Curriculum Vitae

1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám - néhai József Áron - három esztendôs koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédô Liga Öcsödre adott nevelôszülôkhöz. Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Hét esztendôs koromban anyám - néhai Pôcze Borbála - visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két nôvéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltôl estig s én szülôi felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelôszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntôen hatott ettôl kezdve minden törekvésemre, végsô soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ô maga gondol, hogy Attilának hívják.

Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a részemet az üzletek elôtt való álldogálásokból, - volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem elôtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorrakerültem volna, jelentették ki az orrom elôtt, hogy nincs több zsír. ¦gy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élô gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédô Ligánál - így rövid idôre Monorra kerültem. Visszatérvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd kék, fehér és postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt kenyeresfiú voltam az Emke kávéházban. Közben - öt elemi elvégzése után - polgári iskolába jártam.

1919 karácsonyán meghalt anyám. Gyámommá az árvaszék sógoromat, a most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevű vontatógôzösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztályából. Ezután gyámom és Giesswein Sándor dr. Nyergesújfalura küldtek kispapnak a szaléziánusokhoz. Itt csak két hetet töltöttem, hiszen görög keleti vagyok és nem katolikus. Innen Makóra kerültem, a Demke internátusba, ahol rövidesen ingyenes helyet kaptam. Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezôhegyesen. A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem elôzôleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senkisem. Már megjelentek elsô verseim is, 17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.

A VI. osztály elvégzése után ott hagytam a gimnáziumot meg az internátust, mert elhagyatottságomban nagyon tétlennek éreztem magamat: nem tanultam, mert a tanárok magyarázata után is tudtam a leckét, hiszen errôl jeles bizonyítványom is tanúskodott. Kukoricacsôsznek, mezei napszámosnak mentem Kiszomborra és házitanítónak szegôdtem el. Két kedves tanárom kérésére mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A VII. és a VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel elôbb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra azonban mindössze három hónap állt rendelkezésemre s így történt, hogy a hetedikbôl tiszta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelembôl kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbefogtak. A Kúria fölmentett.

Ezután egy ideig könyvügynök voltam itt Budapesten, majd az infláció idején hivatalnokoskodtam a Mauthner féle magánbankházban. A Hintz-rendszer bevezetése után itt a könyvelôségbe osztottak be s nem sokkal utóbb idôsebb kollégáim bosszúságára engem bíztak meg annak ellenôrzésével, hogy kasszanapkor milyen értékek adhatók ki. Iparkodásomat itt egy kissé kikezdte az, hogy saját munkámon kivül önnön dolgaik egy részét is nyakamba varrták idôsebb kollégáim, kik nem mulasztották el különben sem, hogy bosszúságot okozzanak nekem a lapokban megjelenô verseim miatt. "Ilyen idôs koromban én is írtam verseket" - mondogatta mindegyikük. A bankház késôbb megbukott.

Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban áll az irodalommal. Magyar-francia-filozófiai szakra iratkoztam a szegedi egyetem bölcsészeti karán. Fölvettem heti 52 órát és 20 órából kollokváltam kitűnôen. Napokat ettem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetbôl kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú elôtt - ma is tudom a nevüket, ôk már tanárok - kijelentette, hogy belôlem, míg ô megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert "olyan emberre - úgymond - ki ilyen verseket ír" s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, "nem bízhatjuk a jövô generáció nevelését". Sokszor emlegetik a sors iróniáját s itt valóban arról van szó: ez a versem, Tiszta szívvel a címe, igen nevezetessé vált, hét cikket írtak róla, Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben "a kései korok számára", Ignotus pedig "lelkében dédelgette, simogatta, dünnyögte és mormolgatta" ezt a "gyönyörűszép" verset, ahogy a Nyugatba írta róla és ezt a verset tette Ars poeticájában az új költészet mintadarabjává.

A következô évben - húsz éves voltam ekkor - Bécsbe mentem, beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. Lábán Antal igazgató, mikor tudomást szerzett rólam, ezt megszüntette, ebédet adott a Collegium Hungaricumban s tanítványokhoz juttatott: Hajdu Zoltánnak, az Angol-Osztrák Bank vezérigazgatójának két fiát tanítottam. Bécsbôl - egy szörnyű nyomortanyáról, ahol négy hónapig lepedôm sem volt - egyenesen a Hatvany Kastélyba kerültem vendégnek, Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné ellátott útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam a Sorbonnera. A nyarat a délfranciaországi tengerparton töltöttem egy halászfaluban.

Ezután Pestre jöttem. Két szemesztert hallgattam a pesti egyetemen. Tanári vizsgát mégsem tettem, mert - Horger Antal fenyegetésére gondolva - azt hittem, úgysem kapnék állást. Majd a Külkereskedelmi Intézet magyar-francia levelezônek alkalmazott, megalakulásakor, - referenciával azt hiszem szívesen szolgál Kóródi Sándor úr, volt vezérigazgatóm. Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki - az OTI elôbb szanatóriumba, majd táppénzállományba utalt neuraszténia gravisszal. Hivatalomtól megváltam, beláttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intézmény nyakán. Ezóta írásaimból élek. Szerkesztôje vagyok a SZÉP SZÓ c. irodalmi és kritikai lapnak. Magyar anyanyelvemen kívül írok és olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is, - egy havi gyakorlattal ezt a tudásomat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok.

A József Attila-rejtély

Két héttel élte túl József Áron temesvári halálát a költő, aki már tudta, hogy nem Amerikába vándorolt ki apja – derült ki a József Attila Társaság rendezvényén bemutatott Hetedik szoba című, 2002-ben készült filmből, s azt megtudhattuk, hogy a március 22-én századik születésnapját ünneplő József Etelka miként emlékszik vissza a gyermekkori hintalovacskára.

1957-ig dédelgethette a magyar irodalomtörténet, hogy József Áron, munkanélküli szappangyári munkás három éves fiát és családját magára hagyva átkelt „a Nagy Óceánon”. A művön kívüli valóság azonban más. A román Gazeta Literaturában megjelent cikk után a hazai kutatás is dokumentumokkal támasztotta alá a tényt, hogy az félegyházi születésű („félig román, vagy tán egészen az”) apa új családja körében Erdélyben hunyt el. Precízen feltárja életét, 1873-tól 1937. november 20-ai haláláig a Mérei Anna rendezte filológiai film (Hetedik szoba), de sok kérdésre nem adhat pontos választ.        Mi történt 1908-ban? Valóban volt egy „lánghajú nő”? A Kilián-laktanya kaszírnője – ahogy Makai Zsuzsa mondja. Vagy csángó vérében volt a vándorlás? A dualizmuskori migrációs hullámot elemző dr. Kövér György ezt valószínűsíti okként.    A nyomor elől menekült? S mikor tehette volna, magához akarta venni gyermekeit? Vagy ezzel csak áltatta Jolánt 1909-es crajovai levelében? Hisz az arra a címére érkező gyerektartás fizetési felszólítás elől ismét továbbállt. Újvidékre ment, előtte Esztergomba talán, s Pestre is, a szintén áttelepült nővéréhez, aki Jobbszívre magyarosította nevét. Etus (néni) egyszer az Üllői úton találkozott egy férfival, aki a Mamáról kérdezgette, és csokoládét adott neki, de otthon nem beszéltek róla.        Legendává nőtte magát, hogy Amerikából egyszer majd értesítik őket a mesés hagyatékról, aztán a reményvesztett mama férje holttá nyilvánítását kérte, aki viszont 1920-ban Pesten kerestette a családot, sikertelenül, majd 1922-ben a válás hivatalos kimondását kérte, nem tudván, hogy Pőcze Borbála testét a férgek ették már három éve. 1924. szeptember 11-én újranősült Romániában, a magyar Kiss Juliannától fia született, s nekik azt mondta, hogy előző felesége vándorolt ki Amerikába – mesélte Anavi Ádám, temesvári tanár. 1936-ban Makai Ödön keresésére rábukkantak Temesváron, József Attila a Szabad-ötletek jegyzékében ezt így kommentálta: „Mit szeretnék az apámon? Él.”

A 20-as években írt Tiszta szívvel után 1935 körül bukkan fel az apahiány motívuma verseiben (Eszmélet, A Dunánál), mikor talán megpróbált végre túljutni azon a gyerekkori traumán, hogy csak a fantáziájában élhette meg a rivalizálást – mondta dr. Nemes Lívia pszichológus a filmben –, nem tudta legyőzni, hisz elment. Két héttel élte túl József Áron halálát fia.        Más oldalról közelített Hagyaték című szuggesztív filmjében Jelenczki István, a Töredékek József Atttiláját megragadva, hosszan-hosszan citált szövegekkel. A Hubble-űrteleszkóp képeit a szavaló Simon Péterről adott közeliekkel váltogató lírai film kissé próbára tette a közönség türelmét, s bár a vetítést követő felszólalásában Makai Zsuzsa nagyon szépnek nevezte, többek felhívták a rendező figyelmét az optimális méret jelentőségére. Igazi egyesületi hangulat kerekedett: hozzászólás gyanánt az egyik tag lelkesen merengett saját hipotéziséről, míg Tverdota Györgynek sikerült udvariasan leállítani. Szóba kerültek a kritikai kiadások pontatlanságai, s a tévé archívumában található interjúk, József Attila-műsorok, így a Petőfi Irodalmi Múzeumban újabb vetítéseket nézhet meg majd, aki ellátogat a József Attila Társaság rendezvényeire. S egyszer talán az irodalomkönyvekben is pontosítják az 1908-as év eseményeit

Gát utca 3. Forrás:terasz.hu

Kedvenc versem:

József Attila

ÓDA