"Lovam lába halkan csendbe
Tipeg-topog fű se rezzen,
Szépen lassan andalog
Táncol mint az angyalok..."
"Egy fekete szerecsen ló volt alatta, De képíró falra szebbet nem írhatna; Nem vélnéd, hogy éri földet száraz lába, Oly szépen egyeránt s halkal változtatja.
Véres nagy szemei ugyan kidültenek, Száraz fejecskéjén van helye üstöknek, Az orra likjain lángos szellők mennek, Szája tajtékot ver, mint vizi istennek.
Magasan költ nyakán fejét alá hajtja, Szálos rövid serényét szél hajtogatja, Széles mellyel elefántot hasomlitja, Körmmel, száraz innal szarvast meghaladja.
Jámborul csendesen császár alatt jára, De hogyha az ember fogdosni akará, Mint az sebes sólyom, mikor kél szárnyára, Vagy ha könnyő evét ugrik fárul fára." |