Amikot tudod...
Amikor tudod, hogy nem jön de mégis várod, Amikor tudod, hogy kár volt, de mégsem bánod, Amikor meglátod hevesebben ver a szíved, Amikor tudod, hogy érte remeg a két kezed, Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat, Amikor vágyod, hogy újra odaadhasd neki magad, Amikor vágyod hangját és szavait, Amikor naponta felidézed magadban az együtt töltött percek emlékeit, Amikor nézed mosolyát és két szép szemét, Amikor vágysz arra, hogy újra feléd nyújtsa két kezét, Amikor nem bírod már hisz kavarognak benned a szavak, Amikor közeledbe van alig tudod türtőztetni magad, Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged, Amikor elhiszed, hogy mikor együtt voltatok megőrült érted, Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle, Amikor újra aludnál és ébrednél mellette, Amikor jó lenne, ha újra veled lenne, Amikor már önmagaddal harcolsz ellenne, Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész, Amikor döntesz, hogy mért is ne mikor egyszer élsz, Amikor világossá válik, hogy bármily rossz akkor is jó neked, Amikor tudod, hogy tilos, de mégis újra és újra megteszed, Akkor vedd tudomásul, hiába tagadod igen is SZERETED!!
Leszek a barátod
Leszek a barátod, Játszom játékaid, Elnyúlok és elnémulok veled, Sírom bánataid, Örülöm örömeid, Mindenem megosztom veled.
Ahogy fordulsz,fordulok én is, Amit tudsz,még megtanulom, Ahová állsz,oda húzok én is, Amennyit bírsz,azt én is kibírom,
Ha szeretsz,szeretek veled, Ha gyűlölsz,gyűlölök híven, Úgy nézek,ahogy te is nézel, Megyek,ha elmész innen.
Jegyben a sötétséggel járunk, Ha énekelsz,dúdolom veled, „de szép esők hullnak ránk, s már szeret aki szeret……”
S hajnalban ébredsz,én is felkelek, Ha koldulsz,én is megteszem, Ha elszégyelled árvaságodat, Én is lesütöm fejem,
Ha zászlódra sorsodat húzod, bizton én is aláállok, S ha vágányra fekszel,melléd tolakszom, hogy láthassam gyönyörű halálod,
Aztán elnémulok én is veled, mint egy éjfél utáni állomás, és reggel csak üres üléseken ülünk, és folytatódik ez az utazás…….
Csak sodródunk merre az ég vezet, Egy beláthatatlan pusztaság felé, Hol egy kóró a legszebb virágunk, Ahol mindenünk a másiké,
De onnan már nem megyünk tovább, Leszállunk és végső helyünkre lépünk, és egyszer még összekacsintunk, és már nem mondjuk el mennyire félünk.
|