Csongor és Tünde

Műfaj: tündéries mesejáték, mely a kor népszerű műfaja. Ennek kereteit tölti meg Vörösmarty bölcselettel az emberiségköltemények felé mozdítva a művet.

Verselés: a dialógusokban trocheikus (a blank verse a nemzeti tragédiák számára fenntartott verselés, a trocheikus az élőbeszédet természetesebben imitálja); a filozofikus nagymonológokban visszatér a blank verse.

Nyelv, stílus: A mű különböző rétegeinek megfelelően összetett:
– filozofikus, emelkedett nyelvi réteg (nagymonológok)
– köznapi (a dialógusokban), természetesen mondható színpadi szöveg
– népies réteg (Balga, Ilma)
– archaikus nyelvi réteg, a pogány kori hagyományokat fölhasználó (ördögfiak beszélgetése)

A mesei, népmesei, széphistóriai tárgy keretei között Vörösmarty a romantika alapkérdéseire: a személyiség kiteljesedésének lehetőségeire, a boldogság mibenlétére keresi a választ. A mű középpontjában Csongor út- és boldogságkeresése áll:

a.) Térben keresi a boldogságot, a kiteljesedést:
A kiindulópont a kert, a virágzó fával, a végpont az elvadult kert. Önmagába visszatérő útról van tehát szó, jelezve azt, hogy az emberi boldogság és kiteljesedés nem a tér függvénye. A kert jelképesen is értelmezhető, az ember természetes élettereként, az Édenkertként, ahonnan kiűzetünk, elvágyódunk a világba, de ahova visszatérve már nem leljük föl otthonunkat, a paradicsomi állapotokat.

b.) Időben keresi a boldogságot, a kiteljesedést:
A történet estétől éjfélig, sötétedésig tart. A körkörösség, az önmagába visszatérés ismét azt jelzi, hogy a boldogság nem a múló idő függvénye.

c.) A hármas út:
A polgári világ háromféle kiteljesedési lehetőségét jelképezi:
– A Kalmár a polgári világ haszonelvűségét, a pénz mindenhatóságát, a merkantili szellemet szimbolizálja.
– A Fejedelem a Napóleon-kultusz jelképe, a világot leigázni tudó emberi erőt példázza.
– A Tudós a felvilágosodás racionalizmusának jelképe, az ész mindenhatóságába vetett hit kifejezője, s egyúttal a Hegel által előrevetített nem-művészi korszak képviselője.
A felkínált lehetőségek tévútnak bizonyulnak, mindhárom allegorikus szereplő reményeiben megcsalattatva, kisemmizve érkezik vissza a kiindulópontra.

d.) Filozófiai szinten – az Éj monológja:
A világ a teremtés sötétségéből a pusztulás sötétségébe tart. Ez a romantikára jellemző tragikus világszemlélet kihat Vörösmarty antropológiájára is:
– tragikus ellentét feszül az emberi lélek halhatatlanságra való törekvése és a test időlegessége között
– a világ időlegessége ironikus távlatba helyez mindenfajta kiteljesedést vagy harmóniát
A boldogság és kiteljesedés problémájával az összes szereplőnek szembe kell néznie. Balga és Ilma az e világi, a fiziológiai szinten, a mindennapokban találja meg a boldogságot (Vörösmarty ironikusan jelzi, hogy az ő “jóllakottság-boldogságuk” semmivel sem alacsonyabb rangú Csongor és Tünde keresésénél, hiszen a végeredmény ugyanaz (a boldogság). Szellemesen jelzi ezt az a tény is, hogy Csongor a csodabocskorral repülve ugyanannyi idő alatt ér el céljához, mint Balga gyalog.) Tünde problémája a halhatatlanság és időlegesség ellentéte. A halhatatlan Tünde az időlegességre vágyik, Csongor szerelmére, s föl is adja halhatatlanságát.

Megoldás, zárlat:
Ha az egész művet átható ellentmondások nem is oldódnak fel, hiszen minden keresés a körkörösség reménytelenségébe torkollik, s a zárókép a kietlen éjszaka sötétjét és kilátástalanságát sugallja, ily módon előrevetítve az érett Vörösmarty tragikus világképét, a költő vissza is retten a reménytelen választól. Mint oly sokszor, föl akarja oldani a filozófiai, bölcseleti, történelmi, lételméleti antitéziseket, ám ez csak érzelmi szinten sikerül. Két ember kapcsolata a szerelem, az egymásratalálás nem válasz a világra, hanem menedék a világ elől, a világ elviselhetőségének lehetősége.