Izike World-Érezd amit Érez!

High School Musical 1:

Egy szilveszteri karaoke bulin találkozik Troy és Gabriella. Egy közös dal, egy közös ének megváltoztatja kettejük életét. Egy hét múlva, az iskolában találkoznak ismét, Gabriella mint új diák iratkozik be. Kettejük között felizzad a szerelem egymás, és a zene iránt. Troy, az iskola kosárlabdacsapatának, a Vadmacskáknak a kapitánya, Gabriella pedig eszével felkelti a tudós osztálytársai figyelmét, így bekerül a 10 próba verseny csapatába. Ezt a két, látszólag különböző fiatalt azonban összeköti valami, a zene. Az iskolában musicalt indítanak, ahová Gabriella, majd Troy is jelentkezik. Amikor a barátaik ezt megtudják, fellázadnak a musical ellen. Troyt a kosárlabdacsapat tagjai, Gabriellát pedig a 10 próba versenytársai próbálják győzködni. A két csapat, a közös cél érdekében összefog, és elválasztják egymástól a két fiatalt. Ám, hamarosan rájönnek hogy Troy és Gabriella élete már a zene, és kibékítik őket. Eljönne a próba-meghallgatás napja, ám azt a rivális ellenfél, Sharpay vezetésével elteteti másnapra, ám aznap lenne Troy kosárlabda meccse, és Gabriella versenye, ráadásul egy időben. Ám nem esnek kétségbe, és meg oldják hogy ott lehessenek a próba-meghallgatáson. Troy és Gabriella eléneklik dalukat, és fergeteges sikert aratnak. Elnyerik a musical főszerepeit, és ami talán a legfontosabb, egymás szívét is.

Film letöltése:

Szeretnéd letölteni a filmet, és nézni ameddig csak pirod?

KATT--> Letöltés


HSM 2:

Évvége van, és a diákok már csak a nyárra várnak... Végre, kicsöngetnek, és egy hatalmas táncos, parádéval kezdetét veszi a nyár. Troy ad Gabriellának egy nyakláncot, ami szerelmüket szimbolizálja. Sharpay boldogan tervezi a nyarat, és úgy dönt, ha törik, ha szakad, megszerzi magának Troy szívét, és nem riad vissza semmilyen eszköztől, csakhogy célját elérje...
A Wild Cats csapata munkát kap a közeli clubban, mint konyhai kisegítők. Ebben a klubban törszvendég Sharpay és a családja. A lány úgy dönt, kiemeli Troyt a konyhai környezetből. A fiú főnökének segítségével 'kényszeríti' a fiút, hogy vegyen részt egy családi vacsorán. Itt Sharpay megígérteti Troyyal, hogy ő lesz a párja a clubban minden évben megrendezett zenés, táncos eseményen. Azonban, ő már Gabriella partnere szeretne lenni, de nem tud mit tenni... Ahogy Sharpay egyre közeledik Troyhoz, úgy fordulnak el a fiútól a barátai, és végül Gabriela visszaadja a nyakláncot Troynak, így szakít a fiúval... :(
Troy ráeszmél hogy nagyon megváltozott, és mindent megtesz azért, hogy ismét Gabriella párja legyen, és a barátait is visszaszerezze. Durván beszól Sharpaynek, amit Kelsie meg is hall. Elmondja a többieknek a dolgot, és Troy mindenkitől elnézést kér, és kibékülnek, még Gabriellával is.
Időközban Ryan, akit Sharpay dobott Troy 'miatt' lesz Gabriella párja a táncos eseményen, de a srác visszalép, amikor Troy ismét felbukkan. A két szerelmes fiatal duettje hatalmas sikert aratt, és végül Sharpay szíve is meglágyul, és a fődíjat átadja Ryannak, aki összeállította Troy és Gabriella dalát és táncát.

Film letöltése:

filmSzeretnéd letölteni a filmet, és nézni ameddig csak pirod?

KATT--> LETÖLTÉS


 

A letöltésért, és más egyebekért felelősséget nem vállalok!

 


Site info:
Név: Izike World
Szerk.: Izi
Téma: Lovak, Kutyák,Zac
URL:
www.izikeworld.gportal.hu


 
Főoldal
 Vendégköny
 Panaszkönyv
 Reklámok helye
 Rólam
 
Társoldalaim


 
Lovakról...
 Fajták
 Színezet&Jegyek
 Honlapajánló
 Ha többet akarsz tudni...


 
Kutyusokról
 Fajták
 Betegségek
 Honlapajánló
 Ha többet akarsz tudni...


 
Biográfia&Filmográfia
 Érdekességek
 HSM 1;2
 Honlapajánló
 Ha többer akarsz tudni...


 
Pixelek
 Suliscuccok
 Képek
 
Alap fejlécek
 Banner/Button rendelés Free New Content Icon

 

Az oldalon a cikkek többsége saját írás, kérlek ne lopd el, ha elkéred úgyis odaadom!

Ha bármi kérdésed van, vagy ötleted, írj e-mailt:

 
Számláló
Indulás: 2007-11-02
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!