Doste

- Doste – kérdezte.

- Nem értek hollandul – feleltem, és lekászálódtam a pegazusról, amin addig rodeóztam. Pegazus elégedetten átváltott neonzöldbe. Ki akartam rúgni, mert utállom a zöldet, de közbe szólt a sors, vagyis a kellemetlenkedő holland idegen:

- Ne.

Ezzel tudtomra adva, hogy ne.

Körülnézve megszemléltem az engem magába foglaló környezetet.

- Szép ez a torta – jegyeztem meg.

- Hát még a szúnyog – mondta az idegen.

Megfogtam egy falevelet a földről, és idegesen hozzávágtam. A falevél éppen pontosan hajszálra eltalálta a bal fülcimpájának csúcsosodó hegyét. Ami ágaskodott. Ami egy erdőben nem csoda…

A levegő zizegni kezdett (ziz-ziz), és hatalmas parókakötegek zúgtak el az égben a talpam alatt, az orromból pedig kisüvített 12. Sátán Eufrozina. Aki… egy nyuszi volt.

- Tulat-san wa doko desz ka – hallottam volna az érdeklődésnek szánt szavakat imigyen, de nem! Mert valamiért a kozmosz (vagy a falevél) úgy rendelte, hogy ezt halljam:

- Höl ván Tület. – Hát a fordító program nem volt a legújabb konstrukció. – Köll nákem visztu fuggino.

Úgy néztem rá, miközben szórakozottan játszadoztam a hajamat birizgáló gabonakévékkel, mintha érteném amit mond. Ő meg visszanézett rám, aki amúgy ő is fejjel lefelé volt, pont úgy, mintha azt akarná feltenni kérdésben, hogy „tegyek bazsalikomot a pizzára?”

- Tegyek bazsalikomot a pizzára? – kérdezte udvariasan, majd összeráncolt szemöldöke mögül előrántott egy hájtekk számítógépet, amit rögtön félredobott, hogy amaz kecsesen landolt volna az űrben, hacsak nem kapom el, pedig de. És a zsebembe tettem a gyertyatartó mellé, amit anno még a perverz griffis bagázstól oroztam el, név szerint James-től. Nosztalgikus gondolataimnak végét szakasztva láttam, hogy az ipse már egy holland-magyar szótárban lapozgat. A szemöldöke mögül.

Lázasan kutattam fejemben, ami most a talpam helyén ült, holland kifejezések után.

- Hora, hora – kiáltottam el magam, de nem tudtam mit jelent. Azért barátságosan mondtam, hátha hollandul van.

De talán nem, mert rám se hederített a zöldhajú pasi, hanem heurékásan vonítva örvenkedett, hogy megtalálta, amit keresett.

- Nincs egy tolltartó alakú sebhely a bal könyököd alatt 3 centivel? – szegezte nekem.

Sietve megvizsgáltam az említett helyet, és konstatálva megállapítottam, hogy téves a diagnózis.

- Hora, hora – feleltem nemlegesen, hogy hátha, de a biztonság kedvéért megráztam a fejem, ugráltam kicsit az egyik hajszálamon, és elszántan mutogattam a testrészeimet, hogy ő is betekintést nyerjen. Abba a könyök mögé.

Erről eszembe jutott, hogy jöhetne már Draco, aki elment vadászni. Reméltem, hogy hamar befut, pedig összevesztük reggel azon, hogy milyen bugyit vegyek fel. Ezért is a vadászós ötlet, amire én küldtem, őzikék után, teljes tudatában annak, hogy őzikék márpedig nincsenek. Mert mind animebolygóra költözött a télapóval. Muhahahahaha.

Most mintha csak gondolataim fonalát követnék az események, pont be is futott kisszerelmem sietve mászva a kezén, és eltátotta a száját. Tudtam, hogy most sültkrumplikat kéne dugnom az orrába, de az még el volt tömődve a múltkori ropi adagtól. Azaz Pocky.*

De mielőtt bármit is szólhattam volna, jelezvén, hogy de Draco, most mit dugjak és hova, és határozd meg a rossz fogalmát, kék lovagom megelőzött.

- Szép ez a torta. Hogy kerülsz ide Giling-galang?

- Pán Péter? – lepődött meg a magas hegyesfülű, ruhája csillogón ragyogott a búzakalásszemek közé prizmaként szolgáló vízcseppek által megtört napsugarak vakító fényében.

- Cssst – lőtte főbe figyelmeztetőleg Draco a magas figurát. – Itt nem tudják.

Az alak, aki immunisnak látszott az őt eltalált őzike ürülék lövedékekkel szemben, amiről egyébként csodálkoztam, hogy kerülhetett kedvesemhez, de gondoltam, majd megkérdezem később, mert most GG valami olyat mondott, amitől talpamba szökött az összes izé.

- Áááá te lettél Wendy? Engedd meg, hogy udvariasan bemutatkozzam – mondta rém udvariasan.

- A nevem Galandzs. Gilindzs Galandzs. Főállású holland manó és pizzafutár.

Szóval ettől tisztára elszállt az agyam, mármint elszállt volna, ha a gravitáció nem szögezte volna szigorúan a földhöz. Mert miféle név az, hogy Wendy? Az meg már pláne sértő, hogy engem, egy eredeti Eufrozinát ilyen névvel illet. Vissza is vágtam volna, mégpedig hevesen, de Draco megint közbevágott. Le kéne szoktatnom erről a rám nézve kellemetlen tulajdonságáról.

- Mondtam már, hogy hallgass Galandzs. Itt nem tudnak róla.

- Szóval nőzöl? – kezdett összeállni bennem a kép, ami minden egészséges nőben kezdene, ha egy női nevet hall, és a pasijával kapcsolatban. Mármint a gyanakvóbbakban. Persze később kiderült, hogy nem erről volt szó, hanem, de ezt akkor én még nem tudtam…

Hogy lecsillapodjak, mert tudtam, hogy Draco nem állhatja a féltékenykedést, elbukfenceztem egy nyugodtabb helyre, mert kényelmesebb volt, mint a kézenjárás. Közben kikerültem pár utamba akadó lábgombát, és Dictamnus albust, majd fejemet 12. Sátán Eufrozina pihés szőrű testén nyugtatva szórakozottan bámultam le az égre, miközben még a röptében párzó nogiszúk huhogása ellenére is hallottam, amint Galandzs elmesélte, mi történt vele mióta…

- Korábban ugye, mikor a télapó, akit amúgy Jacknek hívnak, csak ezt kevesen tudják, még az északi sarkon élt, nála dolgoztam, mármint manó. Jó munka volt, nem mondom, csakhogy aztán télapó vesebeteg lett, és elhúzott az őzikékkel animebolygóra kúrálódni. Sőt, a legtöbb manó is velement, mindenféle egzotikus betegségre hivatkozva, pedig szerintem csak ráuntak a fagyos északi szélre, aki sokakat megrontott közülük. Én maradtam, mert akkortájt ismerkedtem össze kedvesemmel, aki egy akkor igen népszerű hardkór banda tagja volt, amit még rajta kívül egy klarinétozó krakenutánzat, egy balettozó behemót és egy szopránhangú szipirtyó alkotott. Sajnos a kapcsolat rövidéletűnek mutatkozott, mert az ara lelépett az oltártól, én meg itt maradtam nő nélkül, télapó nélkül, munka nélkül, és a barlangomat is elárverezték a fejem fölül. Még a macskámat is elvitte az influenza, akit egyébként találtam, és azt mondta 28. Sátán Eufrozinának hívják, csak elszökött az előző gazdájától, mert ott veszélyessé váltak a munkakörülmények. Valami ventillátort emlegetett… Mi máshoz kezdhettem volna, beszálltam a textiliparba, és össze is hoztam egy sikeresnek mondható üzemet. Amikor pedig már kilábaltam a depresszióból és már csak heti hét alkalommal jártam pszichológushoz a jótékony kilenc helyett, jöttek a gondok. Vagyis csak egy, akit Tulatnak hívtak.

Visszakecmeregtem a beszélgetésnek a fő forrásához. De már nagyon idegesített, hogy minden a feje tetején áll, ezért félbe is szakítottam Galandzs szívszorító monológját, aki amúgyis hatásszünetet tartott, amíg megtörölgette üvegfogsorát, és mert már annyira idegesített, hogy egy csomó ideje nem beszéltem, hogy ihaj.

- Miért vagyunk fejjel lefelé???? 

Látszott a társaságon hogy most aztán fogós kérdést adtam fel nekik. Ami nemjó, mert akkor ki fog válaszolni? De végül is GG válaszolt valamit, ami lehet hogy nem is úgy volt de talán mégiscsak bár kitudja, hogy nem megrögzött hazudozó-e?

- Áh, majd egy idő után elmúlik – legyintett a manó, ami elég furi mozdulat volt így fejjel lefelé… – Valószínűleg megbomolhatott a tér-idő kontinuum, talán egykét vákuum is keletkezhetett itt-ott a földtörténet során, más időkben is, mondjuk kipusztulhattak a dínók, de semmi komoly következmény.

Ha nem lennék speciálisan különlegesen okos lány (mivel hogy ugyebár a Roxfortba is felvettek) nem tudtam volna, hogy DzsíDzsí az időben utazott és valszeg a térben is, mert akkor nem lenne tér-idő kontinuum a neve hanem talán csak időkontinuum. De így tudtam.

Sajnos a jelek szerint GG rohadtul szeretett beszélni, mert mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül folytatni kezdte a monológját, mintha csak valami fontos dolgokat akarna tudtunkra hozni, vagy talán azt hitte, hogy színházi meghallgatáson van.

- Tehát jött ez a Tulat fickó….

Én azonban nem hagytam annyiban. Méghogy egy ilyen kis töpörtyű humanoid-szerű lény itt össze-vissza átvegye tőlem a beszélgetés fonalát, na azt már nem!

- Tulat? – kaptam fel meg amúgyis a kobakom a névre. – Mintha említette volna nekem Leokádia, hogy valami Tulat nevű pasi a pasija.

Hehe, most aztán megkapta… mégis mit képzel magáról??? na majd én úgy nemhagyom szóhoz jutni, hogy puttyleháripittyliputtyaterhó.

- Még mindig hisztis vagy édes mézem? – szólalt meg erre Draco, akiért egyébként nagyon odavoltam, de a jelenlegi duzzogós hangulatomban elég nagy merészségre vallott neki is benyögnie valamit. Bár egy csomószor csinált ilyet. Valahogy negatívan állt hozzá az egoista önmegvalósítási kísérleteimhez, amit nehezményeztem. Valószínűleg ezért is volt az a hosszabb szakadás és seveledsenélküled állapot a kapcsolatunkban, miután megismerkedtünk. A vonaton.

Az ezen való elmerengés helyett azonban. Kifakadtam.

- Már hogy ne lennék hisztis, amikor még mindig nem derült ki, ki ez a Wendy, és mi közöd van hozzá, és mi az hogy Pán Péter, és miért volt nálad őzikeürüléktöltény, és honnan ismered ezt a Galandzsot, és miért időutazott, és mit akar Tulattól, és hogy lehet 12. Sátán Eufrozina egy nyuszi, és miért repked alattad egy szárnyas csontváz, és mi ez a búza az erdő közepén, és egyáltalán miért vagy kék, mikor neked szürke a szemed???

Draco szívem elgondolkozni látszott a hallottakon, és szórakozottan odébbpöckölt közben néhány Subcoccinella vigintiquatuorpunctatát, amit rosszul tett, mert nekem nem jó, aztán találomra kimazsolázott a kérdéshalmazból párat, nyilván amit meg is tudott válaszolni.

- Be kell vallanom valamit – mondta, és reméltem, hogy nem az lesz, hogy transzveszcica. – Én – folytatta – szerepjátékfüggő vagyok az intereneten.

A bejelentésre az ég elsötétült és hatalmasat dörrent, majd az alattunk átcikázó villám kísérteties derengésbe vonta Draco alakját, ami komor nyomatékot adott szavainak.

Elkerekedett a szemem, főleg mert eddig úgy tudtam, Draco utálja a világhálót, egyszer már meg is kísérelte bezárni… ezek szerint csak ezzel titkolta egyik általa elítélt hobbiját.

Az első döbbenethullám után intettem, hogy mondja tovább.

- Közben ismerkedtem meg Galanddzsal, vele webkamoztunk is…

- De semmi perverzség, ugye? – vágtam közbe gyanakvóan, de aztán megnyugtatásomra nemet intett.

- Aki Wendy volt, viszont nem volt webkamja, ezért hihette Galandzs, hogy te vagy, de én is csak annyit tudok, hogy valami Petúniának hívják.

Hát az utóbbi név nem sok semmit mondott, de keveset se, vagyis egyáltalán, viszont megnyugodtam, hogy Draco nem csalt meg, és elhatároztam, hogy ezentúl jobban megbízom benne. El is távolítottam a közeléből a megmaradt igazságot vizsgálni tudó Subcoccinellák felét, és csak 36-ot hagytam ott, hátha mégis.

Békítő csókot nyomtam a fejebúbjára, illetve csak volna, ha nem épp azon állt volna. Így csak mosolyogva megpaskoltam a kis arcát, mert látszott rajta, hogy kiakasztotta ez a gyanúsítgatás. Persze erre megenyhült, hiszen sosem tudott ellenállni a belőlem áradó elképesztő mértékű vonzalomnak, és sugárzó szépségemnek, és rögtön el is mentünk volna zuhanyozni egy fa mögé, hacsak nem lett volna ott még mindig Galandzs, aki nagyon makacsul ragaszkodott a történetének befejezéséhez, ami engem egyre jobban irritált. De nem kellett aggódnom annyira mégsem aztán, ugyanis hirtelen odabukkanált váratlan fordulatként legjobb barátosnőm, Leokádia.

- Azonnal velem kell jönnöd Frozi! – mondta. – Szép ez a torta. Rettenetes dolog történt…

Folytatás

Ízelítő a következő részekből:

- Ez egy összeesküvés – ordibálta a képembe félcentis távolságból.

- Én a jövőből jöttem – jelentette be drámaian, habár sokat visszavett a hatásból, hogy ezt már mind tudtuk.
- Nem nagy cucc, tudod hogy én is jártam már ott – jött a flegma válasz. Ez viszont határozottan új infó volt.

- Ááááá! Neeeee! Mind egy összeesküvés áldozatai vagyunk.

- Akkor most rendeljünk pizzát…

- Boldog születésnapot TinkyWinky! – A kis lila krapek izgatottan kezdte bontogatni az egyik, gördeszka alakú csomagot. Abban egy géppisztoly volt…

- Összeesküvéééééés!!

 akár meg is nyilvánulhatsz az első fejiről...