Kína történetében a Zhou volt a harmadik dinasztia a Xia és Shang uralom után. Az időszámítás kezdete előtti 1027-ben alakult Zhou-dinasztia 770 évig volt uralmon időszámításunk kezdete előtti 256-ig, amikor megdöntötte a Qin-királyság. A 770 éves Zhou-uralmat két részre szokták osztani: a főváros keletre költözése előtti időszakot Nyugati Zhou-nak nevezik a történészek, míg a költözés utáni időszakot Keleti Zhou-nak, amely a Tavasz és Ősz korszakából és Hadakozó Fejedelemségek korából állt.
A 257 évig uralmon levő Nyugati Zhou-dinasztia i. e. 1027-771 között létezett. Az első királya Wu Wang, a Shang-uralom megdöntése után fővárost alapított a mai Shaangxi tartományban levő Changantól északnyugatra fekvő Haoban. Fia, Kang király fiatal kora miatt nem volt képes az országlást közvetlenül irányítani, így nagybátyja, Zhou Gong lett a régens, aki nagy hadsereggel leverte a lázadó törzseket és gazdaságfejlesztő belpolitikát folytatott. Cheng Wang király fia, Kang Wang király tovább folytatta a bevált politikát, és ez hosszú, békés időszakot eredményezett, amit "Chen-Kang békés korszak" néven szoktak emlegetni.
Belpolitikai téren fontos intézkedés volt a szántóföldek igazságos elosztása, a családokra kötelező szabályok rendszerezése, a zene népszerűsítése, valamint az udvari és köznépi szertartások bevezetése.
I. e. 770-476 között volt a Tavasz-Ősz korszak. Ekkor gyorsan szaporodott a lakosság és fejlődött a gazdaság, amivel párhuzamosan élesedtek a hegemóniáért folyó harcok is. A mezőgazdasági termelésben ebben az időszakban jelentek meg a vaseszközök, sok helyen igénybe vettek igásállatokat a termeléshez, fejlődött a vízgazdálkodás is, aminek következtében gyorsan növekedett a gabona hozama is.
A kort azért nevezik Tavasz és Ősz korának a történészek, mert Konfucius e néven szerkesztette krónikába a kor legjelentősebb eseményeit. 
A Tavasz és Ősz kora végén született Konfucius nagy kínai gondolkodó, filozófus, aki kora kultúrájának és erkölcsi felfogásainak alapján a nyugtalan társadalom jellemzőit elemezve feldolgozta és összeállította könyveiben nézeteit. Tanait az utókor konfuciánus iskolának nevezte.
A Tavasz és Ősz korát követte a Hadakozó Fejedelemségek kora ( i.e.403-221). A Tavasz és Ősz korának számtalan fejedelemségéből az egymással vívott harcok következtében csak hét királyság maradt meg, a Qin, Chu, Yan, Han, Zhao, Wei és Qi királyság . Létük és megerősödésük érdekében a királyságok igyekeztek reformpolitikát folytatni. A Qin királyság legeredményesebb reformpolitikája következtében került ki győztes a vetélkedésből. 
A Hadakozó Fejedelemségek korában szüntelenül folytatott csatározások nem akadályozták a kultúra fejlődését, sőt, inkább még siettették is. Több okból is. Az egyik az, hogy minden királyságban kiváló stratégákra, tudósokra, filozófusokra volt szükség. Mondhatni, az ősi Kínában ekkor volt a kultúrának a virágkora. A jeles személyiségek közül kiemelkedik a már említett Konfucison kívül az őt követő Menciusz, a laoista filozófia kiváló képviselői Lao Ce, Zhuang Ce és Lie Ce, Mo zi, aki az "általános szeret"-et hirdette, és Han Fei, aki a jogtudományok úttörője volt. Ez volt az a korszak, amikor "Száz virág virágzott és száz iskola versengett."
Az i. e. 230-ban Qin-király lett Ying Zheng i. e. 221-ben egyesítette Kínát, és ezzel vége lett az ország közel 600 évig tartott részekre szakadásának.