad. Jól jártál velem. Én meg veled – és még egy puszit nyomott Sango arcára. – Megyünk aludni? – kacsintott egyet.
- Mehetünk – kacsintott vissza Mirokura.

8. fejezet

Másnap reggel Kagome és Shippou már az asztalnál ültek, mikor Sangoék megérkeztek, egymást átkarolva. Mind a ketten mosolyogtak, majd leültek enni a többiekkel. Kagome és Shippou igen nagyot néztek, hogy mi ez a nagy harmónia. Nem sokkal később már az erdőben sétáltak új kihívások után nézelődve.
- Most mit csináljunk? Sehol senki! – panaszkodott Shippou.
- Az nem olyan biztos – szólt egy hang a fejük fölött.
- Inuyasha! Jaj de jó, hogy látlak! – kiáltotta Kagome és odafutott megölelni a kedvesét. – Micsoda egybeesés, hogy te is itt vagy!
- Khöm, ez nem egybeesés Kagome. Utánam kell, hogy gyertek, mert mutatni akarok valamit.
- Mit? Mooond eeel, nagyon kíváncsi vagyok! – rimánkodott Kagome.
- Szóval, van egy olyan fegyver a birtokomban, amellyel legyőzhetitek Kikyot. De nem hoztam magammal, ezért velem kell jönnötök.
- Rendben, induljunk – adta ki a parancsot Kagome és elindult Inu után.
A többiek kicsit bizalmatlanul, de követték őket.
- Mi van, ha ez csak egy csapda? – suttogta Miroku Sangonak.
- Nem hiszem. Nem csalná tőrbe Inuyasha Kagomét. Nézz rájuk, szeretik egymást!
- De, ha mégis…
- Nem, ne is feltételezz ilyet! – Súgta Sango, majd hangosan kezdett kérdezősködni – Inuyasha, és mond, ez pontosan milyen fegyver is? És honnan van?
- Gyertek csak, mindjárt ott vagyunk és megmutatom.
Amikor a pokol bejáratához értek, Sango is aggódni kezdett.
- Kagome, gyere ide egy pillanatra! – mikor Kagome is odaért folytatta – Ez a pokol bejárata. Nem csapda ez az egész? Bízhatunk Inuyashában? Nem lehet, hogy még mindig Kikyot szereti? Szerintem várjunk idekint.
- Igazad van – Szólt Miroku.
- Nem. Inu nagyon rendes és őszinte. Nem tenne ilyet. Gyertek nyugodtan – majd elindult a bejárat felé.
Mikor már mindannyian bent voltak, egy hatalmas csarnokban találták magukat és Inuyasha eltűnt. Iszonyú bűz csapta meg őket. A rothadó lelkek szaga. Egy éles kacajt hallottak, mielőtt elsötétült volna minden. Ekkor már tudták, hogy csapda. Mikor felébredtek, ki voltak kötözve.
- Üdvözöllek benneteket. Ez az utolsó órátok. Használjátok ki okosan. Ha-ha-ha! – kacagta Kikyo.
- Mi ez? Miért kötöztél ide, ahelyett, hogy megharcolnál velünk? – kiabálta erőtlenül Sango.
- Mindenre sor kerül. Először is: Inuyasha gyere ide! Amint látjátok, ő az én hűséges kutyusom.
Eközben a féldémon lesütött szemmel odakullogott Kikyo mellé. Nem tudott Kagome szemébe nézni.
- Tudjátok, ő csak engem szeret. Csak engem… - és Kikyo egy nyílvesszőt vett elő – De az én szerelmem úgy tűnik nem volt elég neki, hisz tegnap előtt ismét azzal a kis szajhával volt! Inuyasha most ezért meghalsz! – és kilőtte a nyilat, egyenesen Inu szívébe.
A fiú összerogyott és nem mozdult többé. Kagome szíve majd’ megszakadt, hogy látta szerelmét élettelenül összeesni.
- Áruló… - sziszegte a papnő – De most ti jöttök! – Egy csettintésére eltűntek a kötelek és hatalmas szellemek jelentek meg.
Mindenki fegyver nélkül állt és nem tudták mi tévők legyenek. Ekkor Shippou meglátott valami csillogót az egyik sarokban.
- A fegyverek! Ott vannak! – mutatott abba az irányba.
Kagome sehol sem lelte a nyilait. De nem volt ideje keresgélni, mert egy nyíl súrolta az arcát. A következő elől is sikerült elugrania. Miután Kikyo nem tudott több nyílvesszőt lőni, Kagome odarohant hozzá és elkezdte tépni a haját. De a papnő sem hagyta magát, és egy hatalmas pofont kevert le ellenfelének. Ezután iszonyú verekedésbe kezdtek. Egyikük rúgott, másikuk ököllel ütött. Sehogy sem akart vége lenni a harcnak. De a többiek is eléggé szenvedtek. A szellemek igen erős ellenfeleknek bizonyultak. Nagy nehezen sikerült két szellemet elpusztítani, és már csak egy maradt. Azt Miroku beszippantotta a tenyerén lévő lyukba, miután a többiek lefárasztották. Már csak Kagome harcolt Kikyoval. Kikyo ekkor meglátott egy nyílvesszőt a földön és az után kezdett rohanni. Kagome először nem értette, hogy miért fut, csak aztán látta meg ő is a nyilat. Szaladni kezdett, hogy előbb odaérjen. Sajnos elkésett, Kikyo a nyilat kettétörte és, mint egy tőrt szegezett Kagoménak.
- Ennyi volt, most véged! - azzal nekirohant a lánynak, de ő kitért a támadás elöl.
Újból próbálkozott, de nem sikerült neki. Kagomét viszont sikerült fellöknie. Odatérdelt felé, de ahányszor lesújtott a lány kitért a nyíl irányából. Megpróbálta kicsavarni a papnő kezéből a tőrt, de nem sikerült. Újból próbálkozott.
- Nem fog menni! Én erősebb vagyok, mint te! – kacagott Kikyo.
- Tudom, de harcolok az utolsó percig! – ahogy ezt Kagome kimondta, a nyílvessző kifényesedett és felé repült.
Egy ügyes mozdulattal elkapta, és a papnőnek szegezte.
- Nem fog sikerülni! Úgyse tudod belém döfni!
- Kagome, figyelj! – Shippou egy íjat dobott a lány felé.
- Úgy nem, de az íjjal talán igen – elkapta az íjat, amit Shippou dobott oda és kilőtte a nyílvesszőt.
A nyíl Kikyo szívét találta el, ezzel felszabadítva a testét alkotó lelkeket.
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! – kiáltotta Kikyo, és a következő pillanatban, már csak egy maroknyi föld hevert a földön.
Mindenki fellélegzett. Vége a pusztításoknak. Nemsokára viszont bezárul a kapu ezért sietniük kellett.
- Inuyasha! – Kagome sírva odarohant az élettelen testhez és elégörnyedve zokogott. – Inuyasha! Inuyasha, szerelmem nem halhatsz meg! Kelj föl! El kell mennünk! I-i-inu-yasha! – a könnycseppek csak úgy záporoztak a szeméből.
- Kagome gyere, meghalt. Nincs mit tenni! – Miroku rátette a kezét a lány vállára.
- Nem, hagyjatok! Nem mehetett el, hogy engem itt hagyott! Inuyasha! – ébresztgette kedvesen – Inuyasha! Ébredj fel! – és egy csókot lehelt az ajkaira.
Ekkor, mint a mesékben, valami természetfeletti fény lengte körül őket és emelte a magasba Inuyashát. A következő percben pedig már ott állt Kagome előtt.
- Élsz? Nem csak egy látomás? Ó, Inuyasha!!! – és odarohant hozzá.
- Mi történt? Hol vagyunk?
- Gyertek már, majd mindent elmesélünk! – kiabálta Miroku és Sango a bejáratból.
A csapatnak még éppen sikerült idejében kiszaladniuk, mielőtt minden egy csapásra megsemmisült volna.

9. fejezet

- Tehát mi történt? – kérdezte a még kicsit kába démon.
- Kikyo csak kihasznált, majd megölt. De te feltámadtál, és most ismét itt vagy velem, azaz velünk – mosolygott Kagome és a többiekre nézett.
- Már emlékszem. Láttam magamat, ahogy kiléptem a testemből. Egy furcsa alagútban találtam magam és ott volt… a bátyám, Sesshoumaru, anya és apa. Ott álltak és hívtak magukhoz, de én nem akartam menni, mert hozzád vonzott a szívem – megcsókolta Kagomét.
- Jó, jó, elég legyen már! Gyertek velünk a faluba! – szólt Shippou és elindult Sangoékkal.
Kagome és Inuyasha is utánuk indult egymást szorosan átkarolva.
Este hatalmas ünnepséget szerveztek a falubéliek számukra. Volt ott étel, ital, zene, tánc. Kagoménak sikerült Inut is a táncparkettre vonszolni.
- De én nem tudok táncolni!
- Honnan tudod? Próbáltad már? – kacagott a lány.
- Nem – pirult el a démon és nézte, hogy táncolnak a többiek.
- Na látod, megy ez neked!
Egész éjszaka táncoltak. A mulatság végén nem volt kedvük lefeküdni, ezért inkább elmentek egyet sétálni. Az ezer éves fához érve, Inuyasha felajánlotta, hogy nézzék meg a napfelkeltét. Kagome bólintott. Ott ültek egy ágon, hallgatva a madarak csicsergését és nézték, hogy ébredezik minden. Csodálatos látvány volt.

2 hónappal később…

Kagome rettentően rosszul volt. Szédült és fájt mindene. A kunyhóban feküdt és szenvedett.
- Vissza kell menned a jövőbe, mert lehet, hogy valami súlyos. Biztos, hogy nem valamilyen sérülés, amit még Kikyo okozott? – Inuyasha rettentően aggódott a felesége miatt.
- Nem tudom. Inu hazavinnél? Ideje lenne bemutatnom téged a családomnak, és otthon is egy esküvőt tartani. Én szép fehér ruhában lennék, te pedig fekete szmokingban. Nemsokára átváltozol ismét, akkor megtarthatjuk a ceremóniát. De előtte mindenképpen orvoshoz kell mennem.
- Rendben, akarsz valamit magaddal vinni?
- Nem, ne pakolj semmit, csak menjünk már! – és ismét eltorzult Kagome arca.
Amint visszatértek a jelenbe, Kagomét azonnal egy kórházba vitték. Pár napig megfigyelés alatt tartották, de semmilyen súlyos panaszt nem találva kiengedték. Inuyasha egyszer sem volt bent nála, mert az esküvőt szervezte.
- Végre, hogy újra láthatlak! – ölelte magához a lányt – Hogy vagy? Holnap lesz az esküvő, mint tudod, bírni fogod?
- Persze! Életem legszebb pillanata lesz! – furcsa csillogás táncolt a szemében, amit Inu is észrevett, de nem szólt.
Azt gondolta, hogy biztos a másnapi szertartás miatt ennyire boldog.

Másnap…

- Te, Kagome, fogadod-e Inuyashát férjedül, amíg a halál el nem választ?
- Igen, fogadom.
- Te, Inuyasha, fogadod-e feleségedül Kagomét, amíg a halál el nem választ?
- Igen, fogadom.
- Akkor ezzel házastársaknak nyilvánítalak benneteket. Húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűt, és egy csókkal pecsételjétek meg eskütöket!
Miután megcsókolták egymást, hatalmas éljenzés és tapsvihar tört ki.
- Gratulálunk nektek! – Mosolygott Shippou, Sango és Miroku.
- Köszönjük – mondta Kagome – Egy kis figyelmet kérnék! Szeretnék még valamit bejelenteni! Inuyasha ide jönnél, kérlek? – miután már ő is ott állt, Kagome folytatta – Tehát, szeretném bejelenteni nektek, hogy Inuyasha és én ikreket várunk!
- Micsoda! – Inuyasha alig tudta felfogni, hogy apa lesz – Ez komoly? Jaj, de jó, apa leszek!!! – ujjongott.
Mindenki ismét tapsolt. Ezután még a menyasszonyi csokor eldobása következett. Utána hajnalig tartó lakodalom vette kezdetét.

7 hónappal később…

Kagome egészséges ikreknek adott életet. Egy fiú és lány párosnak.

Visszaköltöztek a középkorba, és még egy fiuk született. Sangoék is még három csemetével gyarapították a családjukat.
- Nézd, a kis Sesshit! Lassan már jár! – mosolygott Kagome.
- Igen. Biztosan az apjára fog hasonlítani – mosolygott Inuyasha - Ugye kis gézengúz? Hékás, ne húzd a hajam!!!

Vége

Írta: Iwiiiii