Kóborol az élet magányosan
Sivatagon át,
Nem látni semmi mást,
Csak a homokbuckát
És a vak halált.
Kicsi utcában, elhagyott helyen
Lépeget a fáradt ember.
Gyalog megy, míg bírja lába,
Gyalogol a vak magányba.
Sűrű erdő mélyén
Susognak a fák kérgén
A röpke levelek,
Mik szélre vakok nem lesznek.
Kóborol az élet magányosan,
Zakatol, mint lassú vonat.
Halad, nem kérdez semmit
És néha alattunk kisiklik.
(2007. január 10.)
|