GREENWICH

Az egyes országok pontosidő-szolgálata a greenwichi  atomórával  megadott
pontosidőjelzéshez igazodik. Greenwichtól számítják a tengeri tájékozódáshoz
szükséges   hosszúsági   fokokat.   A   hajózás  és  a  térképészet  részére
nélkülözhetetlen kiindulási meridiánt 1884-ben fogadták  el nemzetközileg, s
azóta a mi térképeink is a greenwichi délkörhöz igazodnak.

   Londontól  kirándulóhajóval  alig  egy  órányira  van  a  Greenwich  nevű
kisváros.  Legfőbb  nevezetessége  a  régi  Obszervatórium és a Tengerészeti
Múzeum. Mindkét  intézmény  a  tudomány- és  a  technikatörténet hallatlanul
gazdag  és érdekes gyűjteménye. Az Obszervatórium udvarán acélszalag jelzi a
0 meridiánt, nyugodtan  átléphetjük, s ezzel a keleti félgömbről a nyugatira
jutottunk anélkül, hogy bármit  észrevettünk volna. Ez az igazi absztrakció.
De pillantsunk a greenwichi csillagvizsgáló múltjába!

    AZ "ŐSMŰSZEREK"

   A  tájékozódáshoz  szükséges  földrajzi  szélességet  az Egyenlítőtől (0º
szélesség) mérték, a Sark 90º. A delelő Nap zenittávolságának, a Sarkcsillag
magasságának  mérésével  a  szélességet  már  régen  is tűrhető pontossággal
tudták  mérni.  Jákob  botja,  asztrolábium, gnómon és hasonló eszközök után
Johan Hadley (1682-1724) angol műszerkészítő  találta  fel a  tükörkvadránst
1730-ban.    A    később   kidolgozott   tükörszextánssal   már   a   pontos
szélességmeghatározás is lehetővé vált.
   Sokkal  nehezebben  oldották  meg  a  hosszúságmeghatározást. Az irány és
sebesség  mérésével,  az utazás időtartamának ismeretében némileg meg tudták
állapítani   a   tartózkodás    helyét,   de    a   sok   zavaró   körülmény
(szélirányváltozás,  áramlatok)  miatt  akár  hetekig  is   bolyonghattak  a
tengeren, mire partot értek.
   Galileo  Galilei  (1564-1642)  olasz  fizikus  és  csillagász  a  Jupiter
holdjainak megfigyelését ajánlotta,  mert  - mondta -  a  négy  jól  látható
jupiterhold eltűnése a bolygó mögött mindenünnen azonos pillanatban látható.
Ha tehát kiszámítják előre a holdak eltűnésének pillanatát, mondjuk, Livorno
kikötőjére,  akkor  a  táblázatban  foglalt  adatok  és  a helyi megfigyelés
alapján az időkülönbség a kérdéses hely és Livorno helyi ideje között kiadja
a hosszúságot (24 óra 360 fok, egy óra különbség tehát 15 fok).  A számítást
azonban zavarja a  fény  sebessége (ezt Galilei még nem tudta megmérni) és a
szükséges táblázatok hiánya, eltekintve attól, hogy hajón a gyenge távcsővel
a mérés  sem  egyszerű. Egyébként  a módszert később pontosan kidolgozták, s
még  a  második  világháborús  távolfelderítő  és   távolsági   bombázógépek
navigátorai  is   a  jupiterholdak  táblázatait  vitték  magukal  és  ezeket
használták,   amikor   ellenséges   terület   fölött   teljes   rádiócsendet
parancsoltak nekik, s így nem volt mód a rádiós navigálásra.
   Egy  francia  utazó  II. Károly  angol  királyt  a  XVII. században azzal
kereste fel, hogy megtalálta a  precíziós  hosszúságmeghatározás  titkát. Ki
kell  számítani  -  mondta  - a  Nap,  Hold  és  a   bolygók   helyzetét  az
állócsillagokhoz   képest.  A   tengeren  végzett  megfigyelés és  az  előre
elkészített táblázatok adatai  alapján  az időkülönbség, illetve a földrajzi
hosszúság meghatározható. Kiinduló hosszúsági körnek a londonit ajánlotta. A
király -  a szakértők meghallgatása  után  - 1675. június 22-én elrendelte a
tengerészeti  obszervatórium  létesítését.  Megbízta  Sir Christopher Wren-t
(a   londoni   Szt.  Pál   katedrális   építőjét)   az  új   csillagvizsgáló
megépítésével, s annak helyéül a greenwichi királyi parkot jelölte meg.

 A KIRÁLYI CSILLAGVIZSGÁLÓ

   Wren  a  park  egyik  dombján  levő  régi  erődítmény   megmaradt   falai
felhasználásával    "szerény     pompával"     felépítette     a    "királyi
csillagvizsgálót".  Annak  irányítását  és anyagi ellátását az Admiralitásra
bízták,  vezetőjévé  pedig  John Flamsteed-et (1646-1719)  nevezték ki, mint
"királyi csillagászt". (Flamsteed eredetileg nem csillagásznak, hanem papnak
készült.    Derbyben   született,   műkedvelésből   kesdett   asztronómiával
foglalkozni,  s  a  királyt  -  a francia utazó  említett látogatása után  -
ő győzte meg a csillagvizsgáló létesítésének szökségességéről.)
   Flamsteed legfontosabb feladatául a holdtáblázatok elkészítését  jelölték
meg,  tehát  azt,  hogy  méréssorozatokkal  határozza  meg:  a  Hold  milyen
időpontokban  hány  fokra,  percre  stb. van  a  Naptól,  illetve   bizonyos
állócsillagoktól.  Optikai  műszerek ekkor már voltak ugyan, de pontosabbnak
tartották  a  nagyméretű,   optika   nélküli  mérőeszközöket.   Az   intézet
műszereinek  nagy  részét  Flamsteed  tervezte, s  amit   nem   ő  készített
személyesen,  azt  Thomas Tompion-nak (1639-1713),  a kor  egyik leghíresebb
órásának  műhelyében  készítették.  Tompion  készítette  a  nagy  pontosságú
ingaórákat is, ezeknek az  ingái két  másodperc alatt  végeztek egy lengést.
(Azért készítette Tompion lassú járatúra az órák gátlóművét,  hogy  a levegő
ellenállása az inga mozgását lehetőleg ne befolyásolja.)  Flamsteed  eredeti
műszerei közül  nem sok  maradt meg,  egyet a kensingstoni  múzeumban, egyet
magángyűjteményben őríznek.
   Tompion  készített  egy  közel  három méter sugarú szextánst. Ezt 1689-ig
használták, s mintegy 20 000 mérést végeztek vele. Abraham Sharp - ugyancsak
királyi  csillagász  - nagy, falra rögzíthető óriás-szextánst szerelt fel, s
azzal 2800, szabad szemmel  látható  csillag  pozícióját határozta meg. Az ő
holdtáblázatait   sokáig   a   legjobbnak  tartották,  s  azokat  Newton  is
felhasználta a holdmozgások elemzésekor.
   Flamsteed   adatait  utóda,  Edmond  Halley (1656-1743)  tette  közzé.  A
kinyomtatott  füzetből  Flamsteed özvegye  97  oldalt kitépett,  és  ezekből
állították össze  később a  Historia  Coelestis  című  kis  kiadványt,  amit
Flamsteed postumus műveként jelentettek meg.
   Flamsteed utódai közül  James Bradley (1693-1762)  szorgos kutatások után
az aberráció felfedezésével műszeres bizonyítékát adta  a  Föld  Nap  körüli
keringésének.  Apró, de  jellemző kis történet  szól  róla. Egy alkalommal a
királynő  meglátogatta  az  obszervatóriumot,  és  sok  egyéb  közt  azt  is
megkérdezte,  mennyi   Bradley   fizetése.  A   királynő   elámult,   amikor
meghallotta, milyen keveset fizet az Admiralitás a tudósnak. Bradley azonban
azzal nyugtatta meg, hogy ha akirályi csillagász nagyobb jövedelmet élvezne,
sokan törnék magukat az állás után olyanok is, akiket nem a tudományos minka
lelkesítene,  hanem  a  pénz.  Nem  bizonyos,  hogy  a  történet igaz, de az
elgondolásában van valami...

 SOKOLDALÚ TEVÉKENYSÉG

   Greenwich   történetéhez  tartozik  az  is,  hogy  az  első  ekvatoriális
szerelésű (vagyis a Föld tengelyével párhuzamos tengely körül forgó) lencsés
távcsövet Jesse Ramsden (1735-1800) világhírű műszerész készítette (e távcső
ma  Kensingtonban,  a   Tudománytörténeti   Múzeumban  van),  továbbá,  hogy
kosárgömb leejtésével 1833 óta jelzik a pontos időt, s a tengerészek számára
oly fontos Nautical Almanach (Tengerészeti Almanach) 1831 óta jelenik meg.
   A  hosszúságmeghatározás  a  térképészeknek  is nagy  gondjuk volt, ahány
ország,  annyi  0  meridiánt  használt.   Volt  párizsi,  nürnbergi,  bonni,
pétervári  -  magyar   is   volt,   nem   is   egy:   budai,   nagyszombati,
marosvásárhelyi.  Mikoviny Sámuel (1700-1750)  országfelmérésekor a pozsonyi
vár egyik tornyán  áthaladó hosszúsági kört vette 0  meridiánnak. Az európai
országok térképezésekor ma  általában a greenwichit  veszik  kiindulásul.  A
régi Osztrák-Magyar Monarchia világhírű térképeinek 0  meridiánja viszont  a
Kanári-szigetekhez  tartozó  Ferro (ma: Hierro) szigetén áthaladó hosszúsági
kör volt.
   A  XIX.  század   közepén  több  nagy  távcsöves  műszert  -  úgynevezett
passzázscsövet - kapott a greenwichi  intézet  a Nap és a csillagok delelési
időpontjainak a megállapítására. A második világháború végéig 650 000 mérési
adatot jegyeztek fel a Nap, a  Hold  és  a  bolygók  mozgásának megfigyelése
során. A  pontos időt  1852  óta  távíró  jelzi, s 1865-től  a vasútforgalom
számára óránként jelzik a "greenwichi pontos időt". A múlt  század  hatvanas
éveinek végétől tudományos  csillagászati  alapkutatásokat  is  végeznek, és
asztrofizikai,  meterológiai megfigyeléseket is folytatnak, 1873 óta pedig a
napfoltok és a mágneses jelenségek összefüggéseit is jegyzik.

       ÚJABBAN MÚZEUM

   A második világháború alatt  az  obszervatórium megsérült, számos műszert
javítani kellett. A közelben húzódó villamos vezetékek, a nagyváros  fényei,
a nehéz járművek okozta talajrezgés  gátolták a  pontos munkát, azért Sussex
világos ege alatt Herstmonceux-ban, egy  régi várkastélyban szerelték fel az
új csillagvizsgálót. A greenwichi kupolákat is rendbehozták, és megkezdődött
az e gész  intézmény  múzeummá szervezése. A navigáció történetében oly nagy
szerepet játszó Harrison  kronométereket  hosszan  tartó, szakszerű munkával
restaurálták,  s  azok  a  Tengerészeti  Múzeumban  ma  is  működés   közben
tanulmányozhatók.  A   csillagászati  múzeummá   lett  intézmény   parkjában
láthatjuk Herschel  óriástávcsövének megmaradt részeit, számos csillagászati
műszer  eredeti  helyén  maradt. Láthatók  Graham  és Tompion órái, könyvek,
lencse- és tükörcsiszoló gépek, szerszámok, észlelési jegyzőkönyvek...
   A  teljes  restaurálást  1975-ben  az  intézet alapításának háromszázadik
évfordulójára  fejezték  be.   Naponta   sok   százan  látogatják  ezeket  a
gyűjteményeket, megtekintésük életre szóló élmény.

         (Forrás: Az Élet és Tudomány Kalendáriuma 1984., 28-33. old.)

                                                           Dr. Horváth Árpád

 LINKEK

National Maritime Museum
http://www.nmm.ac.uk/

A NULLADIK HOSSZÚSÁGI FOK-A NULLADIK MERIDIÁN

Saját fotó