A kulcs

Útrakeltünk hát mind a nemtomhányan (nincs kedvem összeszámolni) szóval Én, Leokádia, Draco meg Tulat. Ja meg Harry is. Ez ugyebár öt. Tudom, mert okos vagyok. Bepréselődtünk szűkösen a Pözsó 206-207 CC-be ami cupé cabrió (ejtsd: kupé kabrió). De ez a kocsi nem tetszett annyira Leokádiának, ezért átszálltunk egy Mazda RX 8-ba, csak hogy neki jó legyen, de azért én szépen eltettem a zsebembe azt a kis P206-7CC-t mert nekem már tök rég óta tetszik az a kocsi. Tehát mentünk, mendegéltünk hegyen-völgyön meg bevásárlóközpontokon át, mígnem egy kis kunyhóhoz érkeztünk. Vagyis inkább egy panelházhoz. Mi meg felmentünk a 42. emeletre, mert ott lakott Hermione.

Ott álltunk az ajtaja előtt hirtelenjében (hála a liftnek, amiben amúgy eredetileg nyugtató hatásúnak szánt, ám pont ezért nagyon-nagyon idegesítő zene szólt), és berontottunk. Vagyis Tulat berúgta az ajtót. Igazából előtte lenyomtam a kilincset, mert nyitva volt, de Tulat azt mondta, hogy zárjam vissza, mert ő meg be akar rúgni. Mondtam, hogy akkor menjen a kocsmába alkoholizálni és igyon egy fini májtájt (ejtsd: Mai-Tai), de ő meg csak legyintett egyet. Harry fejére. Egy féltéglával. Amit amúgy a liftből hozott el. Biztos valaki megpróbálta kinyiffantani a zenedobozt, de az hősiesen ellenállt. Harry már amúgy is kész volt, mert a kis együgyű meg tök gyorsan felfutott. Azt mondtuk neki, hogy nem működik a lift.

Szóval benyitottunk, de a kis lakás tök üres volt, mire Tulat káromkodott egy lájtosat:

- áÉvfzrcd,mftchvi (ejtsd: azt a rézfán fütyülős rézangyalát!)

- Ma nem tanítás van? Biztos a Roxfortban van – mondta valaki, aki nem én, Leokádia, Draco vagy Tulat volt. Harry ilyen okos lenne? Á, dehogy! Hanem egy új szereplő. Baromira helyes és csak úgy belépett az üres lakásba és majdnem olyan kis cuki mint Draco, vagy Tulat.

- Jaj bocsi, eltévesztettem a házszámot – pirult el kis cukin a cukipasi. – Véletlenül hallgattam ki a beszélgetést, de szerintem Hermione a Roxfortban van. Onnan tudom, hogy véletlenül benyitott a lakásomba, mikor zuhanyoztam, és bejelentette hogy elmegy a Roxfortba, a sulijába, szóval hogyha le akarnék vele feküdni, ott keressem. Nem tudtam mire vélni, mert hát ugye csak rá kell nézni. Meg hát amúgy is folyton zaklat. Pedig olyan szívesen zuhiznék most valakivel, aki olyan, mint te, Eufrozina – mondta, azzal lassan közeledett felém az átható tekintetével. De ekkor egy nagy csörömpölés megzavart és rájöttem, hogy az utolsó mondatot csak odahallucináltam. Kár.

A csörömpölés viszont a lakásból jött. Az oka pedig Harry volt. Átesett a fél szobát elfoglaló szuperkomputer-berendezésen.

- Te jó ég! Tehát ez Hermione titkos házilaboratóriuma – mondta Tulat csak úgy. – Itt készíti elő a fanfiksönöket! Meg kell akadályoznunk, hogy véghez vigye ördögi tervét!

- Azt, hogy beüzemelteti a gépezetet és az összes aberrált fikciót valósággá változtatja? –kérdezte Jópasi. – Mesélt nekem róla egyik alkalommal, amikor épp zaklatott.

- Ki vagy te? – kérdezte Draco egy kicsit féltékenyen és elcsodálkozva azon, hogy ez a csávó kábé olyan okos, mint a mi kis csapatunk tagjai (kivéve Harryt).

- Michael Scofield – mutatkozott be Jópasi és barátságosan kinyújtott jobbját.

- Nagyon örülök – mondtam őszintén és félrelökve kinyújtott kezét a nyakába vetettem magam, mint Phoebe az egyik Jóbarátok részben, amiben benne volt Brad Pitt. Na, pont úgy. Draco persze kicsit féltékeny lett de nem árt egy kis adrenalin. Úgyis őt szeretem, azt a kis cukorfalatkát. Erről aztán még külön jól meg is győztem. Szóban és tettben is.

- Fel kell törnünk a kódját – állapította meg Tulat, a számítógépet vizsgálgatva és a mellette lévő kis lakatos páncélszekrényt, amire villogó betűkkel rá volt írva, hogy: EBBEN VAN A SZUPERSZÁMÍTÓGÉP BELÉPÉSI KÓDJA

- De hogy nyitjuk ki a lakatot? – vetette fel Leokádia.

- Van egy ötletem – jelentette be Mike, azzal a széfhez rohant, letolta a naciját, és a fenekére tetovált kulccsal kinyitotta a lakatot.

Leokádiával csak úgy repestünk az örömtől. A többiek is, csak ők azért, mert sikerült kinyitni a lakatot, ami mögött az ajtó, és benne…  A SZUPERSZÁMÍTÓGÉP BELÉPÉSI KÓDJA!!!

Ami: egy szám volt. Pont 42. Csak persze pont nélkül.

Begépeltük a kompjútába.

És akkor feltárult előttünk Hermione titkos világa…

Szájbertérbe benne…

Tik-tak-tik-tak…

Vát iz det misztériösz ttiking nojsz??? – kérdezte Májki, miközben a feje elkezdett bólogatni a ttikingnojsz-ra.

Tik-tak-tik-tak…

- Májk… Májk… Májk Szkóófild… Májk… Májk… Májk Szkóófild… - kántálta tökúgy, mintha azt mondta volna: Ron… Ron… Ron Wíízli… (csak Májki kéccer mondta… meg aztán még egy párszor… igazából elég idegesítő volt. Pláne, mikor. Harry is csatlakozott, mint egy idegbeteg. Dehát ő az volt. És: … HeriPotör… HeriPotör…HeriPotör… - ismételgette tök gyorsan, mint egy hülye.

Tik-tak-tik-tak…

- Lufi ;) Lufi ;) – rontott be hirtelen egy csaj is a kórusba, akinek idegrángás volt a jobb szemében, így egyfolytában kacsingatott ;);) És hozzá szája sarkával a füléig kúszva mosolygást mímelt. ;););) Miközben folyton folyvást hadarta, hogy: Lufi ;) Lufi ;) Lufi ;)

- ÁÁÁÁÁÁLJ!!! Lufi ez még nem a te szereped!! – rohant be a rendező aaa… oldalról. És karjánál fogva kivonszolta Lufit a színről, hogy folytatódhasson a felvonás. Aminek címe:

The source of the ticking!

- Áj faund dö szorsz of dö ttiking – nyivákolta Ron, aki hirtelen ott volt a nagy szájbertér rettenetesen óriási sivatagában, ki tudja honnan. – Ic ö… - De nem tudta befejezni szerencsétlen flótás, mer eltiporta egy szfinx. Bo.

- Dehogyis – cáfolta meg Ron halála előtti utolsó szavait, akármi volt is az. – Én tudom mi a ttikingnojsz.

- És mi? – kérdeztük mindahányan.

- Tudjátok – kezdett bele a mesélésbe a szfinx, mire Harry elővette a plüssmackóját, a szájába dugta a hüvelykujját, összegömbölyödött a földön, és érdeklődve hallgatta –, amióta csak bezárt ide Hermione a számítógépébe, valahogy el kellett ütnöm az időt itt az uncsi sivatagban, ezért úgy döntöttem, lekottázom a szemhéjammal Beethoven szimfóniáit. Mind a 10-et.

Ezután csend állt be. Azt hittük, hogy hatásszünet, de nem az volt, mert nem szakadt vége a mese folytatásából kifolyólag, mármint a csöndnek.

- Ennyi??? Ennyi volt a mese?? – vonta fel Draco drága a szemöldökét.

Harry el is szontyolodott, mert még csak el sem aszódtak az ujjai a bő nyáltól.

- De hát ez nem is ttiking! – jegyezte meg Tulat, rámutatva erre a teljesen logikai esztelenségre. A szfinx kézségesen válaszra nyitotta a száját.

- Jah, de hát az a metronóm, ami szintén én vagyok. A zenét meg nem is halljátok?? – És erre tényleg meghallottuk a szemhéjcsörömpölésből összeállt mind a 11 szimfóniát, elkülönülve a metronóm tik-tak-tik-tak… ttikingnojsz-ától.

Ekkor Harry odajött hozzám, és felmutatta a karját. Azon 42 kis fura benyomódás volt.

- Ez itt a fognyomatom – jelentette ki büszkén.

- Unatkozol Harry? – adtam hangot gyanakvásomnak. – Menj, és játssz Lufival.

- ;););)Oké! ;););)

- De hát te ki vagy? – tettem fel most már eme kézenfekvőnek tűnő kérdést szfinxhez fordulva.

- De hát már mondtam, hogy ki – kotnyeleskedett bele egy sértett hang. A narrátor.

- Mi van? Nem is mondtad.

- De igen!

- Mikor?

- Hát itt: „…nem tudta befejezni szerencsétlen flótás, mer eltiporta egy Szfinx. Bo.” Látod?? Bónak hívják.

- Kucslegyen, hiszen te nem is létezel.

- Óóóó már megint kezdi – csattant fel összevetve a kezeit olyan lóbálósan. – De a Pindur Pandúroknál olyan uncsi szöveget kell felolvasni. Akarjátok hallani??

De nem akartuk, ezért elővettem az XXL42-esemet, hogy lelőjem az idegesítő embert, de az erre lelécelt. Na mind1, majd máskor. Azzal becsúsztattam a fegyvert a kisujjam körme alá.

- Szóval Bo!

- Te vagy az Pó??? – szaladgált be hirtelen Tinky Winky tök tortásan.

Sötét mosollyal elővettem a körmöm alól ismét az XXL42-est.

- Mondom Bo!! – jelentettem kis sötéten, és elkezdtem lövöldözni. De megint eldiffundált a célpont. Picsába…

- Tehát Bo – kezdtem már sokadszorra bele, és a szfinx rámnézett. – Minek vagy itt?

- Mondtam már, hogy Hermione ide zárt be. És arra kényszerít, hogy megvédjem a titkos világát.

- A fanfiksönöket? – kérdezte Leokádia, mivel hogy végső soron ezért jöttünk.

- Ja neeem. Azok nem itt vannak. Itt csak  a titkos pornógyűjteménye van. A fanfiksönöket a Roxfortban tartja. Van ott egy titkos vécéfülkéje. Amivel le tud menni a főhadiszállására. A neve: Zéró Alap.

- De miért mondod el nekünk mindezt? – csudálkoztam.

- Mert utálom Hermionét. Elvégre tök csúnya.

- Értem… és nem tudod hol találhatnánk meg azt a Zéró Alap helyet?

- De igen, itt van egy térkép. – És át is nyújtott egy papírfecnit, amit én gyorsan betömködtem a körmöm alá az XXL42-es mellé.

- Ajh – sóhajtottam, beleunva már a sok tennivalóba, mert jó lett volna kicsit lazítani. Dracóval. Vagy Jópasi Májkival. Vagy egyszerre. Leokádiának is hasonló járhatott a fejében, mert kéjes oldalpillantásokat vetett Tulatra, megnyalta a száját, és aztán meg is szólalt:

- Akkor húzzunk már a Roxfortba, és keressük meg azt a Zéró Alapot.

- Az nem fog menni – állított meg minket Bo. – Csak akkor engedhetlek ki titeket, ha megcsináltok pár feladatot, próbát.

- De hát miért?

- Mert csak. Unatkozom.

- Na jól van lökjed.

Azzal kezdetét vette Bo fantáziadús feladatainak sora…

kövi feji>>>

BV!!